UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2009. május 02.
Káld - Ötvösi pecsételőhely

Szép, napsütéses napra virradt Káld határában, a Farkas-erdő szélén futó nyiladékban. Már hat órakor talpon voltam, megreggeliztem, aztán gyorsan összecsomagoltam a sátrat és az egyéb tartozékokat. Háromnegyed hét felé készültem el teljesen, ekkor a hátamra kaptam a betyárbútort és továbbindultam Káld felé a széles, kavicsos földúton. Talán tízperces menettel értem el a falu szélét, a sportpályát. Ezt gyorsan magam mögött hagytam, baloldalon az első házak mellett feltűnt a temető kerítése. Itt megálltam pár percre, hogy a reggeli mosdást elintézhessem, ugyanis tapasztalatból tudtam, Káldon nincsenek köztéri csapok, viszont itt, a temető kapuján belül van egy vízcsap.

Gyors macskamosdás után már tovább is indultam a széles József Attila utcán és néhány perc alatt megérkeztem a faluközpontba. Itt jobbra tértem a falu főutcájára, és pár lépés után már a Korona kocsma ajtaja előtt álltam. Ha ilyesfajta műintézményre akadok túra közben, hát nemigen szoktam kihagyni, de most a betérést a pecsételés is indokolta, ugyanis itt található a kéktúra bélyegző!

Káld - Római katolikus templom
Káld - Római katolikus templom

Már sokan panaszkodtak a kéktúra pecsételőhelyek fórumán, hogy néha olyan vastagon áll benn a cigarettafüst, hogy vágni lehetne, most azonban a nyitás után nem sokkal még elég kellemes volt odabenn a légkör! A bélyegzőt kérnem sem kellett, a pultos számára a hátipakkomból nyilvánvaló volt az érkezésem célja, mire a zsákot letéve a pulthoz léptem, már ki volt oda téve a kéktúrás bélyegző! Így aztán csak egy hideg Drehert kellett kérnem, aztán kényelmesen letelepedtem az egyik asztalhoz.

Elvégeztem az adminisztrációt, aztán lassan elfogyott a sör is, én pedig készülődni kezdtem, hiszen hosszú út várt még rám! Úgy terveztem, ez lesz a túra „menő napja”, igyekszem olyan közel érni a nap folyamán Sümeghez, amennyire csak bírok, hogy aztán következő nap már kevés gyaloglással minél előbb a vasútállomáson lehessek, és még egy korai vonattal hazautazhassak.

Káld - Korona kocsma
Káld - Korona kocsma

Háromnegyed nyolc felé indultam tovább, a főutcára kilépve jobbra, dél felé indultam tovább, de néhány lépés után újra jobbra térve befordultam a Dózsa György utcába. Érdekes a kéktúra útja Káldon: A József Attila utca – amin végigballagtam a települést elérve –, és a Dózsa György utca párhuzamosak egymással, alig 150-200 méterre futnak egymástól. A házakat elhagyva is még sokáig párhuzamosan haladtam korábbi utammal az erdőszélen, a szélső fák között futó keréknyomokon, csak a Kis-Lánci-dűlő után fordult az utam délnek.

Egy darabig még az erdőszélen haladtam, aztán egy nagyobb irtásfolt után a keréknyomok befordultak lassan a fák közé, és átvágtak a Tacskándi-erdő széles sávján. A fákat elhagyva kiértem egy szélesen elterülő mezőre, itt letelepedtem pár percre a fűbe, hiszen már több mint egy órája indultam Káldról. Napoztam pár percig, közben két lovas is elhaladt előttem a földúton.

Lovasok a mezőkön
Lovasok a mezőkön

Rögtön ott kell balra, dél felé térni, ahol a földút elhagyja a fákat, bár a kéktúra térkép azt jelzi, hogy nagyjából a mezők közepén kell elfordulni egy elágazásban. Három éve elég sokat kerestük itt a továbbvezető utat a fiammal, míg rájöttünk arra, hogy a földút az utolsó néhány száz méteres szakaszon már nem az erdőben, hanem két keskeny, de átláthatatlan erdősáv között a mezőkön halad, csak ezeket az erdősávokat nem jelzi a kéktúra atlasz!

Szóval ott, ahol a földút a fákat elhagyta, rögtön balra tértem, kanyargó keréknyomokra, aztán mezőkön, ligetes réteken keresztül haladtam nagyjából dél-délkelet felé. Később a nyomok egy erdő szélére kanyarodtak és egy erdősarokra érkeztem el. A kék sáv jelzések szerint itt jobbra fordultam, és nekiindultam a Tomaji-erdő dombjára vezető széles, kavicsos földútnak. Így utólag visszagondolva ez a talán harminc-negyven méter magas kaptató volt a háromnapos túrám legnagyobb emelkedője a Sárvár és Sümeg közötti kéktúra szakaszon!

Emelkedő földúton a Tomaji-erdőben
Emelkedő földúton a Tomaji-erdőben

A földúton néhány perc alatt elértem a tetőt, innen az út a gerinc közelében maradva kissé lejjebb ereszkedett egy kis lapos nyeregbe, aztán irtásfoltok mellett ismét kapaszkodni kezdtem egy másik dombtető felé. Aztán az út innen is lejteni kezdett, balra kunkorodott, elhagytam egy jobbra nyíló kis rétet, végül egy útelágazásban derékszögben balra fordítottak a kék sáv jelzések. Kiértem az erdőszélre, a keréknyomok a fák és a mezők határán vezettek délnek. Később magam mögött hagytam az erdősarkot is, most már mindkét oldalon mezők húzódtak. Már messziről láttam a hosszú, egyenes földúton felém közeledő alakot, amikor közelebb ért, akkor vettem észre, hogy hozzám hasonló magányos túrázó.

Elértem a Hosszúpereszteg előtti mezőket
Elértem a Hosszúpereszteg előtti mezőket

Röviden elbeszélgettünk egymással, így derült ki, hogy ugyanazt a kéktúra szakaszt teljesítjük, csak éppen egymással szemközt haladva: ő ugyanis Sümegről indult az előző nap reggelén és Sárvárra tartott! Beszélgetés közben vettem csak észre, hogy tőlünk keletre cifra volt az időjárás: néhány kilométerre záporfrontok egész sora vonult északról dél felé! Ezeket a felhőket nem vehettem eddig észre a fáktól, mindenesetre úgy gondoltam, ideje lenne indulni, nehogy az eső a Hosszúperesztegig húzódó mezőkön kapjon el! Ezért aztán gyorsan elbúcsúztam, és továbbindultam a hatalmas, még harsogóan zöld búzatáblák között.

Útközben láttam, a felhők közelednek felém, akkor kapott el az eső, amikor a mezők közepén álló magányos keresztet elértem. Fürgén előkaptam a dzsekimet, de úgy látszik, nem voltam elég gyors, mert az első esőpászmák szinte bőrig áztattak! A szél is feltámadt hirtelen, szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy pont hátba támadott! Így aztán nyugodtan mondhatom, hátszéllel értem el szinte kocogó tempóban Hosszúpereszteg határát.

Közeledő esőfelhők
Közeledő esőfelhők

A faluszélen jobbra ráfordultam az Arany János utca keskeny aszfaltcsíkjára, ezen ballagva értem el Hosszúpereszteg megközelítőleg észak-déli irányú főutcáját: a Rákóczi Ferenc utcát. Mire megérkeztem rajta a 8-as főút kereszteződésébe, már csillapodott az eső, szemerkélésre váltott. Habár a 8-as út derékban kettévágja a falut, a kereszteződés előtt ki volt téve a lakott terület végét jelző tábla, aztán az út túlsó oldalán a lakott terület újra kezdődött. Ez így pont jó volt a főúton haladóknak, hiszen nem kellett lassítaniuk Hosszúperesztegen áthajtva, de a keresztező forgalom nagyon meg lett ezzel nehezítve! Én is perceket ácsorogtam, mire egy rövid forgalmi szünetet kihasználva át tudtam kelni az úton – persze gyalogátkelőhelyet nem is láttam a közelben!

A Rákóczi utca folytatásán, az Árpád utcán ballagtam tovább és egy-két perc alatt elértem az út jobb oldalán a Tar vendéglőt. Belépve elkértem a kéktúra bélyegzőt, rendeltem magamnak egy üveg sört is, aztán lezöttyentem az egyik asztal mellé elvégezni az adminisztrációt. Alig ültem le, két hátizsákos fiatalember lépett be az ajtón. Ők fröccsöt rendeltek, de a kéktúra bélyegzőt nem tudták a pultnál elkérni, mert még nálam volt. Amikor végeztem a stemplizéssel, átvittem nekik a szomszéd asztalhoz, aztán el is beszélgettünk.

Ők is szembe jöttek velem, ugyanis a már korábban látott magányos túrázóhoz hasonlóan ők is Sümegről Sárvárra tartottak! Jó negyedórát eldiskuráltunk egymással – megmondom őszintén, ők azon kevesek közé tartoznak, akik felismertek a „polgári” nevem és a fizimiskám alapján – aztán továbbindultak Káld felé. Én még maradtam egy keveset, beszélgetésbe elegyedtem a tulajjal is. Kérdezte, honnan tudjuk mi kéktúrázók, hol kell pecsételnünk egy adott helyen? Elővettem a hátizsákom oldalzsebéből és mutattam neki a pecsételőhelyek fórumából kinyomtatott, Hosszúperesztegre vonatkozó oldalt. Elkérte és végigolvasta. Örült, hogy általában jókat írunk róla a fórumon, aztán még beszélgettünk egy sort a kéktúrázásról.

Háromnegyed tizenkettőkor keltem csak fel az asztaltól, és vettem a hátamra a zsákot. Indulnom kellett tovább, hiszen az aznapra kitűzött szakasznak csak alig a felét teljesítettem, ráadásul úgy gondoltam, a könnyebbik felét. Nem tudtam ugyanis, mire számíthatok a Szajki-tavak utáni erdők hosszú nyiladékaiban. A vendéglőből kilépve újra ráfordultam a hosszú, egyenes Árpád utcára, aztán a kék sáv jelzéseket követve néhány percre letértem róla, hogy hátulról kerüljem meg Hosszúpereszteg görög katolikus templomát. Egy pillanatra megálltam Szent Flórián faragott faszobra előtt, aztán a templomkapu előtt elhaladva ismét visszatértem a főutca aszfaltcsíkjának szélére.

Hosszúpereszteg - A görög katolikus templom az előtte álló Szent Flórián szoborral
Hosszúpereszteg - A görög katolikus templom az előtte álló Szent Flórián szoborral

Enyhe emelkedőn kapaszkodva hagytam magam mögött a falut, aztán az utolsó házakat és a víztornyot is elhagyva az út beért a Szajki-erdőbe. A lakott terület után áttértem az úttest bal oldalára, aztán néhány perc múlva észrevettem az országútról való letérést. Érdekes, hal alakú sárga és fehér jelzőtáblák mutatták jobbra a lekanyarodást a keresztező nyiladék földútjára.

Keményre taposott, kavicsszórással megerősített földúton haladtam, a tópartra igyekvő autók döngölték keményre a felszínét. Miközben az út szélén ballagtam, több kocsi is elhúzott mellettem. Az út vége enyhén lejtett, nagyjából húsz perc alatt értem el rajta a Szajki-tavak mellett futó másik földutat. Az elágazásban a hal alakú jelzőtáblák itt jobbra mutattak, a horgásztavak mellett kialakított nagy parkoló felé, de a kék sáv jelek balra térítettek, délkelet felé.

Ha figyelünk, észrevehetjük a földútról jobbra, az erdőn keresztül a tavak felé letérő ösvényeket, ezek a stégekhez vezetnek. Egy-kettő ilyenen én is végigmentem, aztán a horgászhelyekről kicsit elgyönyörködtem a tavak szépségében. Lassan elértem a horgásztelepet, a kis utcácskákban álló rendezett víkendházak az út jobb oldalán sorakoztak szép rendben. A központhoz közeledve már messziről megéreztem a vendéglőkből, pizzériákból, hurkasütőkből áradó ínycsiklandozó illatokat.

Szajki hangulat horgászstéggel
Szajki hangulat horgászstéggel

Megálltam a Csalogány Sörkert mellett, mivel a táblák szerint itt pizzákat is készítenek, aztán leadva a megrendelést egy magyaros pizzára és a hátizsákot lepakolva az egyik asztalhoz magamhoz vettem a pecsételő füzetet és a bélyegzőpárnát. Elballagtam velük a Szajki tóvendéglőig, hogy pecsételjek az előtte álló villanyoszlopra szerelt kéktúra bélyegzővel. Az adminisztráció után visszatértem a sörkertbe, közben pont elkészült az ebédem is! Aztán a pizzát leöblítettem egy Dreherrel, pár percig még ejtőztem a kerti asztal mellett, csak fél kettő felé álltam fel és indultam tovább az utamra.

Három évvel ezelőtt, az első kéktúra bejárásomon júliusban jártam errefelé a fiammal, akkor nagyot sokat szenvedtünk a horgásztelepet elhagyva az elhanyagolt földutakon a milliárdnyi csípő, szúró, vérszívó szúnyogtól és bögölytől. Most előre felkészültem erre, alaposan befújtam magam szúnyogriasztóval, a szagától még én is elkábultam! De most sokkal jobb volt a helyzet, egyrészt talán a május elejei időpont, másrészt az utak jobb állapota is szerepet játszhatott ebben! Hátulról kerültem meg a szajki vadászházat, aztán visszatértem a tópartra.

A horgászteleptől délre fekvő tavakat már régóta nem gondozzák és ahogy néha kilátás nyílt a fák között, láttam, hogy ezeket a vízfelületeket már szinte teljesen visszahódította a természet, benőtte őket a nád, a sás. Nagyjából húsz percig ballagtam a tópartot közelről követő keréknyomokon, aztán balra fordultam egy keresztező nyiladékra. Az út lassan emelkedett, az erdő mélyén kereszteztem a már előző nap is látott, régen felszámolt Sárvár-Zalabér-Batyk közötti vasút töltését, aztán néhány perc múlva elértem az erdőben haladó, Szajkról Türjére tartó keskeny aszfaltutat.

Szajk - Az elhanyagolt déli tavak partján vezet tovább a kéktúra
Szajk - Az elhanyagolt déli tavak partján vezet tovább a kéktúra

Néhány percre rátértem a kék sáv jelzéseket követve, de aztán újra keréknyomokon folytattam az utam az egymást keresztező nyiladékokban. Errefelé nem árt kézben tartani a térképet, ugyanis viszonylag kanyargósan halad itt a kéktúra, de a követendő út viszonylag jól volt jelezve a nyiladékok keresztezéseiben. Egy-két percre ismét rátértem a Türjére vezető aszfaltútra, de aztán megint keréknyomokon ballagtam tovább.

A kéktúra atlasz még jelez egy hajdani, roncs Robur teherautót az erdőben, mint fontos tájékozódási pontot, most már azonban nincs a jelzett helyen! Később egy nagyobb irtásfolton átvágva vettem észre, hogy újabb zápor közeledik. Magasabb fokozatba kapcsoltam hát, hogy még előtte elérhessem az erdőt, de még a nyílt terepen ért utol az eső. Egy perc alatt megérkeztem az erdő szélére, de addigra már bőrig áztam! Leültem pihenni a szélső fák között egy rönkre, mert Szajk óta már jöttem egy nagyobb darabot. Elővettem volna a hátizsákból az anorákot is, de ekkorra már ismét kisütött a Nap!

A pihenő után továbbindulva már néhány perc alatt elértem a Kávás-kúti-erdőben azt a hosszú, egyenes, délkelet felé tartó nyiladékot, amin a továbbiakban sokat kellett haladnom. A sakktáblaszerűen felosztott erdő pagonyai között vezettek a nyiladék keréknyomai, meglepően jól tudtam rajtuk haladni! Irtásfoltok határán, sarjadék erdők és öreg fák között vezetett az út, jelzések nem voltak sűrűn felfestve, de a kereszteződésekben mindig mutatták a továbbvezető utat.

A Kávás-kúti-erdő egyenes nyiladékaiban
A Kávás-kúti-erdő egyenes nyiladékaiban

Nagyjából negyven perc alatt értem el azt a pontot, ahol a hosszú délkeleti út végén északkelet felé kellett fordulnom egy rövid időre. Itt egy bekerített irtásfolt mellé értem ki, az előttem keresztben húzódó kerítés miatt amúgy is balra kellett térnem. Azt rögtön észrevettem, hogy a korábbi kék sáv jelzések itt már le voltak festve a fákon, de mivel a takaró festék színe elütött a kéregtől, ezek is jól követhetőek voltak! Tehát valahol a kék sáv jelzés letért erről az útról, de úgy látszik, elmentem már a letérési pont mellett. A kéktúra fórum szerint már mások is sokat keresték itt a továbbvezető utat, bizony nem sok sikerrel! Én gyorsan döntöttem: a kéktúra korábbi nyomvonalán haladok inkább tovább, amennyiben követhető még!

Térképem szerint körülbelül háromszáz lépés után kellett újra délkelet felé, vagyis jobbra fordulnom. A keskeny, de hosszú, bekerített irtásfolt túlsó oldalán fel is tűnt a továbbvezető keréknyom és nyiladék, de két kerítés zárta el az utamat! Alaposan szemügyre vettem a vékony betonvasakból hegesztett rácsokat, és észrevettem, hogy ott ahol a keréknyomok keresztezik az irtáscsíkot, a rácsos elemek csak vékony kötöző drótokkal vannak egymáshoz rögzítve. Kioldottam hát a drótokat, félrehajtottam a rugalmas kerítéselemet és beléptem az irtásfoltra, persze magam mögött ismét bedrótoztam a kaput. Száz méterrel arrébb, a kilépésnél ugyanígy jártam el. Ez a módszer nem ismeretlen a kéktúrát járóknak, például a Gerecsében, a Somlyó oldalában is hasonló kapukon kell átkelni!

Bekerített terület nyitható kerítés elemekkel a Kávás-kúti-erdőben
Bekerített terület nyitható kerítés elemekkel a Kávás-kúti-erdőben

Visszatérve az erdőbe a fákon újra feltűntek a kék sáv jelzések, most két eset lehetséges: vagy újra visszatértem a kéktúra érvényes nyomvonalára, vagy pedig a jelzésfestők errefelé már nem pingálták le a régi jelzéseket! Folytattam az utamat, egy kis magaslatra felkapaszkodva magam mögött hagytam az öreg erdőt és néhány méter magas sarjerdőben vezetett tovább az utam. Ismét kereszteztem két kerítést, ezek a már előzőekben ismertetettek szerint nyithatóak voltak. A második után pillantottam meg magam előtt a vasúti töltést, de még előtte kiléptem az erdőből a volt ötvösi vasútállomásra vezető keskeny, kopottas aszfaltútra.

Valószínű, hogy utam utolsó két kilométerét nem a bejárásom időpontjában hivatalosan létező kéktúra útvonalon tettem meg, hanem azon a már megszüntetett nyomvonalon, ahol 2006-ban a fiammal is végighaladtam. Ha valaki erre a környékre jön túrázni, előtte feltétlenül olvassa majd el a pecsételő helyek fórumán az adott túraszakasz leírását, hátha a későbbiek folyamán már egyértelműen, követhetően felfestik a kék sáv jelzést!

Ekkor már negyed hét felé járt az idő, úgy terveztem, nagyjából ekkor keresek majd magamnak sátorozó helyet. Forgattam is a fejemet jobbra-balra, de a keskeny aszfaltút mellett nem találtam alkalmas helyet a sátorverésre! Lassan bandukolva értem el az Ötvösre vezető országutat, itt a kék sáv jelzéseket követve dél felé indultam el rajta. Egy hídon kereszteztem a vasutat, aztán elhagytam a Veszprém és Zala-megye határát jelző táblákat is, innen talán százötven-kétszáz lépésnyire nyílt a letérés a Dergecsi-erdőbe. A keréknyomokra rátérve ötven lépés után feltűnt az út mellett jobbra a nagy tölgyfa, oldalán a kéktúra bélyegző kis dobozkájával.

Ötvös - Pecsételőhely az erdőben
Ötvös - Pecsételőhely az erdőben

Nem sokkal ottjártam előtt változott meg a pecsét helye: korábban az ötvösi vasútállomáson a szolgálattevőtől kellett elkérni, azonban a vasútvonal rekonstrukciója miatt az állomást megszüntették. Így került most a bélyegző ide, az erdei keréknyomok mellé! Gyorsan elővettem az igazoló füzetet, és bélyegeztem a megfelelő kis kockájába. Az adminisztráció után alaposabban is körülnéztem, ekkor láttam csak, hogy elég jó táborozó helyre akadtam! A tölgy mellett egy csupán néhány lépés nagyságú füves rész volt, amolyan kis mini tisztás, de pont elég nagy ahhoz, hogy a sátrat felverhessem rajta! Habár csak ötven méterre lehettem az aszfaltúttól, de mivel úgy láttam, a forgalma szinte a nullával egyenlő ezen a szombat késő délutánon, másrészt a pecsételő helyhez vezető füves, gazos keréknyomok sem árulkodtak túl nagy használatról, gyorsan döntöttem: itt fogom tölteni az éjszakát!

Negyed nyolcra már fel is állítottam a sátrat, ekkor vettem észre, hogy a külső borítás bejárat feletti előtetőjének sárga rögzítő spagijait elhagytam, valószínűleg a Káld előtti táborhelyemen felejtettem! Pedig a sátrat már az évek során kialakult sablon eljárással pakolom mindig el, induláskor pedig alaposan körül szoktam nézni, de most úgy látszik, figyelmetlen voltam. Kicsit mérgelődtem, de aztán rájöttem, a feszítő kötelek turistaboltban pótolható filléres tételek, tehát nem ért nagy veszteség!

Szokás szerint a sátor elé kiterített polifoam derékaljamon vacsoráztam meg, aztán még csendben elüldögéltem a naplementéig. Kellemes volt az idő, az ég is lassan kitisztult és úgy látszott, a felhők végleg elvonultak. Csak fél kilenc után húzódtam be a sátorba és tettem el magam másnapra.


-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats