Figyelem! Az első kéktúra bejárásom túraleírásainak elkészítése óta már tizenöt, sőt sokszor még annál is több év eltelt, azóta az Országos Kéktúra útvonala, az útvonal környezete, a pecsételőpontok és a jelzések felfestésének minősége számtalan helyen megváltozhatott! Csak a hangulatuk miatt hagytam meg ezeket az öreg túraleírásokat, ezek alapján már senki se induljon el túrára! Frissebb információkért kérlek nézd meg a második Országos Kéktúra bejárásom, vagy a harmadik Országos Kéktúra bejárásom leírásait. Azonban azok sem naprakészek, hiszen azok elkészítése óta is történhettek/történtek változások az Országos Kéktúra útvonalán és környezetén!



18. túra
Felsőpetény - Becske
2004. július 10.

Három nappal előző - Katalinpuszta és Felsőpetény közötti - túránk befejezése után ismét ott álltunk a felsőpetényi, pecsételőhelyként is szolgáló kocsma előtt. Mostani túránk célja a Becskéig tartó 18,9 km-es szakasz teljesítése volt. Most már tudtuk, mire számíthatunk utunk során: az Ősagárdtól Felsőpetényig tartó útszakasz megmutatta (lásd előző túra), hogy itt a Cserhátban nem számíthatunk olyan precíz turistajelzésekre, mint a Pilisben, vagy a Budai-hegységben (de hát azt sejtettük eddig is, hogy a Cserhát nem vasárnapi kirándulóknak való terep).

Végigmentünk a falu főutcáján - érdekes volt, hogy házak csak az út bal oldalán álltak, jobb felé rétek, megművelt területek húzódtak. Az utolsó házak után az út beletorkollott a Rétság felé menő országútba. Szemben velünk feltűntek az agyagbánya épületei, a kék sáv jelzés átkelve az országúton a bánya épületei között folytatta útját. A házak között egyenesen felfelé haladva kiértünk egy széles kocsiútra, ami meredeken vezetett egyre feljebb a domboldalban.

Ennek az útnak egy bal kanyarjában egy rádió átjátszó torony mellett indult tovább a kék sáv jelzés ösvénye. Felfelé menve hamarosan kiértünk az erdőből egy tarvágás szélére. Itt ösvényünk beleszaladt egy széles földútba. Mivel más út se közel, se távol nem volt, elindultunk jobbra, felfelé rajta. Az eddig is meglehetősen gyéren felfestett jelzések innen kezdve teljesen eltűntek, ebből láthattuk, hogy nem a jó úton járunk. Visszamentünk az utolsó jelzésekig, de a helyes utat sehol nem tudtuk felfedezni.

Visszatekintés a kapaszkodóra
Visszatekintés a kapaszkodóra

Újra elindultunk tehát az előbbi földúton, az iránya megfelelő volt - nyugat felé vezetett következetesen - de a térkép szerint nekünk a Romhányi-hegy gerincén kellett volna haladnunk, nem a déli oldalán derékmagasságban, ahogy ez az út tette. Gondoltunk egy merészet, nekiindultunk csak úgy toronyiránt a domboldalnak! Egy ideig meredeken kaptattunk a füves aljú tölgyesen keresztül felfelé, aztán hamarosan elértük a lapos dombtetőt, és kb. száz méterrel beljebb megleltük földutat is. Továbbindultunk rajta, a kék sáv jelzések kb. ötvenméterenként voltak felfestve ezen a szakaszon!

A Romhányi-hegy gerincútján
A Romhányi-hegy gerincútján

Elérkeztünk a térképeken is jelölt hatalmas fához és az útelágazásokhoz, de balra visszafele haladó út nem indult innen! Visszagyalogoltunk, talán száz lépéssel korábban volt a forduló. Semmi sem jelezte. Elindultunk rajta lefelé, nemsokára a jelzett út egy jobbra kiágazó, meredeken süllyedő ösvényre tért.

Utunk keresztezett egy kisebb árkot, majd belefutott egy szélesebb szekérútba. Balra, lefelé indultunk el rajta, bár jelzések ismét sehol sem voltak felfestve. Talán egy kilométerrel lejjebb vettük észre az elsőket. Később kiértünk az erdőből, bal oldalon hatalmas málnaültetvények húzódtak. Ezek mellett, aztán közöttük haladva érkeztünk meg Romhányba.

Kilátás a Romhányi-hegyről
Kilátás a Romhányi-hegyről

Kis kitérőt tettünk a kék kereszt jelzésen a Rákóczi-törökmogyorófához - mindenkinek csak ajánlani tudjuk a hatalmas fa megtekintését - aztán miután pihentünk egyet a Lilla-presszó lila épületének kerthelységében, elmentünk pecsételni a vasútállomásra. A szép képet adó fémpecsét az állomásépület mellett álló oszlop oldalára szerelt kis dobozkában található.

A romhányi törökmogyorófa
A romhányi törökmogyorófa

Utunk innen sokáig országúton vezetett: át kellett gyalogolnunk Kétbodonyba. Hosszú, eseménytelen út volt ez az aszfalt szélén bandukolva. Félórás út végén érkeztünk meg a korábbi Felsőbodonyba - ez Kétbodony egyik „alkotórésze”. Áthaladva a falun a pecsételőhely fémdobozkáját az Alsóbodonyba vezető út elágazásában találtuk meg egy ház kerítésére (Rákóczi út 51.) szerelve.

Pecsételés után mi nem fordultunk be, hanem egyenesen folytattuk az utunkat. A könyv és a térkép szerint is a falu elhagyása után tér le a kék sáv jelzés jobbra egy ösvényre, aztán egy patakmedren átkelve egy majorság sarkától kell megmászni a Cser-hát nevű dombot, hogy a gerincén haladhassunk tovább. Sajnos a leágazást sehol sem találtuk, viszont a patakmedren sem tudtunk sehol sem átkelni a sűrű sáson, nádon keresztül. Kénytelenek voltunk visszfordulni Felsőbodonyba és az Alsóbodonyba vezető úton elindulni. Innen egy kis domb megmászása után kiépített út vezetett a térképen is jelzett majorság sarkára, ahol a kék sáv jelzések szabályszerűen fel is tűntek újra.

Innen kellett tehát felkapaszkodnunk egy széles földúton a Cser-hát gerincére. Itt a jelzések megint igen sűrűen voltak felfestve (a gerincen futó útról amúgy szinte lehetetlen eltévedni). Az út kényelmesen járható volt, de érdemes kimenni a jobbra nyíló irtásokra is. Ezekről szép kilátás nyílik a környező dombokra.

Kilátás egy irtásról
Kilátás egy irtásról

Mivel a jelzések továbbra is kellő sűrűséggel voltak felfestve, gyorsan haladhattunk tovább az útelágazásokban is. Így érkeztünk meg a Balassagyarmat - Aszód vasút töltéséhez. Utunk átkelt a síneken, aztán azok bal oldalán indult tovább velük párhuzamosan. A földút és a sínek közötti erdősáv szépen, lassan egyre szélesedett, aztán kiérkeztünk egy hatalmas búzatábla szélére. Ezen a helyen a földút balra fordulva vezetett tovább. Itt sajnos ellentmondásba került a kéktúrás könyvünk leírása a térképével. A leírás szerint át kellett kelnünk a Galga itt még csak erecskényi medrén és a patak keleti oldalán folytatni az utunkat, de a térkép következetesen a nyugati - vagyis innenső - oldalra rajzolta az utat. Mivel földutunk amúgy is ezen az oldalon folytatódott, mi az utóbbit választottuk, a patak innenső partján maradtunk.

Földúton Becske felé
Földúton Becske felé

Jól járható volt az utunk, de kék sáv jelzéssel egyáltalán nem találkoztunk. Aztán a térkép útmutatása szerint egy nyugat felől érkező széles földút hídján kereszteztük a Galgát és így indultunk tovább Becske felé egy dombháton keresztül. Itt újra megjelentek a jelzések, habár meglehetősen ritkásan.

A domb túlsó oldalán leereszkedve pillantottuk meg Becske szélső házait és a falu fölé tornyosuló Szanda-hegy ikercsúcsait. Innen már gyorsan beértünk a falu központjában lévő Vadász presszóhoz (bélygzőhely). Pecsételtünk és mivel még egy óránk volt a vonat indulásáig, pihentünk egyet kólát illetve hideg sört kortyolgatva. A presszó tévéjén a foci EB góljait ismételték. Sajnos nagyon kevés meccset tudtam csak megnézni a közvetítésekből, de sosem gondoltam voltam volna, hogy egy apró cserháti falu még kisebb presszójában ücsörögve fogom bepótolni a hiányt!

Félórával a vonatindulás előtt összecihelődtünk és elindultunk a vasútállomásra. Az 1,4 km hosszú utat gyorsan megtettük az országút szélén és már nem volt más dolgunk, mint a pici falu pici vonatmegállójában megvárni az Interpicit.

Becske határából már jól látszik a Szanda-hegy
Becske határából már jól látszik a Szanda-hegy


-hörpölin-