UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2009. július 04.
Sümeg, vasútállomás - Zalaszántó

Ezen a szombaton egy ötnapos túrára indultam, hogy Sümegről – ahol befejeztem májusban a Nyugat-dunántúli Országos Kéktúra szakaszok bejárását – folytassam az utam és a Balaton-felvidéki Szentbékkálla faluig jussak el. Szokás szerint most is a Kelenföldi pályaudvaron szálltam fel 06:12-kor a Szombathelyre induló gyorsvonatra, hogy aztán bobai és ukki átszállásokkal és némi késést összeszedve háromnegyed tíz felé érkezzek meg egy két kocsis Bzmot motorvonattal a sümegi vasútállomásra.

Most nem sokat szöszmötöltem az állomáson, pecsételtettem a kéktúra igazoló füzetbe a jegypénztárban, gyorsan összekaptam magam és útnak is indultam, hiszen még előttem állt a teljes, kéktúra kiírás szerinti 21,8 kilométeres szakasz. Az állomást elhagyva rögtön meg is pillantottam az első kék sáv jelzést, hiszen az Országos Kéktúra elhalad a sümegi vasútállomás előtt is.

Sümeg, vasútállomás - A mostani, ötnapos túrám kezdőpontja
Sümeg, vasútállomás - A mostani, ötnapos túrám kezdőpontja

A Darnai Kálmán utca családi házai között indultam el a városközpont felé, közben megcsodáltam a villanyoszlopokra festett turistajelzéseket. Nevezetes pontja ez a turistautak hálózatának, hiszen itt egy rövid szakaszon együtt halad a négy főjelzés: a kék sáv, a piros sáv, a sárga sáv és a zöld sáv sáv jelzés útja! Le is fényképeztem az egyik ilyen oszlopot! Hamarosan elértem a város kis református-evangélikus templomát, innen a Széchenyi György utcára fordulva követtem tovább a kék sáv jelzéseket és értem el Sümeg főutcáját, a Kossuth Lajos utcát.

Sümeg - A vár a város számtalan pontjáról látható, most éppen az autóbusz állomás épülete felett tűnik fel
Sümeg - A vár a város számtalan pontjáról látható, most éppen az autóbusz állomás épülete felett tűnik fel

Néhány éve, az első kéktúra bejárásunk idején alaposan végignéztem a fiammal a várost, most tehát nem vesztegettem erre az időmet, de ha valaki először jár itt, azt tanácsolom, szánjon legalább néhány órát Sümeg megismerésére! Szinte kötelező látnivaló a vár, aminek a falairól szép idő esetén még a Balaton-felvidék tanúhegyei is láthatóak. Érdemes felkeresni még a plébániatemplomot a szép Maulbertsch freskói miatt és a Püspöki palotát is. Mi végigsétáltunk akkor a Várhegyre felkapaszkodó kis utcákon, és körbetúráztuk magát a Várhegyet is.

Elhaladtam az autóbusz állomás épülete előtt, aztán továbbindultam a főutcán, aminek itt már József Attila utca volt a neve. Ezen hagytam el a várost és értem el a mezők szélén ballagva a 84-es főutat. Habár eddigi utam beletorkollott az országútba, én mégsem a szélén folytattam az utam, hanem a tőle jobbra futó földútra tereltek a kék sáv jelzések. Elhaladtam az utolsó telephelyek mellett, aztán megkezdtem a kapaszkodást a Mogyorósi-dombra.

Kilátás a Mogyorósi-dombról - A távolban a Kisalföld síksága terül el
Kilátás a Mogyorósi-dombról - A távolban a Kisalföld síksága terül el

Visszapillantás a 84-es út széléről a sümegi várra
Visszapillantás a 84-es út széléről a sümegi várra

Földutam beleszaladt a 84-es útból kiágazó és a Geológiai bemutatóhely felé vezető útba, innen visszafordulva már szép volt a kilátás a Várhegyre, és a tetején trónoló várra is. Sajnos, a bemutatóhely zárva volt, méghozzá úgy láttam eléggé régóta, mert a gaz már felverte az udvarát, így aztán rátértem a dombháton átvezető jól kijárt, köves földútra. Áthaladtam a távvezetékek alatt, aztán lassan leereszkedtem rajta az Ukk – Tapolca vasútvonal sínjei mellé (ezen a vasútvonalon érkeztem meg a városba).

Egy átjáróban kereszteztem a vágányokat, aztán elhaladtam a teljesen kihalt Sümegi bazaltbánya vasútállomás épületei mellett. Egy jobbkanyarral átvágtam a mezőkön, és néhány perc alatt kiértem az útkereszteződésbe. Itt érkezett meg Sümeg felől egy keskeny aszfaltút és fordult Sümegprága felé, de innen indult a Sarvaly erdészházak felé egy másik, még az előzőnél is kopottabb és keskenyebb aszfaltozott út. Erre tértem rá és indultam el a hosszú egyenesében egy irtásfolt szélén a még távoli erdő felé.

A Sarvaly erdészházakhoz vezető útról még mindíg látható a sümegi vár. A kép erős zoomal készült!
A Sarvaly erdészházakhoz vezető útról még mindíg látható a sümegi vár. A kép erős zoomal készült!

Mielőtt az erdőbe belépnénk, érdemes visszafordulni, mert pontosan a hosszú, egyenes út végén látható a sümegi vár! Ha továbbindulunk, az út hosszú egyenese az árnyas erdőben is folytatódik, viszont először nagyon enyhén, de később egyre jobban belelendülve kapaszkodni kezd az utunk a domboldalban. Egy „S” kanyar után érjük el a Sarvaly vadászházakat, a kéktúra pecsétet rögtön a legelső ház kertkapuja mellé felszerelve találjuk a szokásos dobozkájában. Sajnos a pecsét tönkre volt menve, ugyanis leszakadt a gumi nyomólapja a nyeléről. Azért nagy nehezen pecsételtem vele az igazoló füzetembe, aztán egy keveset továbbmenve megpihentem a Sarvaly-forrás melletti erdei pihenőben.

Sarvaly-forrás - Erdei pihenő a forrás melletti tisztáson
Sarvaly-forrás - Erdei pihenő a forrás melletti tisztáson

Gondoltam, iszom a forrás friss vízéből, azonban az ki volt száradva, üres volt a szép kőpárkánnyal kirakott kör alakú medence is, amit a vize tölt fel. Azért az árnyas padokon pihentem egy sort, meg is ebédeltem, hiszen pontban délre érkeztem meg ide. Negyed egy felé összekaptam magam, indulnom kellett tovább, hiszen az utam nagyobbik – és ráadásul nehezebbik – része még előttem állt. Röviden még körülnéztem az erdei telepen, aztán újra ráfordultam a keskeny aszfaltútra.

Egy darabig még szintezett alattam a kopottas aszfaltút, de aztán egy derékszögű jobbkanyar után ismét emelkedni kezdett. Kanyarogva kapaszkodtam egyre feljebb, így értem el egy irtásfolton a villaszerű útelágazást. Közben elhaladtam egy lassan már emblematikus kék sáv jelzés előtt, hiszen a képével már több helyen is találkoztam: a festője egy szmájlival egészítette ki a jelzést, talán a kéktúrázás szépségére célozva ezzel.

Kék sáv jelzés szmájlival - A kéktúrázás szépségére utal. Alatta a legyecske egy tanösvényt jelöl.
Kék sáv jelzés szmájlival - Talán a kéktúrázás szépségére utal. Alatta a legyecske egy tanösvényt jelöl.

A kék sáv jelzések a balra térő utat választották, így én is arra ballagtam tovább. Itt az aszfaltozás véget ért, murvás úton indultam dél felé. Az irtáson keresztül szép kilátás nyílt jobbra a Farkas-hegy és a Tátika-hegy párosára, bár a Tátika tetején álló várrom még nem volt látható innen.

Hamarosan jobbra, egy eléggé benőtt nyiladékra fordítottak a jelzések, ezen értem el néhány perc alatt a korábbi, villaszerű elágazásban jobbra térő másik murvás földutat. Balra, délnyugat felé indultam el rajta a jelzéseket követve, közben jobbra figyeltem erősen, mert tudtam, az innen kiágazó és a Tátikára felvezető ösvény kezdete elég nehezen észrevehető! Talán kétszáz lépés után vettem észre az erdőbe behívó kék sáv jelzéseket, alig látható nyomokon kezdtem el törtetni felfelé a hegyoldalban.

Néhány méter után nyiladék kezdődött, itt már könnyebb volt a járás a füves aljú erdőátvágás alján kanyargó ösvényen. Talán háromszáz méternyi kemény kaptató után balra fordítottak a jelzések, szintező keréknyomokra. Ezen a szakaszon kissé ki tudtam fújni magam, de aztán az út jobbra kanyarodott és egy kis árokban ismét nekiindult a hegyoldalnak. Elég nehezen járható szakasz volt ez három éve is, de mostanra sem változott semmi: magas dzsindzsa, csalán, kidőlt fák nehezítették az amúgy is meredek kapaszkodást! Az ösvény kanyarogva emelkedett, kerülgetve a keresztben fekvő fákat, általában a völgyecske bal oldalában haladva. Később kis szurdokká keskenyedett a vízmosás, itt már az aljában haladt az út.

Tátika-hegy - Nehezen járható úton a hegyoldalban
Tátika-hegy - Nehezen járható úton a hegyoldalban

Egy platót elérve, egy kisebb mélyedésben megpillantottam a békalencsével fedett Fekete-tavat, az ösvény balra kerülte ki a zsombékost. Itt kezdődött a felfelé vezető út legtechnikásabb szakasza! Errefelé az emelkedés már szinte teljesen megszűnt, viszont az ösvény sokszor csapássá keskenyedett, és gyakran szinte követhetetlenné vált. A jelzések ritkák voltak, inkább csak megerősítésként tűntek fel százlépésenként. Többször voltam ezen a szakaszon úgy, hogy már azt gondoltam, letértem a jó nyomokról, annyi ideig nem láttam már jelzést, de mire visszafordultam volna, hogy másfelé keressem a továbbjutást, mindig megláttam egy-egy jelet megerősítésképpen! A fákon néha fehér négyzet alapon sárga és kék pötty jelzések is feltűnnek, ezeket is érdemes figyelni, mert tanösvényeket jelölnek és ezen a szakaszon közös úton futnak a kék sáv jelzéssel!

Igazi dzsungelharc árán lehetett elérni a Tátika várához vezető kék rom jelzés köves gyalogútját. A kék sáv jelzés nem megy fel a várhoz, de én azt mondom, ha már ennyit szenvedtünk a hegyre való feljutással, ne hagyjuk már ki ezt a lehetőséget! Egyrészt nagyon szép a tetőről a kilátás a környékre, másrészt a romokat szépen helyreállították az utóbbi években. Ráadásul innen már az út is sokkal könnyebben járható egészen a hegytetőig!

A romoknál egy komolyabb pihenőt tartottam, végigjártam a várban a helyreállított részeket, aztán felkapaszkodtam a romoktól délnyugatra lévő kis tetőre, a magassági pont kövéhez. Innen déltől nyugatig nyílik kilátás, jól látható alattunk a völgyben fekvő Zalaszántó, mögötte pedig a Sztúpa dombja is. Ha körbefordulunk, szinte minden irányban nyílik szűk kitekintés: látszik a fák között a sümegi vár, de délnyugat felé a Balaton egy kis darabja is feltűnik a lombok között. Egy, a fák közötti harmadik résen keresztül pedig a Csobáncra nyílik kilátás.

Tátika várának romjai
Tátika várának romjai

Tátika vára - A fák között még a sümegi vár is feltűnik a távolban
Tátika vára - A fák között még a sümegi vár is feltűnik a távolban

Három órakor indultam tovább a romoktól, gyorsan leereszkedtem a köves gyalogúton a kék sáv jelzés ösvényéig, innen aztán már jól járható földúton folytattam az utam végig az erdőben haladva a Zalaszántó és Bazsi közötti országútig. Jobbra rátértem a forgalmas főútra, és elhaladtam a Hideg-kúti-major szépen rendben tartott épületei előtt. Már három éve is kiszúrtuk az épület déli falára szerelt vízcsapot és a melléje, a fehérre meszelt falra festett takaros zöld poharat. A szomjas turista azt hihetné, hogy ez szabadon hozzáférhető ivóvizet jelöl, de nem! Hiába nyitjuk meg a csapot, abból víz sajnos nem folyik!

Tovább bandukoltam az országúton és pont a Zala- és Veszprém-megye határát jelző tábláknál értem el a bal felé, a mezőkön keresztülvágó földutat, amerre a kék sáv jelzések is továbbindultak. Átvágtam a kaszálón, az út lassan az erdő szélére hajlott, aztán a mező végénél be is léptem oda. Villaszerű elágazásban balra tértem a jelzéseket követve és egy eléggé benőtt nyiladékban futó keréknyomokon folytattam az utamat. Később a keréknyomok bal felé kezdtek kunkorodni, itt jobbra, már régen nem használt nyomokra fordítottak a jelzések és gyakorlatilag egyenesen haladtam tovább.

Visszapillantás a mezőkről a Tátika-hegyre
Visszapillantás a mezőkről a Tátika-hegyre

Ezzel a talán 3-400 méteres résszel is eléggé megszenvedtem, mire aztán a jelzések jobbra térve kivezettek ez erdőből a mezők szélére. Itt haladtam tovább kátyús keréknyomokon, amik egy kis völgybe levezetve áthaladtak egy már felszámolt kőfejtő udvarán, aztán hamarosan egy útkereszteződésbe értek ki. Balra Zalaszántó felé indult egy földút, de én egyenesen folytattam az utamat egy erős kapaszkodóval a Becse-mája dombra felvezető jól kijárt, keményre taposott földúton. Az elágazásban tábla is jelezte, ez a Sztúpához vezető út.

A tábla egy kilométerre taksálta a buddhista imahelyhez tartó út hosszát, de van az talán kettő is! A meredek kapaszkodó később megenyhült, szép gyertyános-bükkösben kanyargott az út, mégis majdnem fél órámba telt, mire elértem rajta a Sztúpa tisztását. Három éve elég sok zarándokot találtunk itt, most azonban meglepett a hely kihaltsága! Egymagamban voltam csak a tisztáson, hacsak nem számolom a mütyürkeárusokat, akik lassan már pakolgatták a holmijukat és készülődtek hazafelé.

Körbesétáltam a Sztúpát, ami a kihelyezett tábla szerint Európában a legnagyobb ilyen jellegű építmény, ugyanis 30 méter magas és 24 méter átmérőjű! Sajnos a méretéhez képest eléggé kicsi tisztáson áll, így három éve le sem tudtam fényképezni teljes egészében, hiszen hiába hátráltam a fákig, nem fért bele a fényképezőgép keresőjébe! Azóta nem változott sem a Sztúpa, sem pedig a fényképezőgépem, viszont most már kamerás a mobilom, így annak a nagylátószögű objektívjével már teljes valójában meg tudtam örökíteni a buddhista szentélyt!

Zalaszántótól nem messze áll egy dombtetőn Európa legnagyobb sztúpája
Zalaszántótól nem messze áll egy dombtetőn Európa legnagyobb sztúpája

Körbesétáltam a „objektumot”, aztán leültem pár percre pihenni a tisztást övező pihenőpadok egyikére, mielőtt nekivágtam volna a Zalaszántóra levezető utolsó túraszakasznak. Végül negyed hat felé a hátamra kaptam a pakkot és elindultam visszafelé a Sztúpához vezető földúton. Talán száz lépés után értem el azt a pontot, ahol bal felé kiágaztak belőle a Zalaszántóra levezető keréknyomok.

Az út kanyarogva ereszkedett lefelé a hegyről, aztán kiérve az erdőből megérkeztem a szőlők felső szegélyhez. Elhaladtam a falu hegyi kápolnája mellett, innen szép volt a kilátás Rezi várára és a környékre. Tovább ereszkedve már aszfaltos út kezdődött a házak között, aztán balra térve a temető után értem el Zalaszántó műemlék temploma mellett a főutcát. Észak felé indultam el rajta és néhány perces sétával érkeztem a Tátika presszóhoz, a pecsételő helyhez. Ledobtam a hátizsákom a külső, napernyős asztaloknál, ide hoztam ki a presszóból a kéktúra bélyegzőt és a korsó hideg sört is. Elvégeztem az adminisztrációt, aztán lassan kortyolgatva a Borsodit pihentem vagy tíz percet. Csak negyed hét felé kerekedtem fel, hogy végigballagva a falu főutcáján eljussak a Szent Vendel kempingbe.

Megérkezés Zalaszántóra. A háttérben lévő hegy tetején Rezi vára is látható.
Megérkezés Zalaszántóra. A háttérben lévő hegy tetején Rezi vára is látható.

Megérkezve rekordidő alatt felütöttem a sátramat, lezuhanyoztam, átöltöztem, aztán visszatértem a faluba, hogy a Turul vendéglőben megvacsorázhassak. Csak az öreg este vetett vissza a kempingbe, itt aztán rögtön el is tettem magam másnapra, mert tudtam, az a rész sem lesz könnyű a 22 kilométeres hosszával és a sok aszfaltos szakaszával együtt!


-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats