Figyelem! Az első kéktúra bejárásom túraleírásainak elkészítése óta már tíz, sőt sokszor még annál is több év eltelt, azóta az Országos Kéktúra útvonala, az útvonal környezete, a pecsételőpontok és a jelzések felfestésének minősége számtalan helyen megváltozhattak! Csak a hangulatuk miatt hagytam meg ezeket az öreg túraleírásokat, ezek alapján már senki se induljon el túrára! Frissebb leírásokért kérlek nézd meg a második Országos Kéktúra bejárásom leírásait, vagy ahol már jártam, a harmadik Országos Kéktúra bejárásom leírásait. Azonban azok sem naprakészek, már azok megírása óta is történhettek/történtek változások az Országos Kéktúra útvonalán és környezetén!



2. túra
Dobogókő - Rozália téglagyár
2003. június 22.

Az első közös túránk sikerén felbuzdulva most nagyobb fába vágtuk a fejszénket: ez a szakasz ugyanis 22,3 km hosszú, igaz tettünk annyi engedményt magunknak, hogy nem az út végén másztuk meg a Dobogókőt, hanem onnan indulva inkább „lejtmenetben” mentünk Budapest határáig.

Az Árpád-híd pesti hídfőjétől 07:45-kor induló sárga (Volán) busz kb. kilencre érkezett fel a hegytetőre. Természetesen azonnal pecsételtünk a turistaházban, ahol nem csak a kéktúrás bélyegzőt adták oda a büfében, hanem két szép Dobogókő körpecsétet is. Felirataik: „Dobogókő tszf. 700m” és „Magyar Turista Egyesület * Dobogókő, 700m* 1998. jún. 13.” Az extra pecséteket beütöttük az igazolófüzetek utolsó - üres - oldalára. Innen a kilátóba mentünk, és habár már vagy tucatnyiszor voltunk itt, a kilátás még mindíg szinte megunhatatlan. Egyszerűen nem szabad kihagyni!

A dobogókői kilátóban
A dobogókői kilátóban

Indulás előtt aztán még kényelmesen megreggeliztünk a parkoló alatti faházas büfénél a farönk asztaloknál ülve, ott ahol a kék sáv jelzés Pilisszentkereszt felé elindul. A nap melegnek ígérkezett, de az út eleje nagyon kellemes volt az árnyas erdőben szelíden lejtő turistaúton. Megálltunk nézelődni a Zsivány-szikláknál - érdemes közöttük végigbarangolni -, majd leereszkedtünk Pilisszentkeresztre.

Pecsételtünk és pihentünk egy sort a Felső kocsmában (pontosan a pilisszántói útelágazással szemközt van), majd a falu főutcáján elindultunk lefelé a kék sáv jelzéseket követve. A kéktúra ösvénye ott hagyta el az aszfaltutat, ahol az egy nagy kanyart vett bal felé. A gyalogút családi házak kertjei alatt vezetett, majd egy bozótos részen keresztülvágva és egy patakon átkelve hamarosan megérkeztünk a Szurdokba.

Itt az ösvény felváltva haladt a szurdokvölgy bal és jobb oldalán, mohos sziklákat kerülgetve. Ahol át kellett kelni egyik oldalról a másikra, kis fahidak voltak ácsolva. A völgy alján patak kanyargott, a vize kristálytisztán csillogott (inni azért nem mertünk belőle). A fák a víz fölé hajlottak, olyan volt az egész, mintha egy zöld alagútban mentünk volna. Kár, hogy a szurdok alig egy kilométer hosszú, naphosszat elbolyongtunk volna benne.

A pilisszentkereszti Szurdokban 1.
A pilisszentkereszti Szurdokban 1.
A pilisszentkereszti Szurdokban 2.
A pilisszentkereszti Szurdokban 2.

A pilisszentkereszti Szurdokban 3.
A pilisszentkereszti Szurdokban 3.

A Szurdok végén egy tisztáson kis erdei pihenő volt, úgy tűnt, ide az országútról autóval is be lehet hajtani (találkoztunk ugyanis néhány piknikező családdal). Innen a kék sáv jelzés sokáig egy földúton haladt egy jellegtelen erdőben, majd utána az erdő szélén. Gyakran felhallatszott a tőlünk néhányszáz méterre lévő országútról az autók zaja.

Az erdő szélén útelágazáshoz és egy tisztáson lévő erdei pihenőhöz érve a kék sáv jelzés jobbra fordulva újra betért az erdõbe, az itt kezdődő zöld sáv jelzés egyenesen haladt tovább Csobánkára. Leültünk pihenni az erdei pihenő padjaira. Szerencsére voltak árnyékos helyek is az erdei pihenőben, mert egyre kegyetlenebbül tűzött a déli nap. Ebéd és félórás sziesztázás után folytattuk tovább az utat.

Kapaszkodó kezdődött, amin felballagva hamarosan a Szent-kúthoz értünk. Csak most láttuk, hogy itt az árnyas erdőben sokkal kellemesebb lett volna a déli pihenőnket eltölteni, mint a fülledt melegben az erdei pihenőben, de hát sebaj!

A Szent-kút felett az erdei ösvény egy meredekebb kaptató után kisimult, majd egy kereszteződésben balra fordulva egy szélesebb erdei útra értünk ki. Innen az út állandó, gyenge lejtéssel futott tovább, az erdőből kiérve pedig szembetaláltuk magunkat a Kevélyekkel. A kétpúpú hegy csúcsai ebből a szögből szinte teljesen fedték egymást, egyetlen magas hegynek látszott az egész. Még nézni is fárasztó volt, nemhogy megmászni!

A földúton továbbporoszkálva kereszteztük a csobánkai országutat, aztán az út szinte egyenesen ment tovább. A Kis-Kevély erdős alját elérve a földút balra fordult a kőfejtő előtt és kettéosztódott. Mi a jobb oldali, hegyhez közelebbi úton mentünk tovább, de nem sokkal ezután a turistaút jobbra letért innen, be az erdőbe.

A problémák itt kezdődtek: Gábor fájlalta a lábait (15. km az indulás után). Levettük a cipőket, akkor vettük észre, hogy fiam öreg sportcipői közül az egyiknek eltört a talpa és másik is kezdte elhagyni magát. Szerencsére a nagy melegre a való tekintettel b. nejem odahaza bepakoltatta velem Gábor szandálját(!) is a hátizsákomba, tehát volt cserealapunk.

Az intermezzó után tovább követtük a kék sáv jelzést és a szuszogtató emelkedőt legyűrve végig az árnyas erdőben haladva felértünk a Kevély-nyeregbe, vagyis a hegy két púpja közé a tisztásra. Pecsételéshez csak a fémbélyegzőt találtuk meg a ládikában, pedig állítólag egy gumibélyegzőnek is lennie kellett volna. Azért a fémmel is olvasható lenyomatot lehetett készíteni. Kis pihenőre megálltunk, szomorúan fedeztük fel a volt Stromfeld Aurél turistaház romjait.

A jól kiépített Redlinger Adolf úton gyorsan le lehetett jutni a Kevélyek másik oldalán az erdőszélre, majd a mezőn átvágva a Teve-sziklához. A Teve-szikla tényleg érdekes sziklaalakzat, bár felülről, a mezőről nézve csak a teteje látszik. Egészen ki kell menni a mező szélén lévő szakadékhoz, hogy láthassuk az egész sziklacsoportot. Ha innen jobb felé nézünk, le a völgybe, megpillanthatjuk az „Egri várat” is, illetve inkább csak a romjait. Hát igen, ennyi maradt csak abból a dicső várból, amit a hetvenes években az „Egri Csillagok” forgatására megépítettek és a statisztákból álló török sereg megostromolt.

A Teve-sziklánál
A Teve-sziklánál

A sziklától továbbindulva elvesztettük a mezőn a kék sáv jelzést, de Pilisborosjenő jobb szélét megcélozva és a mezőn átvágva hamarosan egy földútra értünk. A falu szélén bukkantak fel újra a jelzések. A turistaút bement a falu szélső házai közé, de hamarosan jobbra fordult és az utolsó házakat is elhagyva beértünk a Köves-bérc erdejébe. Az ösvény szeszélyesen jobbra-balra kanyarogva tisztásokat keresztezett a hegy tetején, majd a hegy másik oldalát elérve hirtelen lejtőbe fordult. A meredek ösvény később Budapest legszélső házait elérve egy még meredekebb aszfaltútra váltott, ezen érhettük el a Bécsi utat. Nagyjából ez volt az a pont, ahol Gábor is és a szandáljai is kezdték feladni a küzdelmet. Szerencsére már nem volt sok hátra!

A jelzés itt egy földúton keresztezte az országutat és a völgy közepén csordogáló patakot is, majd balra fordult. Ez a földút vezetett a Rozália téglagyár bekötő útjáig, ahol jobbra fordulva és a vasutat keresztezve értünk el a téglagyár kapujához. A kapu melletti oszlopon lévő dobozkában ott volt a fémbélyegző, amit pár nappal korábban már egyszer kipróbáltunk. Stempliztünk és kimentünk a Bécsi úton lévő buszmegállóba. Porosak voltunk és nagyon fáradtak, de szép út volt ez is.



-hörpölin-



  View My Stats