UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2017. július 29.
Rudabányácska határa - Füzér feletti Senyánszki-rét

Mivel előző este korán elaludtam, már hajnalban fenn kukorékoltam, de most nem is bántam, hiszen egy jelentős távot tűztem ki magam elé azzal, hogy Füzér előtt szerettem volna sátrat verni a szép kilátást nyújtó kaszálókon. Addig pedig hosszú menet várt rám, ezért már öt felé megreggeliztem, megmosakodtam, aztán hatra már össze is pakoltam a cókmókot. A sátrat úgy ahogy volt, harmatosan lebontottam és eltettem a tokjába, végül még hazatelefonáltam, hogy szerencsésen túléltem az éjszakát és indulok tovább az utamon. Végül negyed hét felé kapcsoltam be a GPS-t és ballagtam vissza a távvezeték nyiladékából az erdei földútra és vágtam bele újból a Som-hegyre vezető kaptatóba.

Az emelkedő két nagyobb részből áll, az első a kisebb. Ahogy az úton haladtam, egy idő után egyre enyhébb lett az emelkedés, végül elért az út egy széles gerincet és ezen vezetett szinte nyílegyenesen észak felé. Jobbra az erdei úttól egy nagyobb kaszáló rétje tűnt fel, ide kinézve láttam, hogy ez is jó sátrazó hely lett volna. Az emelkedő második, nagyobbik része itt kezdődött, amikor erről a jól kijárt útról balra letérve ismét nekiindultam a hegyoldalnak. A legmeredekebb része egy régi tarvágás dzsindzsásán keresztülvezető ösvény volt, de utána a hegyről lefutó eróziós árkok szövevényébe értem, és itt is csak egy kicsit enyhült meg az emelkedő. Végül csak elértem a Som-hegy gerincét, itt rátértem egy erdei földútra, ami aztán sokáig kanyargott, hullámvasutazott még alattam.

Kilátás a távvezeték nyiladákából a Borz-hegy és a jobbra mögötte álló Kecske-hát felé
Kilátás a távvezeték nyiladákából a Borz-hegy és a jobbra mögötte álló Kecske-hát felé


Kapaszkodás az eróziós árkok labirintusában
Kapaszkodás az eróziós árkok labirintusában

A Mocsári-rét környékén irtásfoltok húzódtak az út mellett, ezeken keresztül szép volt a kilátás a környező dombokra és visszafelé, a Sátoros-hegyek felé is. Itt megálltam pár percre, készítettem pár képet, továbbindulva pedig már hamar elértem a Cseréptó nyergében az erdei pihenő rétjét, ahová a sátorozást terveztem korábban. Ekkor már háromnegyed nyolc felé járt az idő, tehát másfél órámba került, hogy idáig elérjek, így aztán itt tartottam az első komolyabb pihenőmet. Az erdei útjelzőtábla mellett egy kopjafa állt, a faragása szerint Czok Gyula és Ajtel Péter erdészeknek állít emléket. Leültem pár percre az egyik padra, de nem volt sok maradásom. Tudtam, hogy hosszú lesz ez a nap, ráadásul most lejtő jön majd egészen Vágáshutáig!

A kéktúra egy széles dózerúton éri el a rét útkereszteződését, azonban egy szűk, alig látható ösvényen indul tovább az erdei pihenő padjai mögött. Egy néhány éves irtásfolton növekvő sarjadék erdőn keresztül vezet a csak a kéktúrázók által járt ösvény, később kialakul a gyalogút mellett egy kis árok, ami pár száz lépés után már egy komoly szurdokvölggyé növi ki magát. Ennek a bal oldalában araszol lefelé a gyalogút és sokszor alaposan a lábunk alá kell nézni, hogy ne botoljuk meg a kivágott fák tönkjeiben és csússzunk le gatyaféken a mély völgybe! Kár az itt kivágott csodaszép bükkösért, mára csak nyomaiban maradt meg ez az első bejárásomon még oszlopcsarnokszerű erdő!

Kilátás a Som-hegy gerincútjáról
Kilátás a Som-hegy gerincútjáról


Erdei pihenő a Cseréptó-nyeregnél
Erdei pihenő a Cseréptó-nyeregnél

Kicsit lejjebb érve kinyílt a szűk völgy előttem, újabb tarvágást értem el, itt az eddigi gyalogút keréknyomokká bővült és balra kiért a völgyből. Nem szabad ezt követni, meg kell találni az úttól jobbra a talán méteres kis fácskák között a völgy aljára levezető gyalogutat! Lenn aztán kereszteztem a szurdok alján csörgedező patakot és a jobb oldalán indultam tovább a sétányszerűen kiszélesedő gyalogúton. Itt már a lejtés is megenyhült, a tarvágások is elmaradtak mögöttem, az öreg bükkök összeborultak a völgy felett, állandóan félhomályban tartva azt. Kényelmes séta végén fél kilenc felé értem el Vágáshuta felső végén az autóbusz fordulót és indultam el lefelé a falu főutcáján. Pár perc múlva feltűnt az út jobb oldalán egy kis pihenőhely, itt van felszerelve a kéktúra bélyegző dobozkája is a tájékoztató tábla oldalára.

Letelepedve az egyik padra itt már egy hosszabb pihenőt tartottam, és mivel megéheztem, készítettem magamnak egy szendvicset. Kistermetű, foxi-szerű ebecske somfordált oda hozzám, illedelmesen leült előttem és szinte kinézte a számból a falatokat. Adtam neki pár karika kolbászt, amit azonmód eltüntetett, aztán amikor elpakoltam a maradékot, várakozó álláspontra helyezkedve letelepedett mellém a fűbe. Egy környékbeli kék csapnál még feltöltöttem az eléggé megcsappant vízkészletem, aztán mindent elcsomagolva háromnegyed kilenc felé továbbindultam. A kis eb követett egészen Vágáshuta alsó végéig, nagyon úgy nézett ki, hogy velem akar jönni a további utamon, ezt viszont nem engedhettem, így aztán fájó szívvel elzavartam, de amikor megriadva elfutott, majdnem egy érkező autó kerekei alatt végezte!

Ereszkedés a Vágáshutára vezető szurdokban 1.
Ereszkedés a Vágáshutára vezető szurdokban 1.


Ereszkedés a Vágáshutára vezető szurdokban 2.
Ereszkedés a Vágáshutára vezető szurdokban 2.


Megérkeztem Vágáshutára
Megérkeztem Vágáshutára


Vágáshutai kutyus csapódott hozzám egy kis időre
Vágáshutai kutyus csapódott hozzám egy kis időre

A falu kopott bekötőútján indultam tovább, a házak után felkaptatva egy kis dombtetőre, innen egy pillanatra meg lehet pillantani a távolban a Nagy-Milicet is. Már vártam ezt az apró kilátást, de most megláttam egy szomszédos dombtetőn álló vadiúj kilátót is! Megálltam egy pillanatra, a térképem a hátizsákból elővéve megnéztem a hegy nevét, már az is ábrázolta a Kovácsvágás melletti János-vára tetején álló kilátótornyot! A kisforgalmú aszfaltúton folytatva az utam negyed tízre érkeztem meg az útszéli Margit-kúthoz és a mellette álló pihenőpadokhoz. A kék sáv jelzések itt térítettek le az aszfaltcsíkról az erdőbe bevezető keréknyomokra.

Az alig járt nyomok bekanyarodtak a Holló-völgybe, az úttól balra jól lehetett hallani a Holló-patak csobogó hangját. Régebben talán kaszáló lehetett ez a völgy, mostanra azonban lassan már beerdősül, de a fák mellett még feltűnik egy-egy kisebb füves folt. A kacskaringózó keréknyomokon haladva szinte egyáltalán nem láttam kék sáv jelzéseket, de maga az út eltéveszthetetlen, csak követni kell. Jó fél órát baktattam ezeken a nyomokon az egyre jobban összeszűkülő völgyben, mire elértem a fejezetét, ahol több ágra szakadva véget ért. Itt aztán a patak keresztezése után kemény kapaszkodás kezdődött a Nagyhuta előtti nevenincs gerincre. Az emelkedő nem volt hosszú, talán csak 50-60 méternyi szintet kellett kaptatni felfelé, csak éppen nagyon meredeken! Lihegve másztam a kanyargós ösvényen egyre magasabbra, pár percenként megállva és kissé kifújva magam. Szerencsére kis idő múlva az emelkedés megenyhült, ahogy elértem a lapos dombtetőt.

Kilátás Vágáshuta bekötőútjáról a Nagy-Milicre
Kilátás Vágáshuta bekötőútjáról a Nagy-Milicre


Kilátó a közeli János-vára hegy tetején
Kilátó a közeli János-vára hegy tetején

Egy bekerített vaddisznóskert mellé értem, a kerítésen belül a fák között fel volt túrva minden talpalatnyi hely, dagonyák sárfoltjai terpeszkedtek mindenfelé. Itt keréknyomokra tértem, ezek végigvezettek a kerítés déli oldalán, aztán annak a túlsó sarkán lejtőbe fordult az út és meredeken leereszkedett Nagyhutára. Egy jobbos hajtűkanyarral fordultam rá a falu szélső utcájára, aztán leereszkedtem rajta a faluközpontig. Egy kis csoport álldogált a buszforduló terecskéjénél, arra a négy fiatalra ismertem bennük, akikkel már előző nap is találkoztam a Bányi-nyeregnél. A pecsétet keresték, amiről tudtam, hogy régebben a polgármesteri hivatal kerítésére volt szerelve, de persze azóta áthelyezhették már máshová. Elővéve a zsákomból a pecsételőhelyekre vonatkozó kigyűjtésemet láttam, hogy most is ott van még a bélyegző, ami csupán pár lépésnyire van a buszfordulótól. Pecsételtünk, aztán ők tovább is indultak, én azonban beültem a polgármesteri hivatallal srégen szemben lévő Gilevár fogadó ivójába egy Borsodira.

Még csak háromnegyed tizenegy felé járt az idő, de egyre jobban kezdett kimelegedni és éreztem, ezen a napon már igazi nyári hőség lesz kora délutánra! Néhány korttyal felhörpintettem a sörömet, aztán elüldögéltem még pár percig a hűvös ivóban, de tudtam, ma nem sokat lazsálhatok, mennem kell tovább! Hátamra kaptam hát a zsákot és továbbindultam innen is. Szerencsére a dombok egy időre véget értek itt, hiszen kiértem a Hegyköz síkságára, ami egy kicsit megkönnyíti majd a dolgomat. Végigballagtam hát Nagyhuta főutcáján, aztán az utolsó házak után a község bekötőútján indultam tovább.

Meredek kapaszkodó a Nagyhuta előtti gerincre
Meredek kapaszkodó a Nagyhuta előtti gerincre


Kilátás a dombtető fái között Nagyhutára
Kilátás a dombtető fái között Nagyhutára


Nagyhuta főutcáján vezet az Országos Kéktúra
Nagyhuta főutcáján vezet az Országos Kéktúra

Alig több mint negyedórás menettel átértem a keskeny aszfaltúton Kishutára, ami a nevével ellentétben jóval nagyobb Nagyhutánál! Fél órát talpaltam a hosszú és kanyargós Kossuth Lajos utcán, mire elértem a faluközpontot. A fiatalok már ott ültek a Pálházi kisvasút megállója melletti kocsma árnyas teraszán, én is odamentem és letelepedtem a szomszédos asztalhoz. A kocsma azonban zárva volt, a mellette lévő vegyesbolt is, a kiírás szerint pedig majd csak egy órakor fognak nyitni. Ők úgy gondolták, megvárják a nyitást, de én pár perc beszélgetés után úgy döntöttem, inkább továbbindulok, hiszen még dél sem volt ekkor!

Készítettem pár felvételt az éppen a megállóba érkező kisvasútról, aztán folytattam az utam. A síneket keresztezve a Ságvári Endre utcán indultam tovább, innen tértem le jobbra, az erdő felé induló murvás utcára. A Jáger panzió után hagytam magam mögött Kishutát az erdei kavicsos úton, de ezt is hamarosan magam mögött hagytam, amikor a kék sáv jelzések jobbra, egy gyalogútra térítettek. Itt már mélyen benn jártam a Szuha-völgyben, a gyalogút a legalján haladt, de a murvás út lassan felkapaszkodott a völgy bal oldalában.

Gyorsan átértem az aszfaltúton Kishutára
Gyorsan átértem az aszfaltúton Kishutára


Vegyesbolt-kocsma kombó a faluközpontban
Vegyesbolt-kocsma kombó a faluközpontban. A háttérben a Szár-hegy erdős oldala emelkedik.


Vonat érkezett a kishutai megállóba
Vonat érkezett a kishutai megállóba

Kis rétre vezetett ki az erdei ösvény, a túlsó oldalán ismét belépve a fák közé megérkeztem az eróziós völgyek elágazásába. A kék sáv jelzések bevezettek a legnagyobba, ezen indultam tovább észak felé. Később a szurdokvölgy fokozatosan elenyészett, és az erdei gyalogúton már gyorsan megérkeztem Bózsva hegyoldalba vájt pincéihez. Egy keskeny aszfaltúton haladtam el a Bózsvai-szikla tövében és már meg is érkeztem a Faluházhoz, ami előtt a villanyoszlopra volt felszerelve a kéktúra bélyegző doboza. Elvégeztem gyorsan az adminisztrációt, aztán elgondolkodtam a továbbiakon. Fél egy volt még csak és az utamnak jóval több, mint a felén túl voltam már, úgy gondoltam, itt tarthatok egy hosszabb ebédszünetet! Már negyedik napja éltem hideg koszton, most beiktatok hát egy komolyabb ebédet a Kőbérc panzió éttermében!

A kéktúra útvonaláról letérve pár perc alatt el is sétáltam odáig, aztán az étterembe betérve rendeltem egy nagyadag babgulyást, és amíg azt kihozták, elkortyoltam egy Borsodit. A tartalmas leves alig tíz perc várakozás után már az asztalomon gőzölgött, amit pár szeret friss, szinte omlós kenyérrel azon nyomban a gallérom mögé kanalaztam. Ez kimondottan jólesett, jól is laktam tőle és éreztem, adott elég energiát is a következő kilométerekre! Már éppen fizettem, amikor a fiatalok is megérkeztek. Még odaszóltam nekik, hogy feltétlenül kóstolják meg a babgulyást, aztán a hátamra kaptam a pakkot és továbbindultam az utamon. Többet már nem találkoztam velük.

Eróziós árokban Bózsva felé
Eróziós árokban Bózsva felé


Megérkeztem Bózsva sziklába vájt pincéihez
Megérkeztem Bózsva sziklába vájt pincéihez


A bózsvai faluház előtt van a kéktúra pecsételőhely
A bózsvai faluház előtt van a kéktúra pecsételőhely

Visszatérve a kéktúra útvonalára elballagtam a község dísztava mellett, aztán az utolsó házak után a széles Esze Tamás útról balra tértem, egy alacsony dombhátra felkapaszkodó keskeny aszfaltcsíkra. Pár perc alatt felértem a hát tetejére, itt aztán kinyílt a kilátás, balra tekintve feltűnt a teljes Milic-csoport a távolban, a hegyek előtt még a Füzéri várat is megpillantottam! Megcsodáltam már ezt a panorámát az eddigi kéktúra bejárásaimon is, de most is alig tudtam betelni a szépségével! Készítettem pár felvételt róla, mielőtt továbbindultam volna. A dombhát túlsó oldalán aztán leereszkedtem Bózsva másik részére, a korábbi Kisbózsvára, és a szélső házaknál ráfordultam a volt Hegyközi kisvasút töltésére.

A kisvasút még 1924-ben épült a Hegyköz közlekedésének javítására, és bár a működésére igény volt a zempléni települések részéről, 1980-ban bezárták és a síneket is felszedték. Rockenbauer Pál és forgatócsoportja 1979-ben még működés közben láthatta a kisvasutat a Másfélmillió lépés bejárásán, mi már csak a volt vasúti pályát láthatjuk, ezen teszi meg az Országos Kéktúra a Kisbózsva és Füzérkomlós közötti körülbelül öt kilométeres szakaszt. Ez az útszakasz a kéktúrázók réme, nagyon sok panasz érkezik a szövetséghez a járhatatlansága miatt, de itt a tulajdonviszonyok is akadályozzák a karbantartását. A MÁV ugyanis megtartotta a tulajdonjogát a volt vasúti pálya nyomvonalára, azonban karban nem tartja, hiszen a számára ez nem bír jelentőséggel.

Az Esze Tamás utcán baktattam el a bózsvai dísztó mellett
Az Esze Tamás utcán baktattam el a bózsvai dísztó mellett


A Milic-csoport látképe a dombhát tetejéről
A Milic-csoport látképe a dombhát tetejéről


Egy kis zoommal már jól látható Füzér vára is
Egy kis zoommal már jól látható Füzér vára is

A volt vasúti pályatesten elindulva a kisbózsvai temetőig vezető első pár száz lépés hosszú szakasz szépen karban van tartva, a fű lenyírva, hiszen ez a temető bekötőútja is. A temető után a töltés bevezet az erdőbe, itt már nehezebb a járás, hiszen a pályatest melletti fák ágai egyre jobban benyúlnak a töltés fölé, szinte már csak egy szűk alagút maradt meg a haladásra. Azonban itt legalább az aljnövényzet sem tud megmaradni, hiszen túl kevés fényt kap a növekedéshez. Az igazi problémák a második kilométer után kezdődnek, miután a volt pályatest keresztezi a Kisbózsva és Nyíri közötti országutat, itt ugyanis véget ér az erdő és a nyomvonal kiér a mezők közé. A környező földeket természetesen megművelik, de senki sem törődik a pályatesttel, ahol aztán embermagasra nő a dudva, a gaz.

Amikor ideértem, láttam, hogy szinte járhatatlan ez a szakasz, ezért inkább tőle balra indultam tovább, egy hatalmas lucernás peremén. Az utánam jövőknek is ezt az oldalt tanácsolom, ugyanis itt összefüggő a szántóföld, míg a volt töltés másik oldalán erdősávokkal részekre osztott. Ahogy a mező szélén ballagtam, láttam a GPS kijelzőjén, hogy mindössze 10-20 lépésnyire vagyok a kéktúra nyomvonalától, tehát még csak el sem tértem jelentősen tőle! A problémák ott kezdődtek, ahol a volt vasúti nyomvonal átkel a Nyíri-patakon a meghagyott hídon! Ez nagyjából 900 méterrel van az országút keresztezése után. Itt nem lehet mást tenni, át kell törtetni a dzsindzsán vissza a csupán pár lépésnyire lévő töltésre, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor a patak innenső partján ragadunk! Én persze pontosan láttam a GPS kijelzőjén a hidat, és csak előtte pár lépéssel tértem vissza a benőtt pályatestre, de akinek nincs műholdas helymeghatározója, annak kicsit nehezebb a dolga!

A volt vasúti pályatest erdei szakasza még jól járható...
A volt vasúti pályatest erdei szakasza még jól járható...


...de a Nyíri-patak hídja utáni rész már dzsungelharc
...de a Nyíri-patak hídja utáni rész már dzsungelharc

A híd után már kicsit könnyebb lett a járás a pályatesten, ugyanis alig járt keréknyomok vezettek a vágányok helyén. Néha egy kicsit törtetnem kellett a gazban, csalánban, de azért tudtam haladni is. Ráadásul, ahogy közeledtem Füzérkomlóshoz, úgy lett egyre jártabb a töltésen futó út, így aztán kényelmes menettel háromnegyed három felé el is értem a volt vasúti végállomás helyén létrehozott kis parkot és a mementóként otthagyott keskenynyomtávú diesel mozdonyt. Innen pillantottam meg újra Füzér várát, ezt le is fényképeztem. Egy hosszabb pihenőt tartottam az itteni padokon, és elgondolkodtam a továbbiakon.

Megvallom őszintén, nagyobb dzsungelharcot képzeltem el a volt vasúti pályatesten, azt hittem, hogy csak valamikor négy óra felé érkezem majd ide, de az időelőnyöm kicsit megváltoztatta a korábbi terveimet! Úgy döntöttem, hogy nem Füzérkomlós és Füzér között sátorozok majd a réteken, hanem túlmegyek Füzéren és csak valahol a hegyek között ütöm majd fel a táboromat! Ez abból a szempontból is jobb, hogy így kevesebb táv marad majd a túrám utolsó napjára, és Hollóházáról már egy kora délutáni busszal haza tudok majd indulni. Ezért aztán nem is sokat lebzseltem a padon, néhány perc múlva továbbindultam.

A volt füzérkomlósi vasútállomásról is látszik Füzér vára
A volt füzérkomlósi vasútállomásról is látszik Füzér vára

Füzérkomlós mellékutcáin gyorsan kiértem a falun átvezető országútra, erre tértem rá és pár perc alatt elértem a szélső házakat. Itt ágazott ki az útból a Füzérre vezető kerékpárút, amit jó darabon a kék jelzések is követnek. Ráfordultam hát erre az aszfaltcsíkra és elindultam a Komlósi-völgy kaptatóján. Egy pár percig az erdőhatáron vezetett a kerékpárút, aztán kifordulva a kaszálóra azon kapaszkodott tovább a gerinc felé. A kék sáv jelzések itt letértek az aszfaltcsíkról, hogy pár lépéssel távolabb vezessenek a magas fűben, de a régi vasúti töltés után már nem sok kedvem volt a derékig érő gazban való törtetéshez, így maradtam a kerékpárúton. Ugyanoda vezet az is!

A dombtetőre érve, a kereszt melletti pihenőpadoktól aztán újra megpillantottam Füzér várát, de most már szinte az orrom előtt volt! Le is málháztam és pár percig csak csodáltam a kilátást! Az utóbbi években teljesen újjáépített vár hófehér falai ott ragyogtak fenn a sziklás hegytetőn, mögötte pedig a Milic-csoport erdős csúcsai álltak őrt. A Várhegy lábainál még Füzér néhány háza is feltűnt. Visszafordulva és dél felé tekintve a Hegyközre nyílt széles panoráma, ezt sem szabad kihagyni! Fél négy felé vettem újra a hátamra a motyót és folytattam az utam a kerékpárút aszfaltcsíkján, amin négyre meg is érkeztem Füzér központjába.

Visszatekintés a kerékpárút aszfaltcsíkjáról az aznap megtett útra
Visszatekintés a kerékpárút aszfaltcsíkjáról az aznap megtett útra


Előretekintve pedig már kitűnő a rálátás Füzér várára
Előretekintve pedig már kitűnő a rálátás Füzér várára

Betértem egy Borsodira a Vár büfébe, a régi kéktúra pecsételőhelyre. Megkérdeztem, megvan-e még a régi bélyegző, de sajnos, azt már visszavette a szövetség, megvan viszont az egyedi, Vár büfés bélyegzőjük! Ezzel pecsételtem hát az igazoló füzetembe, aztán a sörömet kortyolgatva pihentem egy sort a hűvös ivóban. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy fel kellene még délután kutyagolnom a Nagy-Milicre, de a térképet elővéve beláttam, hogy ez már túl nagy vállalkozás lenne! Az egy dolog, hogy odáig csak alig több mint öt kilométer az út, viszont vagy ötszáz méter szintemelkedéssel, amihez már nem volt sok hangulatom! Így aztán úgy döntöttem, csak addig megyek majd, ameddig kedvem tartja!

A büfétől nem messze lévő utcai kék csapnál még feltöltöttem a vizespalackjaimat, mert nem bíztam túlságosan abban, hogy működik majd a Vár-forrás a kéktúra útvonalán, aztán a hátamra kaptam a málhát és belevágtam a hegyekbe vezető kaptatóba. A mellékutcákon való rövid kanyargással rátértem a vár parkolójába vezető keskeny aszfaltútra, ezen aztán felkapaszkodtam a teljesen felújított és leaszfaltozott térségig. Kicsit meglepődtem ezen, mert nem jártam itt a vár felújítása óta, azt is csodálkozva vettem észre, hogy a kis csecsebecsés bazár helyett egy komoly vendéglő épült a parkoló mellett. Megcsapta az orrom bográcsban fortyogó babgulyás ínycsiklandozó illata és éreztem, ezt nem szabad kihagyni! Így aztán letelepedtem a külső, árnyas asztalok egyikénél és megettem aznap már a második bablevesemet!

Füzér vára Füzérről, amikor már a Várhegy tövében álltam
Füzér vára Füzérről, amikor már a Várhegy tövében álltam


Vendéglő a vár parkolójában
Vendéglő a vár parkolójában

Ettől aztán úgy elnehezültem, hogy alig volt kedvem továbbindulni! Egy nagyobb szieszta után csak fél hat felé folytattam az utam és az aszfaltot magam mögött hagyva erdei gyalogutakon indultam tovább. Elhaladtam a Vár-forrás kifolyói mellett, amik bőven ontották magukból a forrásvizet, aztán tízperces menettel felkaptattam a Magas-hegy és a Szántó-hegy közötti nyeregbe, a Senyánszki-rétre. A kéktúra útvonala a fák között marad, nem jön ki a kis mezőre, de én kisétáltam oda, és rövid keresgéléssel kiválasztottam a legmegfelelőbb helyet a sátornak. Pár perc alatt fel is ütöttem, és miután bedobáltam minden holmit, én is utánuk bújtam. Hosszú volt ez a nap is, és már egy centit sem volt kedvem továbbmenni!

Kapaszkodás közben elhaladtam a Vár-forrás mellett
Kapaszkodás közben elhaladtam a Vár-forrás mellett

Úgy jól laktam lenn a vendéglőben, hogy eszembe sem jutott vacsorázni, hazatelefonáltam, és viszonylag korán eltettem magam a túrám utolsó napjára.


-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats