Országos Kéktúra


UGRÁS AZ ELŐZŐ ALBUMRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE


58. túra: Füzér - Hollóháza


Túraleírás


Utolsó túránkon Füzérről felkapaszkodunk a Várhegy oldalába a parkolóhoz vezető keskeny, kanyargós aszfaltúton, majd kitérőt teszünk a várba. A parkolóba visszatérve a Vár-forrás mellett kapaszkodunk fel már a kéktúra útvonalán a Senyánszki-rétre, majd a Magas-hegy oldalában szintező gyalogúton indulunk tovább. Befordulva az Alsó-patak völgyébe újra kezdődik a kaptató, ezen érünk fel a Csataréti vadászházhoz. Pihenünk a háznál, majd nagyon meredeken felkaptatunk a Kakas-bérc nyergébe, ahol egy kis időre megenyhül a meredek emelkedő. Miután kifújtuk magunkat, tovább kapaszkodunk a Nyársasok oldalában a Kis-Milicre. A kéktúra útvonaláról pár lépés letéréssel felkeressük a hegytetőn álló kilátót, ahonnan belátható az egész Hegyköz és lelátni Füzérre és a várra is. A Kis-Milicről már csak pár perc séta a Nagy-Milic 893 méter magas csúcsa. Innen már szinte folyamatosan ereszkedünk, először gyalogösvényen, később erdei földutakon a Lászlótanyáról Hollóházára vezető aszfaltútig. Rátérünk erre az útra, a Bodó-réten megállunk pecsételni az esőbeállóra szerelt kéktúra bélyegzővel, majd az útról letérve ereszkedünk tovább. Később még keresztezzük ezt az utat, majd a Hollóháza feletti elhanyagolt kaszálókon átvágva érkezünk meg a faluba. Elsétálunk a buszfordulóig, ahol a kéktúra emlékműnél fejezzük be az Országos Kéktúra bejárásunkat. A mai napi, befejező túránk 13,6 km hosszú, 625 m szintemelkedéssel.

Füzér - A Tájház épülete
Füzér központjából indulva utolsó túranapunkra elhaladunk a falu tájháza mellett. A mestergerendájába vésett évszám szerint 1879-ben épült.
Indulás Füzérről a vár felé
A meredeken emelkedő Szabadság úton kaptatunk fel a felettünk trónoló vár parkolójához vezető keskeny aszfaltútra. Ezen a ponton nagyjából 380 méter magasan lehetünk, felettünk több, mint 120 méterrel áll a vár a hegytetőn! Ez annyi, mintha a Duna rakpartjáról pillantanánk fel a Gellért-hegyre!
A vár alatti parkolóban egy vendéglő is felépült pár éve
Lihegve érkezünk fel vár parkolójába a kanyargós aszfaltúton, és pillantjuk meg az itt álló vendéglő épületét. Ezt a vár rekonstrukciójával együtt építették, ekkor bővítették és aszfaltozták le a parkolót is. Innen mi ösvényeken indulunk tovább a Nagy-Milic felé, de érdemes megtennünk a várhoz vezető kitérőt a piros sáv és később a kék rom jelzéseket követve. Itt nagyjából még negyven méterrel lehetünk a vár alatt.
Füzér vára - A Hegyköz és a Sátoros-hegyek panorámája a várfalról
Még a rekonstrukció előtt jártam utoljára fenn a várban, ezért a mostani állapotáról nem tudok képeket mutatni, csak a falakról nyíló kilátásra szorítkozom. Dél felé tekintve a Hegyköz dimbes-dombos táján túl a Sátoros-hegyek állnak a távolban.
Füzér vára - A falu látképe a várból
Füzér falu éppen a Várhegy tövében terül el.
Füzér vára - A Zempléni-hegység nyugati vonulata a várból nézve
Kissé távolabb tekintve a Zempléni-hegység fő vonulata kerül látótérbe. Három napja jártunk arrafelé, amikor Regécről túráztunk át Makkoshotykára.
Füzér vára - A Nagy-Milic a várból nézve
Észak felé a Nagy-Milicre nyílik pompás kilátás. Oda fogunk felkapaszkodni, miután visszatérünk az Országos Kéktúra útvonalára.
A Vár-forrás mellett folytatódik a kaptató
A vár parkolójából továbbindulva meredeken kapaszkodni kezdünk a Szántó-hegy és a Magas-hegy közötti nyeregben fekvő Senyánszki-rétre. Közben elhaladunk a Vár-forrás csurgói mellett.
Szintező, sétányszerű úton a Magas-hegy oldalában
A Senyánszki-rétre felérve a Magas-hegy oldalában folytatjuk az utunkat egy széles, sétányszerű, szintező úton.
Letekintés Pusztafalu völgyére a Magas-hegy oldalából
A gyalogút folyamatosan az erdőben halad, csak időnként nyílik szűk kitekintés a lombok között. Egy ilyen ponton pillanthatjuk meg délkelet felé a völgyben fekvő Pusztafalut. A falu mögött a Hársas-hegy (619 m), Bába-hegy (581 m) kettőse tűnik fel.
A völgyben megbújó Pusztafalu
Egy kis zoommal már jól láthatóak a háztetők és a templomtorony. Sajnos a képet éppen a még alacsonyan járó nappal szemben készítettem.
Később utunk földúttá szélesedik
Később a hegyoldalban szintező gyalogút erdei szekérúttá szélesedik és lassan balra fordul az Alsó-patak völgyébe.
Utunk befordul az Alsó-patak völgyébe
Itt már mélyen benn járunk az Alsó-patak mindig árnyas völgyében. Utunk addig szintezik, míg a völgy alja fel nem emelkedik hozzánk, akkor keresztezzük a képen is látható átereszen és újra kezdődik a hegymászás, de a völgy túlsó oldalában.
A Csataréti vadászház épülete
Ennek a kaptatónak a vége a Csataréti vadászháznál van, itt térünk le az erdőgazdasági útról, hogy ösvényeken folytassuk a kapaszkodást. Itt nem árt megállni egy kis pihenőre, hiszen a Nagy-Milicre felvezető nagyon meredek kaptató itt kezdődik, rögtön a vadászház mögött.
Meredek kaptató a Kis-Milic oldalában 1.
A túrázók által jól kitaposott ösvény a kapaszkodó első szakaszában mintegy 60-70 métert emelkedve felvezet a Kakas-bérc gerincére, ahol az emelkedés pár percre véget ér.
Meredek kaptató a Kis-Milic oldalában 2.
Az igazi meredek kaptató azonban csak itt kezdődik! A következő nagyjából 600 méteren ugyanis mintegy 80 métert emelkedik alattunk a túraösvény!
A Kis-Milic csúcsán álló vadiúj kilátó
Közvetlenül a Kis-Milic csúcsa alatt fordul a gyalogút hirtelen balra és kezd szintezni a hegyoldalban. Innen azonban már egy nagyon rövid kapaszkodással felérhetünk a tetőre, a 2016-ban épített kilátóhoz.
Kilátás a Kis-Milicről a Hegyközre
A toronyból dél felé, a Hegyközre és Füzér várára nyílik szép kilátás. Itt akár pihenhetünk is egy sort a kilátásban gyönyörködve, hiszen a kaptató végére érünk, innen már csak egy kényelmes séta a Nagy-Milic csupár pár méterrel magasabb csúcsa.
Füzér vára is látszik a Kis-Milicről
Egy jó távcsővel még Füzér várát is alaposan megnézhetjük. Itt már majdnem 400 méterrel vagyunk magasabban, mint az újjáépített várfalak!
A határnyiladékban túrázunk át a Kis-Milicről a Nagy-Milicre
A Kis-Milic és a Nagy-Milic közötti pár száz lépésnyi távolság nagy részét a magyar-szlovák határon vezető Határnyiladékban tesszük meg a fehérre meszelt jelzőköveket követve. Pár méter lejtés után egy kis kapaszkodó jön, aztán már fenn is állunk a 893 méter magas hegytetőn.
Betonobeliszk áll a Nagy-Milic csúcsán
A hegytető tisztását körbeveszik az erdő fái, onnan semmilyen kilátás sem nyílik semerre. Az egyszerű betonobeliszk melletti tájékoztató tábla a szlovák Slanec és Füzér közötti határátlépést jelöli, ugyanis innen már szlovák jelzéssel ellátott turistaút is indul észak felé.
A derékszögben forduló határnyiladékban indulunk lefelé
Mi azonban maradunk a Határnyiladékban, ami a hegytetőn derékszögben délnyugat felé fordul, és pár száz lépést még ott teszünk meg a gyalogúton.
Erdei úton lefelé a Nagy-Milicről 1.
Később rátérünk egy kényelmesen ereszkedő, jól járható erdőgazdasági dózerútra, ezen ereszkedünk sokáig a Nagy-Milicről. Ebből az irányból sokkal könnyebben meg lehet mászni a hegytetőt!
Erdei úton lefelé a Nagy-Milicről 2.
Az ereszkedő dózerúton készült ez a kép is.
A Lászlótanyáról Hollóházára vezető erdei aszfaltút
Nagyjából fél óra alatt ereszkedünk le a hegyoldalban a Lászlótanyáról Hollóházára vezető keskeny erdei aszfaltútra. Erre rátérve pár perc alatt a kijutunk a Bodó-rét ligetes mezejére.
Kilátás a Bodó-rétről északnyugat felé
A Bodó-rétről észak-északnyugat felé nyílik kilátás, a távolban még Kassa házai is feltűnnek!
A távolban Kassát lehet látni
Egy jó távcsővel még a távoli város házai is kivehetőek! A bodó-réti esőbeállónál ne felejtsünk el pecsételni a kihelyezett kéktúra bélyegzővel!
Ereszkedés az erdei úton a Magas-tető oldalában
A Bodó-rét után lefordulunk a műútról, erdei ösvényeken ereszkedünk le a Dög-tér és a Sarjános-rét elvadult kaszálóira, majd a Magas-tető oldalában futó erdei szekérúton indulunk tovább. Itt már Hollóháza felett járunk a hegyoldalban, de nem látjuk a házakat a lombok miatt, csak a falu zajai szűrődnek fel hozzánk.
Az erdőből kibukkanva megérkezünk Hollóházára
Végül az erdőből kiérve megpillantjuk magunk előtt Hollóházát.
Az Országos Kéktúra keleti végpontján álló emlékmű
Az erdőszélről már pár perc alatt elsétálhatunk Hollóháza autóbuszfordulójába, ahol elérjük az Országos Kéktúra keleti végpontját. Itt ér hát véget, ennél a kis emlékműnél a legfrissebb mérések szerint 1160 km-es turistaút!
A kéktúra emlékmű térképe az útvonalról
Alul, a nagyobbik bronztáblán az Országos Kéktúra hazánkat átszelő útvonala látható a hivatalos túrafelosztással.
A túránkkal kiérdemelt Országos Kéktúra jelvény stilizált képe
Az emlékmű felső részén lett elhelyezve a kéktúra jelvény stilizált (és persze alaposan felnagyított) képe, amelyet mindenki megkaphat, amennyiben igazoltan (végigpecsételve azt) végigjárta az útvonalat.
A legfrissebb felmérés szerint 1160 km-es út végére értünk!
Ezen a képen a 88 literes Adventurer hátizsákom látható a sátorral és a polifoam derékaljammal, valamint a túrabotjaimmal, ahogy a harmadik Országos Kéktúra bejárásom végén nekitámasztottam azokat az emlékmű mellett álló, az útvonal hosszára utaló, 1160 km-t mutató kilométerkőnek. A kilométerkő hátsó oldalára természetesen 0 km van felfestve, szimbolizálva azt, hogy az útvonalnak ez lehet a kezdő- és a végpontja is. Mi itt fejezzük be az Országos Kéktúra végigjárását.


-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ ALBUMRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE

A tárhelyszolgáltató neve: Port Kft.
A tárhelyszolgáltató címe: 9200 Mosonmagyaróvár, Szent István király út 60.
A tárhelyszolgáltató e-mail címe: info@webtar.hu
A honlap szerkesztőjének neve: Horváth Béla
A honlap szerkesztőjének e-mail címe: horvabe1959@gmail.com
   
A honlap szerkesztője mindent megtesz azért, hogy az itt közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de semmiféle felelősséget nem vállal bármely, ezen információk használatából adódó kár bekövetkeztéért. A honlap adatainak használatával Ön elismeri, hogy azt csak és kizárólag saját felelősségére teszi.
Creative Commons Licenc Creative Commons license: Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International
Kérem, olvassa el a honlap Cookie Policy-jét! Fontos információkat tartalmaz!