Szép időre ébredtünk Bélapátfalva felett, a Gyári-tó melletti erdei tisztáson. Hosszú és fáradtságos nap várt ránk, hiszen meg kellett másznunk a hegyek lábától indulva a Bükk-fennsíkot, aztán átvágva rajta elérni a bánkúti síházat, ezért aztán gyorsan megreggeliztünk, lebontottuk a sátrat, összekészülődtünk és reggel nyolc óra felé már menetkészen álltunk.

A Lak-völgy mélyére futó keskeny aszfaltúton indultunk el, mellettünk csobogott a völgy tövén futó kis patak. Hamarosan elértük az aszfaltos szakasz végét - itt az út jobbra fordult, de mi egyenesen mentünk tovább egyre emelkedve az itt kezdődő jól kijárt földúton. Egyre felfelé ballagva végre megpillantottuk magunk előtt a bükköst, a hegység névadóját. Egy kisebb nyíltabb térségre kiérve feltűnt előttünk a völgy vége, utunk itt kanyarogva kezdett emelkedni a bal oldali meredek hegyoldalban.

A földút több szerpentinkanyart is leírva állandó emelkedéssel érte el a katonasírok melletti tisztást egy nyeregben. Térképünk szerint (és az útjelző tábla szerint is) itt jobbra kellett fordulnunk. Kínálkozott is egy jól kijárt földút ebben az irányban, de nem ez volt a helyes út! Egy darabig elballagtunk rajta, de nem láttunk mellette sehol sem jelzéseket. A jelzés útja az ettől a földúttól enyhén jobbra induló letört faágakkal teli ösvény, ami egy kis horhosban mélyútként halad felfelé a domboldalban!

Újabb kemény kapaszkodó kezdődött itt, felfelé menet többször is megálltunk egy-két percre kifújni magunkat. Kissé feljebb jókora erdőpusztulásba botlottunk: gyökerestől kitépett hatalmas bükkök feküdtek keresztben az utunkon. Egyiken-másikon csak nehezen tudtunk átvergődni. Lombjaik éppen csak elkezdtek fonnyadni, arra tippeltünk, hogy talán az egy héttel az ottjártunk előtti viharos időjárás lehetett a kár okozója.

A kapaszkodó csak azután enyhült meg, miután a jelzés útja elvált az eddig velünk tartó jelzéstől. A a Kásás úton haladt tovább szintet tartva, kissé hullámvasutazva az Őr-kő északnyugati hegyoldalában. Később szemből csatlakozott a jelzés, majd egy balkanyar után kiértünk a dús, magas füvű Zöld-rétre. A rét szélén újabb balkanyarral szinte visszafordultunk, és most már az Ördög-hegyre kezdtünk el kapaszkodni.

Elértük azt a pontot, ahol a jelzés kiágazott utunkból balra felfelé, az Őr-kő csúcsa felé. Mi maradtunk a jelzés földútján és hamarosan elértük az Őr-kő-házat. A kis ház bejárati ajtaja felett elhelyezett festett fatábla szerint ez a hely természetvédelmi őrhely (vajon ez mi lehet?). Mindenesetre a ház kihaltnak tűnt, mi pedig letelepedtünk egy kicsit pihenni a ház melletti farönk padokra.

Továbbindulva egy kis tisztásra kapaszkodtunk fel, itt az erdei utak többszörös kereszteződésében csak nehezen találtuk meg a továbbvezető utat. Ezután nem sokkal érkeztünk meg a Kocsmáros rét szélére. Már csak néhány fa választott el bennünket tőle, mikor utunk jobbkanyarral a rét melletti fák között folytatódott. Elértük azt a kéktúrás könyv által is említett sziklás gerincet, amin csak nehézkesen tudtunk átvergődni.

Vágyakozva néztük a mellettünk futó rét zöld füvét, miközben próbáltunk átvezető utat találni a kőmezőn keresztül. Sajnos ezen a szakaszon még ösvényt se igen lehet találni, a fákra festett jelzések voltak az egyedüli támpontjaink a karrmezőn való átkelésnél. De azért csak a végére értünk ennek a szakasznak is, és megpillantottuk magunk előtt a Pes-kő-kapu szikláit. Jobbra letérve a kéktúra útjáról kimentünk a jelzetlen ösvényen egészen a sziklák pereméig. Nagyon szép kilátás fogadott bennünket, déli, délnyugati irányban messzire elláttunk az Alföld irányában.

Innen megint lefelé vitt az utunk egy kisebb nyeregbe, ahol a jelzéssel találkoztunk. Megkezdtük kapaszkodásunkat a Cserepes-kő köves, sziklás oldalában, közben folyamatosan kerestük a jelzéseket, melyek a Cserepes-kő barlangszállására vezethettek volna minket.

Sajnos anélkül értük el a hegy délkeleti gerincét, hogy megtaláltuk volna a leágazást. A térképünk szerint már túlszaladtunk rajta, ezért visszafordultunk. Most már tényleg alaposan körülnézve megpillantottuk a jobbra, felfelé hívogató kopott jelzéseket. Rövid kapaszkodás után értük el a barlangot. Megpihentünk, aztán elvégeztük a pecsételést. A bélyegző a barlang bejárati ajtaja mellé szerelt „szabványos” dobozkában volt fellelhető. Egyébként az előbb említett kis nyeregből a jelzésen is elérhető a barlang, az utolsó jel a barlang nyílása mellé van pingálva a sziklafalon.

Továbbindulás után az ösvény átharántolt a Cserepes-kő oldalából a Vörös-kő-bérc déli oldalában fekvő meredek tisztásra, innen dél felé nyílt szép kilátás. Ezután földútra térve meredek kapaszkodással értük el az Őserdő kerítését. Régebben a kéktúra átvágott az ember nem érintette erdőségen, most kerítés zárja el a belépés útját - előtte tájékoztató tábla van felállítva.

Tehát a kerítés mellett folytattuk a meredek kapaszkodást, időnként be-bepillantottunk a drótkerítésen keresztül az Őserdőbe. Lehet, hogy nincs szemünk az ilyesmihez, de mi már csak egy közönséges erdőnek láttuk ezt is. Lassan elhagytuk a kerítést és itt egy nagyon kimerítő kapaszkodó kezdődött felfelé a Tar-kőre.

Gábor persze most is alaposan otthagyott, könnyebb hátizsákjával általam követhetetlen tempót diktálva hamarosan eltűnt a szemem elől. Még a magam tempójával is utolértem egy kiránduló társaságot, ők mondták, hogy legalább három-négy perc előnye lehet már. Szerencsére megvárt a csúcsra vezető jel elágazásában.

Együtt értük el a csúcsot, és hosszabban is megpihentünk az itt nyíló kis tisztáson. A Tar-kő fennsíkszerű erdős teteje meredeken szakad le itt déli irányban, a sziklák széléről pedig tényleg megkapó panoráma nyílik félkörben északkelettől délnyugatig a Bükk előhegyeire és az Alföldre. Külön örömünkre szolgált, hogy a távolban északkelet felé megpillantottuk a bánkúti sípályákat is! Közeledünk hát!

Otthagytuk a kilátásban tovább gyönyörködő kirándulókat és egy rövidebb ereszkedés után kiléptünk a Keskeny-rét füves mezejére. Hosszasan ballagtunk a valóban keskeny rét keréknyomain, majd ott, ahol a rét kiszélesedik, jobbra térve újra beléptünk az erdőbe. Újabb ereszkedés után köves földútba torkollott az utunk, jobbra fordulva ezen haladtunk tovább egy kisebb darabon. Néhány száz méter után balra hívogattak a jelek, ezután a Kis-sár-völgy rétjének szélén folytattuk az utunkat egy csapáson, párhuzamosan a földúttal. Néhány száz méterrel arrébb visszakapaszkodtunk az útra és ott haladtunk tovább.

Egy útelágazásban balra tértünk a földúton, majd ezután újra lekanyarodtunk róla, most a Mély-sár-völgy rétjein, tisztásain vezetett át a kéktúra keréknyomokat követve. Ez a környék nagyon tetszett nekünk, úgy éreztük, régóta háborítatlan tájon járunk most az alig használt csapásokon.

Aztán újra visszatértünk a köves útra és ezen értük el a közvetlenül Bánkút előtt fekvő Faktor-rétet. Itt a jelzések alapján jobbra fordultunk, de ezután végzetesen belegabalyodtunk az itt összefutó és elágazó földutak sűrűjébe! Valahol elvesztettük a jelzést, de nem sokkal később rátaláltunk a jelzésre, ami szintén Bánkútra vitt.

Egy jelöletlen földútra rátérve azonban újra ráakadtunk a jelzésre, már közvetlenül Bánkút előtt. Ezen először tévedésből visszafelé (!) indultunk el, de szerencsére gyorsan rájöttünk a hibára és korrigáltunk. Na, szóval jó sokat tévelyegtünk, ennek szerintem nem csak az összefutó, egymást keresztező utak szövevényes labirintusa lehetett az oka, de a fáradtságunk is. Végül csak elértük az országutat, aztán utána már a lejtőn leereszkedve a síházat is. Kimerülten roskadtunk le a ház teraszán álló pihenőpadokra. Hát, ezen is túl vagyunk!