Figyelem! Az első kéktúra bejárásom túraleírásainak elkészítése óta már tíz, sőt sokszor még annál is több év eltelt, azóta az Országos Kéktúra útvonala, az útvonal környezete, a pecsételőpontok és a jelzések felfestésének minősége számtalan helyen megváltozhattak! Csak a hangulatuk miatt hagytam meg ezeket az öreg túraleírásokat, ezek alapján már senki se induljon el túrára! Frissebb leírásokért kérlek nézd meg a második Országos Kéktúra bejárásom leírásait, vagy ahol már jártam, a harmadik Országos Kéktúra bejárásom leírásait. Azonban azok sem naprakészek, már azok megírása óta is történhettek/történtek változások az Országos Kéktúra útvonalán és környezetén!



32. túra
Gúttamási országút - Bodajk, Csókakő vasúti megálló
2005. június 21.

Régi túratársaink, Éva és József jóvoltából ezt az éjszakát nem sátorban töltöttük valahol fenn a Bogrács-hegyen Gúttamási felett, hanem pihe-puha ágyban Székesfehérváron őnáluk. Előző nap Éva jött elénk Gúttamási mellé, ahol a kéktúra útja metszi az aszfaltutat, most reggel József vitt vissza bennünket ugyanoda. Valami mégis változott, ugyanis a nagy sátras hátizsákot (amit én szoktam cipelni) és a hálózsákokat + polifoamokat náluk hagytuk, csak a kisebbik zsákkal vágtunk neki a maradék távnak (azt is én vittem Gábor helyett).

Árnyas erdő nyiladékain a Fehérvárcsurgói-víztároló felé
Árnyas erdő nyiladékain a Fehérvárcsurgói-víztároló felé

Így a „könnyített menetfelszereléssel” meglepően gyorsan tudtunk haladni, az erdőn átvágva eseménytelen út után elég gyorsan kiértünk a Fehérvárcsurgói-víztároló partjára. Továbbindultunk a tópartot kanyarogva követő keskeny aszfaltúton, aztán ott, ahol először lejárót láttunk a vízpartra, leballagtunk a lépcsőkön egészen a széléig.

Egy középkorú horgász sporttárs ücsörgött a víz szélén várva a kapásokat. Nem akartunk hangosan beszélgetni (nehogy elriasszuk a halakat), de aztán ő elegyedett szóba velünk. Végül egy jót beszélgettünk a tóról meg a környékről. Meglepően szép volt a kilátás is a vízpartról: a túlsó oldali dombok felett tisztán ki lehetett venni a Vértes vonulatát, sőt még a csókakői vár is látszott a hegyoldalban (ezen még a horgász is elcsodálkozott: bár évek óta jár erre a helyre pecázni, még észre sem vette a várat).

Pecás csendélet a vízparton
Pecás csendélet a vízparton


A Fehérvárcsurgói-víztároló partjáról is látszik a Vértes!
A Fehérvárcsurgói-víztároló partjáról is látszik a Vértes!

Tovább indultunk az aszfaltúton és a Vaskapu-hegy tövében, szinte közvetlenül a vízparton haladva elértünk a tavat délről elrekesztő zárógátig. Végigmentünk a koronáján és utána egy nevenincs kis domb oldalába kapaszkodott fel a kéktúra ösvénye. Nem mentünk fel magasra, saccra körülbelül 15-20 méterrel lehettünk a víztározó szintje felett, mégis nagyon szép volt innen a kilátás az egész tóra.

Leereszkedve a túlsó oldalon a tó délkeleti, kissé vizenyős, sásos, nádas sarkát kellett megkerülnünk, aztán lassan elértük azt a házcsoportot, ahol a Becsali Kocsmának is lennie kellett (kéktúrás pecsételőhely). Sajnos, a kocsmát zárva találtuk, és a vele egy épületben üzemelő horgászbolt sem volt nyitva. Nem tudtunk mit tenni, csüggedten továbbindultunk. Eddig minden helyen tudtunk pecsételni bárhol jártunk a kéktúrán, ez volt az első olyan hely, ahonnan dolgunk végezetlen kellett továbbindulnunk!

A víztárolót délről elrekesztő gát
A víztárolót délről elrekesztő gát


Igazoló fénykép a Becsali kocsmánál
Igazoló fénykép a Becsali kocsmánál

Rátértünk a tavat délről és keletről kerítő gátra, és a koronán vezető kényelmes földúton haladtunk tovább. Feltűntek előttünk a tóparttól nem messze Fehárvárcsurgó víkendházai. Letértünk a kék sáv jelzéseket követve a gátról és most már földutakon folytattuk az utat a házak felé tartva. Viszonylag rendezett üdülőövezet szélén haladtunk tovább, nagyon sok telektulajdonos még ilyenkor, hétköznap délelőtt is kinn volt, és dolgozott a kertjében.

A kertek szélén ballagva kiértünk a tó megkerülésével a Guttamási felé vezető országútra. Itt a kéktúra átvág az úton és a házak között folytatja az útját, mi azonban úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a tópartra, mert ott a térképünk büfét is jelölt közvetlenül előttünk.

Így érkeztünk a Tó-Part büféhez. Itt szerencsénk volt, egyrészt mert a büfé hétfő délelőtt is nyitva tartott, másrészt megengedték azt, hogy az árnyas padokra letelepedve az itt vett italok mellé a hazait fogyaszthassuk. Az pedig már csak a hab volt a tortán, hogy pecsételhettünk a céges bélyegzővel a kéktúrás igazolófüzetekbe. Mégis lett hát fehérvárcsurgói pecsétünk!

Szóval, igazán megérte ide letérni a kéktúra ösvényéről! Kényelmesen megebédeltünk tehát, aztán leballagtunk a tópartra is egy kicsit körülnézni. Nagyon furcsa volt a vízben eltűnő aszfaltút látványa, ugyanis régebben a tó jelenlegi medre helyén vezetett Gúttamási felé az országút (jelenleg megkerüli a tavat) és a tó feltöltésekor a régi út víz alá került egy szakaszon.

Ahol a régi országút eltűnik a víz alatt...
Ahol a régi országút eltűnik a víz alatt...

Továbbindultunk és a kék sáv jelzéseket követve felkapaszkodtunk a dombra a víkendházak között. A telektulajdonosok óriási hévvel ásták és betonozták a vízóraaknákat, ugyanis most vezették a vizet fel a dombon álló házakhoz. Azért némi elégtételt hozott számunkra, hogy nem csak mi voltunk izzadtak és porosak...

Az üdülőövezet felső szélét megkerülve egy kis kilátóponthoz értünk a domb peremén, innen be lehetett látni szinte az egész tavat. Továbbmenve újra leereszkedtünk az országútra és egy kisebb szakaszon ezen kellett folytatnunk az utunkat. Hamarosan megpillantottuk az út szélén a Gaja-völgyi Tájcentrum kerítését. Itt jobbra térve és átvágva a murvás parkolón beléptünk a kapun és innen már egy jól kiépített földúton mentünk tovább most már a Gaja-patakot követve. Kis, duzzasztott tó partjára érkeztünk, itt a pihenőházak mellett mi is letelepedtünk a szabadban álló árnyas padokra.

Visszatekintés a Fehérvárcsurgói-víztárolóra
Visszatekintés a Fehérvárcsurgói-víztárolóra


A Gaja-patak partján vezetett az utunk
A Gaja-patak partján vezetett az utunk

Rövid szieszta után továbbindulva egy fahídon kereszteztük a patakot és végigsétáltunk a Gaja-szurdokon. Az utunk a Gaja jobb oldalán kanyargott, követve a Gaját. Nincsenek különleges látnivalók ezen a szakaszon, de jólesett a séta ezen az árnyas földúton a csobogó patakot követve. Sajnos, hamar elértük a szurdok végét, itt a tájcentrum kerítésénél álló létrán átmászva már ismét aszfalton folytattuk az utat a Varjúvár nevű épületcsoportig.

Itt kezdődött az a meredek ösvény, amin ki kellett kapaszkodnunk a Gaja-szurdokból. A kemény kaptatón lihegve másztunk fel a dombra, időnként megálltunk, hogy a völgyre nyíló panorámában gyönyörködhessünk. Ismét kerítésmászások következtek: egy rövid szakaszon ismét bementünk a tájcentrum területére, aztán még egy kerítésmászással újra kiléptünk onnan. Már azt hittük, vége a kerítésmászásoknak, amikor újabb kerítés állta az utunkat: ez már a bodajki sípályáé volt.

Gábor áll a kilátóponton
Gábor áll a kilátóponton
Ez pedig az onnan nyíló kilátás...
Ez pedig az onnan nyíló kilátás...

Bozótosban törtettünk tovább a szűk ösvényen, aztán hirtelen estünk ki a sípálya felső szélére. Itt tényleg lélegzetelállító panoráma fogadott bennünket: alattunk a lejtő alján a falu, mögötte a Móri-árok és a Vértes látképe. Leültünk a fűbe és néhány percig csak a kilátást néztük.

Nem kellett sietnünk, mert úgy állapodtunk meg, hogy Éváék csak négy óra felé jönnek értünk a Fenyő-büféhez, most pedig még csak alig múlt fél három. Szép lassan leballagtunk a faluba és letelepedtünk a Fenyő-büfében (kéktúra pecsételőhely). Ettünk-ittunk, (a pizzát a szomszédos bódéból hoztuk) és a pecsételést elintézve csendesen sziesztáztunk, amíg nem jöttek értünk.

Kilátás Bodajkra, a széles Móri-árokra és a távoli Vértesre
Kilátás Bodajkra, a széles Móri-árokra és a távoli Vértesre

Egy rövid kitérőt tettünk még Csókakőre, (vendéglátóinknak ott van szőlőjük) aztán irány Székesfehérvár! Összeszedtük Éváéknál a betyárbútort, aztán kivittek minket a vasútállomásra. Még éppen elcsíptünk egy Budapestre induló személyvonatot. Bár útközben két gyorsvonat is megelőzött bennünket, de így nem kellett Kelenföldről hazabumliznunk, Budafokon le tudtunk szállni a vonatról. Nagyon szép volt ez a négynapos túra, de azért örültünk, hogy végre hazaértünk!



-hörpölin-



  View My Stats