UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2016. július 20.
Körösladány, vasútállomás - Csolt monostor

Alig egy hónap telt el a korábbi, az eső miatt Körösladányban megszakított túrám befejezése óta, de már ismét útra készülődtem, hiszen folytatnom kellett az Alföldi Kéktúra bejárását, ha még a 2016-os évben szeretném befejezni azt! Ráadásul most nem a már-már megszokottá váló négynapos túrára készülődtem, mert egyrészt pótolnom kellett az előző túrából a szakadó eső miatt elhalasztott Körösladány-Vésztő szakaszt és Vésztőről is tovább kellett indulnom egy négynapos túrán Berettyóújfaluig, vagyis a legközelebbi vasúti csatlakozásig! Így aztán egy napsütéses kedd délután a munka után lementem a Kelenföldi pályaudvar aluljárójában lévő elővételi pénztárhoz és megvettem a jegyem és helyjegyem a másnap reggel 07:10-kor a Keletiből induló Traianus nemzetközi Intercityre Gyomáig, onnan pedig a menetjegyet Körösladányig. Ezután még megvásároltam a kaját és ásványvizet a túrára egy hipermarketben és hazaérve összepakoltam a hátizsákomba a szokásos betyárbútort.

Szerda reggel nem kellett korán indulnom, hat óra felé szálltam fel a buszra a házunk előtt, lezötykölődtem vele negyedóra alatt a kelenföldi buszvégállomásra, ahol gyorsan váltva a négyes metróra már villámgyorsan a Keletinél voltam. A vonatom szokás szerint a csarnokban állt, felszállva és megkeresve a helyem még volt vagy negyedórám az indulásáig. Az utazás teljesen eseménytelenül telt, kicsit borongós volt a reggel, egy gyenge hidegfront szakadozott felhősávja vonult az ország felett lassan nyugatról kelet felé, a meteorológusok szerint a keleti országrészben csak délfelé fog majd kisütni a nap. A levegő kellemesen hűvös volt és csak lassú melegedést jósoltak a következő napokra, bár hétvégére már 32 fok fölötti hőmérsékleteket és zavartalan napsütést ígértek. De az még távol volt, nem volt érdemes foglalkoznom vele! Mindenesetre örültem, hogy véget ért az a hosszú csapadékos időszak, ami az elmúlt hónap során az Alföldre több mint 100 milliméter csapadékot hozott.

Utazás közben a térképet nézegetve próbáltam memorizálni az aznapi túrám útvonalát. Szokás szerint most is kinyomtattam a pecsételő füzetem még korábban beszkennelt és a turistatérképeken már megszokott kilométeres négyzetráccsal ellátott térképoldalait, ahová már a www.turistautak.hu-n és a www.openstreetmap.hu-n felmért és megjelenített változásokat is bejelöltem piros filctollal. Gyomán mindössze pár percem volt arra, hogy a pakkommal átszaladjak a peron túlsó oldalán veszteglő kétkocsis Interpicihez, amint felszálltam rá, már indult is. Ismerős tájakon szaladt velem a kisvonat, útba ejtettük Dévaványát, alaposan megnéztem a vasútállomását, hiszen itt stempliztem a pénztárban az igazoló füzetembe az előző túrámon. A menetrend szerinti perces pontossággal 09:58-kor érkeztünk Körösladányba, itt aztán fürgén lecihelődtem a szerelvényről, ledobtam a holmim az állomásépület előtti pihenőpadra és gyorsan készítettem pár felvételt a továbbinduló vonatról.

Ezzel az Interpicivel érkeztem Körösladányba
Ezzel az Interpicivel érkeztem Körösladányba


Körösladány, vasútállomás
Körösladány, vasútállomás. A blökivel, aki a hátizsákom szaglássza, már találkoztam az előző túrán, akkor Tónit és csapatát kísérte Dévaványa felé (arról is van itt kép).

Most nem vacakoltam sokáig, eléggé eljárt már az idő, és én erre napra is teljes, mintegy 25 kilométeres távval számoltam, hiszen a túrám öt napja alatt az Alföldi Kéktúra kiírása szerint összesen 125 kilométert kellett teljesítenem, amiről tudtam már tapasztalatból, hogy a kisebb-nagyobb kitérők miatt akár 135-140 kilométeresre is duzzadhat a túrám végére! Gyorsan felcsatoltam hát a fényképezőgépem tokját a derékszíjamra, bekapcsoltam a GPS-t, aztán a még a vonaton tízóraiként bekapott szalámis szendvicsekkel a hasamban belevágtam a túrába.

A kék sáv jelzések a vasútállomás épülete mellett keresztezték a síneket, tehát nem kellett egyetlen lépést sem gyalogolnom ahhoz, hogy rácsatlakozzak az Alföldi Kéktúra útvonalára. Rátértem az épület előtt kezdődő Kossuth Lajos útra és elindultam rajta a városközpont felé. Családi házak között ballagtam a csöndes utcácskán, aztán néhány száz méter után megérkezett balról a forgalmas 47-es főút. Itt már rátértem a jobb oldali járdára, ezen értem el a központban található parkot.

Lefordultam a járdáról, kereszteztem az utat és elsétáltam a Wenckheim kúriához, ami most általános iskolaként működik. Készítettem pár képet a kapu előtt álló Wenckheim bárók – József és Béla – mellszobrairól, aztán megkerestem az iskola portását azzal, megengedi-e, hogy körülnézhessek az épületben? Körbekísért az úriember, de belül éppen festették a folyosókat és termeket, az udvart pedig térkövekkel burkolta egy brigád, így aztán nem sokat láttam belőle, de nyilvánvaló volt, hogy eléggé átalakították a volt kúriát. Talán még kívülről, az utcafronton őrzött meg valamicskét a régi formájából, szépen meghagyták a kapu feletti timpanont és az ablakok is eredetinek tűntek ezen az oldalon. A portás még adott pár tippet, mit érdemes megnézni Körösladányban, de az órámra pillantva láttam, hogy nagyon elszaladt az idő, elmúlt már fél tizenegy is, én pedig még csak alig pár lépést tettem meg a mai túraszakaszból!

Körösladány, a Wenckheim kúria jelenleg általános iskola
Körösladány, a Wenckheim kúria jelenleg általános iskola


A Wenckheim bárok szobrai a volt kúria épülete előtt
A Wenckheim bárok szobrai a volt kúria épülete előtt

Visszatérve a Kossuth Lajos utcára észrevettem egy játéktermet, ahol meg tudtam inni a túraindító sörömet, aztán ismét a hátamra kapva a betyárbútort már megfogadtam, hogy csak délfelé, az első pihenőkor fogom legközelebb levenni a hátamról! Elsorjázva a református templom előtt átvágtam az úttest bal oldalára, ott a kerékpárútra rátérve elhaladtam a kastélypark bejárata és az 56-os emlékmű mellett, aztán felkaptattam a Sebes-Körösön átvezető közúti hídra. Készítettem fenn pár felvételt a vadregényes, erdős partok között kanyargó folyóról, aztán leszaladtam a híd túlsó oldalán. A térképem szerint itt kellett rátérnem a Sebes-Körös gátjára, és a kék sáv jelzések tényleg arra fordítottak. A gát koronáján egy keskeny aszfaltút futott, de az pár száz lépés után letért jobbra egy gátőrházhoz, én viszont a ritkás jelzéseket követve maradtam fenn, a töltés tetején haladó keréknyomokon.

Körösladány református temploma
Körösladány református temploma


A Sebes-Körös a hídról fényképezve
A Sebes-Körös a hídról fényképezve

Az ártéri erdő fái közül lábdobogást hallattam, arra kaptam a fejem, és pár pillanat múlva fel is tűnt egy kisebb lipicai ménes a gát és az erdő közötti keskeny füves sávon. Gyorsan lekaptam őket, mielőtt újra eltűntek volna a fák között, aztán már pár perc alatt elértem a gátról való letérés helyét. Eddig sem volt sok jelzés, hiszen nem volt mire festeni őket, csak a töltéskilométerek kétszáz métereit mutató, a fűből éppen kiemelkedő oszlopokon láttam egyet-kettőt, meg a gát belső oldalán lévő betonaknák oldalára volt festve egy pár, itt viszont semmi sem mutatta a letérést. De az igazolófüzetem térképe és a GPS-re még tavasszal feltöltött www.openstreetmap.hu térkép is itt mutatta a lekanyarodást, fel is tűnt a gát tetejéről leszaladó és a védett oldalon az erdőben eltűnő földút. Lefordultam hát a töltés tetejéről és a szűk nyíláson bebújtam a fák közé. A fatörzseken fel is tűntek a kopottas, de jól látható kék sáv jelzések, itt szórványosan piros sáv jelzések is társultak hozzájuk.

Féltem, hogy az előző hetek csapadékos időjárása miatt nagy lesz a sár az erdei, mezei földutakon, de úgy látszik, itt szerencsém volt, egy pár nagyobb, de kikerülhető dagonyán kívül semmi sem mutatta, hogy az elmúlt hetekben leesett errefelé vagy száz milliméternyi eső! A sűrű erdőben is látható volt, hogy még mindig gáton haladok, de már a töltés oldalát annyira benőtték a fák, hogy összeborultak a koronája felett. Kellemes út volt ez a keréknyomokon, egy idő után aztán jobbról eltűntek a fák, mezők, kaszálók váltakoztak azon az oldalon. Ezen a szakaszon eléggé benőtt volt a gát koronája, a susnyában gázolva megpillantottam a mezők túlsó oldalán egy távoli tanyát, később a kék sáv jelzések lefordultak erről a mellékgátról is, és egy romos tanya épülete mellett elhaladva kiértem a mezőkre.

Lovak a gát és az ártéri erdő között
Lovak a gát és az ártéri erdő között

Alig látható, füves keréknyomokon ballagtam a kaszálókon keresztül, végül délfelé döntöttem úgy, hogy most már tényleg meg kellene állni egy pihenőre! Lekanyarítottam a hátamról a zsákot, letettem a fűbe, én pedig lefeküdtem melléje úgy, hogy a fejem a zsák oldalának támaszthassam. A lassan felszakadozó felhőzetet bámultam pár percig, közben a már régen hallott tücsökciripelésre ejtőztem egy sort. Csak negyed egy előtt pár perccel indultam tovább az utamon, aztán pár perc után visszakapaszkodtam a korábban elhagyott alacsonyabbik nyúlgátra, azon értem el pár száz lépés után újra a főgátat.

Némi meglepetéssel nézegettem az ezen a ponton elhelyezett kéktúra irányjelző táblákat, amik visszafelé – Körösladány felé – a főgát tetején küldték tovább a túrázókat, ami ellentmondott a térképnek, a GPS-nek és a felfestett jelzéseknek is! Csak a túra után itthon ellenőriztem az útvonalat a www.ttrmap.hu-n, a Magyar Természetjáró Szövetség által létrehozott térinformatikai rendszeren, itt bizony már a főgát tetején vezető útvonal volt az Alföldi Kéktúra nyomvonalaként jelölve!

Benőtt nyúlgáton
Benőtt nyúlgáton


Talpalás a Sebes-Körös főgátján
Talpalás a Sebes-Körös főgátján

Kicsit mérgelődve indultam tovább, hogy igazán kihelyezhettek volna ilyen útjelző táblákat a töltés Körösladány felé eső végén is, de végül is nem sokat vesztettem, ráadásul a mezőn pihenhettem egy sort a kopár gát helyett, így aztán csak legyintettem egyet: ha így esett, hát így esett! Még csak nem is gyalogoltam többet, mintha fenn maradtam volna a töltésen, de legalább többet láttam! Innentől aztán teljesen eseménytelen gátkilométerek következtek, az egyedüli változatosságot a kétszáz méterenként elhelyezett, és a töltéskilométereket mutató térdmagasságú, fehérre meszelt betonoszlopocskák jelentették, amik mutatták, hogy mennyit gyalogoltam már a gáton. Bal oldalon néha feltűnt a folyót kísérő nyárfasor hézagain keresztül a Sebes-Körös, jobbra mezők húzódtak, ritkásan álló tanyákkal. Elhaladtam a Dió-ér torkolati szivattyútelepe mellett, aztán erdők következtek, végül kettő felé értem el a gátat és a folyót keresztező, Szeghalomra vezető aszfaltutat.

Leszaladtam a gátőrházhoz, azt írták a pecsételőhelyek fórumán, hogy itt is el lehet kérni egy kéktúra pecsétet, de hiába volt nyitva a kapu, benn senkit sem találtam, akitől elkérhettem volna a bélyegzőt. Na, de nincs veszve semmi, az útra rátérve csupán pár száz lépés volt a Vidratanya épülete, ahol a kocsmában szintén található egy szép kéktúra bélyegző. Végül tehát itt igazoltam az ittjártamat, beütöttem a stemplit a pultnál a füzetembe, aztán egy Borsodival letelepedtem egy asztalhoz, és pihentem negyedórát a kocsma hűvösében, mivel kezdett már kimelegedni az idő odakinn. Csak negyed három felé vettem újra a hátamra a pakkot arra gondolva, hogy jó lenne még hat előtt elérni a Csolt monostor romjaihoz, hogy megnézhessem még a zárás előtt azokat! Eddig eléggé jó tempót tudtam jönni, bíztam abban, hogy ezután is tartani tudom ezt a sebességet!

Gátőrház a Sebes-Körös gátjáról való letérésnél
Gátőrház és szivattyútelep a Sebes-Körös gátjáról való letérésnél


A Szeghalomra vezető út hídja a Sebes-Körösön
A Szeghalomra vezető út hídja a Sebes-Körösön


Az országút szélén áll a Vidratanya épülete
Az országút szélén áll a Vidratanya épülete

Sajnos, ez nem jött össze. Igaz, pár száz métert még az országút szélén ballagtam dél felé, de aztán egy alaposan kijárt, de rettenetesen sáros földút következett! A nehéz mezőgazdasági járművek kerekei szinte dagonyává túrták az egészet, meg sem kíséreltem a nyomokban haladni, inkább az útszéli dzsindzsában próbáltam törtetni. A mezők után egy erdőfolt következett, de az út itt sem lett jobb. Csak lassan haladhattam, majdnem fél órámba került, hogy elérjem egy talán kilométeres út végén a Cifra hidat, a Holt-Sebes-Körösön átvezető egyszerű vasbeton átereszt. Megcsodáltam róla az erdős partú, békalencsés vizű holtágat, aztán továbbindulva hamarosan magam mögött a fákat, ismét kiérve a mezők közé. Éppen csak észrevettem itt a dagonyás földútból balra, dél felé kiváló keréknyomokat, amiket követve a térképem szerint tovább kellett indulnom! Szittyós, vizenyős rétek következtek, itt már nem volt sár, de a víz sok helyen a keréknyomokban is megállt, ezen a szakaszon is csak lassan, minden lépésnél cuppogó bakancsokkal tudtam haladni. Elég sokat kivett belőlem ez a talán két kilométer hosszú szakasz, szerencsére a végén csak kiértem a megművelt földek közé, ezeken némi kanyargással átvágva értem el a Dió-ér egy másik átemelő szivattyútelepét.

Ekkor már négy felé ballagott az idő, rájöttem, hogy már nem érhetem el úgy a kolostor romjait hat előtt, hogy még időm is legyen ott körülnézni, így egy eléggé nagyot sziesztáztam itt egy diófa árnyékába letelepedve. Innen már egy jól kijárt, de egyáltalán nem sáros földúton ballagtam a Holt-Sebes-Körös kanyargó medrét követve, a térképem gátként jelölte ezt a szakaszt, de az út csak alig-alig emelkedett a környező terep szintje fölé. Végül fél hat felé értem el a Dióérháti majorhoz vezető betonutat, ezen ballagtam vagy kilométernyit, de közben megálltam beszélgetni egy környékbeli agronómussal is, aki a szokásos kérdéssel állított meg: hová-hová ezzel a méretes hátipakkal? De ekkor már nem siettem, eldumcsiztunk vagy tíz percet, mielőtt továbbindultam volna. Felajánlotta az úr, hogy elvisz a monostorig a terepjárójával, de ezt köszönettel elhárítottam, hiszen a sietségre okom nem volt, késő délutánra pedig, ahogy a nap lejjebb ereszkedett, a meleg is kissé megenyhült.

A Holt-Sebes-Körös a Vidratanya után
A Holt-Sebes-Körös a Vidratanya után


Vizenyős réteken keresztül vezetnek a keréknyomok
Vizenyős réteken keresztül vezetnek a keréknyomok

Végül földutakon, keréknyomokon negyed hét után értem el a romokhoz vezető keskeny aszfaltutat, aztán a monostor tisztásának szélén letérve róla a juhászok szállását, ahol a kéktúra bélyegző található. Elkértem tőlük a stemplit, pecsételtem vele a füzetembe, aztán a juhászokkal is elbeszélgettem, így tudtam meg, hogy nyáridőben a romok este nyolcig nyitva vannak, sőt addig tart nyitva a bejárat melletti büfé is! Így aztán röviden megegyeztem velük, hogy miután végigjárom a romokat, visszatérek majd ide, a tisztás peremére sátrat verni, aztán továbbindultam az aszfaltúton. Pár perc alatt elértem rajta a büfét, itt aztán újra lemálháztam, és megittam a terasz egyik asztalához letelepedve egy üveg Borsodit, közben pár pillantással felmértem azt, hogy a épület mögött egy szép erdei pihenő található padokkal, asztalokkal, játszótérrel.

A büfés hölgy gondjaira bízva a málhám indultam tovább, hogy aztán pár lépéssel megérkezzek a pénztár épületéhez. Kértem egy belépőt a hölgytől, aztán csak úgy próbaképpen megkérdeztem, szabad-e sátorozni a büfé mögötti erdei pihenőnél? Nem mondott kapásból nemet, beszélt telefonon a kolléganőjével, végül megengedték a sátorozást, sőt, még a büfé alagsorában található mosdót és zuhanyozót is használhattam! És mindezt csupán 600 Forintért! Félreértés ne essék, nem a szállás díja volt ez az összeg! Ennyit fizettem összesen, a belépőjeggyel együtt! Én voltam ezen a szerda késő délutánon az egyetlen látogató, a pénztáros hölgy kolléganője (akivel az előbb telefonon egyeztetett) végigkísért a két kunhalom egyikében található újkőkori régészeti feltáráson, és a másik kunhalom volt borospincéjében berendezett kiállításon is, ahol a monostor feltárásakor előkerült leletek tekinthetőek meg. A monostor épületének romjai ennek a halomnak a tetején találhatóak.

Csolt monostor romjai
Csolt monostor romjai


Csolt monostor feltárt töredékei a volt borospincében
Csolt monostor feltárt töredékei a volt borospincében


Újkőkori régészeti feltárás
Újkőkori régészeti feltárás

A romokról a naplementében sikerült még pár szép képet készítenem, aztán fél nyolc felé indultam vissza a büfé felé. Gyorsan megittam még egy sört, aztán le is vonultam az épület mögé a pihenőhely padjai, asztalai mellé, ahol fel is ütöttem a sátramat. Gyorsan berámoltam mindent, megvacsoráztam, elmentem mosakodni, aztán még sokáig hallgattam zenét a mobilomon, mire elálmosodtam. Csak fél tíz felé tettem el magam másnapra. Elalvás előtt egy pillanatra még bekapcsolva a GPS-t megnéztem rajta, mennyit jöttem ezen a csonka első túranapomon, 25,5 kilométert mutatott a számlálója 95 méter szintemelkedéssel. Az első napi terv tehát kipipálva.



-hörpölin-


UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats