UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2015. november 3.
Hegyes gerince - Hollókő

Eseménytelenül telt el az éjszaka, habár számítottam arra, hogy vadászok fognak majd kijönni a félholdas, tiszta éjszakán a mező szélén lévő magaslesekre, de ez végül nem történt meg, egyetlen puskalövést sem hallottam az éjszaka. Korán ébredtem, már öt óra felé fenn voltam, a nyári túrákon ilyenkor már el is kezdek készülődni, hogy szokás szerint fél hét felé már tovább is indulhassak az utamon, de most nem kellett sietnem, hiszen későn fog világosodni. Előbújva a hálózsákból azonnal megéreztem, hogy foga van a hidegnek, a fejlámpám fényében láttam, hogy apró, csillogó jégkristályokként fagyott meg a leheletem a sátorponyva belső oldalán. Jól vizsgázott tehát a hálózsákom, nem fáztam benne éjszaka, pedig túlságosan nem is öltöztem alája!

Komótosan megreggeliztem, lassan összepakoltam mindent, aztán csak fél hét előtt bújtam ki a sátorból. Keleten már piros volt az ég alja, és egyre gyorsabban világosodott, körbepillantva láttam, hogy deres a határ. Nem hoztam magammal hőmérőt, de mínusz két-három fokra taksáltam a hideget. Kidobáltam a holmim a sátorból a fűre, aztán gyorsan lebontottam és elcsomagoltam azt. Háromnegyed hét előtt pár perccel már útra készen álltam, de megvártam a napkeltét az indulással, nem akartam, hogy egy álmos vadász seggbe durrantson valamelyik környékbeli magaslesről! Hazatelefonáltam, hogy minden rendben van, aztán hét előtt pár perccel, az első napsugarak fényében a hátamra kaptam a zsákot és továbbindultam az utamon. Úgy terveztem, a Tepke csúcsáig fogok menni, hogy aztán a kilátó tövében állítsak sátrat a második kéktúra bejárásomhoz hasonlóan.

Hajnal a Hegyes gerincén
Hajnal a Hegyes gerincén


Reggeli készülődés. A holmim már kihordtam, csak le kell bontani a sátrat.
Reggeli készülődés. A holmim már kihordtam, csak le kell bontani a sátrat.

Visszatértem a Hegyes hosszú gerincén végigvezető földútra, és szinte azonnal megkezdtem az ereszkedést a dombhátról. Gyorsan leértem a völgybe, egy kaszáló szélére, itt balra fordult az utam és visszatért az erdőbe. Pár lépéssel elértem a völgy alját, hatalmas dagonya terpeszkedett keresztben az úton, jobbra próbáltam kikerülni, de rosszul számítottam ki az egyik lépésem, megcsúsztam és belehemperegtem a sárba. Lassan feltápászkodtam, egy pillanat alatt felmértem, hogy tiszta sár lettem, de a legrosszabb az volt, hogy éreztem az esés közben, hogy a jobb bokám meghúzódott. Letelepedtem a dagonya mellett a földön, levetkőztem, a sáros holmim belegyűrve egy nejlonzacskóba, aztán a bakancsom és a zoknim levéve megvizsgáltam a bokámat. Úgy láttam, nem történt komolyabb baja, próbáltam terhelni, akkor viszont éreztem, hogy nem túl kóser a dolog, ha ráálltam, akkor egy kicsit nyilallt, fájdogált. Felvettem a tartalék ruhámat, kicsit lepucolgattam a hátizsákot, aztán lassan továbbindultam Nógrádsipek felé.

Néhány perc után elmúlt a jobb bokámból a nyilallás, de tudtam, hogy vigyáznom kell, ugyanígy jártam 2011-ben is a második bejárásomon, akkor a Csereháton, Felsővadász és Abaújszolnok között. Akkor is csak később dagadt be a bokám, de úgy, hogy Encsen félbe is kellett szakítani a túrám! Óvatosan lépkedve kapaszkodtam fel a völgyből szántók mellett ballagva egy alacsony gerincre, ahonnan aztán már belejtett a földút Nógrádsipekre. A faluszéli telephelyeket elhagyva értem el az első házakat, aztán a hosszú Széchenyi utca aszfaltcsíkján érkeztem a központba. A kéktúra útvonaláról pár lépést letérve elballagtam a jól felszerelt Coop vegyesboltig, itt feltöltöttem a vízkészletemet, aztán mivel másra nem volt szükségem, rögtön tovább is indultam.

Visszatértem a kéktúra útvonalára, és felkaptattam a templom mellett a Dózsa György utcán a völgy oldalába. Megálltam az első működő köztéri csapnál, itt aztán próbáltam kicsit megpucolni a holmim a korábban, az esésemnél ráragadt sártól, az eredményét tekintve nem túl sok sikerrel, viszont ráadásul még a kezem is lefagyott a hideg víztől a még fagyos levegőben! Végül néhány perc alatt feladtam a pucoválást, elpakoltam a holmim, aztán továbbindultam az utamon.

Nógrádsipeken a Coop vegyesbolt a pecsételőhely
Nógrádsipeken a Coop vegyesbolt a pecsételőhely


Letekintés Nógrádsipekre
Letekintés Nógrádsipekre

Óvatosan lépdelve nem éreztem a bokám, de amint nagyobbakat léptem, már jött a szúró fájdalom! Egy pillanatra elgondolkodtam azon, abbahagyjam-e a túrát itt Nógrádsipeken, de aztán úgy döntöttem, megpróbálok átjutni Hollókőre, onnan sűrűbben járnak a buszok, és a távolság is csak tíz kilométer lehet odáig. Így aztán az egyre jobban kimelegedő időben végigbaktattam a hosszú, egyenes Dózsa György utcán és lassan elértem a faluvéget. Régebben sokat szidták a kéktúrázók az itt kezdődő és a Rimóc-Sipeki-patak völgyébe bevezető földút sártengerét és tengermély dagonyáit, kissé tartottam attól, hogy most is ilyen lesz – akkor a sérült bokámmal azonnal visszafordultam volna, mert nem reszkírozhattam még egy vetődést – de most egy száraz, sima, frissen dózerolt talajút indult tovább az utolsó házaktól.

A völgy első kanyarja után egy magas keresztgát tűnt fel előttem, valószínűleg az utóbbi években építhettek ide egy záportározót, annak lehet ez a zárógátja! Nem kellett felkapaszkodnom a korona szintjére, még a gát előtt a kék sáv jelzések balra térítettek, pár lépéssel átvágtam a keskeny völgy túlfelére, itt kezdődött a kaptató, hogy aztán kilométereken keresztül kitartson alattam! Először a Csóka-hegy lábainál kanyargott a jól kijárt földút, aztán elértem a Dobos-kúthoz és a mellette álló pihenőházhoz vezető kék forrás jelzések kiágazó földútját. Szemre iszonyú sáros, munkagépek kerekei által mélyen feltúrt nyomok vezettek arrafelé, eszembe sem jutott, hogy kitérőt tegyek a pihenőhelyhez!

Az egyre magasabbra kapaszkodó erdei úton lassan átoldalaztam a Pusztavár-hegy oldalába, itt elhaladtam a hegytetőn lévő ősi sáncokhoz vezető kék rom jelzésű ösvény kiágazása mellett, aztán egy utolsó, erősebb kaptatóval felértem a Dobogó-tető melletti nyeregbe. Itt tartottam meg az első komolyabb pihenőmet, közben megcsodáltam a legszebb őszi színeiben pompázó erdőt is! Elüldögéltem itt jó pár percet, hiszen nem kellett sietnem: ekkor még csak tizenegy felé járt az idő, és úgy terveztem, kettőre mindenképpen megérkezek Hollókőre. Nem néztem meg az indulás előtt a hollókői buszok menetrendjét, de úgy emlékeztem, délután négykor van egy közvetlen buszom vissza, Budapestre. Azzal kéne tehát hazautaznom, a maradék öt-hat kilométert pedig csak meg tudom tenni három óra alatt, így még alaposan körülnézhetek a faluban is!

Túra az őszi erdőben Nógrádsipek és Hollókő között 1.
Túra az őszi erdőben Nógrádsipek és Hollókő között 1.


Túra az őszi erdőben Nógrádsipek és Hollókő között 2.
Túra az őszi erdőben Nógrádsipek és Hollókő között 2.

A továbbindulásnál kellett pár perc a jobb bokámnak, hogy „bemelegedjen”, eltűnjön a minden lépésnél jelentkező szúró fájdalom, de aztán már eléggé könnyen ment a gyaloglás, egyedül az ereszkedések mentek nehezebben, abból viszont volt itt ragyásig! Egyre lejtve hagytam magam mögött a széles nyerget, végül kiértem a Gyertyános irtásfoltos oldalába. Már nagyon fentem a fogam az innen a távolabbi gerincen álló Hollókői várra nyíló panorámára, mert a második bejárásomon a szakadó eső miatt egyetlen arról készült fényképem sem sikerült! De most sem volt szerencsém, mert a régi irtásfolton növekvő újulat már minden kilátást elzárt előlem! Bosszúsan ereszkedtem le a Bükk-völgybe, közben egy erdei rakodónál favágók népes csapatával találkoztam, akik a tisztásra összehordott bükkök törzseit aprították éppen láncfűrészekkel.

Innen már pár perc alatt elértem a völgy alját, hogy aztán azonnal meg is kezdjem a kaptatót fel a következő gerincre. A domboldal kaszálóján átvágva emelkedett meredeken a földút, szuszogva, fújtatva értem fel a Hársas hosszan elnyúló, keskeny hátára. Egy útelágazásban jobbra térve pár száz lépést a gerincélen vezető keréknyomokon baktattam, aztán balra, gyalogútra térve leereszkedtem a Hosszú-völgybe. Itt pár percre megálltam egy erdei pihenő padjainál.

Akkor találkoztam az utam során az egyetlen túrázóval, amikor a padon ülve épp megcsörrent a telefonom a zsebemben. A fiatalember kis hátizsákkal jött Hollókő felől, eléggé erős tempóban, arra gondoltam, szeretne még sötétedés előtt átérni Nógrádsipekre. Miközben a munkatársaimmal beszéltem meg egy problémát, éppen csak köszöntünk egymásnak, aztán ő erősen kilépve nekivágott a Hársasra felvezető kaptatónak, ahol pont az imént ereszkedtem le.

Kicsit még üldögéltem a padon, de nem volt sok maradásom: indultam tovább, hiszen tudtam, már csak pár percnyire vagyok Hollókőtől! Ismét kapaszkodó következett, most már a Vár-hegy északi oldalában, aztán pár lépés múlva már meg is pillantottam magasan felettem, a gerinc szirtfokán álló várat! Pár percig csodáltam a látványt, aztán pár képet is készítettem róla. Továbbindulva lassan elfogyott az emelkedő, inkább csak szintezve kanyargott alattam a gyalogút a hegyoldalban, aztán egy kisebb lejtővel beletorkollott az ösvény a Hollókő ófalujába vezető köves útba, amin aztán pár perc alatt elértem a legalsó házakat.

Komolyan meglepődtem, amikor észrevettem, hogy a régi, macskaköves utcácskát most letérkövezték, szerintem sokat veszített ezzel a hangulatából a Világörökség részét képező falucska! Bár, ahogy belegondoltam, így kevesebb idelátogató „turista” hölgy tűhegyes cipősarka fog kicsorbulni, kitörni a kövezeten, ami azért nem utolsó szempont! Az órámra pillantva láttam, hogy csak kettő felé jár az idő, megálltam az első köztéri csapnál, a bakancsomról és a kamáslikról lemostam az erdőben összeszedett kilónyi sarat, aztán az okostelóm bekapcsolva megnéztem a buszmenetrendet. Tényleg volt egy buszom délután négykor, de csak a közeli Szécsénybe, onnan viszont volt csatlakozásom néhány percen belül tovább Budapestre. A kék utcai csaptól továbbindulva nem is siettem, lassan, nézelődve baktattam felfelé az egyre emelkedő főutcán, alaposan megcsodálva minden régi házat.

Hollókő vára alulnézetből
Hollókő vára alulnézetből


Hollókő 1.
Hollókő 1.


Hollókő 2.
Hollókő 2.


Hollókő 3.
Hollókő 3.

Szinte senkivel sem találkoztam ezen a keddi kora délutánon, a korai alkonyatban nézelődve sétáltam fel az ófalu felső végén lévő kis terecskére. Első utam a buszmegállóba vezetett, ellenőriztem a buszmenetrendet és konstatáltam, hogy jól emlékeztem: nyáridőben, augusztus végéig délután négykor közvetlenül Budapestre indul az autóbusz, de ősztől tavaszig csak Szécsényig megy ez a járat! Ekkor még csak fél három felé járt az idő, egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy felsétálok a várhoz, de aztán a bokámra gondolva inkább csak behúzódtam a közeli Szabó kocsmába. Az ivóban a falra szerelt dobozkájából előhúzva a kéktúra bélyegzőt elvégeztem az adminisztrációt – itt a várat ábrázolja a pecséten lévő kép –, aztán a meleg kályha mellé letelepedve elkortyolgattam egy Borsodit. Később a mosdóban átöltöztem az úti ruhámba, aztán háromnegyed négy után kiballagtam a buszmegállóba.

A buszom pontosan indult, Szécsényben gyorsan átbicegtem a fájós bokámmal a már indulásra várakozó pesti buszhoz, ez pedig végigjárva a cserháti falvakat csak Váctól vált gyorsjárattá: a 2A úton már sehol sem megállva fél hétre értem vele az Újpest Városkapu autóbusz-állomásra. Lesántikáltam a metrómegállóba, elbumliztam a szinte rögtön megérkező földalattival a Deák térig, ott pedig gyorsan váltottam a Budafokra induló 47-es villamosra. Nyolc órára már haza is értem.

Másnap reggelre aztán eléggé megdagadt a lábam, besántikáltam vele az SZTK-ba, de a dokik nem találtak semmi komolyabbat, csak pár hét túraszünetet rendeltek el, hogy nem terheljem feleslegesen a bokám, amíg az ínhúzódás rendbe nem jön. Így aztán szomorúan könyveltem el magamban, hogy a 2015-ös évben már valószínűleg nem húzok bakancsot a lábamra, így ki fog maradni a november végi Iszinik teljesítménytúra túra Dorog-Csillaghegy közötti éjszakai szakasza is, amit már korábban beterveztem magamnak. Na, de több is veszett Mohácsnál, és még örülhetek, hogy ilyen könnyen megúsztam a balesetem!



-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats