UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2017. június 21.
Városlőd-Kislőd vasútállomás - Bakonybél

Mivel 2017-ben mindenképpen be akartam fejezni a harmadik Országos Kéktúra bejárásomat, alig egy hónappal a korábbi, a Borsodi-dombságot és az Aggteleki-karsztot átszelő túrám után ismét útra készülődtem: most a Bakonyt szerettem volna végigjárni. Jórészt az egész tájegységből hiányoztak a pecsétek az igazoló füzetemben, egyedül a Nagyvázsony-Városlőd szakaszt teljesítettem még 2010-ben, és akkor igazoltam is ezt a távot. Viszont ha ezt a hiányzó tájegységet bepótolom, akkor elmondhatom, hogy az Írott-kőtől egészen Gibártig meg lesz majd a teljesítésem és már csak az Zempléni-hegység marad hátra zárótúraként.

Nem egymagamban indultam neki ennek a túrának, most is velem tartott Dominik, aki még ebben a tájegységben sem tett meg egyetlen kilométert sem, viszont szerette volna a bakonyi Gyermek Kéktúra jelvényét is megszerezni a gyűjteményébe. Úgy számoltuk, az ötven kilométerhez velem kell tartania Városlőd-Kislőd vasútállomástól Bakonynánáig, ami egy két és fél napos menetet jelentett a számára, aztán onnan én majd magamban fogom folytatni az utam Bodajkig, a tájegység végéig. A szállások külön problémát jelentettek, mert a sátramban nem fértünk volna el ketten a holminkkal együtt, ezért szállást foglaltam Bakonybélben és Zircen is. Viszont a túrám második felében a sátramban terveztem az éjszakázást, ezért indulás előtt azt is felcsatoltam a hátizsákomra!

Szokás szerint a túrám előtti napon, kedden délután Kelenföldön megvettem a jegyem, de a megszokott nagybevásárlás elmaradt, hiszen úgy intéztem, hogy a szállásainkon majd vacsorát és reggelit is kapunk majd, ezért elég csak Zircen megvennem a túra második felére szükséges élelmet. Az utazás nem volt most sem bonyolult: szerda reggel háromnegyed hatkor „átvettem” Domit az édesapjától a Keleti pályaudvar melletti parkolóban (nekik Gyöngyös felől ez útba esik, és nem kell nagyon bejönniük autóval Budapestre sem), aztán a 4-es metróval negyedóra alatt átcsattogtunk a Kelenföldi pályaudvarra. Jó korán kiértünk, vagy húsz percet üldögéltünk még a peronon egy padon, mire megjött a Déli pályaudvar felől a 6:37-kor Szombathelyre továbbinduló gyorsvonat. Nyolcra már a veszprémi állomáson voltunk, itt szálltunk át a 8:24-kor Celldömölkre továbbinduló személyre, amivel menetrend szerinti perces pontossággal, 8:53-ra érkeztünk meg a Városlőd-Kislőd állomásra.

Készülődés a Városlőd-Kislőd vasútállomás épületének teraszán
Készülődés a Városlőd-Kislőd vasútállomás épületének teraszán. Itt van a falra szerelve a kéktúra bélyegző dobozkája.

A vonatról lecihelődve nem mentünk messzire: az állomásépület teraszán, az állomásfőnöki iroda mellett pecsételtünk a kéktúra bélyegzővel, aztán pár perc alatt összekészülődtünk az útra. Bekapcsolva a GPS-t és az övemre fűzve a fényképezőgép tokját kilenc óra felé vágtunk bele az első napi, Bakonybélig vezető túránkba. A kiírás szerint ez nem egy túl hosszú, mindössze 21,4 kilométer hosszú szakasz, a szintemelkedés sem túl nagy, még a 400 métert sem éri el! Ennek ellenére azért tempósan kezdtünk bele a túrába, hiszen már elmúlt kilenc óra is, és mi pedig még egy centit sem tettünk meg belőle! Az állomásépületet megkerülve a rövid bekötőúton kislattyogtunk a Városlőd és Kislőd közötti keskeny aszfaltútra és jobbra, Városlőd felé indultunk el rajta.

Pár perc alatt elértük a falut, és az országút folytatásán, a hosszú Pille utcán indultunk meg a központ felé. Jó kilométernyit talpaltunk a családi házak között, mire elértük a jobbra kiágazó Kossuth utcát, közben elhaladtunk a Városlődről kitelepített sváboknak emléket állító emlékmű faszobrai mellett is. A település központját elérve megálltunk egy percre a főtéren a templomnál, készítettem pár felvételt a templomról és a Mesterségek Fájáról, ahol állítólag minden, a községben dolgozó mesterember tevékenységének zászlaja megtalálható. A Kossuth utca a tér után is folytatódott, ezen értük el a Pápai út leágazását, itt állt a sarkon a Soproni cégéres Fenyves kocsma, ahová be is tértünk egy italra az egyre jobban kimelegedő időben. Igazi nyári hőséget jósoltak erre a napra a meteorológusok, és nagyon úgy nézett ki, most nem csúszott hiba a számításaikba!

Városlőd római katolikus temploma és mellette a Mesterségek Fája
Városlőd római katolikus temploma és mellette a Mesterségek Fája


A Kossuth utca és a Pápai út kereszteződésében áll a Fenyves kocsma
A Kossuth utca és a Pápai út kereszteződésében áll a Fenyves kocsma

Kértem a pultnál egy hideg Sopronit, Domit pedig meghívtam egy kólára. Jól esett üldögélni pár percet a hűvös ivóban, de aztán indulnunk kellett, ugyanis már háromnegyed tíz felé járt az idő. A kocsma előtt ráfordultunk a Pápai útra, kereszteztük pár lépés után a Torna-patakot egy öreg kőhídon, aztán a vasúti töltést egy aluljárón keresztül, végül száz lépés után balra tértünk az útelágazásban a Hölgykő utcára. Ezen baktattunk el a magas töltésen futó 8-as főút alatt átvezető aluljáróig, aztán a túlsó oldalán a Hölgykő utca beletorkollott a főútról leszaladó és Csehbánya felé induló keskeny aszfaltútba.

Ezen az úton hagytuk magunk mögött Városlődöt, jobb oldalon elmaradtak az Erzsébet-major telephelyei, aztán az országúton felkaptattunk egy alacsony dombhátra. Az emelkedőről visszatekintve már egészen jól lehetett látni a Torna-patak völgyében fekvő Városlődöt! Kilométernyi menet végén értük el a vasúti felüljárót, itt egy hídon kereszteztük azt a vasútvonalat, amin megérkeztünk ide, és ami alatt már egy alujárón is átmentünk még a faluban. Rögtön utána elágazáshoz értünk: az aszfaltútról letérve balra indultak tovább az Országos Kéktúra kék sáv jelzései füves keréknyomokon, jobbra pedig a Hölgykő várához vezető kék rom jelzések kezdődtek. Pár pillanatra elgondolkodtunk, elsétáljunk-e a romokhoz, de aztán az egyre jobban kimelegedő délelőttön lemondtunk erről a plusz útról!

Benőtt, gazos keréknyomokon ereszkedünk le egy kis erecske völgyébe, lenn pedig le kellett térnünk a keréknyomokról, mivel a kék sáv jelzések jobbra tereltek bennünket, egy alig járt gyalogösvényre. Már hallottam erről a terelésről, a terület gazdája zárta le az utat még az előző évben egy villanypásztorral, de most már nem voltak kifeszítve a drótok, csak a kis szigetelőgyöngyökkel felszerelt fa oszlopok álltak az ösvény mellett. A gyalogúton indultunk tovább, ami aztán egyre jobban beleveszett a csalánba, dudvába.

Visszapillantás az országútról Városlődre
Visszapillantás az országútról Városlődre


Csalánnal benőtt ösvényen vezet a kéktúra új útvonala
Csalánnal benőtt ösvényen vezet a kéktúra új útvonala

Embert próbáló szakasz volt ez, küzdöttünk pár percig a csalános területen a ritkásan felfestett jelzéseket követve, aztán a kitaposott nyom lassan elenyészett alattunk. Nem tudtunk mit tenni, néhány lépéssel felkaptattunk a gazos völgyből arra a kaszálóra, amerre régebben vezetett a kéktúra. Itt már kényelmesebben haladhattunk, megindultunk hát hosszában a dombra felkapaszkodó rét mentén, később a kék sáv jelzések is feltűntek a mezőn átvágó villanyvezeték oszlopain. Itt persze pont a fejünk búbjára tűzött a nap, igyekeztünk is felfelé, hogy aztán a tető után újra befordulhassunk az erdőbe! Épp a letérés előtt szaladt át előttünk a mezőn egy őzike, még éppen le tudtam kapni, mielőtt eltűnt volna a fák között!

Megrisztottunk egy őzikét a mezőkön
Megrisztottunk egy őzikét a mezőkön

A balra való letérési pont ott van, ahol a dombtető után a kaszáló egy kicsit lejteni kezd és a mellettünk húzódó erdő szélének egyenes vonalában egy pár méteres törés van. Jó volt ismét belépni a fák árnyékába, aztán a keréknyomokon hosszú lejtő kezdődött le a Torna-patak völgyébe. Erdészek és fiatalok csoportja mellett ballagtunk el, jól megbámultuk a magukkal cipelt óriási, vagy méteres fa tolómérőt. Utólag megbeszélve magunk között a dolgokat valószínűleg a fatörzsek átmérőjének meghatározásához használhatták ezt a furcsa eszközt.

Néhány perc alatt leértünk a völgy aljára és már lelkiekben felkészültem arra, hogy át kell majd gázolnunk a bővizű patakon, úgy, mint a korábbi bejárásaimon tettem, de most egy príma fa gyalogoshíd vezetett át a Torna-patakon! A túlsó parton aztán a már jól ismert dzsindzsa fogadott bennünket, ebben semmi változás nem történt az elmúlt évek során! Az ösvény szeszélyesen kanyargott a völgytalpon, volt, amikor a patak íveit követve, de legtöbbször a kidőlt és az embermagas susnyában a földön heverő fatörzseket kellett kerülgetnünk. Az egyik ilyen, a gazban fekvő fatörzsön egy kék sáv jelzést is észrevettünk! Nagyjából tízpercnyit törtettünk a gazos völgy alján, mire elértük a Csehbányára induló kék kereszt jelzés elágazását, utána pár perccel pedig a volt Városlőd-Franciavágás kisvasút töltését.

Gyaloghíd a Torna-patak felett
Gyaloghíd a Torna-patak felett


A nagy dzsindzsában csak ritkán láttuk meg a patakot
A nagy dzsindzsában csak ritkán láttuk meg a patakot


A kék jelzés halála
A kék jelzés halála

Felkaptatva a volt vasúti pályára tartottuk az első nagyobb pihenőnket. Jó tízpercet sziesztáztunk egy kidőlt fatörzsre letelepedve, aztán a hátunkra kaptuk a zsákokat és továbbindultunk a töltésen. Az egykor itt vezető erdei vasút építése 1910-ben kezdődött, a század közepére érte el legnagyobb kiterjedését, akkorra az egész Északi-Bakonyt átszelő, dízelvontatású vonallá nőtte ki magát. Aztán a hatvanas években erről is bebizonyították, hogy gazdaságtalan, és felszámolták. Mára már csak a töltése maradt meg, ami lazán kanyarogva, a völgyeket feltöltéseken, a dombgerinceket pedig bevágásokkal keresztezve vezet az erdőben. Ráálltunk hát a volt pályatesten futó keréknyomokra és csak alig-alig emelkedve érkeztünk fel háromnegyed tizenkettő felé a Bodza-tető mellett a lapos gerincre, a bauxit szállítóút kereszteződésébe.

Leülhettünk volna a réten a napos pihenőpadokra, vagy a szintén a tűző napon álló esővédő házikó árnyékába, de mi inkább a kisebbik, de a fák árnyékában álló pihenőkunyhó padjait választottuk! Csodálkozva vettük észre, hogy az úton pár lépésnyire tőlünk egy több kocsis, gumikerekű kisvonat vesztegel. Eddig csak nagyobb településeken láttam ilyet, ott szokták a városnéző turistákat vinni az ilyenekkel, eléggé meglepődtem, hogy az erdő közepén találkoztam egy szerelvényével. A „masinisztával” elbeszélgetve derült csak ki, hogy egy turistacsoportot hozott fel Farkasgyepűről, hogy a környékbeli tanösvényeket végigjárják!

A már rég felszámolt keskenynyomtávú vasút töltésén haladtunk egy darabon
A már rég felszámolt keskenynyomtávú vasút töltésén haladtunk egy darabon


A gerincen lévő erdei pihenőnél várakozott egy turistavonat
A gerincen lévő erdei pihenőnél várakozott egy turistavonat

Egy hosszabb pihenő után csak tizenkettő után indultunk tovább, pár lépésre rátértünk az észak felé továbbinduló murvás útra, de aztán balra, erdei ösvényekre térítettek bennünket a jelzések. Egy eléggé csúnyán benőtt túraszakasz kezdődött itt, egy kis völgyecske alján vezetett a susnyában az ösvény, később egy kis kanyargós csermely is kialakult a völgy forrásainak vizéből. Már kétszer is jártam erre, igaz, az kora tavasszal és ősszel volt, így aztán még engem is meglepett, hogy a nyár elejére mennyire nehezen járható lett ez a túraszakasz! Alaposan visszavéve a tempónkból törtük az utat a sokszor embermagas gazban, a kanyargós erecskével is többször meggyűlt a bajunk, amikor az ösvényünk keresztezte azt. Ettől függetlenül nem volt csúnya ez a rész, ráadásul a lombok is összeborultak a fejünk felett, így a hőség is kibírható volt.

Nagyjából húszperces menettel érkeztünk meg a magányosan álló vadászházhoz, miután kereszteztük a Farkasgyepű és Bakonybél közötti keskeny erdei aszfaltutat (később erre még rá fogunk térni). Végigbaktatva a vadászház kerítése mentén értünk ki egy dzsindzsás rétre, ezen átvágva pedig arra a murvás útra, amin már tettünk pár lépést az erdei pihenőtől továbbindulva. Ezen az úton folytattuk a túrát, ami aztán kanyargósan végigvezetett bennünket a völgy alján, a Jáger-rét füves foltjain keresztül. Újabb húszperces menet végén pillantottuk meg a kéktúra letérését: egy ösvényen indult neki jobb oldalon a Szállás-tetőre vezető kaptatónak. Nekünk azonban talán háromszáz lépésnyit még tovább kellett mennünk az úton, mivel pecsételni kellett a füzeteinkbe Németbánya határában!

Alig járt turistaösvény a kanyargós patakocska völgyében
Alig járt turistaösvény a kanyargós patakocska völgyében


A vadászház a murvás útról nézve
A vadászház a murvás útról nézve

A murvás út egy éles balkanyarral érte el a település határát, a kéktúra bélyegző itt van felszerelve egy talán méternyi magas oszlopra, a faluba érkezőket üdvözlő fatábla mellett. Elvégeztük az adminisztrációt, aztán letelepedtünk az itt álló ház kerítése elé kitett padra pihenni egy sort. Tartottam tőle, hogy a helyre kis pad nem éppen a kéktúrázók kedvéért van kitéve ide, aztán pár perc múlva felbukkant a gazda is, aki elmondta, hogy pont az ideérkező kéktúrázók miatt van itt a pad és a mögötte lévő bokrot is azért nyírja olyanra, hogy az ágai a pad fölé nyúljanak, hogy még délben is árnyékot vessenek az itt megpihenőkre! Erre aztán már mi sem tudtunk mást mondani, mint hogy nagyon szépen köszönjük ezt a gondoskodást!

Negyed kettő felé kaptuk a hátunkra a zsákokat, hogy visszainduljunk a murvás úton addig a pontig, ahol az Országos Kéktúra nekivág a völgyből kivezető kaptatónak. Az emelkedő eléggé meredeken indított, de itt hála istennek újra visszatértünk az erdőbe, ahol kissé hűvösebb volt a levegő, mint a völgy hosszú rétjén, ahová betűzött a déli nap és megült a meleg is. Ösvényen kezdtük a hegymászást a bükkösben, de aztán hamarosan elértünk egy erdei szekérutat. Nagyjából százméternyit kaptattunk másfél kilométeres távon, mire elértük azt a bauxitszállító utat, amit már kereszteztünk az erdei pihenőnél. Itt is csak átvágtunk rajta, aztán az erdei úton hamarosan megérkeztünk a már szintén látott keskeny aszfaltúthoz.

Árnyékos pihenőpad a németbányai pecsételőhelynél
Árnyékos pihenőpad a németbányai pecsételőhelynél


Kapaszkodás a Szállás-tető oldalában
Kapaszkodás a Szállás-tető oldalában

Erre már rátértünk pár száz lépés erejéig, aztán innen is letérítettek bennünket a kék sáv jelzések! Gyenge lejtőn egy kis rétre ereszkedtek le alattunk a keréknyomok, aztán a füves tisztás túlsó szélén az előzőhöz nagyon hasonlatos, másik erdei aszfaltútra akadtunk. Erre is rátértünk, de ezt már nem hagytuk ott egészen Bakonybélig! Nagyjából tízperces menettel értük el a Közép-dunántúli Piros jelzés becsatlakozását, itt egy fán egy furcsa dobozkára lettünk figyelmesek. A kis fehérre pingált fémdobozka nagyon hasonlított a régebbi kéktúra pecsételős dobozkákra, de erre pirossal lett felfestve egy pecsétjel és a KDP felirat. Nem volt nehéz kitalálni, hogy ez a piros túra egyik bélyegzőhelye! Dominik elő is húzta a dobozkából a pecsétet, amit bele is nyomott a füzetébe, a „ha már lúd, legyen kövér” elvből kifolyólag.

Továbbindulva már nemigen voltak előttünk kaptatók, az erdei aszfaltút inkább már csak kanyargott, hullámvasutazott a dombtetők között. Kényelmes menettel fél négy felé érkeztünk meg a Bakonybélbe levezető hosszú lejtő kezdetéhez, a régi mészégető kemencéhez. Itt megálltunk egy pihenőre, megnéztük a 2008-ben helyreállított kemencét és megcsodáltuk a mellette lévő rétről Bakonybélre nyíló kilátást is. Nem volt okunk a sietségre, csak öt órára jeleztük a Vadszőlő panzióba az érkezésünk, és már közel voltunk a faluhoz. Végül négy előtt pár perccel indultunk el a hosszú ereszkedőn a település felé.

A Közép-dunántúli Piros jelzés egyik pecsételőpontja
A Közép-dunántúli Piros jelzés egyik pecsételőpontja


Erdei aszfaltúton Bakonybél felé
Erdei aszfaltúton Bakonybél felé


Mészégető kemence Bakonybél felett a dombon
Mészégető kemence Bakonybél felett a dombon

A lejtő vége a Gerence-patak mellett volt, itt jobbra letérve az útról elballagtunk a patakon átvezető fahídig. A patakon átkelve és egy dzsindzsás réten átvágva értük el a Hotel Bakony kapuja előtt kezdődő Fürdő utcát, amerre a kék sáv jelzések is továbbvezettek. Innen aztán pár lépés után az Országos Kéktúra balra tért, de mi egyenesen indultunk tovább a már közeli Vadszőlő felé. Fáradtan málháztunk le a panzió és vendéglő bejáratánál, aztán már nem volt más dolgunk, mint megvárni azt, hogy a tulaj megmutassa az emeleten lévő szobánkat. Lepakoltunk, lezuhanyoztunk, aztán csak végigdőltünk az ágyainkon. Hat óra felé mentünk le vacsorázni, aztán a szobánkba visszatérve csendesen ejtőztünk estig, amikor is eltettük magunkat másnapra.

Kilátás a mészégető tisztásáról Bakonybélre
Kilátás a mészégető tisztásáról Bakonybélre


A Vadszőlő panzióban volt a bakonybéli szállásunk
A Vadszőlő panzióban volt a bakonybéli szállásunk

-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats