UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2013. október 12.
Dobogókő - Visegrád, komp

Még 2007-ben történt, hogy erdőgazdálkodási és fakitermelési munkák miatt jelentősen elterelték az Országos Kéktúra útvonalát Dobogókő és a Sikárosi-rét között a Bükkös-patak felső völgyéből a Király-kút felé. Hosszú éveken keresztül élt ez a terelés, 2010-ben a GPS-em segítségével ezt az útvonalat mértem végig és számítottam ki belőle a pecsételőpontok közötti távolságokat, amiket táblázatos formában a honlapon közlök, valamint letölthető útvonalként is ennek a bejárásnak a track-jét tettem elérhetővé. 2013 őszén hallottam, hogy az erdészet visszarakta az OKT-t a régi nyomvonalára, ekkor azonnal felmerült bennem, hogy GPS-sel végig kellene járnom ezt a szakaszt, de mivel ez csak egy rövid kirándulásnyi távolság, arra gondoltam, Dobogókőről indulva végigjárom egészen Visegrádig az Országos Kéktúra útvonalát!

Így aztán egy már kissé őszies szombati napon nekiindultam ennek a túrának: még nem is pirkadt, amikor elindultam otthonról, fél óra alatt kényelmesen lesétáltam a 41-es villamos megállójába, aztán a Batthyány téren átszálltam a Szentendrére induló HÉV-re. Pomázon még volt pár percem a dobogókői busz indulásáig, azt hittem, ezt az időt sorban állással töltöm a felszállásra várva, de meglepő módon alig indult turista a hegyek közé ezen a napon! Nyolc óra előtt pár perccel értem fel a hegytetőre, gyorsan elintéztem a pecsételést a turistaház bejáratánál, aztán még elnézelődtem a környéken.

Természetesen az első utam a kilátóteraszra vezetett, de most sem volt tiszta az idő: hiába sütött a kora reggeli nap, már a Dunát is alig lehetett látni, a Börzsöny pedig már teljesen beleveszett a párás levegőbe! Itt tehát nem volt sok látnivaló, körbesétáltam hát a turistaház előtti kis parkban, megnéztem a világháborús turista emlékművet és a turistaház mellett álló öreg menedékházat, ami manapság már múzeum, egy pár percig figyeltem, hogyan állítják fel a parkban az ebédfőzéshez a bográcsok állványzatát, aztán átsétálva a Matyi büféhez megittam egy Borsodit, végül fél kilenc felé a hátamra kaptam a zsákot és nekiindultam az utamnak.

Az öreg turistaház épülete Dobogókőn. Jelenleg múzeum.
Az öreg turistaház épülete Dobogókőn. Jelenleg múzeum.


Kéktúra pecsételőhely a nagy turistaház bejáratánál
Kéktúra pecsételőhely a nagy turistaház bejáratánál

A kilátópont előtt, a sétányon lenulláztam a GPS-em számlálóját és a keskeny, murvás úton elindultam a gerincen kelet felé a kék jelzéseket követve. Elballagtam a Hotel Nimród hátsó frontja előtt, aztán az utam kanyarogva leereszkedett a gerinccel párhuzamosan futó keskeny aszfaltút szintjéig, de a jelzések nem térítettek rá, bár a sétány itt véget ért, egy jól kitaposott gyalogúton indultam tovább a fák között. Egy-két perc alatt megérkeztem a sípálya felső végén álló Makovecz Imre tervezte Zsindelyes vendégházhoz és a mellette álló jurtákhoz, itt aztán a jelzéseket követve pár lépés erejéig mégiscsak rátértem az aszfaltútra, de aztán a kék jelzések jobbra fordítottak, egy kiágazó földútra.

Vagy egy kilométernyit haladhattam ezen jól kijárt, néhol friss murvaterítéssel sármentesített talajúton, amikor elértem a turistautak elágazását az Öreg-vágás-hegy nyergében. 2007-ig a kék jelzések itt egyenesen indultak tovább, de aztán a már említett elterelés miatt balra térítették a kéktúrát, hogy a piros háromszög jelzéssel együtt ereszkedjen le a Király-kúthoz. Most vadonatúj jelzéseket találtam itt: szépen le voltak szürkítve a balra induló kék jelzések, előttem pedig a gerincen haladó ösvényen ismét megjelentek! Egyedül a terelés tényéről tájékoztató térképes tábla volt zavaró, hiszen már értelmét vesztette, mégis itt állt még az útelágazásban! Magamban elkönyveltem a tényt, hogy erről értesítenem kell majd az MTSZ-t, aztán továbbindultam a régi-új kéktúra útvonalon.

Földúton a Dobogókő gerincén
Földúton a Dobogókő gerincén

Már vagy hat éve nem jártam erre, most érdeklődve tekingettem mindenfelé, de sok változást egyelőre nem fedeztem fel! Az út nem változott, továbbra is az Öreg-vágás-hegy gerincén kezdte meg az ereszkedést a gyalogút, aztán miután keresztezte az erdőgazdasági utat, meredeken nekiindult a Bükkös-patak völgyének. Végigmentem az ösvény cikk-cakkjain, aztán az oldalvölgy jobb oldalában állapodott meg a gyalogút. Valahogy nem így emlékeztem erre a szakaszra, ellenőriztem a GPS-t, amire természetesen rá volt töltve a régi, évekkel ezelőtt megszüntetett kéktúra útvonal is, szerinte most a semmi közepén álltam, távol minden volt, vagy létező turistaúttól!

Márpedig a frissen felfestett kék jelzések erre vezettek, folytattam hát az utamat és pár perc múlva a gyalogút beletorkollott abba az erdei földútba, ahol a GPS-em a régi kéktúra útvonalat jelezte. De itt már nem ismertem rá a környékre: egymást érték a tarvágások, kisebb-nagyobb irtásfoltok, pedig itt hat éve még végig zárt erdőben ereszkedett a turistaút! A lelkem mélyén tudom, hogy minden erdő sorsa az, hogy kivágják, de ezzel véleményem szerint nagy pusztítást végeznek az erdei élővilágban is: élőhelyek szűnnek hirtelen meg, az itt élő kisebb állatok pedig vagy elvándorolnak, vagy elpusztulnak. Villanypásztorral bekerített irtások között értem el a Sikárosi-rét nyugati széle melletti útelágazást, itt tértem jobbra, ki a rétre. Ezzel az elterelt szakasz végére értem, innen már a régi – hagyományosnak nevezhető – kéktúra útvonalon haladtam tovább.

Irtásfoltok a Dobogókő oldalában
Irtásfoltok a Dobogókő oldalában


A Bükkös-patak felső völgyében
A Bükkös-patak felső völgyében

A Sikárosi-rét egyik nevezetessége a szeptemberben-októberben virágzó őszi kikerics, aminek rózsaszínű és lilás virágai ebben az időszakban szinte ellepik a rét füvét. Most a kora reggeli időpont miatt éppen csak kezdtek magukhoz térni a virágok a harmatos fűben, én pedig letérve a réten keresztülvágó keréknyomokról besétáltam messze a fűbe, hogy kiválaszthassak egy-két szebb példányt fényképezés céljából. Sajnos a virágok most megbújtak a még harmatos fűben, le kellett térdelnem, sőt hasra feküdni, hogy a fényképezőgép makró funkciójával pár közeli képet készíthessek. Hiába terítettem magam alá az anorákomat, alul-felül alaposan eláztam, mire végeztem a fényképezéssel!

Visszatérve a keréknyomokra végigsétáltam azokon a rét hosszában, aztán a túlsó erdőszélen, ahol az eddig a kékkel tartó piros jelzés betért az erdőbe, a kék jelzések balra, északkeletnek fordultak. Pár lépés után újabb irtásfoltot értem el, az itteni oszlopcsarnokszerű fenyvest, amin átvágott a kéktúra, szintén néhány éve vágták ki, és mivel itt a Visegrádi-hegységben a fenyő tájidegen fajta, nem azzal, hanem tölggyel telepítették be a tarvágást! Ezt az irtásfoltot is villanypásztor védte az erdei növényevőktől, belül a méteres gazból már kikandikáltak a tölgycsemeték csúcsai. Most meg kellett kerülnöm a jelzéseket követve a bekerített területet, aztán az öreg erdőbe visszatérve már pár lépés után megérkeztem a Szilágyi Bernát-forrás melletti erdei pihenő padjaihoz.

A Sikárosi-réten
A Sikárosi-réten


Őszi kikerics a Sikárosi-réten
Őszi kikerics a Sikárosi-réten

A forrás ki volt száradva, de ez a szinte csapadékmentes nyár miatt várható volt, ittam hát a saját vizemből, megtízóraiztam az egyik padra leülve, és csak negyed tizenegy után indultam tovább. A Sikárosi-rét nem egységes, több kisebb-nagyobb kaszálóból áll, amit erdőfoltok, erdősávok választanak el egymástól. A forrás melletti turista pihenőből továbbindulva egy másik kaszáló szélére érkeztem ki, ennek a délkeleti sarkát levágva indultak tovább a réten keresztül a keréknyomok. Egy szélesebb erdősávon átvágva és a Bükkös-patak medrét egy kikövezett gázlónál keresztezve érkeztem meg a Sikárosi erdészházhoz. Pecsételtem az erdészház kapuja közelében egy fára szerelt dobozkában található fém kéktúrás bélyegzővel, aztán rögtön tovább is indultam.

Pár lépést az erdészház murvás bejáróútján tettem meg, annak a sarkánál kellett jobbra fordulnom, hogy a kerítés mellett haladva érjem el az erdőt. Régebben itt egy gyalogút vezetett át a réten, most széles, látszatra az utóbbi időben sokat használt keréknyomok indultak az erdő felé. Pár perc alatt elértem rajta a Bükkös-patakot, tavaly még megvolt felette a fából ácsolt gyalogoshíd, most csak egy sáros gázlót találtam helyette. Átcaplattam az ingoványon és megérkeztem a Lenkó Ede emlékmű elé. Most szépen ki volt tisztítva az amúgy általában eléggé elhanyagolt tisztás, de az emlékmű márványtábláján már alig lehet elolvasni azt, hogy egy 1917 szilveszterén itt elhunyt turista fiatalember emlékére állították ezt a szerény emlékoszlopot.

Pecsételőhely a Sikárosi erdészház kapujánál
Pecsételőhely a Sikárosi erdészház kapujánál


A Lenkó Ede emlékmű
A Lenkó Ede emlékmű

A keréknyomok továbbindultak az emlékműtől be a Bükkös-patak völgyébe, ahol szépen összerakott glédákban álltak az itt végzett erdőritkításban kitermelt szálfák. Hát ezért vannak itt széles keréknyomok a turistaösvény helyett! Szerencsére a nyomok és a farakások is hamar véget értek, a kanyargós patakvölgy nyugalmát később már semmi sem háborgatta! Szeretem ezt a völgyet járni, hallgatni az erdei madárfüttyös csendben a Bükkös-patak csobogását, de most a patak is kiszáradt, tócsákban maradt csupán némi pangó víz a meder mélyebb pontjain. Végtelen csendben ballagtam végig a völgyön, most még a madarak hangját sem lehetett hallani. De úgy látszik, a völgy forrásaiból mégis juthatott némi víz a mederbe, mert amikor az éppen csörgedező Kárpát-forrás után ismét kereszteztem a Bükkös-patakot egy gyaloghídon, már vígan csobogott a víz benne!

Az erdei pihenőnél munkásokba botlottam, tereprendezésre, takarításra jöhettek, ahogy a felszerelésüket elnéztem. Odaköszöntem nekik, de nem álltam meg a padoknál; gondoltam, pihenek majd egy nagyobbat Pilisszentlászlón a Gesztenyés sörözőben! Pár percig még az egyre bővebb vizű Bükkös-patak bal partján kanyargott a turistaút, aztán a Lajos-forráshoz induló kék kereszt jelzés elágazását elérve a kék jelzések hirtelen balra, észak felé tértek, és keresztezve egy erdei aszfaltutat arrafelé indultak tovább egy oldalvölgyben, az Öreg-nyílás-völgyben.

A Bükkös-patak völgyében 1.
A Bükkös-patak völgyében 1.


A Bükkös-patak völgyében 2.
A Bükkös-patak völgyében 2.

Egy darabig a köves vízmosásban vezetett az ösvény, aztán kikapaszkodott a völgy jobb oldalába, keréknyomokra. Végigszinteztem ezen az úton a Kukac-hegy oldalában, aztán pár percre rátértem egy másik erdei aszfaltútra is. Ez az út is Pilisszentlászlóra tartott velem együtt, de én szinte toronyiránt, kikerülve az út szerpentinkanyarját. Ezért aztán a kék jelzéseket követve pár perc múlva otthagytam az aszfaltutat és a völgyet keresztezve felkaptattam arra a gerincre, amin a Kis Rigó vendéglő áll Pilisszentlászló déli határában. Végigsétáltam a parkoló autók között, aztán a vendéglő kerítése mentén leereszkedtem az országútig. A falu központjába tartó bekötőúton indultam tovább és a hajtűkanyarja után már el is értem Pilisszentlászló apró főterét.

Persze első utam a Gesztenyés sörözőbe vezetett, elkértem a pultos lánytól a kéktúra bélyegzőt, rögtön pecsételtem is vele, aztán egy üveg Sopronival letelepedtem az egyik asztalhoz. Nem siettem, elővettem hát a hátizsákom zsebéből a térképet és felmértem rajta a még hátralévő utat. Sok újdonságot nem tudott a térkép mondani, hiszen az utóbbi tíz évben végigjártam ezt a kéktúra szakaszt vagy tucatszor, de legalább elfoglaltam magam pár percre. Éppen elpakoltam mindent a hátizsákomba, amikor egy fiatal pár lépett be az ivóba és a pultnál ők is a kéktúra bélyegzőt kérték. Ők is pecsételtek, aztán rögtön tovább is indultak a kocsmából, én pedig egy pillanatra elgondolkodtam azon, merre mehettek tovább? Nagyjából feleúton voltam Dobogókő és Visegrád között, jöhettek innen is, onnan is. Felkaptam a hátizsákomat, aztán én is kiléptem a Gesztenyésből.

A Gesztenyés söröző Pilisszentlászlón
A Gesztenyés söröző Pilisszentlászlón

A fiatal pár az egyik kinti farönk asztalnál üldögélt és ebédelt éppen a bágyadt őszi napsütésben, én pedig átvágva a buszforduló terecskéjén a Szent László kápolna mellett indultam tovább. A kék jelzéseket követve gyorsan átértem a falun, aztán a Honvéd utcáról jobbra letérve és az utolsó házakat is elhagyva belekezdtem a soron következő, a Rózsa-hegy oldalában a gerincre felvezető kaptatóba. Egy pár percig a falu felett vezetett az ösvény a hegyoldalban, aztán a turistaút befordult egy oldalvölgybe, annak az aljában kapaszkodott fel a Szarvas-szérűig. Itt tértem rá a gerincen kanyargó keskeny erdőgazdasági aszfaltútra, aminek az egyik kanyarját egy erdei gyalogúton levágva nagyjából húszperces menettel elértem a Pap-réti erdészház kerítését.

Előhalásztam a kéktúra bélyegzőt a kerítésen keresztül benyúlva az azon belül álló oszlopon lévő dobozkájából (ez tulajdonképpen az erdészház régi kerítésének egyetlen meghagyott oszlopa) és nyomtam egy stemplit a túrajelentésemre, amikor a Pilisszentlászlón már megismert fiatal pár is megérkezett. Elpakoltam és továbbindultam, de nem mentem sokáig, csak a rét túlsó oldalán álló pihenőpadokig, ott kényelmesen letelepedtem és megebédeltem a hazaiból. Közben a pár továbbindult, én pedig néhány perc múlva követtem őket, mikor végeztem a kakaós csigákkal.

Egy jól járható szekérútra rátérve végigoldalaztam a Pálócki-rét füves mezeje mellett, aztán hamarosan elértem a turistautak elágazását. A Pilisszentlászlóról idáig a kék jelzésekkel együtt haladó piros jelzés a földúton maradt, a kék sáv és az itt kezdődő kék kereszt jelzések pedig balra indultak tovább egy-egy ösvényen. Én maradtam a kéktúra útvonalán, utam jobb oldalán egy mind mélyebb völgy kezdett kialakulni – ide süllyedt le a kék kereszt jelzés ösvénye –, az én gyalogutam pedig szintezett a fennsík peremén. Dzsindzsás, csalános erdőritkításokon vágtam át, egy-két helyen megküzdve a gyalogútra dőlt fákkal, aztán megérkeztem az Urak asztala meredeken leszakadó keleti oldalába. Az ösvény összeszűkült, csupán egy kitaposott nyom volt, ami suvadásokkal tarkítva szintezett tovább a hegyoldalban. Régebben ki volt írva ennek a szakasznak a két végére, hogy csak nappal járható útvonal, de ezek a táblák már évekkel ezelőtt tönkrementek és senki sem pótolta azokat. Pedig jó lenne felhívni az erre járók figyelmét, hogy óvatosan közlekedjenek itt!

A Pap-réten
A Pap-réten


Az Urak asztala oldalában
Az Urak asztala oldalában

Aztán magam mögött hagytam ezt a részt, a hegyoldal meredeksége csökkent, az ösvény is kiszélesedett és egy dózerolt platón haladt tovább, továbbra is nagyjából szintezve érkeztem meg a Vízverés-nyergének rétjére. Eddig az utam során nemigen találkoztam turistákkal, ráadásul ez a rét eléggé eldugott a Visegrádi-hegységben, csak a kéktúra jelzett ösvénye ejti útba, ezért eléggé meglepődtem azon, hogy több csoportban vagy tucatnyi túrázó sétált vagy üldögélt a nyereg rétjén! Én nem álltam meg pihenni itt, a következő pihenőpontomat a Moli pihenőhöz terveztem, így az alig kitaposott nyomokon átvágtam a mezőn és ismét beléptem az erdőbe.

Egy vadvédelmi kerítést megmászva felkapaszkodtam a Hajlékos-bérc gerincére, aztán onnan leereszkedtem a túlsó oldalán futó erdei földútra. Az út ezen szakaszán nincs semmi látnivaló, ezért aztán magasabb fokozatba kapcsoltam, hogy Visegrádon még elérhessem a háromnegyed ötös szentendrei buszt. Később a földút jobbra kifordult alólam, én pedig gyalogösvényen indultam tovább a Barát-halom mind jobban elkeskenyedő gerincén. Végül negyed három felé érkeztem meg a Moli pihenő kőpadjához, ahová a pihenőmet terveztem, és ahol újra összeakadtam azzal a fiatal párral, akikkel már találkoztam a Gesztenyés sörözőben és a Pap-réten is.

Itt már bemutatkoztam, és miközben a Dunakanyar nyugati felére nyíló kilátásban gyönyörködtünk, el is beszélgettünk egymással. Mint kiderült, utánam egy busszal érkeztek Dobogókőre, de amíg én sokáig elnézelődtem odafenn, ők azonnal nekiindultak ennek a túraszakasznak, tehát ott fél óra előnyöm volt, ami akkor csökkenhetett le alaposan, amikor megálltam és nekifeküdtem őszi kikericset fényképezni a Sikárosi-réten. Mivel az uticélunk és a tempónk is hasonló volt, Dorinával és Péterrel együtt indultam tovább.

A Vízverés nyergének rétjén
A Vízverés nyergének rétjén


Kilátás a Moli-pihenőtől a Duna-kanyarra
Kilátás a Moli-pihenőtől a Duna-kanyarra

A Moli-pihenőnél megkezdődött a hosszú és meredek ereszkedés, ami rövid szakaszoktól eltekintve egészen Visegrádig tartott. Néhány perc alatt elértük a Borjú-fő szikláit, ahová egy rövid, kiágazó kék háromszög jelzés vezet ki. Innen is megcsodáltuk a kilátást, ami egy kicsit szélesebb volt, mint a Moli pihenőnél, hiszen innen már látszott a visegrádi kompkikötő, vagyis a túránk végpontja is. Innen továbbindulva a meredeken lejtő ösvényen leereszkedtünk a Visegrádi-kapu nyergébe, innen pedig egy jól kijárt földútra, a Király útra térve felkapaszkodtunk a Sóstó-rétre. A nyeregből már ismét ereszkedve értük el az útelágazást, ahol a Király út jobbra tért, mi pedig balra indultunk tovább.

A folyamatosan lejtő úton alaposan kiléptünk, így három óra után pár perccel már meg is érkeztünk a Fekete-hegy ligetes tetejére, ahonnan megpillantottuk a Nagy-Villám tetején álló Zsitvay kilátó tornyát. Gyorsan leereszkedve a nyári bobpálya zsúfolt parkolójához rátértünk a Nagy-Villám oldalában álló vendéglőhöz vezető útra, gyorsan pecsételtünk az étterem kéktúra bélyegzőjével, aztán felsétáltunk a hegytetőre, a kilátóhoz. Nyitva volt a torony kapuja, felmentünk hát a legfelső kilátóteraszra, hogy körbepillanthassunk. Kissé párás maradt az idő délutánra is, nem volt túlságosan szép a kilátás, de jól látszott a Fellegvár, a környező hegyek, sőt, még a Naszályt is megpillantottuk a messzi távolban.

Turázó fiatalok a Borjúfő szikláin
Turázó fiatalok a Borjúfő szikláin

A kilátóból leereszkedve elbúcsúztam Péteréktől, ők még nézelődtek egy sort a hegytetőn, én pedig nekiindultam utam utolsó szakaszának. Gyorsan visszaereszkedtem az autóparkolóig, itt tértem rá a Fellegvárhoz vezető széles, de kanyargós turistaútra. Nagy volt a forgalom ezen a napon itt is: egymást érték a kiránduló, sétálgató csoportok. Zsúfolt volt a Fellegvár autóparkolója is, teljes kapacitással üzemeltek a szuveníres boltok, itt sem álltam meg, indultam tovább.

A Fellegvártól Visegrádra egy eléggé meredek ösvényen ereszkedik le a kéktúra, itt aztán újra magamra maradtam, ebből is látszott, hogy a vár és a Nagy-Villám körül tekergők autóval érkeztek fel a hegyre, nem pedig gyalog a faluból. Ez persze semmit nem von le abból, hogy ők is szeretik a természetet, de azt is jelzi, hogy nagyon keveseknek sikerül átugrani a hétvégi kirándulók és a túrázók közötti minőségbeli szakadékot! A Magyar Természetjáró Szövetség legfőbb célja a most meghirdetett kéktúra fejlesztésekkel kapcsolatban az, hogy az infrastruktúra kiépítésével az eddigieknél legalább egy nagyságrenddel több embert mozgasson meg és bírjon rá a kéktúrázásra! Nagyon dicséretes szándék, de én egy kicsit szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban, hiszen tisztában vagyok azzal, hogy mekkora minőségi ugrást kell valakinek megtennie ahhoz, hogy kirándulóból túrázóvá lehessen!

A Zsitvay kilátó a Nagy-villám tetején
A Zsitvay kilátó a Nagy-villám tetején


A Fellegvár látképe a kilátóból
A Fellegvár látképe a kilátóból

Ezen gondolkodva értem el azt a pontot, ahol jobbra egy szintező ösvény ágazott ki az utamból. Már többször is elhaladtam mellette, de mindig siettem, ezért soha nem néztem meg, hogy hová vezet. Most volt elég időm, elindultam hát rajta és pár perc alatt elértem a Várhegy kopár nyugati oldalát, nagyjából a dereka magasságában. Körbepillantottam, de mivel a kilátás nem volt olyan szép, mint a vártól, vagy a Zsitvay kilátótól, egyből vissza is fordultam. Amikor pedig visszatértem a kéktúra útvonalára, hát kivel futottam össze? Megint Dorinával és Péterrel! Ezen már csak nevettünk egy jót, és együtt indultunk tovább, majd érkeztünk le Visegrádra.

Pecsételtünk a kompállomás pénztárában, aztán együtt sétáltunk át a helyközi buszok megállójába. Szerencsére pár percen belül jött a busz Esztergom felől, de már nem volt rajta ülőhely, így aztán beszélgetve végigálldogáltuk az ötven perces utat Szentendréig. Itt búcsúztam el tőlük, mert ők továbbindultak a csuklós helyközi busszal az Árpád-hídig, viszont én itt átszálltam a HÉV-re. Most nem volt szerencsém a Batthyány téren: bár rástartoltam a 41-es villamosra, a vezető éppen az orrom előtt csapta be az ajtót és indult ki a végállomásról! Már sötét volt, mire hazaértem.



-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats