Ez az éjszaka is nyugodtan telt, eléggé messze vertem fel a sátram az országúttól ahhoz, hogy a fák alaposan megszűrjék a zaját, a közeli tanyák kutyaugatása is alig ért csak el hozzám. Szokás szerint ezen a reggelen is négy után már kipattant a szemem, és mivel éreztem, ebből már nem lesz alvás, egy darabig még elnetezgettem a mobilommal a hálózsákomban fekve. Szerencsére éjszaka teljesen feltöltődött a teló a power bankról, így aztán meglátogattam a kedvenc oldalaimat, és részletesen megnéztem az időjárás előrejelzéseket is.

A túrákon két időjós oldalt szoktam rendszeresen figyelni, az egyik az osztrák állami meteorológiai intézet, a ZAMG oldala, ahol kis filmecske mutatja meg Közép-Európa térképén a következő három napra várható csapadék és felhőzet előrejelzését, a másik pedig a cseh Windguru, amely pedig táblázatos formában közli a következő napok időjárást a térképen kiválasztható helyekre. Mindkettő szerint egy mediterrán ciklon fogja uralni a következő napokban Dél-Magyarország időjárását, viszont az eső mennyiségét tekintve még nagy volt a bizonytalanság. Mindenesetre ez a túranap még naposnak ígérkezett, késő délután fog csak becsúszni hazánk fölé a ciklon melegfronti felhőzete, ami általában tartós esőt szokott ígérni.

Éppen elkezdett világosodni, amikor megreggeliztem, leradíroztam a képemről a borostát az elemes borotvámmal, macskamosdást tartottam pár deci vízből egy fürdőszivacs segítségével és összepakoltam a holmim a kerékpáros táskába és a hátizsákomba. Szokás szerint hat óra után dobáltam ki a cókmókot a sátorból, miközben a felkelő nap már beragyogott a fák közé. Jólesett a foltokban az arcomra eső melengető napsugár az előző nap borongós időjárása után, gyorsan lebontottam hát a sátrat is és felmálháztam a bringát. Negyed hét után még röviden bejelentkeztem telefonon a nejemnél, közöltem, hogy túléltem ezt az éjszakát is, és délután már Bajáról jelentkezem a Sugovica-parti kempingből!

Fél hét felé kapcsoltam be a turista GPS-em, indítottam a mobilomon a Stravát és toltam ki a bicajt a tanya bekötőútján a Kiskunmajsa és Kiskunhalas közötti országútra. A derült égbolt alatt eléggé lehűlt a levegő kora reggelre, nem is lazsáltam egy percet sem, felkapva a kerékpárra felvettem egy, a szokásosnál erősebb tempót, hogy kicsit kimelegedjek. A korábbi reggelekhez hasonlóan most is abszolút szélcsend ülte meg a tájat, a szinte tökéletes aszfaltozású országúton is simán gurultak a kerekek, a forgalom volt csak egy kicsit erősebb az előző nap délutáninál.

Az égre felpillantva azonban kénytelen voltam egy pillanatra megállni, hogy megörökíthessem a már lenyugodni készülő majdnem teleholdat! Annyira tiszta volt az égbolt, és annyira ragyogott rajta még napkelte után is Hold, hogy ez kihagyhatatlan felvétel volt! Mivel nem akartam sokáig az országút szélén, a kerékpárról le sem szállva álldogálni, anélkül indultam tovább, hogy visszanéztem volna a felvételeket, így csak otthon vettem észre a képek letöltése után, hogy olyan éles képeket készítettem maximális zoommal az égi kísérőnkről, hogy még a nagyobb kráterek is kivehetők a felszínén!

Teljesen eseménytelen út végén hét után pár perccel szálltam le a kerékpárról a kiskunhalasi vasútállomás előtt, hogy igazolást kérjek a pénztárban, hogy itt is jártam! A pénztáros hölgy aztán egy szó nélkül, azonnal bele is pecsételt az Országos Kerékpáros Körtúra igazolófüzetébe, sőt, még további jó utat is kívánt! Most, hogy az adminisztrációval végeztem, már csak a készleteimet kellett feltöltenem, mert elfogyott a vizem a reggelinél, és kellett egy kis nasi is, hogy napközben eszegethessek valamit.

Nem nagyon néztem körül Kiskunhalason, csak a halasi csipkemotívumokkal díszített panelház előtt álltam meg egy pillanatra, hogy lefényképezhessem azt. A városból kifelé tekerve azonban egyetlen élelmiszerboltra sem akadtam, viszont a település szélén egy óriási teszkóhoz értem. Itt aztán gyorsan be is szereztem a szükséges dolgokat, végül háromnegyed nyolc felé szálltam ismét nyeregbe, hogy belevágjak a napi szakasz érdemi részébe. Erre napra körülbelül 95 kilométer volt a terv, a kerékpáros útvonaltervezőm szerint pont ennyi volt a táv a sátorozóhelyemtől Baja központjáig.

Ezen a szakaszon a forgalmas 53-as úton kellett tekernem, ráadásul komolyabb kitérők nélkül ennek az útvonalnak még reális alternatívája sem volt! Egy kicsit be is rezeltem, ugyanis egy rettenetes minőségű, mély nyomvályús, töredezett szélű szakaszán hagytam el Kiskunhalast, ráadásul a forgalom is jelentős volt az úton. Eléggé feltartottam a mögöttem érkezőket azzal, hogy kénytelen voltam az út széléről a külső nyomvályúba behúzódni, de szerencsére az autósok nem voltak türelmetlenek, nem centizgettek az előzéseknél, és még csak rám sem dudáltak! Szerencsére ez a szakasz nem volt túl hosszú, aztán pedig egy kitűnő aszfaltozású, szélesre kiépített rész következett, ahol aztán már én is simán gurulhattam az úttest szélén, és ez engem utolérők is könnyen leelőzhettek.

A szélcsend továbbra is kitartott, ráadásul az elhaladó kamionok menetszele meg-meghúzott szinte olyan erővel, hogy alig kellett tekernem a pedálokat, vitorlázva gurulhattam akár száz métereket is! Minimális erőfeszítéssel kerekeztem le több mint 20 km-t egészen az 55-ös út keresztezéséig, itt álltam meg az első pihenőmre a körfogalom előtti buszmegálló műanyag kalickájának padjára letelepedve. Ekkor még csak háromnegyed kilenc volt, nagyon jól álltam idővel, de nem is akartam lazsálni, ugyanis Baján még a délután alaposan körül szerettem volna nézni!

Aztán a körforgalom után az 53-as út egy olyan szakasza következett, amelyet teljesen felújítottak: szélesen, tökéletes minőségben vezetett dél felé, ráadásul a forgalom jó részét elvitte a keresztező 55-ös főút. Tompát elkerüli az országút, és épp azon gondolkodtam, hogy be kell majd mennem a faluba valamilyen bélyegzést szerezni – hiszen itt is igazolnom kellett egy pecséttel az ittjártamat –, amikor egy kiskocsma, a Zöld Domb büfé tűnt fel az út szélén. Itt Tompa legszélső házai álltak csupán, meg is lepődtem a váratlan szerencsémen!

Benn kértem egy alkoholmentes Soproni Szűzt, aztán a pultos hölgy első szóra bélyegzett a füzetembe, tehát itt is gyorsan lerendeztem a papírmunkát! Újra elkönyveltem magamban, hogy jól állok az idővel, még csak fél tíz felé járt, én pedig már majdnem félúton voltam Baja felé! Kicsit elbeszélgettem a helyiekkel, kérdezték, merre megyek tovább, és amikor mondtam, hogy a Csikéria – Bácsalmás útvonalon szeretnék eljutni Bajára, mindenki igyekezett lebeszélni róla! Említettek mindenféle rettenetes dolgot, például hogy nagyon hepehupás, rossz minőségű arrafelé az aszfalt, autóval alig lehet végigmenni rajta! Meg hogy keskeny az úttest és az utat kísérő fasor miatt beláthatatlanok a kanyarok. Ráadásul az 55-ös út mellett folyamatos kerékpárút megy egészen Bajáig, azon gyorsabban odaérhetnék!

Már majdnem meg is győztek, de aztán több ok miatt mégis a hosszabb és rosszabb minőségű út mellett döntöttem, amikor kijöttem a kocsmából és felültem a bringára! Egyrészt már a hócipőm tele volt a forgalmas utakkal, ráadásul az 55-ös melletti kerékpárút sok látnivalóval sem kecsegtetett, másrészt időm pedig volt rengeteg, tehát sietnem egyáltalán nem kellett. Tehát kitartottam a faluk közötti mellékút mellett. Így aztán egy szakaszt még az 53-as úton tekertem (az utolsó kilométeren már kerékpárúton), aztán a határállomástól alig két kilométerre egy körforgalomnál jobbra fordultam egy keskeny, de azért eléggé jó minőségű mellékútra.

Már tudtam, hogy alig kilométernyire a letéréstől elérek majd egy érdekes látnivalót! Az úttól csupán pár méternyire áll a Redl-Nyéki-Podmanitzky kastély és a hozzá tartozó Szent Anna templom! A kastély jelenlegi formájában 1860-ban készült el, sorsa szinte azonos sok más magyar kastélyéval és kúriával: az államosítás után hadirokkant otthon működött itt, később volt raktár és termelőszövetkezeti iroda is. 1957-ben pszichiátriai betegotthon költözött a falai közé. A mellette álló Szent Anna templomot nemrég újították fel, Zsolnay kerámia tetőcserepeinek színkavalkádja már messziről felhívja rá a figyelmet. A kastély nem látogatható.

Persze megálltam itt a bringával és letámasztva azt felderítő körútra indultam. A kastély főhomlokzata pont az ellenkező, az úttól távolabbi oldalán volt, azt tehát nem tudtam megnézni, viszont a nemrég felújított templomot alaposan megbámultam. Persze rengeteget fényképeztem és eléggé jól is sikerültek a fotók a vakító napsütésben! Kicsit még eltébláboltam a környéken, aztán negyed tizenegy felé innen is továbbindultam.

Alig gurultam pár kilométert ezen az úton, megértettem, miért mondta a tompai kocsma törzsközönsége, hogy az út minősége nagyon rossz! Egyáltalán nem volt kátyús, sőt, talán egyet sem láttam az utam során, viszont az aszfaltozása kicsit hullámosra sikeredett! El is hiszem, hogy autóval haladva eléggé rázós lehet az út, azonban kerékpáros tempóval kitűnően járható ez a szakasz, sőt, néha kimondottan tetszett a bicaj lágy ringása az út hullámain! A forgalom szinte nulla volt rajta, bár itt is rendszeresen feltűntek a rendőrségi autók a közeli szerb határ miatt.

Óriási, már sárguló kukoricások, szomorúan, fejlógatva álló napraforgótáblák és búzamezők tarlói között ringatóztam el Csikériáig, ahol hosszabb pihenőt tartottam egy kiskocsma napernyős padjára letelepedve. Még csak tizenegy felé járt az idő, én pedig a napi táv felén már túltettem magam! Megiszogattam egy dobozos Soproni Szűzt, aztán már csak üldögéltem az árnyékos padon. A közeledő front forró, trópusi levegőt tolt maga előtt, ettől aztán a nyarat idéző idő kerekedett erre a napra! Végül negyed tizenkettő felé indultam tovább, de ekkor már a hőség miatt kicsit visszavettem a tempómon.

Nézelődve kerekeztem át a síkságon, itt is nagyrészt kukoricások és napraforgótáblák sorjáztak az út mellett, szememmel azonban a szőlőket kerestem. Még főiskolás koromban töltöttünk ezen a környéken, Csikéria és Bácsalmás között egy hetet szőlőszürettel és máig emlékszem azokra a szinte végtelen szőlőtáblákra, ahol dolgoztunk. Akármerre néztünk, csak hatalmas, kordonos művelésű szőlőtáblákat láttunk és most is ezeket kerestem a tekintetemmel, de szinte egyáltalán nem láttam szőlőket az út mellett!

Visszagondolva arra, hogy az EU-ba történt belépésünk után támogatást adtak a szőlők kivágására, nem is kellene csodálkozni azon, hogy ez lett a hatása! Felmérések szerint 2004 óta a szőlővel beültetett területek nagysága a felére csökkent Magyarországon! Persze ebben benne van az is, hogy egyszerűen nincs ember a nagy munkaigényű fázisokra, hiszen már nem jönnek évente ezerszámra a közép- és főiskolások szüretelni, meg nincs munkaerő a metszéshez sem! Tudom, hogy most már csak a minőségi borok tudnak megmaradni a piacon, de azt hiszem, a magyar homoki boroknak mindig megvolt a stabil vásárló közönsége nem csak idehaza, de külföldön is!

Ezen morfondírozva tekertem egy jó ideig, közben persze nézelődtem is, és a tükörsima Alföld után feltűnt a táj enyhe hullámzása. Ez már nem az a tökéletes síkság, ahol több mint ezer kilométert tekertem Tokaj óta, de még nem is igazi dombság, ez csak a Homokhátság, amely a Duna és a Tisza között húzódik hosszan, a Gödöllői-dombság déli peremétől egészen a magyar-szerb határig. A dombgerincek pedig valójában csak homokbuckák, melyeket megfogtak a növényzettel.

Bácsalmáson álltam meg ebédelni, itt aztán a Pedró Kocsmája járdára kitett asztalainál gallér mögé küldtem egy olyan nagy adag rántott húst rósejbnivel, hogy már mozdulni sem volt sok kedvem! Pedig fel kellett állnom, hogy a Bajáig még hátra lévő vagy harminc kilométert letekerjem! Aztán nyeregbe szállva már minden simán ment, a maradék távot úgy tettem meg a szántóföldek között, hogy csak egyszer álltam meg pihenni Bácsbokod után.

Baja előtt egy kellemes lejtőn legurultam a Homokhátságról a Duna völgyébe (a GPS szerint mindössze 40 méterrel a voltam a hátság tetején a folyó szintje felett), és a lejtő közepe táján távoli hegytető ötlött a szemembe. Ez nem lehet más, mint a Zengő! Az utolsó kiemelkedés, amit az utam során láttam, a Tokaji-hegy volt és most újra csúcsok tűntek fel előttem! Persze, nem egyenesen arra indulok tovább, hanem Bajáról először egy óriási vargabetűt teszek Dunaföldvárra, de aztán visszatérek még az Országos Kerékpáros Körtúra útvonalán a Mecsekbe!

Fél négy felé értem el Baja központját, megállás nélkül áttekerve rajta csak a Petőfi-szigeten szálltam le a nyeregből a Sugovica-parti kemping recepciójánál. A papírmunkát pár perc alatt elvégezve gyorsan felütöttem a sátrat a magaspart peremének fái között úgy, hogy a sátor bejárata a vízre nézzen! A holmit bedobálva átmentem a zuhanyozóba, és lemosva magamról a négynapos út porát egy sétára indultam a belvárosban.

Baján már többször is jártam, és minden alkalommal megragadott a szépen rendbe hozott városmag! A Szentháromság téren álló Városházával szemben a Duna mellékága, a Sugovica folyik, a középen álló Szentháromság szobor pedig karaktert ad a szabálytalan négyszög alakú térnek. Szépen rendbe lett téve a déli oldalán a volt Nemzeti Szálló, most Duna Wellness Hotel épülete is, de végeredményben minden itt álló épület méltó keretet ad a főtérnek. Sajnos maga a tér egy nagy autóparkoló, és nagyon illúzióromboló az itt várakozó sok jármű! Talán erre egy földalatti parkoló jó megoldás lenne, de ne legyünk telhetetlenek! Így is gyönyörű a Szentháromság tér!

Persze nem csak a főtéren érdemes körülnézni, végigballagva az Eötvös József utcán (amely sétálóutca) érkezünk meg a szépen parkosított Tóth Kálmán térre, ahol a kaszkád vízesés és a katolikus plébániatemplom a látnivaló. Innen csak pár perc séta a Páduai Szent Antal plébániatemplom, és mögötte a Déri-kert parkja. Kihagyhatatlan látnivaló a Halászpart, ahol a Sugovica partján egymás mellett sorakoznak a vendéglők, halászcsárdák. Itt vacsoráztam meg a városnézés után, aztán még tettem egy sétát a Sugovica-parti sétányon a víziszínpadig.

A kempingbe visszatérve láttam, hogy egy filmet játszanak a szabadtéri moziban, eléggé felcsavart hangerővel, de aztán a sátorba bemászva gyorsan elrendezkedtem éjszakára, rádugtam a power bankra a telót és eltettem magam másnapra. Annyira fáradt voltam, hogy a mozi hangerejével nem foglalkozva pár perc alatt el is aludtam. Ezen a napon egyébként 94,6 km-t tekertem a kerékpárcomputer szerint, a Strava pedig 101 méter szintemelkedést tett még hozzá ehhez.