Figyelem! Az első kéktúra bejárásom túraleírásainak elkészítése óta már tíz, sőt sokszor még annál is több év eltelt, azóta az Országos Kéktúra útvonala, az útvonal környezete, a pecsételőpontok és a jelzések felfestésének minősége számtalan helyen megváltozhattak! Csak a hangulatuk miatt hagytam meg ezeket az öreg túraleírásokat, ezek alapján már senki se induljon el túrára! Frissebb leírásokért kérlek nézd meg a második Országos Kéktúra bejárásom leírásait, vagy ahol már jártam, a harmadik Országos Kéktúra bejárásom leírásait. Azonban azok sem naprakészek, már azok megírása óta is történhettek/történtek változások az Országos Kéktúra útvonalán és környezetén!



42. túra
Boldogkőváralja vasúti megálló - Bónyi-kút
2005. augusztus 25.

Utolsó nyári kéktúránk kezdetét az augusztus közepén egyáltalán nem szokványos, szokatlanul csapadékos, viharos időjárás sokáig késleltette, végül Gábor iskolai vakációjának utolsó napjaiban rá kellett magunkat szánnunk az indulásra. A rossz időjárás már múlóban volt, de még napokig jósoltak záporokat, zivatarokat, néhány helyen esőt és felhőszakadásokat is a Magyarország felett lassan feloszló ciklonból.

Indulásunk napján Budapesten már derült, de kissé párás idő volt, amikor reggel felszálltunk a Sátoraljaújhelyre induló gyorsvonatra a Keleti pályaudvaron. Miskolci és szerencsi átszállással érkeztünk meg négyórás utazás végén a boldogkőváraljai vasúti megállóba. Lecihelődtünk az Interpiciről, aztán elővettük az igazolófüzeteket és a túrajelentést, hogy elintézzük a pecsételést.

Boldogkőváralja pici vasúti megállója
Boldogkőváralja pici vasúti megállója

A pecsét szokványos kis kék-fehér dobozkáját gyorsan megtaláltuk a pihenőpadok mögött az állomásépület kerítésén és Gábor elő is húzta belőle a bélyegzőt. „Hernádcéce komp” betűztük ki a pecsét szövegét, aztán csodálkozva egymásra néztünk. Gyorsan elővettük a térképet és kiderítettük rajta, hogy Hernádcéce faluja körülbelül másfél kilométerre lehet az állomástól keleti irányban. Ha Hernádcéce, akkor Hernádcéce, vállat vontunk és bepecsételtünk a bélyegzővel mindenhová. Miközben én elpakoltam a papírokat, Gábor visszatette a pecsétet a ládikájába.

- Te, apa, - szólalt meg - van itt még egy bélyegző! Elolvastuk annak is a szövegét, hát az volt a boldogkőváraljai pecsét!! Gyorsan elővettük újra a papírokat és újra bélyegeztünk mindenhová, a rossz stempliket meg kihúztuk. Ez után a csekély intermezzo után indultunk útnak és kezdtük meg az 52,7 km-es, négynapos zempléni kéktúránk teljesítését. Sajnos, a hosszú oda- és visszautazás miatt rövidebbre kellett szabni az első és utolsó nap túratávját, ráadásul a végén még le is kellett ereszkednünk a hegyek közül Sátoraljaújhelyre, máskülönben a táv simán belefért volna három túranapba is!

Az állomásépület mellett kezdődő rövid bekötőúton gyorsan elértük a vasúttal párhuzamosan futó aszfaltutat és egy rövidebb szakaszt ezen ballagva tettünk meg nagyjából észak felé haladva. Az országutat szegélyező fasor fái között át-átpillantva egyből a szemünkbe ötlött a dombtetőn álló Boldogkő vára.

Boldogkő vára egy útszéli kőkereszttől nézve
Boldogkő vára egy útszéli kőkereszttől nézve

Hamarosan elértük Boldogkőváralja bekötőútját, jobbra fordulva itt folytattuk az utunkat. A keskeny aszfaltcsík felkapaszkodott a Vám-kertek domboldalára, mellettünk kissé elhanyagolt gyümölcsösök húzódtak a dombgerincen. A túlsó oldal enyhe lejtőjén leereszkedve feltűntek előttünk a falu házai is. Még Boldogkőváralja előtt ágazott ki az aszfaltútból a vár melletti parkolóhoz vezető út, ezen folytattuk az utunkat a kék rom jelzést követve. Az enyhe emelkedőn gyorsan megtettük a körülbelül kilométeres utat és megérkeztünk a vár tövében fekvő parkolóhoz.

Itt már teljes rálátásunk volt Boldogkő várára
Itt már teljes rálátásunk volt Boldogkő várára


Pihenő a várkapunál
Pihenő a várkapunál

Felsétáltunk a várba, aztán megvettük a belépőjegyet és a hátizsákokat a kedves pénztáros hölgy gondjaira bízva elindultunk körülnézni. Sziklába vájt keskeny folyosókon haladtunk végig, amikor egy ponton feliratok mutatták az ásványkiállítás irányát. Természetesen ezt sem hagyhattuk ki, belépve a boltozatos terembe még engem is meglepett az ásvány- és kőzetbemutató szépsége. Gábor közben végignézte a tárlókat, mindenféle szavakat mormolva: pirit, meg aragonit, meg ilyesféle. Vett is magának egy kisebb követ, hogy az otthoni gyűjteményét gyarapítsa.

Továbbmenve hamarosan kiértünk a várudvarba és felkapaszkodtunk a falakra is. A kilátás szinte minden irányban nagyon szép volt, sokáig gyönyörködtünk az innen nyíló panorámában. Bejártuk a vár szinte minden zegzugát, azonban sajnos a déli oldalon hosszan kinyúló andezittufa sziklára nem tudtunk kimenni, mert lakattal le volt zárva a kijárati ajtó.

Boldogkő várának hosszú, keskeny várudvara
Boldogkő várának hosszú, keskeny várudvara


Kilátás a várból Boldogkőváraljára
Kilátás a várból Boldogkőváraljára

Elhagyva a várat, a kék rom jelzés folytatásán, egy meredek ösvényen ereszkedtünk le az országútra aztán balra fordulva hamarosan elértük a falu központját. Megpihentünk egy kocsmában - szinte vágni lehetett a dohányfüstöt a helységben - aztán továbbindulva az Arkára tartó keskeny aszfaltúton hamarosan elhagytuk a falut.

Az út jobb oldalán a Tó-hegy meredek, sziklás oldala emelkedett, az Arka- (Boldogkőváraljai-) patak az út mellett csobogott, közvetlenül a hegy tövében. Baloldalon alacsonyabb, de meredek domboldalak emelkedtek, az út a völgy tövében vezetett Arka felé. Lassan megkerültük a Tó-hegyet, az utunk iránya az északiról először északkeleteire aztán keletire váltott. Rövid kapaszkodás után egy emelkedő végén érkeztünk meg Arkára.

Megérkeztünk a cseppnyi Arka faluba
Megérkeztünk a cseppnyi Arka faluba

Átvágtunk az apró, de gondozott falun, aztán a temető előtt az út aszfaltozása megszűnt, jól kijárt földúton ballagtunk tovább. Megkerültük a temetőt, aztán utunk újra meredekebben emelkedni kezdett: felkapaszkodtunk a Kis-hegy domboldalában. Tőlünk jobbra kinyílt a panoráma, a völgy alján az Arka-patak folyt, mögötte emelkedett a Kerek-hegy (565 m) és a Magoska (734 m) szabályos kettős kúpja.

Az erdőszélen jobbra tértünk, a völgybe tartó elhanyagolt, gazos keréknyomokra és lassan ereszkedni kezdtünk az Arka-patak völgye felé. A lejtőn lefelé haladva néhány perc alatt elértünk egy, az út bal oldalán, a domboldalban álló kicsi, elhanyagolt faházat. A mellette álló pihenőpadokon megebédeltünk, aztán hosszabban is megpihentünk.

Továbbindulva szinte azonnal beértünk az erdőbe és az út leereszkedett a patak mellé, völgy aljába. Gondolom, az előző hetek elég csapadékos időjárása miatt is a földutunk meglehetősen mély talajúvá vált, de egyáltalán nem volt sáros. Meglehetősen jól haladhattunk rajta. A kéktúrás könyv zempléni részét már többször átolvasva tudtuk, hogy utunk néhányszor keresztezni fogja az Arka-patakot. Aztán hamarosan elértük az első átkelést.

Az első átkelés az Arka-patakon
Az első átkelés az Arka-patakon


...ez pedig már a sokadik
...ez pedig már a sokadik

A patak vize felduzzadva, úgy három-négy méter szélességben hömpölygött előttünk, szinte teljesen ellepve a vízből kiálló lépegetőköveket. Szóval meglehetősen kellemetlennek tűnt az átkelés. Felkészültünk a legrosszabbra is: eltettem vízhatlan tokjába az eddig a nyakamban lógó fényképezőgépet és szorosabbra húztam a hátizsákok szíjait. Gábor talált egy jó vastag botot, ennek a segítségével kezdtük meg egyesével a patakon való átkelést. Aztán szép óvatosan haladva sikerrel abszolváltuk az akadályt!

Megkönnyebbülten indultunk tovább, dicsérve saját ügyességünket, amikor vagy száz méter után újabb átkelési ponthoz értünk. Nem akarom tovább borzolni a kedves Olvasó idegeit, ezért elárulom: a következő körülbelül két kilométeren összesen kilencszer kellett a patakon átkelni! A végén már olyan rutinra tettünk szert, hogy szinte helyből vettük az akadályokat, már nem is figyeltünk. Ennek meg is fizettem az árát: az utolsó előtti átkelésnél egy mozgó kőre lépve elvesztettem az egyensúlyom, és kénytelen voltam térdig belelépni a megduzzadt patakba!

Végül a gyalogút már kitartott az Arka-patak jobbpartján
Végül a gyalogút már kitartott az Arka-patak jobbpartján

Az utolsó átkelésünk egy rozzant fahídon történt: szerintem ez volt a legveszélyesebb. Nem is mertünk egyszerre rálépni a korhadt fagerendákra, egyesével haladtunk át a nyekergő alkotmányon. A híd után aztán végleg a patak jobb oldali partján maradtunk és egy rozzant faházat elhagyva hamarosan kiértünk a szűk völgyből. Elhagytuk a völgy alját is, egyre magasabbra kapaszkodva fel a Három-hegy (431 m) oldalában. A domboldalban egy bokros-ligetes rétre kiérve utunk két keréknyomra ágazott és innen körültekintve megpillantottuk Regéc várát is a távolban. A várhegy tövében fekvő Mogyoróska templomtornyát is ki lehetett venni a Várhegy lábánál.

A bal felé, a völgybe tartó keréknyomokon folytattuk az utunkat, és hamarosan újra elértük az erdő szélét. Itt kezdődött jobb felé az az ösvény, ami a Bónyi-kút kis tisztására vezetett. Egy-két perc alatt elértük a forrás mellett álló esőházat. Lemálháztunk és elégedetten vettük tudomásul, hogy telesítettük az első napi távot és elértük a tervezett táborhelyünket! A hangulatos tisztáson felállítottuk a sátrat aztán az esőház asztalánál ülve megvacsoráztunk.

Regéc vára az alkonyatban
Regéc vára az alkonyatban


Sátorozás a Bónyi-kút esővédő házikójánál
Sátorozás a Bónyi-kút esővédő házikójánál


-hörpölin-



  View My Stats