|
|
|
16. túra: Városlőd-Kislőd vasútállomás - Bakonybél
Túraleírás
Városlőd-Kislőd vasútállomásról a falu bekötőútján besétálunk Városlődre, majd a Csehbányára tartó országúton hagyjuk el a települést. A vasúti híd után rögtön letérünk az aszfaltútról, rövid kitérőt teszünk Hölgykő várának szerény romjaihoz, majd a Hosszú-földek legelőjén felkaptatunk a dombok közé és leereszkedünk a Torna-patak völgyébe. Rátérünk a már régen felszámolt Városlőd-Királykapu-Franciavágás kisvasút töltésére és felkapaszkodunk rajta a dombgerincen futó bauxitszállító útig, majd a túlsó oldalon leereszkedve Németbánya határáig megyünk. Pecsételés után ismét felkaptatunk a dombok közé és egy keskeny erdőgazdasági aszfaltútra rátérve érjük el Bakonybélt. Túránk a hivatalos adatok szerint 21,0 kilométer hosszú, 405 méter emelkedéssel.
Városlőd déli végén, a vasúti átjáró mellett pillantjuk meg a kitelepített svábok emlékművét. 1947-48-ban a kitelepítés során 729 főt hurcoltak ki Németországba - a falu zömmel németajkú volt, a XVII.-XVIII. század fordulóján itt letelepedett bajorok lezármazottai révén - rajtuk kívül még jó néhány család veszítette el akkoriban minden vagyonát. 522 főt telepítettek be helyettük a megüresedett házakba részben az Alföldről, részben Szlovákiából. A kitelepítettek emlékét ezen kívül a vasútállomás falán elhelyezett emléktábla és a Plébánia Hivatal előtti kő is őrzi.
Bár a kéktúra jelzett útvonala a vasúti sínek északi oldalán marad, de ha átkelünk az átjárón, pár perc alatt megérkezünk az Iglauer Parkba, ahol elég jutányos áron juthatnak szálláshoz a kéktúrázók. De hogyan jött létre az üdülőkomplexum az Üveg-hegy oldalában? A történet 1830-ban kezdődött. Stingl Vince és Károly fazekasmesterek kitűnő minőségű agyaglelőhelyek közelében alapították Városlődön kőedényműhelyüket. Az 1920-as években a cég történetének legsikeresebb tulajdonosa, a budapesti szék- és faárugyáros, Iglauer István építtette a gyár közvetlen szomszédságában, az Üveg-hegy oldalában a képen is látható kastélyt. Ezt a nagyrészt fából készült villát Svájcban előre gyártott kitűnő fa alkatrészekből állították össze itt helyben.
A faárugyáros Iglauer a fenyőfák tisztelőjeként a villa körül parkot is létesített, melyben az összes Magyarországon telepíthető nyitvatermőt honosíttatta. Az államosítást követően a park majd 30 évig úttörőtáborként működött, gyerekek generációinak vidám zsivajától volt hangos nyaranta az Üveg-hegy. A rendszerváltás után jelentős németországi támogatással született újjá az Iglauer Park, melyet a Városlődi Villa Nonprofit Kft., a helyi önkormányzat és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata tulajdonában levő szervezet üzemeltet. Az építtető iránti tiszteletből keresztelték el e csodálatos helyet a benne található épületekkel Iglauer Parknak 2001-ben.
Palatetős faházak az Iglauer Parkban. A fentebb leírt okosságokat az Igaluer Park honlapjáról szereztem.
Ha a vasúti átjárótól és a kitelepített svábok emlékművétől tovább ballagunk, feltűnik előttünk a faluközpontban álló római katolikus templom tornya.
Városlőd római katolikus templomát Padányi Bíró Márton veszprémi püspök 1747 és 1750 között építtette. A templom a karthauzi kolostor romjaira épült a lakossági építkezések után még megmaradt faragott kövek felhasználásával (Ezt a kolostort a Kinizsi által építettett nagyvázsonyi pálos kolostorral egyidőben rombolták le 1552-ben). A templom tetőzete eredetileg fazsindelyes volt, és a torony csak 20 évvel később került rá. A templomkertben a Mesterségek Fája áll, rajta a faluban működő mesteremberek zászlóival.
Mivel a templomajtót nyitva találtam a második bejárásomon, belülről is meg tudtam nézni a templomot. A barokk templom faragott oltárát 1750 táján készítette el Schmidt Ferenc.
A templomtól továbbindulva egy ici-pici Szent Flórián kápolnát pillantunk meg a falu főutcáján, a Kossuth Lajos utcán. 1822. április 1-jén nagy vihar volt Városlődön, és közben tűz ütött ki a kápolna környékén. A faluban 47 szalmatetős ház égett le melléképületeikkel együtt. A Flórián kápolna a tűzvész emlékére épült, ide régen évente egyszer, május 4-én egyházi könyörgő menetet tartottak. Az emberek Szent Flóriánt, a tűzoltás védőszentjét kérték, hogy a későbbiekben kerülje el községüket a hasonló természeti csapás.
Az Országos Kéktúra jelzett útja éppen a városlődi Német Nemzetiségi Tájház jellegzetesen bakonyi stílusban épült parasztháza előtt vezet el a Kossuth Lajos utcán. A ház utolsó lakói Noé Keresztély és neje voltak. A konyhában és az egyik szobában néprajzi, a másik szobában német népviseleti kiállítás látható. Az épület másik lakásában egy helytörténeti és egy iskolatörténeti kiállítás kapott helyet.
A Német Nemzetiségi Tájház után jobbra térünk a Veszprémi útra és egy öreg kőhídon keresztezzük a Torna-patakot.
Egy pillantás a Torna-patak szépen parkosított partjára.
A Torna-patak után a vasutat is keresztezi a kéktúra, aztán az Újtelep házat elhagyva érkezünk a 8-as főút alatti átjáróhoz. Itt készítettem ezt a felvételt. Az alagút után a Csehbánya felé induló keskeny aszfaltúton folytatjuk az utunkat.
A Csehbányára vezető keskeny, kopottas aszfaltúton kezdjük a dombok közé vezető kapaszkodást.
Ha visszatekintünk az országútról, jól lehet látni a völgyben fekvő Városlődöt és a mögötte álló Üveg-hegy erdős oldalát.
Miután ismét keresztezzük a vasutat egy hídon, indul a kék rom jelzés Hölgykő várának nagyon szerény romjaihoz. A története meglehetősen rövid: először egy 1321-ben kiadott oklevél említi, melyben „Heugku” várnagyát, Zuszkur mestert, mint királyi megbízottat a veszprémi káptalan Jutas birtokába beiktatja. Károly Róbert királyhoz Henrik veszprémi püspöknek 1325-ben írt levelében Heym fia László mester „castellanus de Heugku et comiti Bokon” (Heugku várnagya és Bokon grófja), aki e tisztséget még 1332-ben is betölti.
Nagy Lajos király 1378-ban a városlődi karthausi kolostorral együtt Hölgykő várát is a kolostor szerzeteseinek adományozta, akik a várat rövidesen lerombolták, amely ezután többé már nem szerepel okleveleinkben. Maguk a romok szinte teljesen megsemmisültek az eltelt évszázadok alatt, nagyon nehéz észrevenni azt, meddig tartanak a sziklák és hol kezdődhetnek az épített falak, vagyis a vár romjai?
A sziklákra felkapaszkodva le lehet tekinteni a Parési-ér völgyére, ahol a kék rom jelzések megérkeznek a várhoz, illetve jól láthatóak a lombosodó fák között a Csehbánya felé húzódó mezők is.
Visszatérve a kék rom jelzéseken a vasúti hídhoz már nem az országúton ballagunk tovább, hanem letérve róla a Hosszú-földek mezején kaptatunk fel a dombok közé. Megállva és visszapillantva a mezőkről látjuk, hogy már elég messzire kerültünk városlődtől!
A Hosszú-földekről a kéktúra meredeken leereszkedik a Torna-patak völgyébe, ahhoz a patakhoz, amit már kereszteztünk Városlődön az öreg kőhídon. Itt is keresztezni fogjuk, de úgy, hogy egyszerűen átlábalunk a medrén. Igazi kis dzsungelbe érkezünk a völgy mélyén: a kidőlt fákat már évek óta nem vitték el innen, csendesen korhadnak, az ösvényünk pedig kacskaringózva kerülgeti őket.
A patakparton folytatjuk az utat, az ösvényünk minden kanyarja után más-más nézőpontból láthatjuk a Torna-patakot.
A Torna-patak völgyében. Kár, hogy mindössze pár száz métert megyünk a patakparti ösvényen!
A patakpartról az ösvényünk felkapaszkodik a volt Városlőd-Királykapu-Franciavágás erdei vasút töltésére. A XX. század első felében keskeny nyomtávú vasutak egész hálózata épült ki a Bakonyban, a rendszer Városlődön csatlakozott a Székesfehárvár-Szombathely vasúti fővonalhoz, amit többször kereszteztünk Városlőd környékén. A vasutat elsősorban az erdőben kitermelt faanyag szállítására használták, a gördülőállomány 20-22 platós kocsiból 30 db rönkszállító truckból, más néven villás zsámolykocsiból állt, mellettük a pályafenntartás igényeit szolgáló járművek is voltak. A hőskori O&K dízeleket fokozatosan MD-40 sorozatú motormozdonyokkal váltották fel.
1961-ben egyes szakaszokon megindították a rendszeres személyforgalmat, 1964-ben már a Franciavágás - Gerencepuszta - Móriczháza 13 km-es vonalon közlekedtek személyvonatok. 1968-ban azonban a MÁV megszüntette a városlődi rakodót, ezzel párhuzamosan igen jól haladt a bakonyi erdei utak kiépítése. A fővasúti átrakás lehetőségét vesztett városlődi szakaszt 1969-ben kezdték el felbontani, amit több részletben hajtottak végre. Néhány év alatt a teljes bakonyi keskenynyomtávú rendszert felszámolták. Link Mi most körülbelül 3 kilométert gyaloglunk enyhén emelkedve a volt pályatesten.
Egy erdei pihenőnél érjük el a dombgerincet. Megállhatunk itt pár percre pihenni, bár innen már lejtő jön egészen Németbányáig.
A gerinc után egy nevenincs kis ér völgyében kezdjük meg az ereszkedést Németbánya felé. Az ösvény nagyjából ragaszkodik az egyeneshez, ehhez képest a patakocska erősen meanderezve halad a széles völgy aljában, tehát készüljünk fel arra, hogy jópárszor át kell lábalnunk a vízfolyáson, de a szép környezet azért valamennyire kárpótol bennünket a viszontagságokért.
Nagyjából húsz-huszonöt perc alatt érjük el a vadászház tisztását, itt aztán búcsút veszünk a patakocskától.
A vadászház után térünk rá erre a murvás útra, ami a völgy aljában halad, de a patak már az út bal oldalán csobog a fák tövében.
Murvás úton Németbánya felé
Németbányára nem megy be a kéktúra, a pecsételőhely a falu szélén található, de ha az időnk engedi, sétáljunk be ebbe a kis faluba! A Kossuth Lajos utcán indulunk el a faluközpont felé.
A falu főterén áll a modern római katolikus templom. A Szent Márton püspök tiszteletére szentelt templom Lohrmann Mária tervei alapján épült 1998-ban. A bejárat feletti középső évszám erre utal. A másik két szám története a következő: Németbánya alapítása 1753-ra tehető, amikor is egy német üvegfúvó mester, Kostaiger Mihály a városlődi és csehbányai üveghuták után Németbányán is hutát épített. 1948 januárjában pedig az 1941-es népszámláláskor magukat németnek vallókat kitelepítették Németországba, így akkoriban a falu lélekszáma a felére csökkent.
A faluközpontban, a templommal szemben találjuk ezt a turistapihenőt, ahol akár le is ülhetünk pár percre kifújni magunkat. A hátizsákom és a túrabotjaim vannak nekitámasztva az egyik padnak.
A németbányai kitérő után visszatérünk a kéktúra útvonalára és a murvás útról letérve egy nem túl erős emelkedőn felkapaszkodunk a Szállás-tető oldalába.
A Pápavár oldalában térünk rá arra az erdei aszfaltútra, amin körülbelül hat kilométert ballagunk egészen Bakonybél határáig. Könnyen és jól járható út ez a dombok között kanyargó és hullámvasutazó aszfaltcsík. Ez a kép egy őszi túrámon készült.
A Bakonybélbe vezető aszfaltúton.
Bakonybél és a mögötte álló Nagy-Som-hegy látképe az aszfaltút melletti helyreállított mészégető kemencék tisztásáról. Innen már csak le kell sétálnunk a faluba.
Bakonybél északnyugati szélére ereszkedünk le az erdei aszfaltúton, itt le is térünk róla, mert a Gerence fogadó teraszáról nyíló bejáratánál találjuk a kéktúra bélyegzőt. Itt akár meg is szállhatunk, mert eléggé turistabarátok az áraik, de máshol is találhatunk olcsó szállást a faluban.
Ilyen hely például a Vadszőlő Étterem és Szálló is, amihez csak pár lépést kell letérni a kéktúra útvonaláról. Én itt szálltam meg és vacsoráztam a második bejárásomkor.
Szent István királyunk 1018-ben alapított monostort a mai Bakonybél helyén. Ebből szinte semmi sem maradt fenn, miután 1287-ben a monostor a templommal együtt porig égett. A szerzetesek csak a török kor után tértek vissza ide a XVIII. század elején, akkor a régi templom alapjait felfedezni vélték és annak a szentélye helyén építették fel első kápolnájukat. Így valószínű, hogy a középkori épületegyüttes a mai barokk komplexum helyén állhatott, bár a középkori hagyományoknak megfelelően temploma keletelve lehetett, vagyis szentélye nem nézhetett a mai tájolás szerinti nyugati irányba.
A ma is álló templom alapkövét 1750-ben tették le, négy évvel később szentelték fel. Noha a monostort és a templomot többször is felújították, a templom tornyát-toronysisakját átalakították, lényegében ma is barokk formájukat őrzik. XVIII. századi állapotáról az 1758-ban készült főoltárképen való ábrázolás alapján lehet fogalmunk, mivel az alapító királyi pár lábainál az egész monostort megfestették. Az akkori és a mai helyzetet összevetve bátran állíthatjuk, hogy az épület külső formája az évszázadok alatt nem változott sokat. 1950-ben betiltották a szerzetesrendeket, a főépületben szociális otthon működött 1991-ig, amikor a Pannonhalmi Szent Benedek Rend visszakapta a tulajdonát. Forrás
Az 1700-as évek elején a település központjában majorságot építettek. A faluközpontban, ennek a majornak az egykori magtárában alakította ki a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága 1997-ben a Magas-Bakony Tájvédelmi Körzet kiállítóhelyét, a Bakonyi Erdők Házát, amelyben természetvédelmi és erdészeti bemutató látható.
Bakonybél látképe a domboldalban fekvő temetőtől.
-hörpölin-
|
|
|
|
| A tárhelyszolgáltató neve: | Port Kft. |
| A tárhelyszolgáltató címe: | 9200 Mosonmagyaróvár, Szent István király út 60. |
| A tárhelyszolgáltató e-mail címe: | info@webtar.hu |
| A honlap szerkesztőjének neve: | Horváth Béla |
| A honlap szerkesztőjének e-mail címe: | horvabe1959@gmail.com |
| A honlap szerkesztője mindent megtesz azért, hogy az itt közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de semmiféle felelősséget nem vállal bármely, ezen információk használatából adódó kár bekövetkeztéért. A honlap adatainak használatával Ön elismeri, hogy azt csak és kizárólag saját felelősségére teszi. | |
 Creative Commons license: Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International | |
| Kérem, olvassa el a honlap Cookie Policy-jét! Fontos információkat tartalmaz! | |