UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2008. június 07.
Hűvösvölgy, Gyermekvasút végállomás - Bécsi út, Rozália téglagyár

Az Országos Kéktúrának ez a szakasza is a kedvenceim közé tartozik, többször is végigjártam csak úgy, passzióból – magamban vagy ismerősökkel –, de nagyon sokszor csak hosszabb-rövidebb szakaszokon térek rá, amikor más túrákon járok éppen a Budai-hegységben. Tetszik a szakasz változatossága, és az, hogy szinte a lakott területek peremén haladva élvezhetjük a hegyvidék csendjét, nyugalmát. Viszonylag jól jelzett, kényelmes sétaútjai és alig több mint 14 kilométeres hossza miatt bátran ajánlom ezt a szakaszt a kezdő túrázóknak, ismerjék meg itt, ezen a részen az országot átszelő kéktúrát!

Az utóbbi években rendszeresen szervezek túrákat munkatársaim, ismerőseim részére, a most ismertetendő túra is egyike volt ezeknek. Általában 10-15 fő is össze szokott jönni egy-egy ilyen kiránduláson, de most a túra szombatjára rossz időt jósolt a meteorológia, felhős, párás idővel, sokfelé esővel, záporokkal. Sejtettem, hogy ezen a kiránduláson nem lesz sok résztvevő, de ha egyszer már meghirdettem erre a dátumra, el kellett mennem a megbeszélt találkozópontra: a Moszkva térre, az 56-os villamos megállójába!

Eléggé rosszul kezdődött az a szombati nap; mikor elindultam otthonról, szemerkélt az eső és az ég sem nyújtott valami bíztató képet, ahogy mondani szokás, lógott az eső lába. A Moszkva téri találkozóponton senki sem várt még, mindössze egyetlen kollégám, Lajos érkezett meg később, a megbeszélt időpontra. Bezzeg a mobilom szinte állandóan csörgött, ahogy a többiek egymás után mondták le a részvételüket! Mindenesetre a szemerkélő eső elállt, mi pedig az indulás mellett döntöttünk. Gondoltuk, ha rosszabbra fordul az időjárás, több alkalmunk is lesz megszakítani a túrát és valamilyen tömegközlekedési eszközzel hazatérni.

Erre a kirándulásra nem hoztam magammal a kéktúrás pecsételő füzetemet, mivel a második bejárásomon ezt a szakaszt már korábban teljesítettem, de azért Hűvösvölgybe megérkezve a villamos végállomásról a fedett lépcsősoron és a murvás sétányon felsétáltunk a Gyermekvasút állomására, hogy a peronról nyíló kis múzeumban pecsétet kérhessek a túrajelentésemre. Már benn állt egy szerelvény az indulásra várva, hát a rossz idő miatt azon sem tolongtak az utazni vágyók! Miután megkaptam a kért bélyegzést a múzeum őrétől, nekiindultunk ennek a hivatalosan 14,2 kilométer hosszú kéktúra szakasznak.

Hűvösvölgy - A Gyermekvasút pályaudvara
Hűvösvölgy - A Gyermekvasút pályaudvara. Itt kérhetünk pecsételést a kis vasúttörténeti múzeumben, vagy a pénztárban.

Hűvösvölgy - Az állomástól a sétányon továbbindulva már előttünk tornyosul a Nyéki-hegy
Hűvösvölgy - Az állomástól a sétányon továbbindulva már előttünk tornyosul a Nyéki-hegy

Most már a kék sáv és sárga sáv jelzéseket követve leereszkedtünk egy keskeny, murvás sétányon és egy lépcsősoron a villamos vágányokig, egy aluljáróban kereszteztük azokat, aztán átkeltünk a Hűvösvölgyi úton is a kijelölt gyalogátkelőhelyen. Elhaladtunk a volt Balázs vendéglő mostanra már eléggé lepusztult épületei mellett, utána kereszteztük a völgy alján csörgedező Ördög-árkot is egy kis gyalogoshídon.

Rögtön a híd után nekiindultunk a Nyéki-hegy oldalának és felkapaszkodtunk a hegyoldalban szintező kavicsos sétányra. A sárga sáv jelzés itt egy ösvényre térve egyenesen nekivágott a Nyéki-hegy kaptatójának, de mi balra fordulva indultunk tovább a sétányszerű úton. Rövid ereszkedést követően aztán megkezdődött a hosszú, de nem túlságosan meredek kaptató. Mellettünk irtásfoltok húzódtak – ezekre nem emlékeztem korábbi útjaimról –, a rönkök szabályos rendben felhalmozva ott sorakoztak a sétány mellett. Egy-két szakaszon az erdészeti járművek eléggé tönkretették a gyalogutat, de szerencsére nem ez volt a jellemző!

Később az út kissé meredekebbre váltott, enyhén kanyarogva emelkedett a Nyéki-hegy oldalában, aztán egy íves kanyarral jobbra fordult a sétány a vitorlázó repülőtér füves mezeje mellé. Itt megálltuk néhány percre és kimentünk a fák közül a repülőtér rétjére. Körültekintve elég alacsonyan jártak a felhők, a Hármashatár-hegy csúcsa időnkén el-eltűnt a felhőfoszlányok mögött, vitorlázók sem vártak arra, hogy csörlőzve a kötél végén felemelkedjenek a levegőbe. Csak néhány kiránduló és kutyasétáltató lézengett a füves térségen.

A vitorlázó repülőtér rétjén. A szép időben a távolból idelátszik a Pilis-tető is.
A vitorlázó repülőtér rétjén. A szép időben a távolból idelátszik a Pilis-tető is.

Visszatértünk az erdőszélen, a szélső fák mögött haladó sétányra és továbbindultunk rajta. Időnként kopott, kilométerkőhöz hasonló kőoszlopok tűntek fel az út repülőtér felőli oldalán, ezek Budapest régi határkövei, némelyiken még ki lehetett betűzni a felállításuk dátumát is. Körülbelül tízperces séta végén értük el Mátyás király vadasparkjának emlékművét és a mellette álló pihenőpadokat. Az egyszerű kőoszlop az egykori vadasparknak állít emléket, a rávésett térképen mutatva, hol húzódtak a határai.

Mátyás király vadasparkjának emlékműve
Mátyás király vadasparkjának emlékműve

Tettünk innen egy rövid kitérőt a Homok-hegyre vezető rövid, jelzetlen ösvényen. A füves dombtetőről belátható volt a repülőtér füves síkja és a mögötte elterülő Pesthidegkút, a távolban éppen csak sejthetőek voltak a Budai-hegység északi gerincének dombjai. Persze szép idő esetén messzebbre is el lehet látni innen, egészen a Pilis-tetőig! Mutattam Lajosnak a repülőtér jobb oldali szélén végigfutó árokszerű mélyedést, ez volt valaha a vadasparkot kerítő árokrendszer egyik szakasza.

Kilátás a Homok-hegy tetejéről a repülőtér mezejéje és a távoli hegyekre
Kilátás a Homok-hegy tetejéről a repülőtér mezejéje és a távoli hegyekre

Visszatértünk az emlékműhöz, aztán továbbindulva ismét mellénk társult a Vadaskerti-hegy felől érkező sárga sáv jelzés és a második világháborús katonasír mellett a kék sáv és sárga sáv jelzés együtt ereszkedett le a ligetes Határ-nyeregbe. Itt, több jelzés keresztútján a sárga sáv jelzés más irányban indult tovább. Errefelé meglehetősen nehéz megtalálni a kéktúra továbbvezető útját, talán a legegyszerűbb az, hogy jobbra tartva kell átvágni a facsoportok között és továbbindulni úgy, hogy az irtásfolt a bal kezünk felé essék. Ezen a szakaszon egy jó ideig egyetlen kék sáv jelzés nem sok, annyit sem láttunk, csak talán két-háromszáz méter után bukkantak fel az elsők a földút jobb oldalán álló öreg fákon.

Belépve az erdőbe aztán a jelzések is megsűrüsödtek, mi pedig a kéktúra egyik legszebben kiépített szakaszán, a Glück Frigyes úton indultunk tovább. Glück a XX. század elején a budapesti szállodaipar egyik vezetője volt és sokat tett a budai-hegység turizmusának fellendítéséért. Ő építtette ezt a szép sétányt, valamint a János-hegyen álló Erzsébet-kilátót és a Látó-hegyi Árpád-kilátót is – ez utóbbit útba ejtjük még a mai túránkon. Enyhe lejtőn haladtunk, mellettünk balról a Kecske-hegy meredek oldala emelkedett, néhol kőből rakott támfalak akadályozták meg a hegyomlásokat, jobbról a fák között néha Lipótmezőre nyílt szűk kilátás.

A Glück Frigyes út mellett áll őrt a ma már sajnos fejnélküli Oroszlán-szikla
A Glück Frigyes út mellett áll őrt a ma már sajnos fejnélküli Oroszlán-szikla

Hamarosan elértük a sétány mellett álló Oroszlán-sziklát. Ezt a valóban ülő oroszlán formájú sziklatömböt a sétány építésekor némi utánmunkálással még hasonlatosabbá tették egy oroszlánhoz, sajnos később vandálok letörték a kőszobor fejét, így most csak nyaktól lefelé látható a sziklaszobor. Innen a sétány emelkedni kezdett, először csak nagyon enyhén, aztán később már meredekebben, így értünk fel egy erdei tisztás szélére. Itt a kék sáv jelzés jobbra tért a szemből érkező zöld sáv jelzéssel és együtt kapaszkodtak fel a Látó hegy tetejére. A lapos fennsíkon átvágva egy nagy fordított S kanyarral érkeztünk meg az Árpád-kilátóhoz.

Felkapaszkodtunk a lépcsőkön a kilátóteraszra és alaposan körülnéztünk. Habár eléggé párás volt az időjárás, és a kilátó melletti fák is korlátozták a kitekintést, mégis szép volt a belvárosra és a kanyargó Dunára nyíló panoráma. Kár, hogy mostanában a kilátó részben fedett terasza hajléktalanok szállása lett, most is feküdt a szedett-vedett ágyneműk között egy-két torzonborz alak. Röviden még elnézelődtük a teraszról, aztán továbbindultunk a kék sáv jelzés sétányán. Itt már újra magányosan haladt a kék sáv jelzés, a zöld sáv ugyanis búcsút mondott a kilátónál és lefelé indult a Törökvészi út irányába. Ez volt egyébként az egyik „menekülési pont”, ha rákezdett volna az eső, mivel a kilátótól tíz perc alatt elérhető a 11-es busz végállomása. De nem esett, így hát továbbindultunk.

A Látó-hegy fennsíkjának déli peremén áll az Árpád-kilátó
A Látó-hegy fennsíkjának déli peremén áll az Árpád-kilátó

Budapesti panoráma az Árpád-kilátóból
Budapesti panoráma az Árpád-kilátóból

Újra visszatértünk az erdőbe, méghozzá egy újabb hatalmas S kanyarral – az érkezés és a továbbindulás kanyarjai egyetlen hatalmas Ω betűt formáltak, az ív tetején a kilátóval. A két turistaút a betű nyakánál csupán néhány méterre haladt el egymástól! Egy darabig a lakóházak felső peremén haladtunk, kerítések mentén, ezek szerencsére hamarosan elmaradtak mögöttünk. Egy irtásfoltot megkerülve újra beléptünk a fák közé, aztán egy íves balkanyar után megkezdtük a hosszú lejtmenetet a Szép-völgybe. Egy hajtűkanyarral ereszkedett le a Látó-hegy oldalában a Glück Frigyes sétány egészen a völgy alján futó Szépvölgyi útig.

Az 65-ös busz fordulójába értünk ki, a Fenyőgyöngye vendéglő mellett. Átvágtunk a buszforduló és autóparkoló kis aszfaltfoltján és a Hármashatár-hegyre induló keskeny aszfaltúttól jobbra ismét beléptünk az erdőbe a jelzéseket követve. A túra legmeredekebb emelkedője vette itt kezdetét, hol az út szélén, hol attól kissé távolabb kapaszkodott felfelé a turistaút. Hat-nyolc perces kemény hegymászással értük el a gerincet és fordultunk balra, hogy most már azon induljunk tovább.

Sétányszerűen széles gyalogúton a Hármashatár-hegy csúcsa felé
Sétányszerűen széles gyalogúton a Hármashatár-hegy csúcsa felé

Az aszfaltúttól jobbra, víkendházak kerítései mentén emelkedett enyhén az utunk, később kereszteztük a hegytetőre vezető utat. Most a bal oldalán haladtunk, alig néhány méternyire tőle, de az erdő fái között. Elértük a Tábor-hegy 443 méteres csúcsán álló adótornyot, innen kissé ereszkedve és az aszfaltutat ismét keresztezve érkeztünk le egy kis nyeregbe, hogy aztán harmadszorra is áthaladva az aszfaltúton nekivágjunk a Hármashatár-hegyre vezető végső kaptatónak. Az út vége eléggé meredek volt, lihegve értünk fel az adótornyok tövében fekvő tisztásra.

A volt katonai objektum kerítésének sarkában, egy villanyoszlopon található a fém kéktúrás pecsét a szokásos kis dobozkában, aki viszont gumipecsétre vágyik az vagy térjen be a csúcs alatt az Udvarház névre hallgató puccos vendéglőbe, vagy pedig a volt objektum területén a Rekettyés büfében tud pecsételni, ami általában csak hétvégéken tart nyitva.

Hosszabb pihenőt követően még elnézelődtünk a hegytetőn: a pecsételőhelytől inkább dél felé nyílt kilátás a Belvárosra, míg a romos bunkerek között átvágva kelet felé, az Óbudai-sziget és Újpest felé lehetett letekinteni, az objektum kerítése mentén továbbindulva pedig a Budai-hegységre nyílt tág panoráma. Mostanáig megúsztuk eső nélkül, és az eget kémlelve egyre inkább bízni kezdtünk abban, hogy ezután sem fogunk már elázni! A felhők között itt-ott már látni lehetett az ég kékjét, néha még a Nap is előbukkant pár percre.

Kilátás a Hármashatár-hegyről Budapestre
Kilátás a Hármashatár-hegyről Budapestre

Távcsővel már jól láthatóak a Belváros részletei is
Távcsővel már jól láthatóak a Belváros részletei is

Hullámvasutazva végigoldalaztunk a hosszú kerítés mentén, aztán a kerítés sarkánál az ösvény egy kis tisztást elhagyva ereszkedni kezdett a Hármashatár-hegy és Vihar-hegy közötti nyeregbe. Itt a tisztáson indult egy jelzetlen ösvény bal felé és úgy láttuk, előttünk többen is arra tartottak. Időnk volt bőven, így mi is abban az irányban indultunk tovább. Néhány perc alatt egy köves oldalcsúcsra értünk ki és kinyílt előttünk a panoráma!

A sziklás tetőről nyugat felé lepillantva alattunk terült el a vitorlázó repülőtér füves mezeje, mellette Pesthidegkút és Remetekertváros családi házai álltak szétszórva, mögöttük jól lehetett látni a budai hegyeket is. Észak felé fordulva az egyre tisztuló időben a Budai-hegység északi gerince húzódott, vagyis a Kálvária-hegy, Tök-hegy, Csúcs-hegy vonulat, és egészen a távolban a Nagy-Gete aszimmetrikus kúpja is feltűnt. Még sohasem jártam itt, habár a kék sáv jelzésen már többször is elhaladtam errefelé, de sohasem tartottam érdemesnek letérni róla! Pár percre leültünk a sziklákra és az előttünk érkezettekkel együtt csodáltuk az innen nyíló kilátást!

Kilátás a Hármashatár-hegy köves oldalcsúcsáról
Kilátás a Hármashatár-hegy köves oldalcsúcsáról

Végül csak rászántuk magunkat az indulásra, visszatértünk a kéktúra ösvényére és meredeken leereszkedtünk rajta a Vihar-hegy nyergébe, aztán onnan pedig ugyanolyan meredekséggel felkapaszkodunk a Vihar-hegy tetejére. Erről a pontról nem nyílt semmilyen kilátás, a fák mindent eltakartak. A tetőről aztán már jóval kényelmesebb lejtőn ereszkedtünk le a Virágos-nyereg füves tisztására. Átvágtunk a réten a nyomokat követve, így értük el a hétvégi házakat. Elhaladtunk a nyereg 362 méteres magasságát jelző fatábla mellett aztán a földúton jobbra tértünk.

Néhány lépés után elértük a Boróka büfét, a telep szélső házát. Bíztam abban, hogy nyitva találjuk, de a szombati időpont ellenére zárva volt a családi ház alagsorában kialakított kis ivó. Mindenesetre a kéktúrás pecsétet megtaláltuk a rácsos ajtóra szerelt kis dobozkában. Pecsételtem a túrajelentésemre, aztán pihenés nélkül indultunk tovább.

A Virágos-nyereg rétjének szélén áll a Boróka büfé épülete
A Virágos-nyereg rétjének szélén áll a Boróka büfé épülete

A kék sáv jelzések a ma már többször is látott sárga sáv jelzéssel együtt rátértek a Csúcs-hegy északkeleti oldalában szintező sétányszerű turistaútra, aztán néhány perc múlva a sárga sáv jelzés egy elágazásban jobb felé tért. Mi továbbra is szintezve, csak enyhén hullámvasutazva haladtunk tovább a helyenként elég meredek hegyoldalban, aztán vagy tízpercnyi séta után egy 120 kV-os távvezeték nyomvonalát kereszteztük. A korábban meglehetősen bozótos nyiladékot nem sokkal ottjártunk előtt tisztíthatták meg, a levágott ágak még szerte-széjjel hevertek. Így most kitűnő kilátás nyílt a Solymári-völgyre, még a Rozália téglagyár épületeit is megpillantottuk szinte közvetlenül alattunk! Jó volt a rálátás a völgy túlsó oldalán a Köves-bércre és a Nagy-Kevélyre is, amerre a kéktúra a továbbiakban haladni fog.

Kilátás a távvezeték nyiladékából a Solymári-völgyre és a Nagy-Kevélyre
Kilátás a távvezeték nyiladékából a Solymári-völgyre és a Nagy-Kevélyre. Középen a Rozália téglagyár épületei láthatóak.

Ezután a turistaút széles ívben balra fordult, aztán egy jól jelölt ponton jobbra, egy kiágazó ösvényre tértünk a szemből megérkező zöld sáv jelzéssel együtt. Lefelé indultunk, kicsit később a zöld sáv balra tért, itt nem árt alaposan figyelni a jelzésekre, ugyanis könnyű utat téveszteni, ráadásul a kék sáv jelzések elég ritkásan vannak errefelé felfestve! Később kereszteztük a sárga sáv jelzés ösvényét is – ez vált ki nem sokkal ezelőtt a Csúcs-hegy oldalában az utunkból – ezután az ösvény rézsútosan ereszkedett tovább a hegyoldalban.

Egyre lejjebb érve vettük észre, hogy szemerkélni kezdett az eső, de csak a leveleken koppanó esőcseppek hangját hallottuk, hozzánk nem értek le a sűrű lomb miatt. Hamarosan elértük az erdő szélét, egy régi irtásfolt felső határát. Az eső abban a pillanatban kezdett rá, amikor kiléptünk a fák alól! Egy-két perc múlva szinte leszakadt az ég, mi pedig visszafutottunk a fák közé, hogy bőrig ne ázzunk!

Jó félórát dekkoltunk az erdőszélen, ennyi idő kellett ahhoz, hogy a szűnni nem akaró esőben átázzanak a lombok. Ekkor felmértük, hogy már teljesen mindegy, tovább álldogálunk, vagy elindultunk-e, mindenképpen elázunk majd! Így hát továbbindultunk. Kiléptünk az irtásfolt helyén növő bozótosba és hamarosan ösvényünk keréknyomokat keresztezett. Itt egyenesen kell továbbindulni, bár jelzés sehol (nincs is mire festeni), de az a helyes út. Kanyarogva vágtunk át a csalitoson, az ösvény először érintette az irtásfolt jobb szélét, aztán visszafordulva a bal szélére oldalazott át. Itt aztán meg is állapodott, keréknyomokon haladtunk tovább az öreg erdő és a növekvő susnyás határán.

Közben az eső egyre csillapodott, a végén már csak szemerkélt. Hamarosan elértük azt a sorompót, amit megkerülve rátértünk egy lejtős aszfaltútra. Itt aztán percekig toporogtunk, hogy bakancsainkról leverjük a felázott, mélytalajú ösvényeken összeszedett sok sarat! Persze az úton se volt sokkal jobb, ezt ugyanis valamilyen csövek fektetése miatt felásták, és az aszfaltcsíkon halmokba rakott agyagos talajt az eső jól széjjelmosta!

De a sáros úton egyre ereszkedve csak elértük a téglagyár főbejáratát és én előhúztam a kaputól jobbra álló villanyoszlopra szerelt dobozkájából a kéktúra pecséteket – ugyanis itt kétfajta is van! Megvan még a régi fémbélyegző – ezzel pecsételtünk az első kéktúra bejáráson a fiammal –, de már vagy két éve található a dobozkában egy rendes gumibélyegző is. Most ezzel pecsételtem a kissé elázott túrajelentésemre, aztán a továbbra is szemerkélő esőben kiballagtunk a bekötőúton a Bécsi útra. Éppen elértük a buszmegálló bódéját, amikor az eső újra rákezdte, de itt már be tudtunk húzódni a bódé padjaira. Szerencsére néhány perc múlva a 18-as busz is megérkezett, amivel visszatértünk a városba. A Flórián téren búcsúztunk el egymástól: Lajos az 1-es villamossal indult tovább, én pedig elballagtam a 86-os busz megállójába, hogy Dél-Buda felé induljak tovább.

Megérkezés a Rozália téglagyárhoz
Megérkezés a Rozália téglagyárhoz. A Köves-bérc erdős oldala felett jól látszik a kétpúpú Nagy-Kevély is.

Megjegyzés:
A leírás képei több túra fényképanyagából lettek összeválogatva!


-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats