UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2007. július 23.
Bodajk, vasútállomás - Mindszentpuszta

Második kéktúra bejárásomon a vértesi szakasz teljesítését két naposra terveztem, egy hétvégére, de egyéb elfoglaltságok miatt ez kisebb halasztást szenvedett, így egy hétfői nap reggelén vágtam bele ebbe a kéktúra szakaszba. Mivel egyrészt erre a túrára egymagamban indultam, másrészt a munkám kapcsán megszoktam már a hajnali felkeléseket, egészen korai vonatokat választottam az utazáshoz. Budafokon, szűkebb pátriámban, pontosan hajnali négykor szálltam fel a Déliből 03:45-kor induló személyre, aztán Székesfehérváron volt még majd' háromnegyed órám a hatórás komáromi személyvonat indulásáig, ami idő alatt kényelmesen, sőt inkább komótosan megreggeliztem a peronon. A kis Bzmot szerelvény aztán fél hét előtt pár perccel érte el a bodajki állomást.

Bodajkon nem itt lehet pecsételni, hanem a falu északkeleti szélén fekvő Csókakő vasúti megállóhelyen, de én úgy gondoltam, először alaposabban körülnézek a faluban, hiszen a fiammal az első kéktúra teljesítésünk idején bizony nem sok időt vesztegettünk Bodajk megtekintésére! Erről az állomásról indulva pedig gyakorlatilag nagyobb kitérő nélkül mindent megnézhettem, amire kíváncsi voltam, mialatt átvágtam a falun. Az állomásépület előtt röviden még elszüttyögtem, miközben felszíjaztam a sátrat és a polifoam matracot a 75 literes, kissé már megfakult, de még kitűnő állapotban lévő Adventurer hátizsákomra, aztán hátamra kapva a terjedelmes pakkot nekiindultam a túrának. A távolság névleg 24,4 km volt az újfajta igazolófüzet szerint Csókakő vasúti megállótól Mindszentpusztáig, de sejtettem, hogy az eltervezett kitérők miatt lesz az legalább harminc is!

A vasútállomás keskeny, aszfaltos bekötőútján kisétáltam Bodajk főutcájára, a Petőfi Sándor utcára, az állomásépületnél kezdődő piros sáv jelzéseket követve. Innen aztán a Fehérvári utca enyhe emelkedőjére fordultam, ezen indultam neki a Kesellő-dombnak. Többször is utcát váltottam a meglehetősen gyéren felfestett piros sáv jelzéseket követve, és nagyjából húsz perc alatt értem fel a dombtető alatti kőfejtőben lévő szoborparkba. Röviden végignéztem itt Barka László szobrászművész nonfiguratív alkotásait, aztán a köves ösvényen felkapaszkodtam a kőfejtő feletti kopár dombtetőre.

Sejtettem, hogy szép lesz fentről a kilátás, de az elém táruló panoráma még engem is meglepett! Innen, a dombtetőről belátható volt egész Bodajk, a mögötte fekvő Móri-árok és a távolban húzódó Vértes teljes nyugati vonulata! Megpillantottam a Kálváriát is, legközelebbi uticélomat. Pár percre letelepedtem a kopár tető köveire és elnézelődtem a messzelátóval. Ezzel már jól lehetett látni a széles völgy túlsó oldalán fekvő Csókakőt és felette a hegyoldalban trónoló várat is.

Bodajk - A falu és a Móri-árok látképe a Kesellő-domb tetejéről
Bodajk - A falu és a Móri-árok látképe a Kesellő-domb tetejéről

Csak jó tízpercnyi nézelődés után ereszkedtem vissza a kőfejtőbe, hogy ismét a hátamra vegyem a zsákot, és folytassam az utam. A Kesellő északnyugati oldalában ereszkedtem le a Kálvária utcán a piros kereszt jelzéseket követve, aztán hátulról kapaszkodtam fel a Kálvária-dombra a füves oldalában. Néhány perc múlva már fenn is álltam a dombtetőn.

Bodajk - Kálvária
Bodajk - Kálvária

Érdemes feljönni az elmúlt években nagyon szépen felújított, 1736-ban épült Kálváriához! Bár itt már nem vagyunk olyan magasan, mint az előbb a Kesellő dombján, de a kilátás innen is egészen káprázatos! Most már közvetlenül a község házai felett állunk és szinte körpanorámaszerűen belátjuk a környéket, de a barokk kálvária szobrai is nagyon szépek! Itt is elnézelődtem egy ideig, aztán a stációk mentén futó ösvényen leereszkedtem a kápolnához, onnan pedig már egy lépcsősoron vissza a Petőfi Sándor utcára.

Bodajk - Ereszkedés a Kálvária stációi mentén a faluba
Bodajk - Ereszkedés a Kálvária stációi mentén a faluba. Jól látszik a legközelebbi stációra festett piros kereszt jelzés - talán ide mégsem kellett volna felfesteni!

Most röviden visszafelé indultam el rajta, a vasútállomás felé, mert a Hochburg-Lamberg kastélyt is meg akartam még nézni. Az épület a futballpálya mögött áll a kastélyparkban (tulajdonképpen maga a pálya épült a parkba), és most eléggé lepusztult állapotban van. A szép, klasszicista épület ablakainak egy része befalazva, bedeszkázva vakoskodik, hullik, pereg le a házról a vakolat, a park is eléggé el van hanyagolva. Érdekesség, hogy az épületben turistaszálló működött 1964 és a rendszerváltás között. Most üresen, magára hagyottan áll a kastély.

Visszasétáltam a Petőfi utcára, most azonban északnyugat felé indultam el rajta. Elhaladtam a kálváriakápolna, utána pedig a barokk nagytemplom mellett, a bekerített templomkertben fakad a Szentkút, ami már évszázadok óta zarándokhely. Sajnos, most a templom is és az udvar is zárva volt, egyiket sem tudtam megnézni! Azonban egy dologhoz még tettem egy rövid kitérőt: a Tófürdőhöz!

Bodajk - A Tófürdő háttérben a Kálvária-dombbal
Bodajk - A Tófürdő háttérben a Kálvária-dombbal

A fürdő medencéje a házak között, egy tér kis parkja mellett található. Érdekessége, hogy nincs bekerítve, bárki által szabadon látogatható! Persze a hétfő kora reggeli időpont miatt itt sem találtam még senkit! Körbesétáltam az ovális medencét, egy pontjáról nagyon szépen lehetett látni a templomot és mellette a Kálváriát is! Itt is elnézelődtem egy ideig, aztán visszatérve a főutcára elballagtam rajta az útelágazásig. Itt balra Balinka és Zirc felé indul az országút, jobbra fordulva pedig a Móri-árokban vezető 81-es főútra lehet kijutni a községből. Szemben, az út túlsó oldalán feltűnt a Fenyő büfé kis faépülete, én pedig rövid időre megpihentem a büfé teraszán a kerti asztaloknál.

Elintéztem az adminisztrációt: pecsételtem a kéktúra igazoló füzetbe, aztán egy korsó sör mellett kényelmesen elsziesztáztam egy negyedórát. Végül csak felálltam és nekigyürkőztem az előttem álló kilométereknek! A balinkai úton megérkeztek a kék sáv jelzések, én pedig elindultam a 81-es főútra vezető utcán követve őket. Néhány perc alatt elértem a faluszélen a Csókakő vasúti megállóhelyet, itt ellenőriztem, megvan-e a kéktúra pecsét a peronhoz vezető aszfaltos út melletti villanyoszlopra szerelt dobozkájában: megvolt! Mindenesetre érdekes ennek a megállónak az elnevezése: Bodajk határában van, vagy órányi gyalogútra Csókakőtől, mégis a távoli faluról kapta a nevét!

Továbbindultam Bodajk bekötőútján, ami rövid kanyargás után egy hosszú, vagy másfél kilométeres egyenessel vezetett ki a főútra. Végigporoszkáltam az útpadkán a már kora reggel is tűző napsütésben a Székesfehérvár és Győr közötti főútig, aztán visszafordulva készítettem még pár képet a Bakony szélső dombjai lábánál elterülő Bodajkról. Egy rövid forgalmi szünetet kihasználva kereszteztem a 81-es utat és a Sandokan vendéglő mellett elindultam a csókakői bekötőút felé. Talán csak kétszáz méternyit kellett a főút szélén ballagnom délkelet felé, már rá is fordulhattam a Csókakő felé vezető keskeny aszfaltútra.

Hosszú kutyagolás Csókakő bekötőútján a falu felé
Hosszú kutyagolás Csókakő bekötőútján a falu felé

A Vértes kaptatója már itt elkezdődött, változó meredekségű, de végig emelkedő úton mentem egészen Csókakőig. Az utat kísérő foghíjas fasort elhagyva a szinte már perzselő napsütésben ballagtam a faluig, de innen már volt rálátás a Vértes oldalára és a csókakői várra is. A házakat elérve a jelek továbbvezettek a Kossuth Lajos utcán, a falu főutcáján. Megálltam egy pihenőre a Vadász vendéglőnél, hosszú volt a menet idáig Bodajkról, ráadásul ez a hely a csókakői pecsételőhely is! Az adminisztráció után még elüldögéltem pár percig az árnyas teraszon, aztán továbbindultam az egyre meredekebben kapaszkodó főutcán.

Egy pillanatra megálltam még a templom előtti kis téren, megcsodáltam Szent Donátnak, a templom védőszentjének a faszobrát, aztán a keskeny Vár utcán tovább kapaszkodtam felfelé. Hamarosan megérkeztem a vár dombjának tövében fekvő murvás autóparkolóba. 2004-ben, az első vértesi kéktúra bejárásomkor szakadt az eső, és a várból szinte semmit sem láttunk a fiammal, most azonban kaptam a szép idő kínálta alkalmon, és a keskeny szerpentinúton lihegve felkaptattam a romokig.

Csókakő - a vár romjai az alatta lévő parkolóból nézve
Csókakő - a vár romjai az alatta lévő parkolóból nézve

A vár felújítása már évek óta tart, és még most is sok része le van zárva a látogatók elől, de mindenkinek bízvást ajánlhatom ezt a rövid kitérőt a kéktúra útjáról, mert fantasztikus a falura és a Móri-árok szélesen elnyújtózó síkjára nyíló panoráma a várfalakról! Itt is elnézelődtem, a kilátásról még panorámaképeket is készítettem, aztán csak háromnegyed tizenegy táján indultam tovább, de akkor viszont már eléggé csipkedve magam, ugyanis már alaposan eljárt az idő, én viszont még alig kezdtem hozzá az aznapi szakaszhoz!

Csókakő vára - Kilátás a várfalakról a falura és a Móri-árok síkságára
Csókakő vára - Kilátás a várfalakról a falura és a Móri-árok síkságára

Leereszkedtem hát a vár alatti parkolóba, aztán a kék sáv jelzéseket követve végre beléptem az árnyas erdőbe. Itt aztán újra kezdődött a kapaszkodás a Vértes fennsíkja felé a szűk, kanyargós Vár-völgy alján haladó turista ösvényen. Alaposan megizzadtam a pakkom súlya alatt, mire vagy félórás hegymászás végén elértem a Határ-nyiladék keskeny erdőgazdasági aszfaltútját.

Erős kapaszkodó a Vár-völgyben a fennsík felé
Erős kapaszkodó a Vár-völgyben a fennsík felé

Itt már fenn voltam a Vértes körülbelül 400-450 méter magasan elterülő fennsíkján, utam kellemes erdőjárásként folytatódott, csak nagyon enyhe hullámvasutazással. Egy időre rátértem az aszfaltútra, de néhány perc után már keréknyomokra fordulva folytattam az utamat. Irtásfoltok határán vezetett tovább az út, aztán újra visszatértem az erdőbe. Tempósan tudtam haladni errefelé a nyiladékokban vezető keréknyomokon, bíztam abban, tudok valamennyit hozni a délelőtt nézelődéssel elvesztegetett időn!

Egy jó adag gyaloglás után ismét ráfordult a kék sáv jelzés a Határnyiladékban már megismert keskeny aszfaltútra, ezen haladtam aztán a nagy hajtűkanyarjáig, ahol ismét keréknyomokra tértem. Nagyjából negyedórás út végén értem el a bekerített telken álló, eléggé elhagyatottnak tűnő Hajdúvári vadászházat, aztán innen továbbindulva elkezdődött a fennsíkról levezető hosszú ereszkedés. Szűk, benőtt ösvényen indultam neki az Antal-ároknak, de hamarosan rátértem a völgy alján futó földútra, innen aztán már a lejtő is megenyhült, kényelmes tempóban ereszkedtem tovább.

Nagyjából félórás út végén értem ki az erdőből a völgyben húzódó hosszú rétre. Földutam beletorkollott a Katalin-puszta felől érkező, még kijártabb földútba, itt aztán a lejtés gyakorlatilag teljesen megszűnt, szintben haladtam tovább. Bal felől sziklákat hagytam el – térképem itt jelezte a Gánti-barlangot –, aztán mezők, megművelt területek szélére értem ki, a távolban pedig feltűntek Gánt szélső házai a Meleges kopár dombjának tövében.

Gánt - A falu házai felett a Meleges kopár dombja látható
Gánt - A falu házai felett a Meleges kopár dombja látható

Lassan elértem az erdőszéli földúton ballagva a falut, aztán öreg tölgyek csoportja után a kék sáv jelzés élesen balra tért, a házak felé. Innen a Meleges gerincére felpillantva zászlókat és egy keresztet pillantottam meg az egyik kopár tetőn. Nem emlékeztem erre a 2004-es bejárásomból, így aztán a kék sáv jelzés földútjáról letérve elindultam a domb felé, gondoltam, csak találok valamilyen felvezető utat! Kiértem a főútra, és a buszmegálló mellett meg is láttam a Meleges két kopár kúpja között a tető felé kapaszkodó keréknyomokat! Rövid, de kellemetlenül meredeken emelkedő út vezetett fel a dombra, néhány perc alatt felértem rajta a tetőre a kőkereszthez.

Néhány percre leültem kifújni magam a pihenőpadokhoz, aztán körbesétáltam a dombtetőn. A kőbe vésett feliratok szerint a keresztet, a zászlókat valamint a kitelepítettek és a bauxitbányászat emlékköveit 2006-ban állították Gánt község polgárai – szóval ezért nem emlékezhettem rá a korábbi vértesi túrámról! Persze a dombtetőről a kilátás is pazar volt a falura, valamint a Vértesre is. Itt is készítettem egy panorámaképet, és csak kicsivel három óra után kaptam a hátamra a zsákot, hogy visszaereszkedjek a faluba.

Gánt - Kilátás a kőkereszttől a falura
Gánt - Kilátás a kőkereszttől a falura

A főútra lejutva beballagtam rajta a faluközpontba, ahol a Vértes vendéglőben hosszabb pihenőt is tartottam. Jólesett behúzódni a tűző délutáni napsütés és a rekkenő hőség elől a vendéglő hűvös falai közé, itt aztán elintéztem az adminisztrációt és ittam egy jó hideg sört is. Nagyon nem akartam továbbindulni, de ki kellett lépnem újra a hőségbe, hogy megtegyem még a maradék utat Mindszentpusztáig!

Csak kinn az utcán kapcsoltam, hogy nem kértem vizet a konyhán a palackokba, pedig szükségem lesz rá, hiszen úgy számoltam, nem tudok ezután vizet utántölteni egészen a másnapi, Várgesztesre történő megérkezésemig! Körülnéztem az utcán, köztéri vízcsapot keresve, de nem láttam semerre sem. Egy fiatal társaságot állítottam meg az utcán, ők mondták el, merre találom a község szépen helyreállított köztéri kútját, ahonnan mindig hideg, friss forrásvíz folyik, sőt elárulták azt is, hogy lehet ott palackokat vízzel feltölteni!

A tájékoztatás alapján gyorsan megtaláltam a forrást a faluközpontban, a vízzel teli kör alakú medence már messziről látszott. A forrásvíz a kőkifolyó vályúján keresztül töltötte folyamatosan a medencét, a kifolyó mellett pedig egy csőcsonk nyúlt egy kis mélyedés fölé, de onnan nem jött a víz. A trükk az, hogy kezünkkel be kell fogni a kőkifolyó lyukát, a víz akkor megindul a fémcsőből és meg lehet tölteni az alárakott edényeket. Feltöltöttem mindkét palackomat, aztán még ittam is a forrásból, utána pedig percekig melengettem a kezemet, mert teljesen lefagyott a jéghideg víztől, amikor befogtam a kifolyó nyílását!

Gánt - A falu forrása
Gánt - A falu forrása. Bal oldalt jól látszik a kis mélyedés fölé nyúló kék fémcső, azon keresztül lehet a kulacsokat vízzel feltölteni.

Továbbindulva még röviden elcsámborogtam a faluban, megnéztem a Gránás turistaházat, ahol négy éve a fiammal megszálltunk az első kéktúra teljesítésünk folyamán, aztán felkerestem Gánt kis római katolikus templomát is, amit viszont sajnos zárva találtam. Így aztán délután négy óra felé elindultam a faluból, hogy visszakapaszkodjak a hegyek közé.

Gyorsan magam mögött hagytam a települést, és nekivágtam a Réti-dűlőn átvezető poros földútnak. Ennek a mezőnek a szélén futó földúton értem el a falut, most egy azzal párhuzamos másik úton haladtam visszafelé. Alacsony bokorsor mellett vezetett a földút, ez szinte semmilyen árnyékot nem nyújtott az agyforraló napsütésben! Időnként megálltam és hátrapillantottam, nagyon jól látszott innen a Gánti-tető erdős lábainál meghúzódó település. Félórás út végén értem el az erdő szélét, itt leültem a szélső fák árnyékába és pihentem egyet.

Az erdőbe betérve az út továbbra is csak lágyan, alig észrevehetően emelkedett, miközben fás, ligetes erdőrészeken haladtam át, tisztásokat keresztezve. A széles Pap-völgy alján vezettek a keréknyomok, én pedig újra és újra megálltam gyönyörködni a változatos tájakon átvezető útszakaszon! Szinte minden apró tisztás, erdőrészlet megállásra késztetett, próbáltam a képeken megörökíteni a völgy hangulatát; hát nem tudom, mennyire sikerült!

Pap-völgy - Réteken, ligeteken keresztül vezetnek a keréknyomok
Pap-völgy - Réteken, ligeteken keresztül vezetnek a keréknyomok

Később a völgy egyre jobban összeszűkült, az út meredeksége is megnőtt, erős kapaszkodóval értem fel a Hajszabarna lapos tetejére. Átvágtam egy szép bükkösön, aztán már kissé lejtve érkeztem meg a Mindszentpusztára vezető elágazáshoz. A kék négyszög jelzés földútjára rátérve balra, szinte visszafelé indultam el, aztán néhány lépés után kiértem a tisztásra és feltűntek előttem a házak is. A tanya épületei igencsak változatos állapotban voltak; néhányon látszott, hogy lakják, rendben tartják őket, de némelyik ház eléggé lepukkant állapotban volt, csoda, hogy még álltak!

Mindszentpuszta - Késő délután érkeztem csak meg az erdei tanyára
Mindszentpuszta - Késő délután érkeztem csak meg az erdei tanyára

Egy ilyen ház kerítésének kapufélfájára volt felszerelve a kis fémládika a kéktúra bélyegzővel. Elővettem az igazoló füzetet, bélyegeztem a megfelelő rublikájába, aztán elindultam éjszakai szállást keresni magamnak. Bíztam abban, hogy találok majd valakit a Ciklámen turistaházban, de sajnos zárva találtam. Természetesen volt sátram, abban akartam aludni, de jó lett volna azért megmosakodni, esetleg pár szót váltani valakivel!

Fél hét felé járt már az idő, de a hőség egy cseppet sem akart enyhülni! Felvertem a sátrat a kulcsosház kiégett füvű kertjében, de nem volt még kedvem belemászni, inkább kiterítettem a polifoam derékaljamat a turistaház betonozott járdájára, azon hevertem végig, sziesztázva várva, hogy kissé lehűljön a levegő. Végül kilenc óra felé enyhült csak meg annyira a hőség, hogy bemásszak a sátorba és eltegyem magam másnapra.


-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats