Figyelem! Az első kéktúra bejárásom túraleírásainak elkészítése óta már tíz, sőt sokszor még annál is több év eltelt, azóta az Országos Kéktúra útvonala, az útvonal környezete, a pecsételőpontok és a jelzések felfestésének minősége számtalan helyen megváltozhattak! Csak a hangulatuk miatt hagytam meg ezeket az öreg túraleírásokat, ezek alapján már senki se induljon el túrára! Frissebb leírásokért kérlek nézd meg a második Országos Kéktúra bejárásom leírásait, vagy ahol már jártam, a harmadik Országos Kéktúra bejárásom leírásait. Azonban azok sem naprakészek, már azok megírása óta is történhettek/történtek változások az Országos Kéktúra útvonalán és környezetén!



44. túra
Eszkála vadászház - Bányi-nyereg - Sátoraljaújhely
2005. augusztus 27-28.

Csillagfényes estében feküdtünk le aludni a sátrunkba az Eszkála erdészház tisztásán, de éjfél felé az esőcseppek kopogására ébredtem, ahogy a sátorponyvát verték. Az eső egy darabig szeszélyesen hol rákezdte, hol abbahagyta, de egy idő után alaposan rázendített. Ennek a hangjára aludtam el. Szentül meg voltam győződve arról, hogy reggel borús, esős időre fogunk ébredni, de amikor hajnalban felébredve kinéztem a sátor nyílásán, alaposan meglepődtem a tiszta, felhőtlen ég látványán. Motoszkálásomra Gábor is felébredt, így aztán korán kezdtünk el készülődni. Komótosan megreggeliztünk a vadászház előtti fa asztaloknál ülve, aztán összecsomagoltunk és a sátrat is lebontottuk. Elég korán, már reggel nyolc óra felé készen voltunk, ezért el is indultunk.

Egy kis darabon még felfelé ballagtunk a vadászház előtti földúton, amíg elértük az Eszkála és a Gyaka-lyuk nevű hegy közötti nyerget, majd miután ott különvált a kék négyszög és a kék sáv jelzés útja, mi az Eszkála oldalában megkezdtük hosszú ereszkedésünket Makkoshotyka felé.

Ereszkedés a Kecske-háton
Ereszkedés a Kecske-háton

Baloldalt magunk mögött hagytuk az Eszkála-tető csúcsát, aztán rátértünk a Kecske-hát enyhén lejtős, hosszú földútjára. Irtásfoltok között haladtunk, az erdőkben a földút átalakult füves, gyepes keréknyomokká, az irtásokon pedig kissé sáros földúttá, de általában jól járható volt. Az éjszakai eső nemigen rontotta az út állapotát.

Legnagyobb örömünkre az irtásfoltokon rengeteg feketeszeder-bokor szegélyezte az utunkat és mivel éppen érőben volt a termés, bizony alaposan belakmároztunk belőle! A bokrokról való folyamatos csipegetés meglehetősen lelassította a tempónkat, ezért úgy döntöttünk, hogy egy viszonylag bőtermésű helyen pihenőt tartunk, és addig esszük a szedret, amíg jól nem lakunk tőle! Ekkor figyeltünk fel arra, hogy a távolban, nyugat felé kitűnő rálátás nyílik az erdős hegyek között Regéc várára! Gyorsan készítettem is néhány felvételt, aztán a térképen utánamérve konstatáltam, hogy jó kilenc-tíz kilométerre lehettünk - persze légvonalban - a vártól.

A távolban feltűnt Regéc vára
A távolban feltűnt Regéc vára

A szedertől eltelve folytattuk az utunkat, de persze még ezután is meg-megálltunk egy-egy bőven termő bokor mellett szedret szedegetni. Enyhén, de folyamatosan ereszkedve értük el Zsidó-rét szélét, ahol a kék négyszög jelzés torkollott az utunkba. Kis nyeregbe kapaszkodtunk fel a bokros-ligetes réten, aztán innen az utunk meglehetősen sárossá, nehezen járhatóvá vált.

Nehéz járművek túrták fel az utat nem sokkal az ott jártunk előtt, keréknyomaikban hatalmas tócsák, szinte dagonyák terpeszkedtek. Keserves nehézségekkel kapaszkodtunk fel a Borz-hegy (484 m) és a Kecske-hegy közötti nyeregbe, aztán a túlsó oldalon még rosszabb állapotok fogadtak bennünket. Visszaemlékeztünk a tegnap reggelre, amikor a turistacsoport, akikkel a regéci várnál találkoztunk, szidta ezt az útszakaszt és rájöttünk, tökéletesen igazuk volt. Az út ugyanis szinte járhatatlannak bizonyult!

Sáros keréknyomokon vágtunk át a Zsidó-réten
Sáros keréknyomokon vágtunk át a Zsidó-réten

Csúszkálva, helyenként korcsolyázva tudtunk csak haladni a sáros, agyagos földúton, állandóan ki-kicsapva az erdőszél sűrű aljnövényzetébe. Fáradtan és sárosan értük el a Cifra-kút melletti domboldalon álló kis erdei pihenő padjait. Leültünk a padokra kifújni magunkat, én még leballagtam a forráshoz is, de sajnos az esős nyár ellenére is éppen csak csordogált a víz a foglalatából.

Miután továbbindultunk, az utunk állapota lassan javulásnak indult, mégis megkönnyebbültünk, amikor elértük a Makkoshotyka feletti kis vízmű kerítését, ugyanis innen már egy keskeny betonút vezetett le a faluba. Örömteli meglepetés volt a számunkra, hogy egy Makkoshotyka feletti tisztás oldalából megpillantottuk a Sátor-hegyek csúcsait a falu mögötti dombok gerince felett. Közeledünk tehát az utunk végéhez!

Kilátás Makkoshotykára egy rét széléről
Kilátás Makkoshotykára egy rét széléről

A falu első útszéli nyomóskútjánál aztán hosszabb pihenőt is tartottunk, és alaposan lemostuk a sarat a bakancsainkról. Továbbindulva hamarosan elértük a falu völgyben futó főutcáját, de nem balra, felfelé indultunk el rajta a kék sáv jelzéseket követve, hanem jobbra, lefelé a falu belseje felé a pecsételőhelyet megkeresni.

Meg is találtuk hamarosan az út bal oldalán álló kocsmahivatalt, ahová belépve kellemesen meglepődtünk, amikor hátizsákos fiatalok csoportjába botlottunk. Gyorsan elvégeztük a papírmunkát, aztán mi is leültünk egy asztalhoz, hogy elfogyasszuk megérdemelt sör és kóla adagjainkat.

Továbbindulva végigbandukoltunk a falun a meleg déli napsütésben pihenőhelyet keresve, ahol kényelmesen megebédelhetünk. Sajnos, hiába nézelődtünk jobbra-balra, sehol sem találtunk alkalmas helyet a letelepedésre. Már a falu felső végéhez közeledve tértek le a kék sáv jelzések egy jobbra induló keskeny aszfaltútra, de aztán annak a bal kanyarjában úgy tűnt, hogy a jelzett út egyenesen továbbhalad egy kertkapun keresztül!

A kék sáv jelzés fel volt festve a kapufélfára, mégis tanácstalanul megálltunk előtte. Elég régóta járjuk a kéktúrát, de ilyennel még nem találkoztunk! A szomszéd kertben dolgozó gazda mosolyogva nézte a töketlenkedésünket, aztán kiszólt hozzánk, hogy nyugodtan menjünk tovább, jó úton járunk. Megnyugodva léptünk be a kertkapun és indultunk el felfelé a kikövezett gyalogúton. Egy-két perc alatt elértük a makkoshotykai Metzner-család sírboltját és a mellette álló kis haranglábat. Itt, a harangláb mellett végre találtunk farönk pihenőpadokat, így aztán nem teketóriáztunk, hanem leültünk és jóízűen megebédeltünk.

Amikor továbbindultunk, a sírboltot elhagyva ösvényeken kapaszkodtunk fel a Makkoshotyka feletti dombhátra, aztán a ligetes, bokros tetőre felérve végre teljes szépségükben pillantottuk meg a Sátor-hegyeket! Ösvényünk ezután keréknyomokká duzzadt és beletorkollott egy földútba.

A Metzner-család sírboltja
A Metzner-család sírboltja


A rétről megpillantottuk a Sátor-hegyeket
A rétről megpillantottuk a Sátor-hegyeket

Itt jobb felé, enyhén lejtősen kellett továbbmenni (sokáig kerestük a jelzéseket) és földutunkon leereszkedtünk a völgyben fekvő megművelt területek mellé. Aztán a jelzéseket követve a földutat elhagyva egy ösvényen betértünk a mellettünk húzódó erdőbe. Utunk enyhén emelkedett, majd egy kis patakvölgyet kereszteztünk, a Kádár-forrás vize folyt csobogva a völgyecske alján. Innen már csak néhány perces járás volt a Cirkálótanya. Úgy terveztük, hogy beszélünk a tanyán élőkkel, hogy a sátrunkat felverhessük a tanya melletti kaszáló valamelyik sarkában, de aztán úgy alakult, hogy ezt az éjszakát mégsem kellett a szabadban töltenünk!

A tanya tulajdonosai, egy kedves, fiatal házaspár természetesen megengedték a sátorozást, sőt még a helyet is megmutatták, hová verhetjük fel a sátrat, de aztán elmondták, hogy a kertben álló kis épületben berendeztek egy négyszemélyes turistaszállást és akár ott is alhatunk. Egyszerű, talán 3X4 méteres kis helyiség volt, két emeletes ággyal. Természetesen elfogadtuk az ajánlatot és ott aludtunk.

A Cirkálótanya a Cirkáló-hegyről nézve
A Cirkálótanya a Cirkáló-hegyről nézve





Másnap reggel nyolc óra felé búcsúztunk el a háziaktól és indultunk tovább az utunkon. Erre a napra már csak egy nyúlfarknyi maradt a kéktúrából a Bányi-nyeregig, de még korábban megbeszéltük, hogy onnan még gyalog meg fogjuk mászni a Sátoraljaújhely feletti Magas-hegyet és a tetőről gyalog fogunk leereszkedni a városba.

Jól kijárt erdei földutakon haladtunk egészen a Hercegkúti-patak völgyéig, aztán egy kissé vizenyős réten átvágva kereszteztük is azt. Hosszú kaptató kezdődött ezután felfelé a Közép-bérc és a Nagy-Hardavár közötti árnyas völgy földútján. Még az emelkedő elején egy kis pihenőhely mellett fejfa állt az út szélén az itt elhúnyt Dankó János emlékére. Egy pillanatra megálltunk és elgondolkoztunk, ki is lehetett vajon ez a férfi? Erdész volt, vagy favágó? Esetleg turista? Sajnos a fejfa kis táblája nem adott választ ezekre a kérdésekre.

A fennsíkra felérve egy erdei útkereszteződés után ( a piros sáv jelzés keresztezte utunkat egy földúton) hamarosan elértük a Rákóczi-fát: egy már igencsak koros tölgyet. A fa egy kis irtáson állt az út szélén, kiszabadítva az erdő többi, jóval fiatalabb fái közül. Itt egy kicsit meg is pihentünk egy, az út szélére ledobott betontömbön.

Kapaszkodás a völgy sáros földútján
Kapaszkodás a völgy sáros földútján


Hamarosan megérkeztünk a Rákóczi-fához
Hamarosan megérkeztünk a Rákóczi-fához

Innen már csak egy említésre méltó hely volt a nyeregig: a turistaösvényen kereszteztünk egy mély árkot. Itt egy pár percet eltöltöttünk, mire leereszkedtünk és fel tudtunk kapaszkodni a túlsó oldalán. Ezután ösvényünk egy nyiladékban hatalmas vadszedresbe futott bele, ami szinte a Bányi-nyeregig végigkísérte az utunkat. Bizony alaposan jóllaktunk, mire elértük a keskeny aszfaltutat!

Elindultunk az aszfaltcsíkon Rudabányácska irányába, de néhány útkanyar után végleg elhagytuk a kék sáv jelzéseket, hogy az innen induló zöld sáv jelzésen megmásszuk a Magas-hegyet (514 m). Az erős kaptatókkal fűszerezett turistaúton dél felé értük el a hegytetőt - az út utolsó szakasza a piros háromszög jelzés ösvényén nagyon meredek volt - de a kilátás miatt megérte feljönni a hegytetőre! Kelet-délkelet felé alattunk terült el Sátoraljaújhely, körbepillantva a Sátor-hegyek csúcsai emelkedtek körülöttünk.

A Bányi-nyereg keskeny aszfaltútján
A Bányi-nyereg keskeny aszfaltútján


Kilátás a Magas-hegyről Sátoraljaújhelyre
Kilátás a Magas-hegyről Sátoraljaújhelyre

Ekkor vettük észre, hogy nyugat felől zivatarfelhők közelednek, gyorsan elindultunk hát lefelé, hogy ne a csúcson kapjon el az eső bennünket. Sikerült is elérnünk a Zsólyomka-völgy kis aszfaltútját, mire az eső a nyakunkba zúdult. Innen már gyorsan elértük a várost, még arra is volt időnk a vonatindulásig, hogy egy vendéglőben megebédeljünk.



-hörpölin-



  View My Stats