Közép-dunántúli Piros Túra
5. nap: Vértessomló - Mór határa
2019. október 19. (szombat)

Meglehetősen túrahiányosan telt el számomra a 2019-es év nagy része, január elsején ugyanis egy kissé meggondolatlan szilveszteri fogadalom eredményeképpen belevágtam a honlap teljes átalakításába és ezt főként csak hétvégéken tudtam csinálni. Májusban viszont, amikor ezzel a munkával végeztem, az erőműben kezdődött el egy nagyberuházás, ami aztán hónapokra lekötötte minden időmet, alig voltak szabad hétvégéim, ráadásul még szabadságra sem tudtam nyáron elmenni miatta és a túlóráim is csak gyűltek-gyűltek! Mire ettől a munkától végre megszabadultunk, elkezdődött az őszi nagykarbantartás, ami aztán további másfél hónapra a céghez láncolt. Bizony, október közepe volt már, mire mindent befejeztünk az erőműben, és elgondolkodhattam azon, mit is csináljak az év még hátralévő két és fél hónapjában?

Jót nevettem, amikor kiszámoltam azt, hogy ha minden szabadságom egyszerre kivenném, és a túlórákat is szabadnapra váltanám át, akkor január közepéig be sem kellene járnom dolgozni, amit persze nem tehettem meg, viszont azonnal kivettem négy nap szabadságot arra a hétre, amit pont két részre vágott az október 23.-i ünnepnap. Ekkor éppen tombolt a vénasszonyok nyara és úgy gondoltam, rögtön szombaton reggel elindulok egy sátras túrára, hogy folytathassam az előző év novemberében félbehagyott Közép-dunántúli Piros Túra bejárását.

Piszkéről, a KDP északi végéről indulva eddig csupán egynapos túrákat szervezve jutottam el négy túranap alatt a Gerecsén és a Vértesen keresztül Vértessomlóra, most azonban sátras túrában kezdtem el gondolkodni a felkészüléskor, ugyanis nem akartam sok időt vesztegetni a Budapesttől egyre távolabbi szakaszok megközelítésére. Így aztán az utolsó munkanapom végén, pénteken délután elvégezve a szokásos nagybevásárlást megvettem a túrára is a kaját, aztán miközben a nejem odahaza minden vásárolt cuccot elpakolt, én is összekészítettem a holmim a másnapi indulásra.

Szombaton reggel csak fel kellett kapnom a hátizsákot (kicsit elszoktam a súlyától az elmúlt egy évben, na de üsse kavics) és lebuszoztam vele a Kelenföldi pályaudvarra. Az aluljáróban lévő pénztárban a jegyet megvéve felballagtam a cókmókkal a peronra, itt vettem észre a szomszédos peron mellett várakozó, szépen felújított NOHAB-ot. Azonnal lőttem róla pár fotót, aztán a nagy hátizsákkal a vállamon átszaladtam az aluljárón keresztül a másik peronra, hogy pár közelebbi képet is készíthessek róla, de a lépcsőkön felérve már csak a távolodó piros lámpáit láthattam!

A Kelenföldi pályaudvar modern aluljárója
A Kelenföldi pályaudvar modern aluljárója


A szomszédos peronnál indulásra várakozó NOHAB
A szomszédos peronnál indulásra várakozó NOHAB

A 6:28-kor érkező FLIRT-tel aztán háromnegyed óra alatt leértem Tatabányára, ahol volt majdnem egy órányi időm a Vértessomlóra menő buszom indulásáig. Kelenföldről még sötétben indultam el, de Tatabányán már kezdett világosodni, ezért aztán nem a randa, a Vértes Centrum alagsorában lévő buszállomáson dekkolva vártam meg a buszt, hanem kicsit körbesétáltam a városközpontban. Először a szomszédos vasútállomást „csodáltam” meg, melynek csúnyasága mindig lenyűgöz, amikor errefele vezet az utam. 2018-ban egy időre be volt zárva, ekkor bíztam abban, hogy alaposan felújítva talán szebb is lesz kicsinykét, de a külseje semmit sem változott. Elnézelődtem, elbóklásztam még a házak között, régi emlékeket kerestem, ugyanis gyerekkoromban sokat nyaraltam az amúgy gyermektelen nagynénémnél a lakótelepen, aztán a buszvégállomásra visszatérve már a buszom is lassan megérkezett.

Már eléggé sokan várakoztak rá, udvariasan előre is engedtem mindenkit, aki előttem érkezett, aztán szinte utolsóként felszállva felmértem egy pillanat alatt, hogy már nincs a buszon dupla üres hely az embernyi hátizsákomnak és magamnak. A széksorok közti keskeny úton a hátizsákomat „élével” a kezemben tartva (a hátamra véve túl széles lett volna a keresztben rákötött sátor és polifoam matrac miatt) hátranyomakodtam a középső ajtóhoz, ott aztán kerestem magamnak és a zsáknak egy kis helyet.

Tatabánya - A vasútállomás épülete
Tatabánya - A vasútállomás épülete


Tatabánya - Jól látszik a városközpontból a Turul szobra
Tatabánya - Jól látszik a városközpontból a Turul szobra


Tatabánya - A Millenniumi emlékmű
Tatabánya - A Millenniumi emlékmű

Pár perc késést összeszedve értünk át Környén keresztül Vértessomlóra, ahol aztán le is szálltam a Várgesztesi elágazás nevű buszmegállóban. Ott álltam tehát, ahol az előző év novemberében abbahagytam a KDP bejárását. Akkor már nyomtam a füzetembe egy dupla pecsétet a felső faluvégen, a temető melletti Vértesi Natúrpark tájékoztató táblán lévő pecséttel, tehát most nem kellett visszaballagnom oda, indulhattam egyből az utamra. Ittam egy keveset a vizemből, aztán a hátamra kapva a motyót kilenc óra felé bele is vágtam a túrába, hiszen nagyjából 25 kilométer után szerettem volna csak sátrat verni valahol Mór közelében.

Az Ady Endre utcán végigsorjázva elhaladtam a harangtorony előtt, aztán pár lépés után a piros sáv jelzések is megérkeztek balról a Kultúr közön. Ezeket követve indultam tovább, elhagytam a buszfordulót is, aztán a faluvég felé kapaszkodva egyszer csak a jelek hiányára figyeltem fel! Rápislantva a GPS-em gyufaskatulyányi kijelzőjére jöttem rá, hogy jelzések már valahol korábban jobbra fordultak! Fejcsóválva ereszkedtem vissza az elágazáshoz, ahol figyelmetlenül elnéztem a továbbhaladást. Úgy látszik, az elmúlt majdnem egy év alatt, amíg nem túráztam, elszoktam a jelzéskereséstől is!

Vértessomló - Harangláb az Ady Endre utcán
Vértessomló - Harangláb az Ady Endre utcán


Vértessomló - Utcakép
Vértessomló - Utcakép. Itt már letértem a KDP útvonaláról, csak nem vettem még észre...

Az aszfaltról letérve elhagytam az utolsó házakat, a keréknyomok mezők mellett egy erdőfoltba vezettek be, aztán pár perc alatt átvágva ezen elvadult rétekre értem ki. Ezeken átvágva kereszteztem a Várgesztesre továbbinduló keskeny aszfaltcsíkot, majd újabb szántók jöttek. Balra szép kilátás nyílt a Vértes erdős dombhátaira, éppen most szállt fel a völgyekből nagy pamacsokban a pára. Pár percre elgyönyörködtem a látványban, aztán hátrafordultam. Vértessomló házai mögött a Nagy-Somló erdős oldala emelkedett, tetején jól lehetett látni a kilátó tornyát. Szusszantam egyet a mezők közepén, aztán folytattam az utam.

A mezőszéli útelágazásban jobbra térve ismét erdőbe kunkorodtak a keréknyomok, és a sárguló, barnuló lombok alatt baktattam tovább. Ebben az évben is sikerült kifognom a talán legszebb időszakot, amikor már színesek a levelek a fákon, de még csak alig-alig hullnak le a földre. Szeretem ezt az évszakot, igyekszem erre a néhány hetes időszakra minden évben több túrát is szervezni! Jókedvűen róva az utam pár perc alatt elértem az erdőfolt túlsó szélét és a Vértest keresztező főutat. Pár lépést a forgalmas aszfaltcsík szélén ballagva érkeztem meg a Majki Kamalduli remeteséghez vezető széles, murvás úthoz.

A Vértes dombjai közül épp szállt fel a pára
A Vértes dombjai közül épp szállt fel a pára


Visszatekintés Vértessomlóra és a Nagy-Somló erdős oldalára
Visszatekintés Vértessomlóra és a Nagy-Somló erdős oldalára

A piros sáv jelzéseket követve ráfordultam, és a Horgásztó partját elérve már meg is pillantottam a fák felett a beállványozott templomtornyot. A tavat magam mögött hagyva meg is érkeztem a kis dombocska lábához, itt a piros sáv jelzések balra tértek, egy keskeny aszfaltútra, de én felballagtam a murvás út folytatásán az épületegyütteshez. Egy évvel korábban, 2018 júniusában jártam már erre az Országos Kerékpáros Körtúrán, azóta szépen kitatarozták az épületeket, de most a park volt elkerítve felújítás miatt. Akkor vezetéssel végigjártam az egész remeteséget, és bár éppen az érkezésemkor indult a tíz órás csoport a bejárásra, most nem csatlakoztam hozzájuk.

Az 1748-ban alapított kamalduli remeteség 17 kis remetelakásból, a barokk templom megmaradt tornyából és a kastélyból (konvent épület) áll. A néma barátok élete házikójuk magányába visszavonultan telt munkával, imádkozással, böjtöléssel. Nem sokáig élhettek azonban itt Majkon, mert 1782-ben II. József több egyéb renddel együtt a kamaldulit is megszüntette, ezt követően az épületeket más célra kezdték használni. Kértem egy emlékbélyegzést a pénztárban - amúgy a remeteség nem KDP pecsételőhely, de van pár rubrika az igazolófüzetben az ilyen bélyegzések számára is –, pár percet beszélgettem a pénztáros úrral, aztán újra a hátamra kapva a zsákot továbbindultam innen is.

Majk - A Horgásztó partjáról már látszik a kamalduli remeteség templomtornya
Majk - A Horgásztó partjáról már látszik a kamalduli remeteség templomtornya


Majk - A Konvent épületétől balra egy remetelak is látszik
Majk - A Konvent épületétől balra egy remetelak is látszik

Az útelágazásba visszaballagva az aszfaltúton már gyorsan átértem Oroszlányba, először az erdőben, majd mezők között vándorolva értem el a kisváros határát. Az országút folytatásán, a hosszú és egyenes Majki utca járdáján indultam tovább a központ felé, aztán a családi házak közötti utcácskákon sűrűn váltva és a Topolya-kút mellett elhaladva az Alkotmány utcán értem be a centrumba. Itt megálltam egy pillanatra, hiszen pecsételnem kellett a Czermann étterem teraszán lévő bélyegzővel a füzetembe. Gyorsan elvégezve az adminisztrációt körbepillantottam, úgy láttam, hogy a vendéglő még zárva van, de a szemembe ötlött a szomszédos szolgáltatóház falán a Borostyán vendéglő hatalmas cégtáblája.

A motyót a vállamra kapva átballagtam hát oda, ebédelni még túl korán lett volna, de gondoltam, egy sört azért megiszom, mielőtt továbbindulnék Oroszlányból. Pár percet elüldögéltem a vendéglőben, szusszantam egyet, miközben lassan elkortyolgattam a Borsodimat, aztán a vendéglő melletti körforgalomban balra térve a Rákóczi Ferenc úton ballagtam tovább. Egy percre megállva a Fő téren megörökítettem a bányászemlékművet, aztán a Fürst Sándor utcán lesétáltam a vasútállomásra. A vágányok mellé fordulva hagytam magam mögött a kisvárost, aztán a szombati nap lévén zsúfolt piactér mellett értem el a következő útelágazást.

Keskeny aszfaltúton ballagtam át Majkról Oroszlányba
Keskeny aszfaltúton ballagtam át Majkról Oroszlányba


Oroszlány - A Topolya kút
Oroszlány - A Topolya kút


Oroszlány - Bányászemlékmű
Oroszlány - Bányászemlékmű

A szinte egyenesen dél felé vezető Mindszenti utcán végigsorjáztam a garázssor leharcolt épületei előtt, aztán az út átvágott egy új ipari park csarnoképületei között. Az üzemek utáni újabb útkereszteződésben a széles aszfaltút jobbra tért, én pedig egyenesen folytattam az utam egy jóval keskenyebb aszfaltcsíkon. Nyaralók, hétvégi házak előtt ballagtam el, egy öreg villamos alállomás is elmaradt mögöttem az út jobb oldalán, végül az új-mindszenti erdészháznál lévő útelágazásban hagytam magam mögött a Majktól idáig kitartó aszfaltot. Jól kitaposott földúton indultam tovább, aztán pár perc múlva már ez erdőben álltam meg a következő pihenőmre.

Ekkor már egy óra felé járt az idő, elővettem hát az ebédre készített szendvicseimet, aztán evés után még elfeküdtem pár percre a rét füvén. Szikrázóan sütött a nap, egy felhő sem volt az égen, de az idő épp kellemesen volt csak meleg. Szép volt ez az október közepi vénasszonyok nyara, és az előrejelzések a következő napokra is ezt az időjárást jósolták! Habár reggel még a vékony polár pulóveremben indultam el Vértessomlóról, de már Majkon a derekamra kötöttem azt, most pedig erre a napra végleg elsüllyesztettem a hátizsákomba és egyszál pólóban indultam tovább negyed kettő felé, amikor véget vetettem a hosszúra nyúlt sziesztának.

Az aszfalt még sokáig kitartott a talpam alatt Oroszlányt elhagyva
Az aszfalt még sokáig kitartott a talpam alatt Oroszlányt elhagyva


Pihenő az erdei út melletti füves réten
Pihenő az erdei út melletti füves réten

Egy idő után az erdei út egyre homokosabbá vált, néha bokáig süppedtek a bakancsaim a lisztszerűen fimon homokba, de azért komolyabban nem zavart a járásban. Negyed kettő felé ballagtam el a Dobai-kút pihenőházának telke előtt, aztán pár perc múlva már a volt bányagödörben létrejött Dobai-tó mellett jártam. Megállva pár pillanatra készítettem néhány képet a bekerített telken fekvő tavacskáról, aztán az erdőbe visszatérve turista csapatok húztak el mellettem. Meg sem kíséreltem felvenni a nagy málhámmal a sokkal haladósabb tempójukat, így aztán pár perc múlva már el is tűntek a szemem elől egy útkanyarban.

Egy idő után újabb keskeny aszfaltútra akadtam az erdőben, a Vértes túraatlaszom ezt Terv útként jelölte. Jó másfél kilométert ballagva rajta negyed három felé értem el a Tekert-iharfa-tisztást, vagyis a következő letérésem helyét. Elolvastam az útjelző táblákat, ezek egyike öt kilométerre taksálta a Pusztavámi ipartelepeket (a következő pecsételőpontot) és tizenkettőre Mórt, terveim szerint valahol a kettő között szerettem volna sátrat verni az erdőben.

Kilátás a homokos útról a bekerített tóra
Kilátás a homokos útról a bekerített tóra


Pihenő a Tekert-iharfa-tiszás útelágazásában
Pihenő a Tekert-iharfa-tiszás útelágazásában

Itt is megültem pár percre a fűben, és közben a térképet is átnéztem, mi vár még rám a következőkben? Jelentősebb szinteket már nem jelzett a térkép (igaz, eddig sem volt túl sok), inkább csak kanyargott a piros sáv jelzés turistaútja az erdőben, sűrűn váltva az utak között. Itt is napoztam egyet, végül pár perc múlva jobb ötlet híján továbbindultam. Letértem az aszfaltútról a felfestett jelzéseket követve, és egy jó darabon haladtam az erdőben, ligetes dombtetőkön haladó keréknyomokon.

Valóban nem akadtam össze sok szinttel, de a jelzéseket figyelni kellett az elágazásokban! Ott voltak azok mindenhol, ahol kellett, csak éppen a gyakori váltások miatt állandóan nézelődni kellett. Ráadásul errefelé a már tíz éves Gerecse-Vértes túraatlaszomban jelölthöz képest alaposan megváltozott a Közép-dunántúli Piros Túra útvonala, ezért aztán nem sok hasznát vettem a térképnek! Szerencsére letöltöttem a netről az indulás előtt a turistautak legfrissebb változatát, így legalább a GPS-em pontosan mutatta az utat!

Erdei úton
Erdei úton


Ligetes dombtetőkön keresztül vezetett az utam
Ligetes dombtetőkön keresztül vezetett az utam


Kilátás az erdőszéli útról a Lépakuti-tóra
Kilátás az erdőszéli útról a Lépakuti-tóra

Három után pár perccel pillantottam meg a fák között a Lépakuti-tavat, ezt a földúton dél felől kerültem meg. Láttam, hogy több autó is áll az út mellett a fák között, egy nagyobb piknikező társaságot pedig lenn a tóparton pillantottam meg. Gyorsan elsorjáztam a volt bányató mellett, aztán folytatódott az erdei kacskaringózás. Egy idő után jól kijárt, kavicsos erdei makadámútra akadtam, ami aztán egy komolyabb emelkedéssel felkapaszkodott a dombok közé, a Vértes tábor üdülőjéhez. Itt találtam meg a következő pecsétet a Vértes Natúrpark „szabványos” tájékoztató táblájára szerelve. A tábla térképét csekkolva láttam, hogy még az is az atlaszomban és az igazolófüzetemben lévő, de már megváltozott KDP nyomvonalat mutatja!

Benyomtam a következő stemplit is az igazoló füzetembe, aztán megültem pár percre a tábla melletti pihenőpadon. Ekkor már négy óra múlt pár perccel, tudtam, hogy egy órán belül tábort kell magamnak találnom, mert aztán hamar leszakad már az őszi este! De nem is voltak már nagy terveim: csak a Mór előtti gerincre akartam felkapaszkodni, ami innen talán egy durván félórás menetet jelentett! Ezért aztán nem is siettem túlságosan, indulás után még megcsodáltam Szent Bernát, a turisták (valamint vándorok és zarándokok) védőszentjének faragott faszobrát, aztán még le is sétáltam a tábor alatti forráshoz.

Fentről láttam, falépcsők vezetnek le a kis mélyedésben álló, szépen kiépített foglalathoz, megindultam rajtuk lefelé, pár lépéssel el is érve a völgy alján a látszatra avarral borított sík rétet. Leléptem a legutolsó fokról a tisztásra, és keményen meglepődtem, amikor bokáig vízbe toccsantam a bal lábammal! De ekkor már nem tudtam megállni, vitt tovább a lendület, kénytelen voltam a jobbal még egyet lépni, amivel aztán már szinte lábszárközépig vízbe merültem. Mint a villám, visszaugrottam, de ekkor már a büdös, pangó, sáros víz befolyt a bakancsomba! Hogy is van ez? Mibe léptem itt bele?

KDP pecsételőpont a Vértes tábor épülete előtt
KDP pecsételőpont a Vértes tábor épülete előtt


Szent Bernát szobor áll a Vértes tábor melletti útelágazásban
Szent Bernát szobor áll a Vértes tábor melletti útelágazásban


Ez nem tisztás, hanem egy avarral belepett pangó vizű tavacska!
Ez nem tisztás, hanem egy avarral belepett pangó vizű tavacska!

Egyik túrabotommal átszúrva és félrelökve a vastag avarréteget láttam csak, hogy az úszik a mélyedést feltöltő, ki tudja milyen mély víz felszínén! Hát ezt jól megszívtam! Elgondolkodtam azon, hogy zoknit cserélek, de aztán letettem róla. A jobblábas bakancsomba már úgyis befolyt a víz, ha zoknit cserélnék, akkor az is csupa víz lenne, így aztán csak legyintettem egyet és továbbindultam. Visszatértem a piros sáv jelzés keréknyomaira és megkezdtem a kapaszkodást a Vértes nyugati gerincére.

Nem siettem különösebben, de így is felértem a tetőre húsz perc alatt, itt aztán letérve az útról kerestem egy kevésbé hepehupás részt a ritkított tölgyesben, ahová aztán pár perc alatt fel is ütöttem a sátrat. Bedobálva a holmim el is rendezkedtem egy pillanat alatt, aztán lehúztam a lábamról a vizes bakancsokat. Megcsapta az orrom az állott víz szaga, ezért aztán kitettem a cipőket a sátor elé szikkadni és melléjük terítettem a zoknikat is. Így még azokat sem tehetem be a zsákba, mert aztán büdös lesz tőlük minden holmim!

Az alkony utolsó fényeinél vacsoráztam meg és szóltam haza telefonon, lediktálva a GPS-ről a sátram pontos pozícióját. Gyorsan csekkoltam a többi adatot is: ezen a túranapon 24,3 km-t tettem meg, összesen 278 méter szinttel. Fél hét felé már teljesen sötét volt, átöltöztem hát éjszakára, aztán a hálózsákba bebújva még egy jó darabig zenét hallgattam a mobilomról, mire elálmosodtam. Már nyolc óra felé eltettem magam másnapra, mert nagy terveim voltak a túrám második napjára: szerettem volna eljutni a Hamuház melletti Csiklingvárhoz, mert Attilával ott beszéltem meg találkozót hétfő kora reggelre!


-hörpölin-



A túraleírás letölthető Microsoft Word „.doc” formátumban! A letöltéshez kattints az alábbi ikonra:
A túraleírás letöltése Microsoft Word formátumban





  View My Stats