UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2011. május 9.
Szarvaskő - Bélapátfalva

Több mint egy hónapnyi szünet és az indulás többszöri halasztása után csak május 9.-én tudtam ismét hátizsákot ragadni, hogy folytathassam az Országos Kéktúra bejárását ott, ahol március végén befejeztem: a Bükk lábainál fekvő Szarvaskőn. Már a hétvégén indulni akartam, de akkor egy front vonult át az országon, helyenként sok esőt is adva, ezért aztán az indulási időpontot tovább toltam hétfő reggelre, de akkor aztán tényleg útnak indultam. A meteorológiai jelentések tartós javulást ígértek az időjárásban, ezért bíztam abban, hogy az előző, mátrai túra után most tényleg szép lesz a kilátás a hegyekből!

Tehát hétfő reggel elbumliztam a Stadion autóbusz pályaudvarra és jegyet vettem Szarvaskőig a 6:15-kor Jósvafőre induló autóbuszon. A busz szinte megállás nélkül leszaladt az autópályán Egerig, aztán egy hosszabb pihenő következett az ottani autóbusz állomáson. Amikor továbbindultunk, előrementem a sofőrhöz, hogy szóljak, álljon meg a csöppnyi Szarvaskőn. Eger után a busz végigkanyargott az Eger-patak szűk völgyében, közben a sofőr megkérdezte, merre indulok majd el túrázni. Mint bevallotta, ő is sokat kirándul, túrázik itt a környéken a fiával, így aztán könnyen megtaláltuk a közös hangot. A busz a menetrend szerint perces pontossággal, 8:38-ra érkezett Szarvaskőre, itt aztán elbúcsúztunk egymástól.

Leszállás után egyből be is vettem magam a megállóval szemközti kocsma-vegyesbolt páros italbolt részlegébe. Gyorsan lerendeztem a pecsételést, hiszen itt található a faluban az egyik kéktúra bélyegző, aztán még elüldögéltem egy üveg hideg Borsodi társaságában az egyik asztalnál. Ezen a napon nem kellett túlságosan sietnem, mert csak egy rövidebb – kiírás szerint alig 11 kilométeres – szakaszt terveztem megtenni Bélapátfalváig. Csak kilenc óra után kaptam fel a hátizsákom, hogy aztán elinduljak vele pont az ellenkező irányba!

Már többször elterveztem ugyanis, hogy felmegyek a falu fölé magasodó, 369 méter magas Major-tető kilátójához, de eddig ezt nem tudtam megtenni, most viszont az időmbe belefért! Így aztán a Fő utcán indultam el a kék sáv jelzéseket követve, innen pedig ráfordultam a völgybe bevezető, és már erősebben emelkedő II. Rákóczi Ferenc utcára. A falu utolsó házainál keltem át egy kis fahídon az út mellett futó árkon és veselkedtem neki a csúcsra vezető meredek ösvénynek. A kék háromszög jelzések jól követhetőek voltak, elég sűrűn festették őket, de maga az ösvény is jól ki volt taposva.

Útközben egy kb. másfél méteres suvadás keresztezte az ösvényt, szemmel láthatóan az egész domboldal megmozdult itt, mert a törést vagy százméteres hosszban jól lehetett látni. Körülbelül negyedórás kapaszkodás végén értem fel a tetőre és álltam meg a kilátó tövében lévő pihenőpadoknál. Letettem a hátizsákom és felkapaszkodtam a kilátóteraszra. Észak felé pillantva alattam terült el a völgyben Szarvaskő, szinte minden udvarra be lehetett látni innen. Dél felé fordulva a távolban még Egert is látni lehetett, de kitűnő rálátás volt a hegyekre is! A távolban nyugatra a Mátra gerince húzódott, jól ki lehetett venni a Galyatető és a Kékestető csúcsait. Kelet felé pedig a Bükk terült el, errefelé alaposabban is körülnéztem, de nem láttam sehol sem a Bél-kő lebányászott oldalát, pedig ott lesz a mai uticélom!

Szarvaskő látképe a Major-tetőről
Szarvaskő látképe a Major-tetőről

Sokáig elnézelődtem odafenn, még egy teljes panorámaképet is készítettem, aztán jó negyedóra múlva lemásztam a toronyból. A hátamra kaptam a motyót, aztán a felfelé meredeken emelkedő, de lefelé inkább gatyafékes lejtőn visszaereszkedtem a faluba. Az utam természetesen ismét elvezetett a kocsma előtt, meg sem próbáltam ellenállni a kísértésnek, ezért újra betértem, csak a pultos hölgy nézett rám csodálkozva, hogy már véget is ért a túra? Elég meleg volt már ezen a reggeli órán is, a Nap sütött ezerrel, ezért úgy döntöttem, nem árt még egy Borsodi, már csak védőitalként sem!

Negyed tizenegy felé indultam tovább, de a kocsma előtti kis téren röviden még elszöszmötöltem az öreg fényképezőgépemmel. Egyszer-kétszer már észrevettem, mintha kontakthibás lenne a be-ki kapcsolója, de most, amikor le akartam fényképezni a Vár-hegyet, komolyan megszívatott! Pár pillanatra azt hittem, hogy ezen a túrán nem sok fényképet fogok készíteni, de aztán a kapcsolót kissé megjáratva javult a helyzet, végül úgy láttam, már rendesen működik a gép. Nagyon a szívemhez nőtt ez a lassan már hét éves masina, hiszen végigjárta velem az első kéktúra teljesítésemet, a Dél-dunántúli Kéktúrát és most már a második OKT teljesítésem vége felé járok, de eddig nem volt még semmi baja!

Fél tizenegy felé vágtam bele a síneket keresztezve a meredek emelkedőnek és pár perc alatt elértem a kék sáv és a kék rom jelzések elágazását. Természetesen a várrom felé indultam tovább, mert ez szintén kihagyhatatlan látnivaló! Néhány perc alatt felértem a tényleg nagyon szerény romokhoz, de itt nem is a falmaradványok, hanem a páratlan kilátás adja a fő látnivalót! Innen talán még jobban lehetett látni az alattunk elterülő Szarvaskő házait, mint a Major-tető kilátójából, viszont nem is voltam olyan magasan! Sajnos délelőtt, amikor még alacsonyan jár a Nap, nehéz innen jó képeket készíteni, mert éppen belesüt a fényképezőgép lencséjébe!

A Vár-hegy látképe Szarvaskőről
A Vár-hegy látképe Szarvaskőről

Szarvaskő látképe a Vár-hegyről
Szarvaskő látképe a Vár-hegyről

Rövid nézelődés után visszatértem a kék sáv jelzés ösvényére és tovább kapaszkodtam rajta a hegygerinc felé. Hamarosan elértem a Veres-oldal kopár szikláit, itt is érdemes egy kicsit elidőzni! Itt már jóval magasabbra kapaszkodott fel a turistaút a Vár-hegynél, hiszen az fölött lehetett már látni a völgyben fekvő Szarvaskő házait. Ha lepillantunk a meredek hegyoldalban, közvetlenül alattunk kanyarog az Eger-patak szűk völgye az alján az országúttal, míg a vasút rövid alagutakkal és hidakkal vágja le a kanyarokat. Egy idősebb úr üldögélt már a sziklákon, csak úgy utcai ruhában, és amikor szóba elegyedtünk, akkor mesélte, hogy nyugdíjasként szinte minden nap felkapaszkodik ide megcsodálni az innen nyíló panorámát! Meg is értem, ha én is itt laknék a faluban, talán én is naponta feljönnék ide gyönyörködni!

Kilátás a Veres-oldalból
Kilátás a Veres-oldalból

Pár percre itt is megálltam, készítettem pár fényképet, aztán továbbindultam. A kapaszkodás még egy darabig folytatódott, de az erdőt elérve egyre inkább megenyhült, végül fenn a gerincen az emelkedés végképp megszűnt, a keréknyomok kényelmesen hullámvasutaztak egyik dombtetőről a másikra. Egymás után következtek a könnyen megmászható tetők: a Tardos-hegy és a Köves-hegy érdemelt csak nevet közülük a térképem szerint. Nagyjából félórás erdőjárás után értem el azt a pontot, ahol ott kellett hagynom a gerincen kanyargó keréknyomokat.

Jobbról, hátulról földút érkezett, ami beletorkollott a gerincútba, de ugyanazzal a lendülettel tovább is kanyarodott, szinte csak érintve az eddigi utamat. Hat éve a fiammal elég sokat kerestük itt a továbbvezető kék sáv jeleket, de most jó volt a festés, jól mutatták a jelzések, hogy egy éles töréssel jobbra, visszafelé kell folytatni az utat! Ezt a helyet egyébként a kéktúra atlasz térképe is jelzi! Megkezdtem hát az ereszkedést a gerincről lefelé a Gilitka-patak völgyébe. Néhány perc alatt elértem a völgy alját, itt egy kis gondozott rét nyílt, és megpillantottam az erdőszélen álló Gilitka kápolnát is. Lepakoltam a holmim a pihenőpadoknál, aztán rövid sétára indultam.

A Gilitka kápolna
A Gilitka kápolna

A Gilitka kápolna belseje
A Gilitka kápolna belseje

A kápolna most szépen helyre volt hozva, kívülről frissen volt meszelve, és a zárt rácsos ajtaján bepillantva belül is rendben láttam mindent! 2005-ben bizony meglehetősen megviselt állapotban volt az épület: kívül sok helyen omladozott a vakolat, belseje ki volt fosztva, tele volt hordva szeméttel, be sem léptünk, mert gyanús barna kupacok is éktelenkedtek a kövezetén. Ehhez képes meglepő és nagyon kellemes volt a változás! Azt csak a padokhoz visszatérve olvastam el a tájékoztató táblán, hogy a felújítás és a tisztás tereprendezése 2007-ben készült el. Barátságos hely ez a tisztás, érdemes itt pár percre megpihenni és a csupán néhány lépésnyire csordogáló Gilitka-patak hangját hallgatni!

Háromnegyed egy felé kaptam a hátamra ismét a motyót, hogy továbbinduljak. A tisztás után egy kisebb kapaszkodó következett fel a Kis-Szoros-tetőre, itt tértem rá egy jó minőségű, az erdőben kanyargó dózerútra, de nem sokat mentem rajta, mert néhány perc után a kék sáv jelzések balra, egy kevésbé használt földútra tereltek. Ezen ereszkedtem le a Fűzfás-lápa völgyébe, és értem el rajta a keskeny, kopott aszfaltutat. A kék sáv jelzések itt jobbra tértek, de aki pecsételni is akar a kéktúrás füzetébe, annak pár lépés kitérőt kell tennie az úton a Telekessy Vendégház feljárójáig. A kis kövezett gyalogút melletti egyik jobboldali fára van szerelve ugyanis a bélyegző kis kék-fehér dobozkája. Bélyegeztem a füzetbe, aztán leültem pár percre az árnyékos lépcsőkre pihenni egy kicsit.

A Telekessy Vendégház
A Telekessy Vendégház

Néhány perc ejtőzés után háromnegyed kettő felé indultam tovább és visszaballagtam az útelágazásba. A kék sáv jelzéseket követve ráfordultam egy földútra, ezen oldalaztam végig a Bél-kő lábainál, miközben a hegyet egy pillanatra sem láttam az erdőtől. Keskeny aszfaltútba torkollottak bele a keréknyomok, pár lépést rajta haladtam tovább, aztán észrevettem azokat a jelzéseket, amik balra, egy ösvényre tereltek le erről az útról – ezt nem vettük észre hat éve a fiammal! Ezen az ösvényen értem el aztán egy-két perc alatt a volt cisztercita apátság romjait, és a még ma is álló templomot.

Ezen a hétfői napon én voltam ott az egyetlen látogató, a templom ajtaja is zárva volt. Azért alaposan körbecsavarogtam mindent, rengeteget fényképeztem, aztán fél három felé visszatértem az egyik fa alatt hagyott hátizsákomhoz. Csak négyre ígértem az érkezésem a szállásomra Bélapátfalván, volt tehát majdnem egy teljes óra előnyöm az időtervemhez képes. Így aztán leheveredtem a félárnyékban és sziesztáztam egyet, közben a Bél-kő csodálatos panorámájában gyönyörködtem! Csak fél négy előtt pár perccel vettem erőt a lustaságomon és a csomagomat a hátamra kapva elindultam lefelé a keskeny aszfaltúton a faluba.

Az apátsági templom
Az apátsági templom

A cisztercita apátság romjai
A cisztercita apátság romjai

A kényelmesen lejtős úton hamar le lehet érni Bélapátfalvára, de érdemes néha az úton hátrapillantani, hiszen talán a kéktúra útvonalán innen nyílik a legszebb kilátás a lebányászott hegyoldalra. Ahogy azt már a fiammal hat éve is megállapítottuk: a természetkárosítás óriási, hiszen a cementgyártáshoz alapanyagként használt mészkő miatt szinte félig elbontották a Bél-kőt, de a lépcsőzetes, teraszos kőfejtő látványa annyira különleges és fantasztikus, hogy az már gyönyörű!

A Bél-kő látványa a Bálapátfalvára vezető keskeny aszfaltútról
A Bél-kő látványa a Bálapátfalvára vezető keskeny aszfaltútról

Rövid séta után ráfordultam a falu főutcájára, a IV. Béla útra, aztán betértem az első utamba akadó kocsmába. Megittam a túra végén a jól megérdemelt Sopronimat, aztán elballagtam a szállásomra, a Viktória vendégházba. A vendégház a Vasút utca legelején van, alig néhány lépést kellett csak letérnem a kéktúra útjáról! Gyorsan lepakoltam a szobámban, haza telefonáltam, hogy minden rendben van, aztán csak a pénzemet, a kéktúra igazolófüzetet és a pecsétpárnát magamhoz véve elindultam a Lak-völgy-tó (Gyári-tó) felé, hogy megvacsorázzak és nem mellékesen pecsételhessek is a füzetembe.

Egy-két perc alatt elértem a vasúti kereszteződésnél a Bélapátfalvi Cementgyár vasúti megálló peronját, itt van az egyik kéktúra pecsét elhelyezve egy villanyoszlopra szerelt kis fémdobozkában. A fémbélyegzőbe az apátsági templom stilizált képe van belevésve. Nyomtam a bélyegzővel egyet, aztán továbbindultam a Lak-völgyi-tó felé a keskeny aszfaltút szélén. Ez már a következő napi túraszakaszom része volt, de egyrészt amúgy is megvacsoráztam volna a tóparti Szomjas Csuka vendéglőben, másrészt tudtam tapasztalatból, hogy késő délután a legszebb a Bél-kő látványa a tópartról!

Fél öt felé érkeztem meg a tóhoz, be is ültem egyből a Szomjas Csukába. Én voltam akkor az egyetlen vendég, megrendeltem gyorsan a vacsorámat – halászlét és cigánypecsenyét néztem ki magamnak az étlapból – és arra gondoltam, amíg az étel készül, elnézelődöm a tóparton. Azonban a leves néhány perc alatt elkészült, és mire végeztem vele, már a második fogás is előttem volt az asztalon! Ilyen gyorsan még vendéglőben nem végeztem: negyed hat felé már fizettem is, aztán a söröm maradéka mellett üldögéltem még pár percig az asztalom mellett. Persze közben nyomtam itt is egy pecsétet a kéktúra igazoló füzetembe, így a fémpecsét mellett a gumibélyegző lenyomata is megtalálható a bélapátfalvi rubrikánál. Később kiballagtam a tópartra és egy padra letelepedve élveztem a csöndet és a Bél-kő látványát. Csak hat óra után tápászkodtam fel és indultam vissza a faluba a szállásomra.

A Bél-kő késő délutáni panorámája a Szomjas Csukától
A Bél-kő késő délutáni panorámája a Szomjas Csukától

A Szomjas Csuka vendéglő
A Szomjas Csuka vendéglő

-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats