UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2008. július 12.
Kőszeg - Szeleste

Tanulva az előző nap tapasztalataiból a csapat a Kőszegről való korai indulás mellett döntött, így aztán én is kénytelen voltam Szombathelyről már hajnalban átzötykölődni egy helyközi busszal Kőszegre. Mivel reggel hat és hét óra közé volt kitűzve az indulás, már négy órakor talpon voltam, megreggeliztem, összekészülődtem, aztán a kollégiumból néhány perc alatt átsétáltam a buszvégállomásra. Az öt órakor induló busszal eléggé lassan, majd negyven perc alatt értem át Kőszegre – a busz ugyanis több faluba is bement útközben –, megérkezve aztán első utam a Fő térre vezetett, az Írott-kő szálló elé.

Legnagyobb megdöbbenésemre a csapat tényleg készülődött, többen kihordták már a zsákjaikat a pihenőpadokra, a többiek pedig egy-két percen belül feltűntek a szálloda kapujában! Még volt néhány perc az indulásig, ezért egy kicsit körbesétáltam az éppen ébredező városon, készítettem néhány képet a szépen felújított Fő térről is. Ekkor tűnt csak fel, hogy a Jézus Szíve Plébániatemplom mellett látható a hegytetőn álló Óház-tetői kilátó is!

Kőszeg - A házak felett a hegyen látható az Óház-tető kilátója is!
Kőszeg - A házak felett a hegyen látható az Óház-tető kilátója is!

Hat órára már mindenki készen állt, bár a csapat létszáma erre a napra már meglehetősen lecsökkent – mindössze tízen vágtunk bele ebbe a túranapba. Mint kiderült, az előző napon többen csak kirándultak velünk, mostanra csak a „kemény mag” maradt, akik végig szándékozták járni a teljes Országos Kéktúrát. Aztán befutott kocsival egy úr – mint kiderült, a szelestei polgármester, akiről még sok szó esik majd a későbbiekben –, ő a többiek nagy hátizsákjait az autójába pakolva visszaindult Szelestére, aznapi célunkba. A társaság ezután az előző nap frissiben vásárolt kicsi zsákjait kapta fel, amikben hozzám hasonlóan csak a legfontosabb dolgok: enni- és innivaló, esőkabát, stb. volt benne. Kicsit megemeltem előttük a képzeletbeli kalapomat: mégsem egy elveszett társaság ez! Hogy is van a közmondás? Segits magadon, az Isten is megsegít! Hát erre nagy szükségük lesz – gondoltam!

Csoportkép készítése után negyed hét felé vágtunk bele a túrába, vagyis indultunk el a kőszegi Fő térről a kék sáv jelzéseket követve, hiszen a kéktúra áthalad a város központján is! Kifordultunk a Kossuth Lajos utcára, aztán néhány lépes után balra tértünk a piac utcájába. Korán volt még, ezt abból is látni lehetett, hogy a kofák még csak akkor pakoltak ki, rendezgették az áruikat. A kopottas tűzoltólaktanya előtt ismét balra tértünk, hátulról kerültük meg az épületet annak a kis parknak a szélén, ahol egy hatalmas platánfa áll. Ez a kicsi, házak közé ékelődött rész természetvédelmi terület a kihelyezett tábla szerint.

A tűzoltólaktanya melletti keskeny járdán értük el a Táncsics Mihály utcát, ahol balra fordultunk. Még mindig fel volt festve a szemben lévő kerítésre a kéktúra korábbi, jobbra tartó útját mutató jelzés, természetesen szürke kereszttel átfestve! 2005-ben, első bejárásunk idején volt vadiúj ez az útvonal, kéktúra atlaszunk akkor még a régi utat jelölte!

Szóval most balra tértünk a viszonylag friss kék sáv jelzéseket követve, elhaladtunk a néhány éve épült szép, némileg jurtára emlékeztető református templom mellett – a templomot egyébként csütörtökön, kőszegi sétám alatt belülről is megnéztem: érdemes bárkinek betérni ide –, aztán a Táncsics utca végén jobbra tértünk a Kiss János utcára. Később egy kis hídon kereszteztük a Malomárkot, aztán rögtön balra fordulva egy sétányon indultunk tovább. Két patak között haladt az utunk: balra tőlünk a Malomárok futott, jobbra pedig Kőszeg fő vízfolyása, a Gyöngyös-patak medre húzódott. Aztán gyalogutunk jobbra kunkorodott, követve a patak útját és a Dózsa György útra kifordulva egy hídon kereszteztük is azt.

Lassan elértük a város szélét, itt átvágtunk a Kőszeget elkerülő 87-es főúton. Az Ólmodi-úton, egy jól kitaposott földúton indultunk tovább enyhén kapaszkodva. Mellettünk itt-ott még feltűnt néhány ház, de aztán egyre emelkedve ezeket is lassan magunk mögött hagytuk. Az utolsó házcsoportnál megállva és visszafordulva már jócskán magunk mögött láttuk Kőszeget. A város alattunk feküdt a széles völgyben, mögötte félkörben a Kőszegi-hegység vonulata húzódott. Balra az Írott-kő gerince emelkedett, a város mögött innen is jól látható volt az Óház-tetőn álló kilátó épülete, jobbra pedig az egyre alacsonyabb gerincen a Kálváriatemplomot is felfedezhettük.

Erdei földúton folytattuk az utunkat, ez később az erdőszélen haladt, még mindig enyhén emelkedve. Egy útkereszteződésben határjelző oszlopokat és határköveket pillantottunk meg. Ismét elértük tehát az osztrák-magyar határt! Egy darabig a határ magyar oldalán haladt az utunk, aztán egy íves jobbkanyarral újra rátértünk a széles Ólmodi útra, ami itt egy távvezeték nyiladékában futott. Megálltunk egy pihenőre, mivel egyrészt már egy órája úton voltunk, másrészt úgy számoltam, most lehetünk körülbelül a Tömördig vezető utunk harmadánál.

Szent István Vándorlás - Pihenő az útelágazásban
Szent István Vándorlás - Pihenő az útelágazásban. A csapat háta mögött, a fák között csak félig látszik az országhatárt jelző tábla.

Nálam csak a némileg viseltes kéktúra atlaszom volt, de valaki elővett egy hajtogatós Alpokalja térképet, hogy mutassam meg rajta, merre járunk. A lepedőnyi lap bal felső széle közelében volt Kőszeg, valahol a jobb alsó sarok tájékán pedig Szeleste, aznapi uticélunk. Mutattam azt a nagyjából fél arasznyi távolságot, amit eddig megtettünk – hát mit ne mondjak, ez eléggé lelombozta a társaságot!

Továbbindultunk az Ólmodi úton – a korábbi irányunkhoz képest itt visszafelé haladtunk vagy százméternyit rajta –, aztán egy elágazásban balra fordultunk a kék sáv jelzéseket követve egy hosszú, egyenes nyiladékra. Itt kezdődtek azok a jó állapotú, kemény talajú, egyenes nyiladékokban haladó földutak, amik aztán szinte egészen Tömördig kitartottak. Gyakorlatilag szintben haladtunk, ezért aztán a csapat kissé be is gyorsított. Darnótzy Ferivel szinte úgy kellett visszafogni őket!

Szent István Vándorlás - Menetben a csapat valahol Tömörd felé félúton
Szent István Vándorlás - Menetben a csapat valahol Tömörd felé félúton. Az úttól jobbra egy volt katonai objektum épülete és őrtornya látható.

Néhány perc alatt elértük a Kőszegről Horvátzsidányba vezető főutat – a kéktúra korábbi nyomvonalát –, kereszteztük azt és mentünk tovább a nyiladékban. Az út jobb oldalán elmaradt mögöttünk egy volt katonai objektum, mellette hosszú mező húzódott, aztán később már újra erdőben haladtunk tovább. Hosszú, eseménytelen út után értük el a nyiladék végén a T alakú útelágazást. Itt, a képes kereszt tövében újabb pihenőt tartottunk.

Ezután utunk némileg változatosabbá vált: most sakktáblaszerű pagonyok között haladtunk tovább, felváltva közel derékszögű bal- és jobbkanyarokat téve. Némelyik sakktábla-mezőn irtás, friss telepítés húzódott, de öreg erdőfoltok mellett is elhaladtunk. Aztán egy útkereszteződésben elenyészett az eddigi kitűnően járható utunk, innen már „közönséges” földúton haladtunk tovább.

Emlékeim szerint ezelőtt három évvel még zárt erdőben jártunk errefelé, most itt is erdőritkítások, irtásfoltok húzódtak az út bal oldalán, ezeken keresztül pedig szép kilátás nyílt az Ablánc-patak völgyére. A térképek szerint a kéktúra letér arról a földútról, amin haladtunk, a völgy felé, hogy a patakparton menjen egy darabig, de mi a korábbi bejárásunkkor nem vettük észre a kiágazó utat. Gondoltam, most jobban figyelve megtalálhatjuk az útelágazást, de most sem jártam szerencsével. Lehet persze, hogy mi voltunk figyelmetlenek, vagy talán a letérést mutató kék sáv jelzések fái is áldozatául estek a fakitermelésnek, nem tudom! Így aztán most is csak a patakpartról az útra visszatérő jelzéseket vettük később észre.

Egy csalántenger közepén elhagyatottan álló Szent Ilona szobor Tömörd határában
Egy csalántenger közepén elhagyatottan álló Szent Ilona szobor Tömörd határában

Tömörd előtt még megálltunk néhány percre a Szent Ilona-szobornál. A kis barokk szobor az úttól talán ötvenlépésnyire található az erdőben, faragott fatábla jelzi a letérés helyét. A szobor egy csalántenger mélyén állt most is, az állapotok úgy látszik, nem változtak sokat az elmúlt néhány évben! A csapat kinn is maradt az úton, én mentem csak be néhány fényképet készíteni róla. Innen már gyorsan elértük Tömördöt, balra ráfordultunk a falu főutcájára, kereszteztük az Ablánc-patakot, elhaladtunk a buszforduló és az EU-park mellett, aztán felkapaszkodtunk a kis dombra a templomhoz.

Még a templom előtt egy villanyoszlopon találhatóak a kéktúrás bélyegzők – mivel itt kettő is van belőlük! Nem tudom, mi az oka ennek, mindenesetre a két stempli két külön dobozban leledzik, a baloldaliba ráadásul még egy darázscsalád is befészkelte magát! Így aztán a jobboldali pecséttel bélyegeztünk valamennyien. Ekkorra már két fővel bővült a csapatunk, mert két túrázó utolért minket szintén Kőszegről indulva! Apa és körülbelül tízéves forma fia nagyon szép tempót jöhettek, elmondásuk szerint ugyanis vagy egy órával utánunk indultak el! Ők Szelestéig akartak a csapattal jönni.

Már indultunk volna tovább, hogy a templom utáni kocsmában pihenjünk egyet, amikor egy idősebb helybéli úr, aki a pecsételési procedúrát figyelte, elmondta, hogy a régi kocsma bezárt, helyette a falu déli végén van nyitva egy másik. Így aztán visszafordultunk, leballagtunk az Ablánc-patak völgyébe, hogy aztán a túlsó oldalon ismét felkapaszkodhassunk belőle. Egészen a faluvégen, a települést elkerülő új főútnál találtuk meg az Aroma-házat, ami a kiírás szerint söröző-borozó és bolt is egyben.

Szent István Vándorlás - Pihenő Tömördön az Aroma-ház udvarán
Szent István Vándorlás - Pihenő Tömördön az Aroma-ház udvarán

Itt hosszabban is megpihentünk, látszott hogy a csapat már legyalogolt vagy tizennégy kilométert Kőszegtől idáig. Ittunk is, meg is ebédeltünk, aztán ki-ki a boltnak kialakított részben ki is egészíthette az italkészletét. Ferivel figyelmeztettük a többieket, hogy a kéktúrás pecsételőhelyek fóruma szerint a további utunk körülbelül felénél található Ablánci Malomcsárda zárva lesz, tehát ez az egyetlen vízvételi lehetőség egészen Szelestéig!

Csak hosszabb noszogatás után indult el a csapat több mint egyórás pihenő után. Újra átvágtunk a falun, elhaladtunk a pecsételőhely, a templom és a tényleg zárva tartó másik kocsma előtt, aztán az út bal oldalán a fák mögött feltűnt a Chermel-család meglehetősen lepusztult kúriája. Én letértem az útról, hogy néhány felvételt készíthessek róla, aztán gyorsan felzárkóztam a csapat utóvédjéhez.

Tömördöt elhagyva a régi, eléggé keskeny és meglehetősen kátyús országúton haladtunk tovább, leereszkedtünk a Fenyves-patak sekély völgyébe, aztán a túlsó oldalon felkapaszkodva hamarosan ismét elértük a falut elkerülő új országutat. Én a csapat végével már eléggé le voltam maradva, az élmezőny már vagy tízperce pihent a buszmegállóban, illetve a mellette lévő erdősáv árnyékában.

A főutat keresztezve Kincsédpuszta rövid murvás bekötőútján indultunk tovább, néhány perc alatt elérve a romos épületeket. Most elég nagy volt arrafelé a sürgés-forgás, a központi épületben ugyanis áfonya-felvásárlás folyt a környékbeli gyűjtőktől. Itt is megállt a társaság, többen is megalkudtak egy-egy zacskónyi erdei gyümölcsre. Én inkább csak a telepet jártam körbe, nézelődtem, fényképeztem. Látszott a csapaton, nem szívesen vágnak bele a következő hosszú, jórészt árnyékmentes szakaszba, keresztül a Kincsédi-mezőkön!

Szent István Vándorlás - Kincsédpuszta lepusztult épületei között
Szent István Vándorlás - Kincsédpuszta lepusztult épületei között

Aztán csak elindultunk, átvágtunk a házak között, végül rövid kanyargás után rátértünk a mezőkön átvezető földútra. Itt láttam csak, hogy a helyzet még annál is rosszabb, mint amit vártam! Néhány éve még egy szűk fasorban vezetett a földút, ezt mostanra gyakorlatilag kiirtották, hogy az utat kiszélesíthessék! Így aztán a tűző kora délutáni napsütésben folytattuk az utunkat. Kilométereken keresztül tapostuk a keréknyomok porát, anélkül hogy látszatja lett volna a haladásunknak! A régi, bozóttal benőtt fasor csak a mezőkön átvezető út utolsó harmadánál maradt meg, gyakorlatilag járhatatlanul. Így aztán a fasor déli oldalán haladtunk tovább, innen viszont szép volt a kilátás a már távoli Írott-kő felé, de a résztvevők valahogy nem tudták ezt értékelni!

Szent István Vándorlás - Kincsédpuszta után nekivágtunk a mezőkön átvezető földútnak
Szent István Vándorlás - Kincsédpuszta után nekivágtunk a mezőkön átvezető földútnak

A végtelenbe vezető nyílegyenes keréknyomokon
A végtelenbe vezető nyílegyenes keréknyomokon

Az erdősarkon, ahol végre visszatérhettünk a fák közé, a társaság hosszabb pihenőt tartott. Itt ismét elővettük a hajtogatós Alpokalja térképet és a csapat örömmel vehette tudomásul, hogy a mai szakasznak már több mint a felén túl vagyunk! Ez egy kis erőt adott mindenkinek, így aztán egyvégtében megtettük a malomcsárdáig még hátralévő utat. Először tiszta aljú nyiladékokban haladtunk, szinte keréknyomok nélkül, végül rátértünk egy jól járható földútra. Az Ablánc-patak előtti irtásfoltot benőtt ösvényeken kerültük meg, aztán átkeltünk a patak betonelemekből összerakott duzzasztóján is. Egy dzsindzsáson, utána egy irtásfolton átvágva értük el végül az Ablánci Malomcsárdát.

A várakozásomnak megfelelően a vendéglő zárva volt és az éppen ott tartózkodó tulaj elmondta, hogy a KÖJÁL (vagy az ÁNTSZ?) nem találta megfelelőnek a csárda fúrt kútjának a vizét, ezért záratták be azt. A nyitás körüli huzavona még akkor is folyt, nem volt várható a közeli jövőben döntés az ügyben. Így aztán pecsételés után a kapun kívül, a turistapihenőnél álltunk meg, többen behúzódtak az árnyékot adó esőházba, néhányan a selymes füvön hevertünk végig.

Egy idő után rövid sétára indultam a csárda körül, megnéztem Erzsébet királyné fáit, amit az ablánci molnár ültetett 1900-ban, aztán még a csárdáról is készítettem néhány képet. Visszatértem a társasághoz, láttam, nem sok kedvük van továbbindulni, engem viszont egyre jobban szorított az idő! Négy óra már jócskán elmúlt, az utolsó buszom pedig 18:26-kor indult Szelestéről Szombathelyre! Később aztán a csapat csak összekászálódott és fél öt felé elindult.

Egy kis szakaszon rátértünk az Acsád és Bük közötti országútra, aztán onnan jobbra letérve a kék sáv jelzéseket követve megmásztuk az Acsádi-erdő dombját. A meredek kapaszkodót ösvényen tettük meg, aztán utunk keréknyomokká szélesedett, később ugyanolyan kemény talajú földút fordult alánk jobbról egy magaslesnél, amilyenen már Tömörd előtt is jártunk. Egy útelágazásban balra tértünk, aztán egy aluljáróban kereszteztük a Sopron-Szombathely vasútvonalat. Az erdőszélen kanyargó földútról hamarosan dzsindzsás, benőtt ösvényre tértünk, de nemsokára ismét nyiladékokban haladhattunk.

Szent István Vándorlás - Kapaszkodás az Acsádi-erdő dombjára az Ablánci Malomcsárda után
Szent István Vándorlás - Kapaszkodás az Acsádi-erdő dombjára az Ablánci Malomcsárda után

Egy irtásfolton növő fiatal erdőt elérve egyesen átvágtunk rajta – ez régebben még be volt kerítve, és sokat szenvedtünk a kidőlt-bedőlt kerítés mellett futó benőtt ösvényeken –, utána kiértünk a Szelestére futó széles, murvás kocsiútra. Itt már meglehetősen későre járt az idő és a csapat tempójával számolva már nem tudtam volna elérni az utolsó szombathelyi buszt! Ezért elbúcsúztam tőlük, hogy előresietve még elcsíphessem a Volán-járatot.

Alaposan kiléptem hát a földúton, aztán jobbra letérve róla erdei keréknyomokon másztam meg egy kis domboldalt. Fenn rátértem a Szeleste felé vezető egyenes keréknyomokra, tőlem balra a keskeny erdősáv mögött az a széles mező húzódott, ahol három éve a fiammal sátoroztam. Akkor a keréknyomok egyenesen Szelestére vezettek, bár egy rövid szakaszon, az erdőből kiérve beszántották azokat. Most egy hirtelen balkanyarral egy növendék fenyvesbe vezetett a jelzett út, aztán a következő jobbkanyar után visszatértünk a korábbi útra, de most az iszonyúan, szinte járhatatlanul be volt nőve!

Minden elszántságomat összeszedve nekivágtam a dzsindzsásnak, és megpróbáltam végigtörtetni a kétoldalt sűrű bozótossal szegélyezett, embermagas gaztengerrel borított hajdanvolt földúton. Vagy tízperces küzdelem után szinte nekimentem az úton előttem álló furgonnak, mivel csak az utolsó pillanatban vettem észre! A szelestei polgármester jött ki elénk, hogy felvegye a csapatot és megkímélje őket a további úttól. Eddig a pontig tudott a kocsival bejönni!

Elővettem a mobilomat, hogy tájékoztassam a mögöttem jövőket a felmentő seregről és az út minőségéről, aztán hátranyúlva visszacsúsztattam a telefonomat a hátizsák oldalzsebébe. Mondtam a polgármesternek, hogy a csapat mögöttem van vagy negyedórányira, én viszont sietek, hogy a buszt még elérhessem. Felajánlotta, elvisz a falu széléig, amit kis lelkiismeret-furdalással el is fogadtam (hiszen így kihagyok egy kb. másfél kilométeres szakaszt az Országos Kéktúrából, viszont szorított az idő!).

A térkép által is jelzett baromfitelepig vittek el, itt kezdődött a faluba vezető aszfaltozott út. Miközben összeszedelődzködtem, a polgármester már visszafordult és elporzott a csapatért. Ekkor vettem észre, hogy hiányzik a mobilom! Valószínűleg a zseb mellé tehettem, amikor utoljára telefonáltam vele a dzsindzsásból. Nem egy túl értékes darab volt, de a cégemtől kaptam, és nem akartam veszni hagyni! Tudtam, ha visszafordulok és a keresésére indulok, lekésem a buszt, de nem volt mit tenni!

Útközben visszafelé találkoztam a csapattal, a tényleg rendes polgármester azt mondta, őket is befuvarozza a faluhatárig, aztán visszatér értem. Elkértem az egyik csapattag telefonját és visszaindultam a benőtt földúton – tehát mégis teljesítem az előbb kihagyott szakaszt! Megtaláltam a helyet, ameddig a kocsi eljutott, hívtam a saját mobilom, de már nem kapcsolhatót jelzett a kölcsönkapott telefon. Alaposan körülnéztem az úton, de a nyakig érő dzsidzsában elég sok volt a pocsolya, valószínűleg azok egyikébe eshetett bele.

Így aztán visszafordultam, aztán az erdőszélen fel is vettek, és hamarosan a társasággal lehettem. A csapat a főút szélén, a pecsételőhelyként is funkcionáló kocsmában gyülekezett, innen indultunk el felfelé a dombra a polgármester vezetése mellett. Végül megérkeztünk a nemrég elkészült termálfürdő melletti szép, füves rétre. Itt található az a kis kemping, aminek a felavatása a csapatra, pontosabban a vezetőnkre, Hagyó Miklósra várt!

Porosak voltunk és nagyon fáradtak, de Hagyó egy kis beszédet rögtönözve felavatta a Kéktúra kempinget, a csapat szálláshelyét! Ezután meg is vendégeltek bennünket, engem pedig az esemény fényképésze megkeresett, hogy szívesen visszavisz Szombathelyre, mert ő is oda igyekszik!

Egészen a kollégiumig elvitt a fotós srác, így aztán néhány lépéssel hazaértem. Zuhanyozás és átöltözés után ezt a napot is a Gödörben fejeztem be, itt mondtam magamban búcsúbeszédet a telefonom felett is. Túl van hát a társaság az első „harmincas” napon, később még sok ilyen fog jönni, amikor a napi adag eléri vagy meghaladja a harminc kilométert, de éreztem, ez volt a mérföldkő: ezt bírta a csapat, tehát nincsenek nagyobb bajok. Másnap úgyis csak egy „laza huszas” várt a társaságra Sárvárig, az jó lesz majd pihenésre!



-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats