Közép-dunántúli Piros Túra
8. nap: Felsőkincses határa - Inota
2019. október 22. (kedd)

Mint a címből is látható, nem jutottam el Várpalotáig, előtte nagyjából öt kilométerrel, Inotán fejeztem be a négynapos túrámat! Na, de haladjunk szépen sorjában! Ezen a napon is fenn kukorékoltam már négy órakor, persze a fogyó, utolsó negyedében lévő Hold most is betűzött a ritkásan álló facsoportok között a sátramba. Komótosan, félig még a hálózsákomban fekve megreggeliztem, aztán hozzáláttam a holmijaim elpakolásának. Már felöltözve elnetezgettem egy darabig, az Időkép meteorológiai oldal felhőképén kicsit meglepődve, hiszen eléggé ködösnek mutatta a Közép-Dunántúlt. Negyed hét felé hazatelefonáltam, röviden közölve a nejemmel, hogy túléltem ezt az éjszakát is, aztán mindent kidobáltam a sátorból és még a fejlámpám fényében lebontva azt hét előtt pár perccel bekapcsoltam a GPS-t és belevágtam az utolsó túranapomba.

Már összekészítve áll a hátizsákom a Felsőkincses feletti sátorozóhelyemen
Már összekészítve áll a hátizsákom a Felsőkincses feletti sátorozóhelyemen

A facsoportok között visszatörtettem az erdei útra, ezen aztán már pár perc alatt kijutottam a felsőkincsesi zártkertek és víkendházak övezetébe. A földút keskeny, de jó minőségű aszfaltburkolatot kapott, én pedig a Szeg-hegy oldalában ereszkedve egyre jobban belemerültem a ködbe! Nem tévedtek hát a meteorológiai oldalak, tényleg köd terpeszkedett a környéken, és csak a dombtetők álltak ki belőle. Úgy látszik, a telep pár házában életvitelszerűen is lakhattak, mert több autó elől is félre kellett húzódnom, ahogy elsorjáztak mellettem az országút felé tartva.

A telepet elhagyva egy széles mezőre fordult ki az út, pár tucat lépés után erről letérve délkelet felé indultam tovább, a Kő-hegy fenyvese felé. A szellős feketefenyvest elérve a fák között kanyargott tovább az ösvény, korábban a Google Earth légifelvételei alapján ide terveztem a sátorozást. Tényleg eszményi hely volt sátorverésre a ritkított, füves aljú fenyves, de végül is a másik hely sem volt rossz! Aztán földút fordult alám, ez pedig levitt egészen Iszkaszentgyörgy határáig, a temetőhöz. Csak itt figyeltem fel a piros sáv jelzések hiányára, és a GPS-re pislantva vettem csak észre, hogy a KDP már percekkel korábban letért erről az útról!

Ködben úszó feketefenyvesen kanyargott át a túraösvény
Ködben úszó feketefenyvesen kanyargott át a túraösvény


A turistajelzés halála. Piros jelzés egy kidőlt fenyőn.
A turistajelzés halála. Piros jelzés egy kidőlt fenyőn.

Visszaballagtam a letérésig, ami jelezve volt, csak éppen a köd miatt nehezen volt észrevehető! Szinte láthatatlan, a rétek magas füvébe belevesző gyalogösvényre tereltek a jelzések, ezen ballagtam vagy négyszáz lépésnyit, mire egy másik földútra akadtam, ami aztán tényleg levezetett a faluba. Keskeny aszfaltúton értem el a kastélyparkot, már tudtam, hogy itt kell letérnem a piros sáv jelzések útvonaláról, hogy beballagjak a központba pecsételni. Rátértem hát a Rákóczi Ferenc utcára és elsétáltam a falu főteréig, a Kossuth térig. Bélyegeztem a Patkó presszó falán található bélyegzővel a füzetembe, aztán betértem egy üveg sörre.

Épp mikor kiléptem a presszóból a pihenőm végén, akkor kezdett feloszlani a köd a faluban, és melegen kisütött a reggeli nap. Visszasétáltam a faluvégre, közben elgondolkodtam azon, hogy megnézzem-e a barokk Amadé–Bajzáth–Pappenheim kastélyt, de beláttam, hogy egyrészt még zárva van, másrészt pedig győzött a lustaságom, hiszen lesz még ezen a túranapon éppen elég legyalogolandó kilométer, nem kell azt még szaporítani kisebb-nagyobb kitérőkkel! Így aztán csak végigsétáltam az országúton a kastélypark kőkerítése mellett, aztán annak a túlsó sarkánál befordultam az erdőbe. Itt egy darabon a KDP útvonala fonódott a Kastélybirtok tanösvénnyel, széles, szinte sétányszerű gyalogúton kezdtem meg a kapaszkodást a dombok közé.

A Kastélybirtok tanösvény egyik állomása előtt vitt el az utam
A Kastélybirtok tanösvény egyik állomása előtt vitt el az utam


Egy idő után kiértem a ligetes hegytetőre
Egy idő után kiértem a ligetes hegytetőre


A KDP útvonala elhalad a Kőasztal előtt is
A KDP útvonala elhalad a Kőasztal előtt is

A gyalogutak között többször is váltva értem fel a ligetes dombtetőre, elhaladtam a Kőasztal és mellette felállított erdei pihenő padjai előtt, majd hamarosan elértem a csillaghegyi kilátót. Itt megálltam pár percre és felkapaszkodtam a favázas toronyba. Bár a kilátó már kiemelkedett a ködből, de a pára még ott gomolygott a dombtető körül, így aztán szinte semmit sem lehetett látni fentről. Viszont a már percek óta egyfolytában hallott monoton háttérzaj forrását végre megpillanthattam: egy murvabánya és a zajos kőaprítója működött alig pár száz lépésnyire tőlem! Nem is vesztegettem sok időt itt, leereszkedve a favázas kilátóból a hátamra kaptam a batyut és folytattam az utam.

Favázas kilátó áll a Csillag-hegyen
Favázas kilátó áll a Csillag-hegyen


A köd miatt semmilyen kilátás nem volt a toronyból
A köd miatt semmilyen kilátás nem volt a toronyból

A dombtetőről leszaladva a bekerített murvabánya mellett vezetett egy rövid ideig az utam – itt a jól kitaposott földút megint félrevitt, mert nem figyeltem a letérő jelzésekre –, aztán a szántóföldek széléről már ismét az erdőben visszakapaszkodtam a fennsíkra. A fákat magam mögött hagyva kiértem a köves, füves pusztára, egy darabig az erdőhatártól nem messze kanyarogtak a kavicsos keréknyomok, majd kereszteztem egy másik, a fennsíkon fekvő kőbánya széles földútját és elértem a Leányvágó víkendházas övezetét. Átvágtam a telepen, utána ismét a köves fennsíkon kanyarogtak a keréknyomok, melyek bal felé kunkorodva egy erdőfolt szélére vezettek. Innen pillantottam meg magam előtt az utamba eső első szurdokvölgyet, vagyis a Szenes-horgot.

Már korábban, az igazolófüzet térképét nézegetve láttam, hogy ezen a túranapon több párhuzamos, északnyugatról délkelet felé tartó eróziós völgyet is kereszteznem kell, ez volt közülük az első. Ezen a környéken horognak nevezik ezeket, a Keleti-Bakony füves, erdőfoltos felszínét tagoló csapadék vájta, de állandó vízfolyással nem rendelkező, sokszor sziklás falú völgyeket. Utam során szám szerint négy ilyen mély árkon kellett átkelnem, sorrendben a Szenes-horgon, a Száraz-horgon, a Sár-horgon és már közvetlenül Inota előtt a némileg szélesebb Hideg-völgyön.

A köd éppen most emelkedik fel a köves fennsíkról
A köd éppen most emelkedik fel a köves fennsíkról


A fennsíkon átvezető út az erdőhatáron kanyargott
A fennsíkon átvezető út az erdőhatáron kanyargott

A meredek, sziklás falú szurdokvölgy pereméről próbáltam felmérni az ereszkedés nehézségét, de nem sok rálátásom volt a lefelé vezető ösvényre, így aztán a lesz, ami lesz elvet követve belevágtam a lejtőbe. Az ösvény első szakasza eléggé meredek volt a sziklák között, alaposan a lábam alá kellett néznem, nehogy gatyaféken csússzak le a lejtőn, de aztán egyre lejjebb jutva már jól járható ösvényen értem el a mély eróziós árok fenekét. A Szenes-horog túlsó oldalán a kikapaszkodás nem volt olyan hosszú, meg talán a meredeksége is enyhébb volt, mint a túlsó oldalé, így aztán pár perc múlva már ismét a fennsík köves rétjein álltam. Innen sokkal jobb volt a rálátás a völgyre, mint a keleti oldaláról, készítettem hát pár fényképet róla. Egy szurdokvölgy tehát kipipálva a négyből!

A piros sáv jelzések ráállítottak a fennsíkról levezető keréknyomokra, ezeken ereszkedtem egészen Csór határáig. Az ezen a szakaszon nagyon precízen felfestett piros jelzések csupán egyszer bicsaklottak meg, egy elágazásban a jobban kijárt, bal oldali út mellett volt felfestve egy piros sáv jelzés, de utána aztán semmi. A GPS-re nézve az a másik úton jelezte a KDP útvonalát, ezért aztán arra indultam tovább, végül azon az útvonalon a jelzések is feltűntek hamarosan.

Megérkeztem a Szenes-horog keleti peremére
Megérkeztem a Szenes-horog keleti peremére


Visszatekintés a Szenes-horog nyugati pereméről a szurdokvölgyre
Visszatekintés a Szenes-horog nyugati pereméről a szurdokvölgyre

Csór legszélső házainál fordítottak vissza a piros sáv jelzések, és ismét kapaszkodó kezdődött vissza a fennsík felé. Egy ligetes erdőfolton keresztül kanyarogtak a keréknyomok, fenn a tetőn aztán ösvényre térve visszajutottam ahhoz a kavicsos, murvás úthoz, amin egy kisebb darabon már ereszkedtem Csór felé. Az ösvény az úttal párhuzamosan vezetett az erdőszélen, itt álltam meg a következő pihenőmre. Viszonylag jól álltam idővel, még csak tizenegy múlt pár perccel, és a térképen láttam, hogy már közeledem a második szurdokvölgyhöz, a Száraz-horoghoz. Rápihentem hát egy kicsit a meredek lejtőjére és az azt követő emelkedőre, aztán továbbindultam.

A levezető lejtő azonban nem volt nagyon meredek, és ráadásul ki sem kellett kapaszkodnom a horogból, mert az ösvény a szurdok alján északnak fordult, és csupán enyhén emelkedve végigvezetett a völgyön, egészen annak az északi végéig, ahol aztán elenyészett körülöttem az erdőben! Innen azonban egy eléggé technikás rész kezdődött a fák között, ugyanis a piros sáv jelzések többször is utat váltottak, és bár a letérések mindig pontosan jelezve voltak, folyamatosan figyelni kellett, mert a legkisebb elbambulás esetén is könnyen le lehetett térni a KDP jelzett útvonaláról! És ezt tapasztalatból mondom, mert többször is elkevertem és csak a jelzések hiánya tűnt fel pár perc múlva!

Letekintés a domboldalból Csórra és a még ködben úszó Sárrétre
Letekintés a domboldalból Csórra és a még ködben úszó Sárrétre


Leereszkedtem az ösvényen a Száraz-horog fenekére
Leereszkedtem az ösvényen a Száraz-horog fenekére


A Száraz-horog alját követtem addig a pontig, amikor az lassan elenyészett az erdőben
A Száraz-horog alját követtem addig a pontig, amikor az lassan elenyészett az erdőben

Végül dél után pár perccel álltam meg a harmadik szurdokvölgy, a Sár-horog nyugati pereménél. Az igazolófüzet térképe ezt jelezte a szintvonalak alapján a legsekélyebbnek, viszont innen pillantottam meg először a távolban a Baglyas csúcsát magam előtt. Itt már csak alig két kilométerre voltam a csúcstól, és úgy éreztem, még magasan fölém tornyosul! Megebédeltem a fűbe letelepedve, ittam rá az egyre jobban megcsappanó vízkészletemből, aztán jobb ötlet híján folytattam az utam.

Valóban viszonylag gyorsan és egyszerűen átértem ezen a szurdokvölgyön, aztán kiléptem a fák közül az egészen a Baglyas csúcsáig terpeszkedő köves mezőre. Gyakorlatilag eltűnt előlem minden nyom, aztán alaposabban körülnézve a mezőn a távolban magányosan álló fán fedeztem fel egy, a szabványosnál jóval nagyobb piros sáv jelzést. Arrafelé vettem az irányt, és a fát elérve már láttam messze, egy fehérre meszelt betontömbön a következőt. Aztán az alig járt ösvény is kibontakozott előttem a gyér fűben, amely jobbra húzva megkerülte az északi vége felől a következő horog, a Bagoly-völgy erdős mélyedését.

A Sár-horog keleti pereméről pillantottam meg először a Baglyast
A Sár-horog keleti pereméről pillantottam meg először a Baglyast


Kezdődik a Baglyas-hegy csúcstámadása!
Kezdődik a Baglyas-hegy csúcstámadása!

Az erdősarkon nyugat felé fordulva kezdtem meg a kopár domboldalban a Baglyas-hegy csúcstámadását, amikor az alig látható nyomokon egy hozzám hasonlóan nagy cókmókkal közeledő túrázót vettem észre. Megálltunk pár percre beszélgetni, ő aznap reggel indult túrára Várpalotáról és valahol Oroszlány közelében szerette volna befejezni a menetet, én pedig elmondtam, hogy épp onnan indultam és pont Várpalotáig szeretnék eljutni. Aztán kölcsönösen jó utat kívánva egymásnak mindketten továbbindultunk, és a kanyargós keréknyomokat figyelmen kívül hagyva csak úgy, toronyiránt megindultam a hegytető felé.

Egy óra után pár perccel érkeztem fel, és a köves-füves dombtetőn elterülve pihentem pár percet, aztán összeszedtem magam annyira, hogy körülnézzek a tetőn. Bár hétágra sütött a nap, még kora délutánra is párás maradt egy kicsit az idő, ami némileg korlátozta a kilátást. A bekerített átjátszó tornyot megkerülve azonban alaposan belátható volt a teljes környék. Közvetlenül alattam az Inotai erőmű épületei és hűtőtornyai álltak, tőle jobbra, délnyugat felé tekintve Inota falu is feltűnt a Sárrét medencéjének peremén. Kissé távolabb már látni lehetett Várpalota lakótelepeit, mögötte a párás távolban a Péti Nitrogénművek épületei, lepárlótornyai is felderengtek.

Kemény kapaszkodás végén értem fel a Baglyas tetején álló átjátszó toronyhoz
Kemény kapaszkodás végén értem fel a Baglyas tetején álló átjátszó toronyhoz


Kilátás a Baglyasról Székesfehérvár felé
Kilátás a Baglyasról Székesfehérvár felé


Ezt a horgokkal szabdalt fennsíkot kereszteztem idejövet
Ezt a horgokkal szabdalt fennsíkot kereszteztem idejövet


Kilátás észak felé a Burok-völgy bejáratára és Bakonykútira
Kilátás észak felé a Burok-völgy bejáratára és Bakonykútira

Észak felé Bakonykútira és a Burok-völgyre lehetett letekinteni, északkelet felé pedig feltűnt a távolban Isztimér és Gúttamási. A távolban, északkeleten a Vértes erdős oldala húzódott a látóhatáron, innen is látni lehetett Csókakő várát! Kelet felé még Székesfehérvár is feltűnt a párás messzeségben! Sokat hallottam már a Baglyasról nyíló panorámáról, de a valóságban is látva azt kijelenthetem, hogy kihagyhatatlan látnivaló! Sokat fényképeztem, a távcsővel is körülnéztem, végül a magassági pont egyik oszlopára szerelt bélyegzővel pecsételtem az igazolófüzetembe. Fél kettő felé indultam tovább a tetőről, miközben a távolban Várpalota közelinek tűnő épületeit nézegettem és azt számolgattam, mikorra is érhetek már oda?

A köves domboldalban éppen csak kivehető keréknyomokon kezdtem az ereszkedést az Inotai erőmű távoli épületei felé, aztán ezekről tértem le jobbra, egy oldalvölgybe bevezető ösvényre. Köves, meredek lejtő kezdődött a völgyecske alján, alaposan a lábam alá kellett néznem itt is minden lépésnél. Ez volt a túra talán leghosszabb ereszkedése, szinte minden szintet elvesztettem itt, amit Iszkaszentgyörgytől idáig gyűjtögettem! Végül az oldalvölgy csatlakozott a jóval szélesebb Hideg-völgyhöz, a mai utolsó horoghoz. A széles völgy alján futó keréknyomokon indultam tovább a jelzéseket követve, és a térkép alapján tudtam, jó kilométernyit ezen kell ballagnom a legközelebbi letérésig.

Kilátás a Baglyas oldalából Várpalotára
Kilátás a Baglyas oldalából Várpalotára - ez a kép azért elég nagy zoommal készült!


Az Inotai erőmű felé ereszkedtek a keréknyomok
Az Inotai erőmű felé ereszkedtek a keréknyomok

A meredek lejtőn eléggé visszafogtam magam, a jól járható úton azonban kilépve egészen egy, az utat lezáró kerítésig meneteltem, de az azon átvezető létrán már csak egy kék négyszög jelzést láttam. Azannya! Hová tűnt a KDP? Persze a GPS-re tekintve azonnal láttam, hogy pár száz lépéssel korábban letért erről az útról, így aztán mérgelődve visszakutyagoltam a leágazásig. Ott voltak bizony a jelzések, csak éppen nem vettem észre azokat!

Saját figyelmetlenségem miatt csóválva a fejem indultam tovább a piros sáv jelzéseket követve, és őszintén meg kell mondanom, a túra legmeredekebb emelkedője kezdődött a sziklás domboldalban! A nagy zsákkal a hátamon kicsit mindig előrehajolva járok, hogy a súlypontom mindig a talpam felett legyen, hát ez az emelkedő olyan meredek volt, hogy a szokásos tartásomban már a kezemmel is elértem a sziklás ösvényt és így kézzel-lábbal is tudtam kapaszkodni a sziklás hegyoldalban kanyargó, szuszogtató ösvényen! Többször is meg kellett állnom pár pillanatra a kaptatón, hogy némi levegőhöz jussak, végül kínnal-keservvel, de felértem újra a fennsík peremére. Innem már pár lépéssel elértem egy kilátópontot, ahol aztán hosszabban megpihentem. Ez a kapaszkodás alaposan megszívatott! Letekintve persze szép volt a kilátás a magam mögött hagyott mély völgyre.

Visszatekintés a Hideg-völgyre a sziklaperemről
Visszatekintés a Hideg-völgyre a sziklaperemről

Nagyon indiszponált lehettem, mert a horog peremének erdejét magam mögött hagyva a mezőkön megint letértem a jelzett útról! Hiába no, a kitaposott ösvény félrevitt, ugyanis nem azt kellett volna követnem észak felé, hanem nyugat felé kellett volna folytatnom az utam. Ezt persze csak a GPS mutatta, jelzés sehol, persze nem is lehetett volna felfesteni sehová a mezőn, viszont ösvény sem vitt arrafelé! A mezőn egy nagyfeszültségű távvezeték vezetett keresztül, a GPS szerint ezt kellett követnem, aztán meg is pillantottam a legközelebbi fémszerkezetű oszlopon egy piros sáv jelzést! Gyakorlatilag minden nyom nélkül a gazban törtetve követtem a vezeték nyomvonalát, aztán pár perc múlva észrevettem a vezetékkel párhuzamosan futó keréknyomokat. Jobb híján azokra tértem rá.

A jelzések ezután sem lettek sűrűbbek, de a GPS szerint ezeket a keréknyomokat követte a Közép-dunántúli Piros Túra a következőkben. Nagyjából egy kilométernyi menet végén, már a közvetlenül az Inotai erőmű feletti dombtetőn álltam meg a következő pihenőmre. Itt is elterültem a fűben, mint egy béka és a távolban innen is látható várpalotai lakótelepek látványában gyönyörködtem. Odáig kellene még eljutnom, de éreztem, a Hideg-völgyből való kikapaszkodás és a mezőkön való kóválygás elvitte minden erőtartalékomat! Ettem egy keveset a nálam lévő maradékokból, a Baglyason meghagyott csúcs-csoki Balaton szeletet is gallér mögé küldtem, megittam a vizem maradékát, aztán elgondolkodtam a továbbiakon.

Még mindig belefért volna az időmbe elmenni Várpalotáig, hiszen még csak fél négyre járt az idő, de se kedvem, se energiám nem volt ehhez! Végül döntöttem: kiszállok Inotán! Térkép szerint talán két kilométernyire lehettem Inota központjától, átöltöztem tehát a domboldalban az úti ruhámba, aztán még sokáig elheverésztem a fűben, mire rászántam magam a továbbindulásra. Végül hátamra kapva a motyót fél óra alatt leereszkedtem a faluba. Még a piros sáv jelzéseket követve értem el a faluközpontban a Böllér vendéglőt, és beültem a söröző részére. Azonnal kértem egy jéghideg Borsodit, azt kortyolgatva aztán elgondolkodtam a továbbiakon.

A Baglyas látképe az Inotai erőmű feletti mezőkről
A Baglyas látképe az Inotai erőmű feletti mezőkről


Az Inotai erőmű látképe a dombokról
Az Inotai erőmű látképe a dombokról

Inotán – bár van vasúti megállója – már évek óta nem állnak meg a vonatok, csak a szomszédos Várpalotán, de oda át kellene még jutni valahogy! Próbáltam rákeresni a neten a helyközi buszokra, de nem találtam semmit. Végül a presszó közönségéhez fordultam, ők mondták, hogy Várpalotáról a városi buszok járnak át ide, és ilyenkor, hétköznap délután eléggé sűrűn szoktak közlekedni! Aztán az is felmerült, hogy október 1-től valami változás volt a buszok üzemeltetésében, de abban mindenki egyetértett, hogy csak menjek ki a sörözőtől talán százlépésnyire levő megállóba, és jönni fog busz hamarosan!

Így is tettem, aztán jött is egy busz pár percen belül! Negyed hat felé érkeztem meg vele Várpalota központjába és tudtam már a térképről, hogy az állomás innen még vagy kilométernyi gyaloglás. A kigyűjtött menetrend szerint 17:24-kor indult egy vonat Budapest felé, de ahhoz már szinte futnom kellett volna, meg persze még a jegyet is meg kellett volna vennem a pénztárban, így aztán inkább komótosan sétálva tettem meg a városközpont és a vasútállomás közötti utat. Épp hallottam még a távoli hangosbeszélőt, ahogy bemondja a vonat indulását, aztán pár perccel később egy körforgalom mellett elhaladva elértem az állomásépületet. Megvettem a jegyem a 18:21-es gyorsra, aztán a maradék több mint háromnegyed órát az épület egyik peron felőli padján lebzseltem végig.

A vonat pontosan indult és percnyi pontossággal érkezett Kelenföldre. Volt még időm átsétálni a buszvégállomásra, aztán egy 250-es busszal már hazáig utaztam. Nyolc előtt pár perccel léptem be a lakásunk ajtaján.


-hörpölin-



A túraleírás letölthető Microsoft Word „.doc” formátumban! A letöltéshez kattints az alábbi ikonra:
A túraleírás letöltése Microsoft Word formátumban





  View My Stats