Figyelem! Az első kéktúra bejárásom túraleírásainak elkészítése óta már tíz, sőt sokszor még annál is több év eltelt, azóta az Országos Kéktúra útvonala, az útvonal környezete, a pecsételőpontok és a jelzések felfestésének minősége számtalan helyen megváltozhattak! Csak a hangulatuk miatt hagytam meg ezeket az öreg túraleírásokat, ezek alapján már senki se induljon el túrára! Frissebb leírásokért kérlek nézd meg a második Országos Kéktúra bejárásom leírásait, vagy ahol már jártam, a harmadik Országos Kéktúra bejárásom leírásait. Azonban azok sem naprakészek, már azok megírása óta is történhettek/történtek változások az Országos Kéktúra útvonalán és környezetén!



36-37. túra
Szeleste - Csénye - Sárvár
2005. július 20.-21.

Túránk utolsó két napjáról csak egy túrabeszámolót írok, mert az út meglehetősen eseménytelen volt. Mint a dátumokból is látszik, nem fejeztük be egy nap alatt a túrát, két nap kellett a sárvári megérkezéshez...

Tehát szerdán reggel nagyon szép időre virradt, a nap hétágra sütött a tarló felett, amelynek a szélén állt a sátrunk. Megreggeliztünk, összecsomagoltunk és reggel nyolc óra felé már készen álltunk az indulásra. Átvágtunk a tarló szélén álló keskeny erdősávon és folytattuk az utunkat az erdő szélső fái között vezető szekérnyomokon, követve a kék sáv jelzéseket. Balról időnként feltűnt a mező a fák között, az út pedig már elég régen lehetett használva, mert magas fű és gaz nőtt a keréknyomok között.

Körülbelül tíz perc után egy mező szélére jutottunk ki az erdőből, előttünk felszántott terület húzódott, de előtte még át kellett vágnunk egy körülbelül 15-20 méter széles, embermagas gazzal benőtt dzsindzsás területen. Megérkeztünk tehát a szántóföld szélére, továbbvezető út azonban egy szál sem volt! Elővettük a térképet és arra a következtetésre jutottunk, hogy hosszú délkeleti irányú utunkon elértünk arra a helyre, ahol egy rövid, északkelet felé vezető szakasznak kell lennie.

Megindultunk hát a szántóföld szélén bal felé, ahol a távolban, néhányszáz méterre egy erdősáv húzódott. Elérve a mező északi sarkát egy földút kezdődött és csodák csodája: az egyik szélső fán ott virított a kék sáv jelzés! Úgy láttuk, az út egy szakaszát egyszerűen beszántották!

Nemsokára elértük azt a pontot, ahol utunk beletorkollott egy újra délkelet felé futó szekérnyomba, a jelzések is mutatták, hogy arrafelé kell az utunkat folytatni. Ez már egy eléggé elhanyagolt földút volt - szinte csak egy keréknyom, sok helyen kellett áttörtetnünk a magasra megnőtt gazban, csalánban. Időnként megművelt területek tűntek fel mellettünk, de úgy nézett ki, ezek megközelítésére más utakat találtak az ott dolgozók.

Azért csak a végére értünk ennek a néhány száz méteres szakasznak is, előttünk feltűntek Szeleste - mégpedig Felsőszeleste - szélső házai. Utunk itt dél felé fordult és a kertek alatt futott a falu házaitól kissé távolabb. Egyedül a felsőszelestei templom esett az utunkba, ez érdekes módon nem a falu főutcáján állt, hanem a falu szélén, fenn a dombon, ott ahol mi is haladtunk.

Felsőszeleste temploma
Felsőszeleste temploma

Egy kisebb erdőfoltot megkerülve egy bezárt telephellyel találtuk szemben magunkat - a térkép szerint elértük a volt baromfitelepet. A hosszú egyenházak között semmilyen mozgást nem láttunk. Az itt kezdődő betonozott úton bal felé indultunk, lefelé a falu felé. Hamarosan elértük a falu egyetlen utcáját, itt jobbra fordulva követtük tovább a kék sáv jeleket.

Egy kereszteződésben megérkezett a 86. számú főút és beletorkollott az utunkba. Az eddig csendes utcácska hirtelen megélénkült: hatalmas kamionok és autósorok verték fel a falusi csendet. Őszintén meglepődtünk, nem számítottunk ekkora forgalomra errefelé! A forgalmas út jobb oldalán futó járdán értük el az ABC áruházat és a vele egy épületben lévő presszót.

Először a boltba tértünk be, itt már várt ránk a korábban telefonon megrendelt egy kiló kenyér - korábbi rossz tapasztalataink után vezettem be azt a szokást, hogy előre rendelek kenyeret a falukban, így nem maradunk sohasem élelem nélkül és sokat sem kell magunkkal cipelnünk. Vettünk még pár konzervet és felvágottat is, hogy színesítsük a magunkkal hozott ételekből kialakított étrendet. Ezután a bolttal szomszédos presszóba tértünk be és egy korsó hideg sörrel és fél liter szintúgy hideg kólával kiültünk a napernyős faasztalok mellé. Itt végeztük el a pecsételést is, mert a kéktúrás bélyegző itt található.

Pihenés közben fogalmazódott meg bennünk a gondolat: nem rohanunk ma Sárvárig körülbelül 20 kilométert, mert akkor a késő délután már nem sok kedvünk lenne fáradtan várost nézni, hanem kettévágjuk a távolságot és valahol Csénye előtt fogunk még egyet aludni a sátorban, így másnap gyorsan beérünk Sárvárra és lesz még időnk körbejárni a várost is.

Így aztán elég sokáig elüldögéltünk még a presszó előtt és csak valamikor tíz óra felé indultunk tovább. Átvágtunk Alsószelestén, sokáig nyelve az óriási forgalom porát és kipufogógázait, majd egyenesen folytattuk az utunkat abban az útelágazásban, ahol a 86-os főút jobbra fordul. Itt újra egy olyan szakaszát értük el a kéktúrának, ahol új nyomvonalra tér. Korábban a kéktúra a Répcelak felé futó vasútvonal sínjeit követte egy poros földúton vagy öt kilométeren keresztül, most a vasúttól nyugatra fekvő erdő nyiladékaiban halad egészen Bögötig. Tehát letértünk az Ölbő - Alsószeleste vasúti megálló felé vezető keskeny aszfaltútról és a frissen festett jeleket követve a falu szélső házsora mellett felkapaszkodtunk jobb felé egy kis dombgerincre. Egy pár percre elgyönyörködtünk az innen nyíló kilátásban: a távolban már feltűnt a Ság-hegy és a Somló körvonala is.

Alsószeleste temploma
Alsószeleste temploma


A párás távolban feltűnt a Ság-hegy és a Somló
A párás távolban feltűnt a Ság-hegy és a Somló

Átvágtunk a mezőkön és hamarosan az erdőszélre értünk. Földutunk egy ideig itt kanyargott, aztán jobbra fordulva befutott az erdőbe. Nyiladékokba tértünk és ezekben folytattuk az utunkat. A jelek itt is megbízhatóan vezettek minket: nem voltak sűrűn felfestve, de az elágazásokban mindig jelölve volt a továbbvezető út. Egy olyan szakasz volt csak, ahol a nyiladékot már kezdte benőni az erdő, itt nagyon nehéz volt átjutni. Ez a rész azonban csak 2-300 méteres volt.

Kijutottunk arra a széles, kavicsos földútra, ami a 86-os úttól vezetett az erdőn keresztül Bögötre. Kényelmesen, gyorsan haladhattunk rajta. Kereszteztük a 88-as főutat - egy kis darabig rajta is kellett menni - aztán tovább folytattuk az utat a széles földúton. Eseménytelen út után érkeztünk meg Bögötre, ahol visszatértünk a korábbi kéktúra nyomvonalra.

Bementünk a faluba, mert pecsételnünk kellett a templommal szemközti kis vegyesboltban. Szerencsére itt is rendben volt a bélyegző, a kiszolgáló hölgy már nyújtotta is, amikor beléptünk az üzletbe. Ezután kényelmesen letelepedtünk a templom előtti kis park pihenőpadjaira ebédelni.

Bögöt temploma
Bögöt temploma


Pihenő Bögötön a templom előtti parkban
Pihenő Bögötön a templom előtti parkban

Egy hosszúra nyúlt szieszta után továbbindulva visszatértünk a falu szélső utcájában vezető kéktúra útjára, majd a falut elhagyva egy, a szántóföldek között vezető egyenes földútra tértünk. Ezen jutottunk el a kettős vasúti átjáróig. Közben a földút minősége folyamatosan romlott: először keréknyomokká degradálódott, később ezeket a nyomokat is kezdte benőni a magas gaz. Végül az út a szántóföldek között egyenesen haladó gazos sávvá vált.

A vasúti átjárók előtt egy keskeny aszfaltútra jutottunk és a kék sáv jelzésekről letérve egy rövid kitérőt tettünk rajta a közeli Porpác vasútállomásra, ahol a mosdóban egy kicsit rendbetettük magunkat és feltöltöttük az ivóvíz készletünket is (a kulcsot a forgalmi irodában kellett elkérni).

Visszatértünk a vasúti átjárókhoz és továbbmentünk az aszfaltúton. Kereszteztük a síneket, majd egy kisebb darabot még az aszfaltúton haladtunk. Ezután újra fák közé tért a kéktúra: nyiladékokban haladva keresztezte a Tilos nevű erdőt. Itt vertünk sátrat az egyik nyiladék végén, nem messze a vasúti sínektől, miután a térképen felmértük, ez az utolsó erdőfolt a Sárvárig tartó utunkon. Csendes, barátságos hely volt, csak a vonatok hangja hallatszott erősen.

Sátorozás a Tilos-erdőben
Sátorozás a Tilos-erdőben





Másnap reggel ismét borús időre ébredtünk, néha még az eső is rákezdte, a sátrunk azonban szárazon maradt, mert a fák minden esőt felfogtak. Összepakoltunk, közben a sárvári rádió meteorológiai jelentésére gondoltunk: még a délelőttre ígérték a felhőzet felszakadozását, délutánra pedig már igazi nyári időt jósoltak.

Kilépve az erdőből a Csényére futó keskeny aszfaltútra - ezen az úton jöttünk át tegnap a vasúti átjárókon - felnéztünk az égre: vigasztalanul szürke volt, még az eső is szemerkélt. Szótlanul indultunk el az út bal oldalán a falu felé. Miután az erdő elmaradt mögöttünk, elhagytunk egy, az út bal oldalán fekvő majorságot. Valahol az épületek között egy, az esőben átázott trágya halom penetráns bűzt árasztott, ezzel a szaggal együtt értük el Csényét.

A csényei kálvária

Lefényképeztük a csényei „síkvidéki” kálváriát, aztán továbbindultunk a falun keresztül. Megálltunk pár percre a Benedek Elek mesepark melletti kis büfésátor asztalainál - mint kiderült jól tettük, mert az eső néhány percen belül erősen rázendített. A szakadó esőben a mesepark fából ácsolt épületeit és játékait nézegettük a sátor alól, így múlattuk az időt.

A csényei kálvária
A csényei kálvária


Csénye római katolikus temploma
Csénye római katolikus temploma

Az eső csillapodtával továbbindultunk és rövid úton magunk mögött hagytuk a falut. Az újtelep házait elhagyva - az utolsó egy kastélynak is beillő építmény volt - nekivágtunk a Csényeújmajorig vezető hosszú, egyenes útnak. Közben az eső újra rákezdte a szemerkélés után, mi pedig szépen lassan bőrig áztunk, mire elértük az út végét.

Behúzódtunk a csényeújmajori útelágazásban lévő kis kocsmába (a nevét sajnos nem jegyeztük meg) és itt próbáltuk megvárni az eső végét. Benn be volt kapcsolva a TV, a pultosnő hozzájárulásával még a teletextre is átkapcsoltuk, hogy valami időjárás-jelentést olvashassunk, de sehol sem említették ezt a Sárvár környéki rossz időt. Unalmamban elővettem a hátizsákból a Sárvárról induló vonatok listáját - ezt még otthon nyomtattam ki az internetről - és ezt nézegetve vettem észre, hogy egy óra után néhány perccel indul egy gyorsvonat közvetlenül Budapestre. Az órámra néztem: fél tizenkettő múlott. Kinéztem az ablakon: nyugaton, egészen a látóhatáron egy égkék sáv húzódott.

Odaszóltam Gábornak: ha most elindulunk, még éppen megcsípnénk egy korábbi vonatot. Tudtam mit fog válaszolni, ezért is kérdeztem... Nekiindultunk. Gyorsan elintéztük a pecsételést Csényeújmajorban: a fa, amire a pecsét ládikája van szerelve, ott állt az út szélén egy gazdaság bejárata mellett.

Innen már gyorsan eljutottunk Sárvárra. Amikor felérkeztünk a Gyöngyös-patak gátjára, az eső már csak csöpörgött. Aztán abbahagyta ezt is. A gátút felénél, ott ahol elértük a hidat és gátat kellett váltani, már kisütött a Nap is, de akkor már nem törődtünk vele, csak hajtottunk tovább az állomás felé! Fél egykor meg is érkeztünk. Kényelmesen megvettük a jegyeket és pecsételtettünk a pénztárban - a vasutas hölgy az ablak túlfelén nagyon kedvesen olyan olvashatatlan stempliket ütött a könyvekbe, hogy abból senki meg nem állapítja, hol kaptuk! De akkor már amolyan minden mindegy hangulatban voltunk, a városnézést pedig elnapoltuk a következő túránk kezdetére.

Hosszú gáttúra Sárvár előtt
Hosszú gáttúra Sárvár előtt

Gyorsan felértünk a vonattal Kelenföldre, onnan pedig fél óra alatt hazabuszoztunk. Csak otthon tudatosodott bennünk, hogy a névlegesen 70,2 kilométer hosszú Írott-kő - Sárvár szakasz legalább 80 kilométeres volt, figyelembe véve a Velem - Írott-kő közötti minimum 5 km-t és a kéktúra nyomvonal áthelyezések miatti kitérőket is. Ez volt tehát az eddigi leghosszabb túránk!



-hörpölin-



  View My Stats