Dunazug 300 Kerékpáros Körtúra
3. nap: Esztergom - Tata
2018. május 12. (szombat)

Majdnem egy hónap telt el, mire újra nyeregbe tudtam szállni, hogy folytassam a még áprilisban megkezdett Dunazug 300 kerékpáros túramozgalom teljesítését. Eddig Budapestről indulva, Szentendre és Visegrád érintésével jutottam el a hegyek közötti utakon Esztergomba, most innen folytatom majd az utat, a cél a kiírás szerint mintegy 94 km távolságra lévő Tata lesz a Gerecse dombjain keresztül. Bár a Pilis és a Visegrádi-hegység hegyeit ezen a túrán már magam mögött hagyom, az igazolófüzet szerint 745 méter szintemelkedést most is le kell győznöm a dombok között!

Ezen a reggelen is korán indultam otthonról, fél öt felé már nyeregbe pattantam, hogy a legegyszerűbb úton, a Tétényi-fennsíkról legurulva a Budafoki út – Petőfi híd – Nagykörút útvonalon eltekerjek a Nyugati pályaudvarig. Az éppen ébredező városon gyorsan átvágva negyed hat felé már a pályaudvaron voltam, aztán a jegyet megvéve körbetoltam a bringát a csarnokban a legszélső, egyes vágányon várakozó Flirthez. Az 5:50-kor induló személyvonattal negyed nyolcra már Esztergomba érkeztem, most sem sokat vacakoltam a készülődéssel, hiszen terveim szerint a tatai nézelődés végén még el akartam érni a 16:27-kor Kelenföldre induló személyvonatot.

Pár perc alatt összekapva magam kitoltam a drótszamarat a vasútállomás előtti térre, ahol aztán rögtön tankcsapdányi gödrök között találtam magam! A vasútállomás peronjai és épülete után ugyanis teljesen felújítják a terecskét és a hozzá csatlakozó Baross Gábor utcát is! Szemre teljesen felbontották nem csak az aszfaltburkolatot, de az út alapozásáig mindent eltávolítottak! Járdázva tekertem ki a Kiss János altábornagy útra, vagyis a 111-es út városi szakaszára, ahol a kiírás szerint el kellett hagynom Esztergomot. A párás, de hűvös reggel miatt ködfoltokon átvágva értem el a lakott terület déli határát, itt egy épülő körforgalom dombján egy pillanatra megállva körbepillantottam. Észak felé a városban a köd már alacsony rétegfelhőként felemelkedett, de a közeli Suzuki gyár még szégyenlősen ködfelhőbe burkolódzott.

Túrám kezdőpontja az esztergomi vasútállomáson volt
Túrám kezdőpontja az esztergomi vasútállomáson volt


Visszatekintés a város határából a ködös Esztergomra
Visszatekintés a város határából a ködös Esztergomra


A Suzuki gyár még gyorsan oszladozó ködfelhőbe burkolózik
A Suzuki gyár még gyorsan oszladozó ködfelhőbe burkolózik

Kereszteztem a vasutat, aztán a következő körforgalomban balra tértem, a Dorogot elkerülő 117-es útra és belevágtam az első, még meglehetősen enyhe kaptatóba. Feltekertem a tükörsima, és a kora reggel miatt még kisforgalmú aszfaltcsíkon a kesztölci elágazásig, itt aztán a falu felé vettem az irányt. A házakat elérve ráfordultam Kesztölc főutcájára, az Esztergomi útra, végighullámvasutaztam rajta a hosszú falun, pár pillanatra az Országos Kéktúra kék sáv jelzései is feltűntek az útszéli villanyoszlopokon, aztán a települést magam mögött hagyva a Klastrompusztára vezető keskeny, kopott aszfaltcsíkon indultam tovább.

A kátyús, gidres-gödrös utacska egyre inkább belelendült az emelkedésbe, aztán a kanyargós erdei úton az újra feltűnő kék jelzésekkel együtt érkeztem meg Klastrompusztára, a kicsi erdei üdülőtelepre. A még zárva lévő Tölgyfa presszót elérve olyan meredekre váltott az aszfaltcsík, hogy leszállva a bicajról inkább feltoltam azt az útelágazásig. Egész jó időt futottam, fél kilencre már le is málháztam a kolostor romjai mellett lévő Országos Kéktúra pecsételőpont padjánál! Pecsételtem a bélyegzővel az igazolófüzetembe, itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy a kéktúra stemplik használatához jó, ha tartunk magunknál egy kis pecsétpárnát, mert az nem szokott lenni az ellenőrzőpontokon!

A már csak alapjaiban látható kolostorépület és templom az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálos rend szülőhelye: Boldog Özséb esztergomi kanonok 1250-ben itt hozta létre a környék barlangjaiban élő remeték összegyűjtésével a rendet és építette fel a segítségükkel a kolostort. Az épületek a török korban néptelenedtek el, a köveket a környékbeliek hamar széthordták a házaikhoz, a hosszú évszázadok alatt még az emléküket is elfeledték az itt élők. A romok feltárását csak 1959-ben kezdték meg, de a törmelékhalmokból ítélve még most is folyik.

A hűvös reggel ellenére teljesen leizzadtam a párás levegőben, ekkor már sejtettem, hogy ez a mai nap nem lesz egy könnyű gurulás! A GPS-t ellenőrizve láttam, eddig 15,5 km-t tekertem, és közben felkapaszkodtam a 130 méter magasan fekvő Esztergomból 313 méter magasra a Pilis gerincének oldalában. Mint később kiderült, az aznapi túrámon ez volt a legmagasabb pont a dombok között, amit elértem, ettől függetlenül emelkedőkben és lejtőkben a későbbiekben sem volt hiány! Ellenőriztem a megtett távot a vadonatúj kerékpárcomputeren is, amit az első túrám kezdetén tönkrement korábbi helyett vettem, az is pontosan ezt a távolságot mutatta!

Országos Kéktúra pecsételőhely a klastrompusztai romok mellett
Országos Kéktúra pecsételőhely a klastrompusztai romok mellett


Klastrompuszta - Az első pálos kolostor romjai, mellettük a volt turistaház épülete áll
Klastrompuszta - Az első pálos kolostor romjai, mellettük a volt turistaház épülete áll

Ekkor vettem csak észre, hogy a GPS-ben lévő elemek már kimerülőfélben vannak! Elővettem a hátizsák oldalzsebéből a reggel eltett vadiúj tartalékokat, de beletéve azokat a kütyübe, az be sem volt hajlandó velük kapcsolódni! Megnéztem az elemek polaritását, hátha eltévesztettem, kicsit megbizgettem az érintkezőket is, de továbbra sem volt se kép, se hang. Visszatettem hát a régi elemeket a kütyübe, de visszafelé mindenképpen meg kell majd állnom Kesztölcön egy boltnál, hogy pótolhassam azokat! Kicsit körbesétáltam még a hajdani pálos kolostor romkertjében, fényképeztem egy párat, aztán letelepedtem néhány percre kifújni magam a romkertből kihordott és kiábrándítóan hatalmas törmelékhalom melletti pihenőpadra.

Visszafelé kissé könnyebb volt az út a hosszú lejtőn, most csak a kátyúkat kellett kerülgetnem, ez aztán maximálta a sebességet is, a fékeket markolva kezdtem meg az ereszkedést Kesztölcre. Szerencsére a faluközpontban lévő jól felszerelt szupermarketben pótolni tudtam a ceruzaelemeket, amiket azonnal be is operáltam a GPS-be és megnyugodva vettem tudomásul, hogy újra teljesen feltöltött elemeket mutat a kijelző! Megittam még azt a jéghideg félliteres kólát, amit a boltban vásároltam, aztán újra felpattantam a drótszamárra, mert már alaposan eljárt az idő! Kesztölc másik bekötőútján visszagurultam a 117-es útra, ezen aztán eltekertem egészen a 10-es útig.

Egy cseppet sem veszélytelen szakasz kezdődött itt, hiszen az út szélén kellett eltekernem Leányváron keresztül a Pilisjászfalu szélén lévő útelágazásig, ahol aztán Tinnye felé fordulhattam. Nagy volt a forgalom, de jól ki volt építve az országút, és az aszfaltozás széle sem volt töredezett, ezért aztán a surranópályán gyorsan abszolváltam ezt az öt és fél kilométert, végül az autókonvojokat magam mögött hagyva rátérhettem a jóval kisebb forgalmú 102-es számú útra. Tulajdonképpen itt hagytam magam mögött a Pilist és a Visegrádi-hegységet, ahol az elmúlt két túranapon tekertem és értem be a Gerecse dombjai közé. Mindenesetre a dombvidék beköszöntője eléggé keményre sikerült, mert a tetők közé felkapaszkodó úton szerintem voltak 10% feletti részek is, az emelkedő derekán pár percre le is szálltam a nyeregből, hogy kifújhassam magam!

Tinnye - A Kossuth ház. Az előtte álló emlékoszlop szövegét is fel kellett jegyeznem.
Tinnye - A Kossuth ház. Az előtte álló emlékoszlop szövegét is fel kellett jegyeznem.


Az Únyi-patak széles völgyében vezetett Tinnye után az utam
Az Únyi-patak széles völgyében vezetett Tinnye után az utam

Tinnyét már a gerinc másik oldalának lejtőjén értem el pontosan tíz órakor, begurultam egészen a központig, aztán röviden rátértem a Piliscsabára vezető 133-as útra, vagyis a Kossuth Lajos utcára, de itt már erősen figyeltem a jobb oldali házakat. Meg is lett a Kossuth ház, és az előtte álló emlékoszlop pár pillanat alatt. Az oszlop szövege szerint ebben a szépen felújított házban lakott Kossuth Lajos három évig még a szabadságharc előtt. Az igazolófüzet szerint Tinnye kombinált igazolópont, egyrészt le kellett írnom az emlékoszlop pontos szövegét, másrész fel kellett hajtanom valahol egy bélyegzést is! A szöveg gyorsan meglett, visszafelé pedig megálltam a Kossuth utca sarkán lévő kocsmánál, alkoholmentes sör híján vettem itt is egy jéghideg félliteres kólát és elkértem volna a céges bélyegzőt is, de a pultos hölgy szerint az most éppen a szemben lévő dohányboltban volt! Azt hittem először, hogy csak le akar rázni, de átsétálva ott tényleg megkaptam az igazoló bélyegzést! Megittam a kocsma előtti árnyas kerthelységben a kólámat, aztán negyed tizenegy felé továbbindultam.

Egy nagyon kellemes része kezdődött itt a túrának, hiszen Úny, Sárisáp és Annavölgy érintésével végig kellett tekernem az Únyi-patak széles völgyén. A jó minőségű, de nagyon kisforgalmú aszfaltút kényelmesen hullámzott végig a tájon, nekem meg volt időm és energiám a mellettem elsuhanó tájat figyelni. Egy pillanatra feltűnt a dombok között a környék legmagasabb hegyének, a 455 méter magas Nagy-Getének az aszimmetrikus háta, aztán Annavölgyön átvágva vettem észre, hogy az országút pont a Hegyes-kő sziklás orma felé tart! Végül a Tokodi pincék melletti útkereszteződéshez közeledve pedig a Kőszikla sziklás homloka tűnt fel előttem. Ezeket mind-mind megmássza az Országos Kéktúra meredek ösvényeken!

Egy pillanatra feltűnt a dombok között a Nagy-Gete erdős oldala
Egy pillanatra feltűnt a dombok között a Nagy-Gete erdős oldala


Egy ideig a Hegyes-kő sziklapiramisa felé vezetett az országút
Egy ideig a Hegyes-kő sziklapiramisa felé vezetett az országút

És ekkor villámként hasított belém a felismerés: én ebben a kerékpáros túramozgalomban is a kéktúrát keresem! Hiszen már számtalanszor köszöntöttem az utamon a kék jelzéseket régi ismerősökként: Hűvösvölgyben, Pilisszentkereszten, Pilisszentlászlón, Visegrádon, a Pap-réten és még számtalan helyen, ahol kereszteztem az OKT útvonalát! De most is jó érzés volt látni a Nagy-Getét, vagy éppen a Hegyes-kő sziklás, piramisszerű csúcsát! Sőt, szinte már előre terveztem, vártam ezeket a találkozásokat! Ez már kicsit beteges! Hiszen pont azért vágtam bele a túrakerékpározásba, hogy ne kéktúrázzak, de úgy látszik, ebből nagyon nehéz lesz kigyógyulni! Meg kell tanulnom kicsit más szemmel nézni a világot, de nem tudom, sikerülni fog-e ez a szemléletváltás!

Ezen gondolkodva fordultam rá a Tokodi pincék melletti útelágazásban a Gerecsén átvágó 1119-es útra, aztán az enyhe kaptatóján feltekertem a péliföldszentkereszti út elágazásáig. Ráfordultam erre a keskenyebb, de jó minőségű aszfaltútra, aztán nemsokára feltűnt előttem a Bajóti Öreg-kő kétpúpú háta, utána nem sokkal a zarándoktemplom tornya is. Kényelmes tekeréssel értem el a templomhoz vezető utacskát, feltoltam rajta a bringát, aztán a kolostorépület melletti murvával vastagon felszórt sétányon végigtolva a kétkerekűt újra nyeregbe pattantam és eltekertem a pár száz lépésnyire lévő Szentkútig a földúton. Ez is kombinált ellenőrzőpont: le kellett írnom a forrás feletti kerámia szentkép szövegét, le kellett fényképeznem magát a Szentkutat, és stempliznem is kellett az itteni Országos Kéktúra bélyegzővel, hiszen ezt a helyet is útba ejti ez az országjáró gyalogos túramozgalom! A szöveg hamar meglett, a fénykép is, aztán a kolostorépület sarkán álló fára szerelt kéktúra stemplihez visszatérve a bélyegzést is elintéztem.

Péliföldszentkereszt előtt pillantottam meg a Bajóti Öreg-kő kétpúpú hátát
Péliföldszentkereszt előtt pillantottam meg a Bajóti Öreg-kő kétpúpú hátát


Megérkezés Péliföldszentkeresztre
Megérkezés Péliföldszentkeresztre


A péliföldszentkereszti Szentkút forrásának szépen kiépített foglalata
A péliföldszentkereszti Szentkút forrásának szépen kiépített foglalata.

Jól álltam idővel, a távnak már több mint a felén túl voltam, de még csak háromnegyed tizenkettő felé járt az idő! Megebédeltem a fa alatti árnyas padnál, ittam a már eléggé megcsappant limonádémból, aztán egy hosszabb pihenő után csak akkor kezdtem el készülődni, amikor a templomocska harangja pont délre kongatott. Az Országos Kéktúra kék sáv jelzéseit követve kapaszkodtam fel a keskeny aszfaltút rövid, de szívatósan meredek emelkedőjén a dombhátra, itt újra feltűnt mellettem az Öreg-kő púpja, aztán a lejtőn lesuhantam Bajótra. Végiggurulva a falun rátértem az utolsó házaknál kezdődő széles, kitűnően aszfaltozott kerékpárútra, ezen aztán tovább ereszkedtem egészen Nyergesújfaluig. Egy dolog akasztott itt csupán ki: a kerékpárút táblákkal jelzetten alá volt rendelve minden becsatlakozó földútnak, tanyakijárónak!

Nyergesújfaluban újra kiértem a 10-es útra, hát itt sem volt kisebb a forgalom rajta, mint Leányvárnál! Szerencsére itt is volt jól kiépített kerékpárút, örömmel fordultam rá, de ez néhány száz méter után minden táblajelzés nélkül hirtelen véget ért egy útelágazásban! Tanácstalanul körülnéztem, de csak nem láttam semmilyen folytatást, így aztán kifordultam a főútra. Már éppen felvettem az utazósebességem, amikor megint észrevettem a bal oldalon az újrakezdődő kerékpárutat. Két keresztutca között volt benne egy kis folytonossági hiány! De itt már nem tértem vissza rá, mert a kerékpáratlaszom szerint úgyis véget ér majd a szomszédos Lábatlanban! Az út is elég széles volt, még a szélén sem volt töredezett az aszfalt, jól lehetett tekerni rajta. Az útszéli Vaddisznó Söröző cégére azonban megállított. Beparkoltam a járgánnyal a kerékpártárolóba, aztán beléptem a kocsmába.

Kora délutánra egyre fülledtebb lett a levegő, jólesett az ivó hűvöse, de sajnos nekik sem volt alkoholmentes sörük, be kellett érnem itt is a jéghideg kólával. Kicsit még beszélgettem a törzsközönséggel, kérdésükre elmondtam, honnan jövök, és merre megyek tovább, ők pedig elmesélték, hogy a Dunaszentmiklós felé vezető keskeny országutat tavaly leaszfaltozták, eltüntetve a kátyúk egész légióját. Ennek megörültem, mert a Google Streetview szerint valami csapnivaló volt az út állapota, amikor az útvonalbejáró kocsi végigment rajta, aztán háromnegyed egy felé innen is továbbindultam.

A kicsi Bajót falun megállás nélkül tekertem keresztül
A kicsi Bajót falun megállás nélkül tekertem keresztül


Kilátás az országútról a Dunára a süttői vasúti átjáró után 1.
Kilátás az országútról a Dunára a süttői vasúti átjáró után 1.


Kilátás az országútról a Dunára a süttői vasúti átjáró után 2.
Kilátás az országútról a Dunára a süttői vasúti átjáró után 2.

Végigtekerve a 10-es út hosszú, a Dunát kísérő szakaszán csak kétszer álltam meg egy-egy panoráma kedvéért, aztán hamarosan, még Neszmély előtt elértem a Dunaszentmiklósra vezető út kezdetét. A minőségét illetően tényleg nem voltak problémák, csak a meredekségével! Az egyenletesen emelkedő, hosszú középső szakasza 10% körüli meredekségű lehetett, itt végül nem az erőm fogyott el, hanem a levegőm! A párás meleg is kiszívott eléggé sokat belőlem, végül az emelkedő derekán feladtam, leszálltam a nyeregből és toltam felfelé a kétkerekűm! Ami nem is volt baj, hiszen így a szerpentinkanyarokban és a tetőn körül tudtam pillantani, ami elmaradt volna, ha a szemembe folyó sós izzadtságtól félig vakon, lihegve tekertem volna a pedálokat!

Ugyanis a kilátás pazar volt visszatekintve a Duna széles völgyére! Ez tényleg kihagyhatatlan látnivaló! Végül nyeregbe pattantam és a már megszelídült kaptatón értem fel a tetőre, a Hilltop borászathoz és borkóstolóhoz. Ezután kicsit még billegett az út a dombok között, aztán begurultam rajta Dunaszentmiklósra. Itt is kellett pecsételéssel igazolnom, szerencsére a Zöld Akác vendéglőt nyitva találtam a központban, a templom mellett. Itt aztán kaptam céges pecsételést és alkoholmentes Heinekent is. Igaz, csak 0,33-as volt, de megittam belőle kettőt, hogy a kiszáradást elkerüljem és közben kipihentem ezt az utolsó, nagyon meredek kaptatót is. Kicsit még elüldögéltem a vendéglő hűvösében, aztán háromnegyed kettő felé továbbindultam a már közeli Tatára.

Kilátás a dombok közé kanyargó szerpentinről vissza a Dunára
Kilátás a dombok közé kanyargó szerpentinről vissza a Dunára


Visszatértem a Gerecse dombjai közé
Visszatértem a Gerecse dombjai közé


Dunaszentmiklóson a Zöld Akác vendéglőben pecsételtem és pihentem meg
Dunaszentmiklóson a Zöld Akác vendéglőben pecsételtem és pihentem meg

A faluvégen értem el a dombhát peremét, innen aztán páratlan kilátás nyílt még ebben a párás hőségben is az alattam, a síkon fekvő városra. Készítettem egy panorámaképet a tájról, aztán nyeregbe szállva lezúdultam a kitűnően aszfaltozott úton a dombról. Szomódon megállás nélkül gurultam át, a falu végén rátérve itt is a kitűnően megépített kerékpárútra. Ezen kerekeztem át Tatára, de itt a vasútállomás mellett a kerékpárút elvált a felüljáró felé forduló országúttól és telephelyek között bevezetett a családi házak közé.

Itt aztán egy rémálom kezdődött, mert véget ért a kerékpárút, és bár időnként ki volt téve egy-egy, a centrumot jelző nyíl alakú tábla, de alapjában véve arra mehettem, amerre akartam! Ebben csak az egyirányú utcák szövevénye gátolt, amit valami elképesztő logika szerint hoztak létre: az ember teker egy nyílegyenes utcán, aztán egyszer csak előtte virítanak a piros behajtani tilos táblák! Ilyenkor nem volt mit tenni, megérzés szerint lehetett balra vagy jobbra fordulni. Azért csak kereszteztem a vasutat egy sorompós átjáróban, és kis kevergés után elértem a központot is.

Kilátás a dombhát pereméről a Tatai-síkságra
Kilátás a dombhát pereméről a Tatai-síkságra

A várhoz érkezve pecsételtettem a TKM bélyegzővel a múzeumban, méghozzá kétszer is, mert ez egy szakaszhatár a túrámon, aztán kicsit még lézengtem a tóparton, de már nem sok kedvem volt nézelődni: a párás hőség és a megtett táv elvette ettől a kedvem, végül jobb ötlet híján visszatekertem az állomásra. A jegyem megvéve és a kerékpárt átcipelve a gyalogos felüljárón letelepedtem a peron egyik padjára és élveztem a lassan beboruló ég alatt feltámadó hűvös szellőt. Hosszan bámultam egy fekete zivatarfelhőt, ami szemre pont Dunaszentmiklós felett húzhatott el, aztán pár perc késéssel megjött a Flirt, amivel fél hat felé értem fel Kelenföldre.

A vonatról leszállva pont szakadt az eső, próbáltam az aluljáróban kibekkelni a zivatar végét, de aztán a telómat elővéve a http://www.met.hu radarképén láttam, ez éppen Kelenföld felett dekkol és nem mozdul semerre sem! Akkor pedig hegyibe! Még zuhogó esőben pattantam fel a nyeregbe, de alig tíz perc alatt kiértem a felhő alól, és már napsütésben értem fel a 7-es úton a fennsíkra. Hat óra felé léptem be a lakásunkba.

Koncertre készülődnek a Tatai vár előtt
Koncertre készülődnek a Tatai vár előtt


Kilátás a vártól a tatai Öreg-tóra
Kilátás a vártól a tatai Öreg-tóra


Vonatra várva a tatai vasútállomáson
Vonatra várva a tatai vasútállomáson


-hörpölin-



A túraleírás letölthető Microsoft Word „.doc” formátumban! A letöltéshez kattints az alábbi ikonra:
A túraleírás letöltése Microsoft Word formátumban





  View My Stats