FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ ALBUMRA



1. túra:
Szekszárd - Szomfova


Túraleírás

Szekszárdról indulva vágtam bele az Alföldi Kéktúrába, hogy aztán egymás mögé felfűzve a teljesített napi szakaszokat nagyjából negyven túranap alatt érkezzek meg Sátoraljaújhelyre. A vasútállomásról indultam, a várost elhagyva érintettem a Csörge-tavat, majd a mezőkön átvágva értem el a Sió gátját. A gát koronáján ballagtam nagyjából öt kilométert, mire elértem a Bárányfoki múzeumot. Pecsételtem az igazolófüzetbe, majd innen már a Gemenci-erdőben folytattam az utam. A Gemenci Állami Erdei Vasút vágányait követve végig erdőben haladva holtágak mellett vezetett el az utam, majd megérkeztem Keselyűsre, az Öreg-Sió partjára. Ez is bélyegzőhely, a pecsételés után pedig újra gáttúra következett: nagyjából újabb öt kilométer a Szomfova erdészházak tisztásáig. Első túranapom végén itt ütöttem fel a sátramat.

Az Alföldi Kéktúra délnyugati végpontja Szekszárdon van a vasútállomás melletti kis parkban, a Rockenbauer Pál kopjafánál. Pecsételni a vasútállomáson kell, méghozzá az épület peronok felőli falán, a forgalmi irodánál elhelyezett pecsételődobozban lévő bélyegzővel. Ha a bélyegző nincs a dobozban, akkor a pénztáraknál is szívesen ütnek dátumos körbélyegzőt az igazolófüzetünkbe (ez volt a régi eljárás 2015 őszéig, amikor az MTSZ kihelyezte a saját bélyegzőjét)!
Érdekes képeket találunk a szocreál stílusban épület vasútállomás várótermének két falán. Ezek Patay László festményei, amik a régi és mai Szekszárd életéből villantanak fel momentumokat. A váróterem falait sokáig Szabó Dezső faliképei díszítették, ezek állapota azonban az 1980-as évekre annyira leromlott, hogy az állomásépület rekonstrukciójakor már nem lehetett megmenteni azokat. Ez a festmény a váróterem északi falán található.
Ez a festmény pedig a szemben lévő, déli falon található a pénztárablakok felett.
Pecsételés után érdemes átsétálni a vasútállomásról az előtte fekvő buszvégállomás kis parkjába. Itt áll ugyanis a Rockenbauer Pál kopjafa, ami a neves tévés szerkesztőnek és rendezőnek állít emléket, a „Másfél millió lépés Magyarországon” és a „Még egymillió lépés...” alkotójának. A két filmsorozat az Országos Kéktúra és a Dél-dunántúli Kéktúra útvonalán kívül a múlt század hetvenes, nyolcvanas éveinek falusi világát, magyar valóságát is élethűen mutatta be. A kopjafa jelzi a határt a Dél-dunántúli Kéktúra és az Alföldi Kéktúra között.
A szekszárdi vasútállomás a település keleti határában fekszik, mi is ebben az irányban indulunk tovább. Ipari telephelyek között átvágva hagyjuk magunk mögött Tolna-megye székhelyét és érünk ki a megművelt földek közé. A képen látható virágzó repcemező túlsó felén tűntek fel a nyámándpusztai mezőgazdasági telephely épületei. Keskeny, kopottas aszfaltúton oldalaztam el mellettük.
A mezőkön átvágó kátyús aszfaltutat egy jobbra ívelő kanyarjában hagytam magam mögött, és egy kis ligetes erdőfolton átvágva érkeztem ki a Csörge-tó partjára. A kis tavacskának nagy múltja van, még a település híres költője, Babits Mihály gondolatait is megragadta. Így ír a kis tóról: „A Csörge-tó apró kis pocsolya volt... parasztfiúk és cigánylányok szoktak fürödni itt... Sötétzöld nádbokréták és vén fűzek adták a hátteret ehhez a mitológiai képhez, melyet lopva bámultak meg egy-egy pillantással a másik oldalon fürdőző illedelmes úrilánykák...”.
A tó élete a későbbiekben kissé hányattatottabb lett: a partján fekvő terület magántulajdonba került, de maga a tó megmaradt az önkormányzat birtokában. Aztán a földterületet 2010-ben visszavárásolta a város, ekkor kezdődött a tó és a környezete rendbetétele. Még abban az évben kikotorták a tavat, a partját is rendezték.
Még az 1990-es években rendeztek rockfesztiválokat a tavacska partján, ezek azonban az ezredforduló után abbamaradtak. A korábbi fesztiválok rendezői tárgyalásokat kezdtek az önkormányzattal a hagyományok folytatása végett, és jelen pillanatban úgy néz ki, hogy a koncertek újra elkezdődnek a tóparton. A tóról szóló információk forrása: Lassan feltámad a Csörge-tó
A Csörge-tavat nyugatról kerítő fasor fái között átpillantva még egészen közelinek tűnnek Szekszárd házai (azért ez a kép jókora zoommal készült, inkább az eggyel feljebb lévő kép mutatja a valóságos távolságot).
A Csörge-tavat körülölelő erdőcskén átvágva kiérünk a Sárközi-összekötő-csatorna partjára. A keréknyomok itt átkelnek a csatorna feletti hídon, de mi maradjunk az innenső parton és indultunk el a keréknyomokon a pangó vizű csatona bal partján. A csatorna ívét követve lassan északnyugat felé térünk, elindulunk vissza Szekszárd felé.
Azért nem sétálunk vissza teljesen a városba, a csatornaparton ballagva egy újabb hidat érünk el, ezen átkelve indulunk tovább észak felé. Innen nyílik ez a kilátás vissza Szekszárdra és a dombokra.
Ha a kátyús földúton előre tekintünk, már látjuk magunk előtt a Sió magas, füvesített oldalú gátját. Oda tartunk, hogy aztán felkapaszkodva rá induljunk tovább.
Felkaptatva a magas árvízvédelmi töltésre megpillantjuk magunk előtt a Siót. Balra, északnyugat felé tekintve két híd ötlik a szemünkbe: a közelebbi a vasúti híd, ha vonattal jöttünk Rétszilas (Budapest) felől, akkor már áthaladtunk rajta. Mögötte a régi közúti híd látható, ma már nem ezen érjük el Szekszárdot észak felől érkezve. Nagyjából egy-másfél órával a vasútállomásról való indulásunk után érjük el ezt a pontot, érdemes itt pihennünk egyet, amúgy is nagyjából feleúton lehetünk Bárányfok felé.
Hosszú és meglehetősen unalmas gyaloglás kezdődik a Sió töltésén futó keréknyomokat követve. Nagyjából negyedórás menettel érjük el az M6-os autópálya hídját és a Sióval együtt átbújunk alatta.
Visszatekintés az autópálya hídjára a Sió gátjáról.
Néhány perces menettel érjük el a Duna-Dráva Nemzeti Park kerítését. A kapun belépve és a rácsos vadcsapdán átkelve még mindig jól látszik a távolban az autópálya hídja. Ezen a gátszakaszon csak visszafelé fényképezve tudtam jó képeket készíteni, mert az alacsonyan járó kora tavaszi nap éppen szembe sütött az utamon.
Egy darabig még a Sió a gáttal párhuzamosan folyt, de aztán később elkanyarodott.
Nagyjából öt kilométeres - több mint egy órányi - gáttúra végén értem el a Bárányfokot. Leszaladtam a gátról a mentett (belső) oldalán és pár lépés után már a Kirándulóközpont épületei előtt álltam. Április közepén, egy csütörtöki napon jártam itt, természetesen mindent zárva találtam.
Elindultam hátrafelé, hogy megkeressem a kéktúra bélyegzőt, az utam a volt Freizeit Park, jelenleg Trófea Pihenőházak mellett vezetett el. Természetesen a házak még üresen álltak, itt is csak később, nyár elején indul meg az élet.
A Trófea Múzeum vörösfenyőből készült, vadászkastélyt mintázó épületét Frigyes főherceg a millennium idején vadásztrófeái bemutatására építtette. 2003. szeptemberében „Élet az ártéren” címmel állandó kiállítás nyílt a múzeumban, mely bemutatja a Duna-Dráva Nemzeti Park természeti értékeit és a hagyományos ártéri gazdálkodást. A múzeum április eleje és október vége között tart nyitva, de látogatásához előzetes bejelentkezés szükséges. A kéktúra bélyegző az épület teraszán található a falra szerelt dobozkájában. Információ Bárányfokról
Csendélet hátizsákkal, túrabotokkal és kéktúra bélyegzővel Frigyes főherceg pavilonjának teraszán. Ottjártam óta lecserélték a régi típusú bélyegzőt az újfajta fémre, a szokásos dobozkája is fel lett szerelve a falra, így már nem tudja lengetni a szél a bélyegzőt a hosszú lánc végén...
Frigyes főherceg pavilonja mellett szépen faragott kapu jelzi a Gemenci Lovasiskolát, de mögötte nincs semmi. Információt sem találtam sehol róla...
Bárányfok után még visszakapaszkodtam a gátra, de alig száz lépés után a kék jelzések balra levezettek a koronájáról, be a Gemenci-erdőbe! Elég sokat kutyagoltam a gáton, kíváncsian vártam most, milyen is lesz az erdő kora tavasszal? A Bárányfoki tanösvény itt az Alföldi Kéktúra útvonalát követte, a kihelyezett ismertető táblák sűrűn álltak a túraösvény mindkét oldalán.
Pár lépés után egy kanyargós holtág, a Szilágy-fok partjára fordult ki a jól kitaposott ösvény. Tipp az erre járóknak: két évvel korábban már jártam errefelé, akkor az augusztusi hőségben, alig egy méteres bajai Duna-vízszintnél csak egy büdös mocsarat találtam itt, most az április közepei 400 centiméteres vízszintnél szépen tele volt a meder. 500 centiméteres vízszint felett viszont már korlátozzák a Gemenci-erdő látogathatóságát!
Egy idő után sajnos erdei keréknyomokba torkollott a kanyargós ösvény, ezután már le sem tértem ezekről a meglehetősen kátyús, nehéz járművek által kijárt erdei utakról! Azért a Szilágy-fok keskeny holtága továbbra is kitartott az utam mellett, éppúgy, mint a Bárányfoki tanösvény szép információs táblái is!
Kicsit később a földút mellé szegődött a Gemenci Állami Erdei Kisvasút sínpárja is, ezeket követtem egy hosszabb darabon. Talán a csendes hétköznap délelőtt miatt merészkedtek elő a szarvasok az erdőből, ezt a nagyobb csapatot pont magam előtt pillantottam meg az úton. Maximális zoommal próbáltam pár felvételt készíteni róluk, ennyire sikerült csak.
Továbbra is a kisvasút vágányát követve nagyjából negyedórás talpalással értem el a Borrév-tó partját. Ez a tó a vele párhuzamosan, kissé távolabb futó Sió egyik holtága.
Délután három óra felé értem el a kisvasút Keselyűs állomását és a mellette épített látogatóközpont épületét. Éppen zárták a központot, az itt dolgozó hölgy világosított fel, hogy a kéktúra bélyegzőt nem messze innen, a Vonal-út gátjának túlfelén találom, az erdészeti telep sorompója melletti őrháznál. Azért lemálháztam a pihenőpadoknál és sétára indultam a környéken.
A Látogatóközpont épületét megkerülve értem ki a vasútállomás peronjára. Itt sem volt valami nagy élet csütörtök délután, ezért továbbindultam.
A sínektől csak pár lépés távolságra húzódik a Holt-Sió medre. Annyira megtetszett a hangulatos holtág, hogy visszaballagtam a padokhoz a málháért, és inkább itt ültem le a vízpartra egy uzsonna erejéig. Azt a rengeteg pihenőpadot talán az épületnek erre az oldalára kellett volna telepíteni. Na, de ne legyünk nagy igényűek...
Csak néhány pecés áztatta a damilt tőlem pár tucat lépésnyire, békésen megfértünk egymás mellett. Szívesen elüldögéltem volna itt egy jó ideig, de még hosszú út várt rám aznap. A kéktúrás pecsétet is meg kellett még keresnem!
Keselyűstől ismét csak a gáton indultam tovább, de itt már keskeny aszfaltút futott a koronáján. Nem egy talpkímélő burkolat, ráadásul a térképem szerint egy jó órányit - több mint öt kilométert - kellett menetelnem rajta, hogy elérjem a sátorozásra kiszemelt célomat, a Somfova erdészházak tisztását.
A gemenci főerdész háza Szomfován. Mivel a tisztás is a Duna-Dráva Nemzeti Park része (bár a gát külső oldalán fekszik, közel a kerítéshez), tőle kértem engedélyt, hogy a sátram felverhessem a tisztáson, a pihenőpadok mellett. Mivel nem támasztott semmilyen akadályt, így aztán itt éjszakáztam.
A tisztáson felépített kis emlékhely faragott fatáblájáról tudtam meg, hogy itt állt évszázadokkal ezelőtt Asszonyfalva falu, ami menedéket adott tatár, török, labanc ellen a környéken élő embereknek - elsősorban persze a nőknek és gyerekeknek. A háttérben balra látható pihenőpadoknál vertem később sátrat. Egészen hátul a gát füves oldala húzódik.
Az emlékhely fatáblája közelről
Sátorozás Szomfova tisztásán az erdészházak mellett


-hörpölin-


FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ ALBUMRA


  View My Stats