Figyelem! Az első kéktúra bejárásom túraleírásainak elkészítése óta már tíz, sőt sokszor még annál is több év eltelt, azóta az Országos Kéktúra útvonala, az útvonal környezete, a pecsételőpontok és a jelzések felfestésének minősége számtalan helyen megváltozhattak! Csak a hangulatuk miatt hagytam meg ezeket az öreg túraleírásokat, ezek alapján már senki se induljon el túrára! Frissebb leírásokért kérlek nézd meg a második Országos Kéktúra bejárásom leírásait, vagy ahol már jártam, a harmadik Országos Kéktúra bejárásom leírásait. Azonban azok sem naprakészek, már azok megírása óta is történhettek/történtek változások az Országos Kéktúra útvonalán és környezetén!



30. túra
Jásd - Kisgyón
2005. június 19.

Reggel korán ébredtünk a sátorban Jásd felett a domboldalban, szinte már a napfelkeltekor (hiába, a technikai vívmányok híján visszatértünk a nomád életmódra: alkonyatkor fekvés, napkeltekor ébredés). Kiadós reggeli után komótos sátorbontás és összecsomagolás következett. Reggel nyolc óra felé már el is indultunk. Első utunk Jásdra vezetett, leballagtunk hát a domboldalról, hogy a faluban feltölthessük a vízkészletünket. Még előző nap délutánján fedeztük fel a köztéri nyomós kutat a faluközpont kis terén a pecsételőhelyként is szolgáló kocsmával szemben, ahol most feltöltöttük a kanisztereinket (tapasztalatból a túrákra minimum 4 liter vízzel indulunk el).

Víztöltés Jásdon
Víztöltés Jásdon

Ezután visszafelé indultunk el a kéktúra földútján a falu határában, hiszen tegnap a Gaja-patak bal partján értük el a falut és így nem tudtuk megnézni a Kálváriát és a Szent-kutat. Mindkettő egy kis gondozott ligetben található Jásdtól körülbelül egy kilométerre. Megérkezve lemálháztunk a szabadtéri templom padjain és körbesétáltunk a látnivalók között. Felkapaszkodtunk a domboldalra a kálvária stációi mentén, elsétáltunk a kis kápolnához is. Sajnos be volt zárva. Röviden pihentünk az árnyas kis ligetben, aztán összeszedelődzködtünk és továbbindultunk.

A jásdi Szent-kútnál
A jásdi Szent-kútnál

Visszatértünk a kék sáv jeleket követve Jásd határáig - hiszen a kéktúra útja elkerüli a falut -, aztán a Gaja hídján átkelve ismét kapaszkodni kezdtünk felfelé a Tési-fennsík oldalában. Beérve az erdőbe elhaladtunk a Siska-kút mellett (tegnap ezt a helyet is megvizsgáltuk sátorozási szempontból, de eléggé elhanyagoltnak tűnt a szeméttel telerakott tűzrakó hely és a keményre taposott föld sem volt a legalkalmasabb hely a sátorverésre az apró kis tisztáson).

Komótosan kapaszkodni kezdtünk a jó állapotú ösvényen, szemben velünk vidám túrás társaság ereszkedett le a domboldalon, éneküket már messziről hallottuk. Nekünk nem volt kedvünk dalra fakadni, inkább csak lihegtünk a kapaszkodón felfelé. Végül háromnegyed órányi ösvényeken és földutakon megtett hegymászás után megérkeztünk Tésre.

Erdei utakon Tés felé 1.
Erdei utakon Tés felé 1.


Erdei utakon Tés felé 2.
Erdei utakon Tés felé 2.

A falu főutcájára kilépve a kéktúra balra fordul Csőszpuszta felé, de mi inkább jobbra indultunk, mégpedig két okból is. Egyrészt meg akartuk tekinteni a szélmalmokat, amik a falu délnyugati részén, kb. egy kilométerre a kéktúra útjától helyezkednek el, másrészt a boltban kenyeret kellett vennünk, mert a sajátunkat már megettük és Jásdon nem kaptunk.

A vásárlással nem volt szerencsénk: bár a boltok nyitva voltak, de vasárnap lévén egyik sem kapott friss pékárut, de a malmokat meg tudtuk nézni. A Táncsics Mihály utca 20. szám alatti ház kertjén keresztül lehet megközelíteni őket. Bár mindkét malom helyre lett állítva, csak az egyik tekinthető meg belülről is. Mindenféleképpen érdemes felkeresni őket, minket teljesen lenyűgözött a szélmalom belső szerkezete, a malomkövek, a teljesen fából készült tengelyek és fogaskerekek. Külön színfolt a ház udvarán tökéletesen berendezett ódon kovácsműhely.

Az egyik tési szélmalom
Az egyik tési szélmalom


A szélmalom fogaskerekei
A szélmalom fogaskerekei

Továbbindulva visszatértünk a kéktúra útjára, aztán a pecsételőhelyként is funkcionáló Erdei Büfénél megálltunk és megebédeltünk. Elkértük a büfé céges bélyegzőjét is, a tulajdonos szívesen adja, mert a csőszpusztai hivatalos kéktúrás bélyegzőhely gyakran zárva szokott lenni. A terasz napernyői alatt hosszabban is megpihentünk, két kerékpáros turistával még el is beszélgettünk az árnyékban üldögélve.

Szívesen maradtunk volna még tovább is, de indulnunk kellett. Végigmentünk hát a falun, aztán az országúton folytattuk az utunkat egészen az aszfaltút Csőszpuszta előtti jobbkanyarjáig. Itt a kéktúra letér az országútról - míg az út elkanyarodik, az ösvény egyenesen megy tovább - és hamarosan elértük Csőszpuszta házait. Itt a néhány ház között gyorsan meg lehet találni az Alba Regia Barlangkutató Állomást. A bejárat feletti kis előtető alá nagybetűkkel ki van írva: „ALBA REGIA”. Szerencsénkre hétvége lévén nyitva volt, elkérhettük az itteni kéktúrás pecsétet is, ami az ajtón belül lapult egy kis falipolcon. Vasárnap lévén elég sokan mozogtak a barlangász központban, beszélgettek, ebédet főztek, jól elvoltak.

Az Alba Regia Barlangkutató Állomás
Az Alba Regia Barlangkutató Állomás

Mi nem maradtunk sokáig, tovább kellett indulnunk, mert hosszú volt még az út Kisgyónig. Visszatértünk tehát a kéktúra ösvényére, ami hamarosan keresztezte a Jásd és Szápár felé vezető műutat. Innen mi is egy széles földúton haladtunk tovább, először az erdőben, aztán az erdőszélen, mert jobb oldalon gazos mezők húzódtak hosszan az út szélén. A térkép szerint több barlang, zsomboly is található ezen a területen. Mi nem akartunk barlangászni, idén tavasszal komolyabb tapasztalatot szereztünk Gáborral ezen a téren, amikor egy hosszú túrát tettünk ismerőseinkkel a Mátyás-hegyi barlangban vezetéssel, így aztán tovább ballagtunk a széles földúton (Na ez egy teljesen más téma, egyszer talán írok róla, de akkor megfogadtam, soha többé nem hagyom el az áldott napfényt azért, hogy mindenféle szűk járatokban csússzak-másszak!).

Már láttuk a hosszú mező végét, ahol a földút újra beszalad az erdőbe, amikor balra bepillantva a fák közé jó tizenöt-húszlépésnyire az erdőben pillantottuk meg a kék sáv jeleket. Továbbmentünk a földúton, de a jelzések következetesen az erdőben vezettek tovább. Átgázoltunk hát az erdőszéli csalitoson a jelölt fákig, de benn az erdőben nem találtunk semmilyen utat, még egy benőtt, elhanyagolt ösvényt sem! Rövidebb csalinkázás után visszagázoltunk az aljnövényzeten keresztül a földútig. Mivel a térkép is azon jelezte a további utat, úgy gondoltuk, mi sem megyünk másfelé.

Aztán a kék sáv jelzések hamarosan újra az út mentén álló fákon tűntek fel. Hosszasan elgondolkoztunk azon, ki volt az, aki a kéktúra útját bevezette a fák közé, amikor kényelmesen haladhatna a jól kijárt földúton is? Nem régen tehette, mert a jelzések szinte újnak hatottak a fákon.

Elértük a Hamuházat, egy régebben kulcsosházként is működött vadászházat és letelepedtünk a ház előtt álló pihenőpadokra. Pihentünk egy rövidet, aztán a jelzésről letérve a kék rom jelzésen felkerestük az alig néhány száz méterre található Csikling-várat. Sajnos csak a neve vár ennek a kis kőhalomnak, hiszen csak az alapjait lehet felfedezni az itt állott „várnak”, vagyis inkább csak egy kis erődítésnek. Most már csak a várárok emlékeztet rá, amit még nem nőtt be teljesen az erdő.

A Hamuház
A Hamuház


A Csikling-vár várárka
A Csikling-vár várárka

Rövid nézelődés után visszatértünk a Hamuházhoz, aztán továbbindultunk a kék sáv jeleket követve. Egy ösvényen levágtuk az erdei út nagy jobbos kanyarját, aztán nem sokkal ezután már bal felé hagytuk el a földutat, hogy elérjük a Tűzköves-árkot. A túraösvény az árok bal partján ereszkedett lefelé, aztán eltávolodva tőle kijutottunk egy hatalmas irtásfolt felső szélére. Innen nagyszerű kilátás nyílt a Bakony keleti szegélyére és a Vértesre. Még a csókakői várat is felfedeztük a távolban, a Vértes oldalában!

Leereszkedtünk az irtáson keresztül és egy rövid szakaszon rátértünk az itt kanyargó erdőgazdasági útra. Csak néhány lépést kellett rajta haladni, a nagy hajtűkanyarjában letértünk róla jobbra, egy benőtt, szinte alig észrevehető földútra, ami szerpentinezve tovább ereszkedett az irtáson. Miután elértük újra az erdőt, hamarosan megérkeztünk az Erdei szentélyhez. A padokra letelepedve vettük észre, hogy Gábor útközben elhagyta a hálózsákját. Valahogy kicsúszhatott a pántok közül. Nem volt szívem a fiút visszaküldeni, inkább én indultam el visszafelé. Tudtam, hogy az erdőgazdasági útnál még megvolt. Hát majdnem odáig kellett visszakapaszkodnom. Aztán pedig újra vissza - igaz, már lejtmenetben - az Erdei szentélyig.

Kilátás a távoli Vértesre egy irtásfolt felső pereméről
Kilátás a távoli Vértesre egy irtásfolt felső pereméről


Az Erdei szentély
Az Erdei szentély

Innen már murvás úton, aztán később már aszfalton haladhattunk Kisgyónig. Útközben elhagytuk a kis elhanyagolt parkban álló bányászemlékművet is. A megkötözött bányászt formázó szobor a világháború alatt elhurcolt három bányász emlékét őrzi.

Megérkeztünk a kisgyóni Természetbarát Telepre. Az első nagyobb épület az út jobb oldalán a Gyöngyvirág turistaház. Itt van a kéktúrás pecsét és ide, pontosabban a turistaház kertjébe kéredzkedtünk be éjszakára. Sátrunkat felvertük a hatalmas kertben álló árnyas fák közé, mi pedig alapos mosakodás után valami vacsora után néztünk.

A Gyöngyvirág turistház tágas kertje
A Gyöngyvirág turistház tágas kertje. Itt ütöttünk sátrat a fák között.

Továbbhaladva a telep belseje felé, amikor elhagytuk a sportpályát, egy kis büfét találtunk az út jobb oldalán, a büfés hölgy pedig amikor megtudta, milyen éhesek vagyunk, kisütött két hatalmas pizzát. Ezeket fogyasztottuk el nagy mennyiségű kóla és sör társaságában. Amikor immár jóllakva arról érdeklődtünk, hol lehet itt a környéken kenyeret szerezni, a büfés hölgy a saját kenyerét (kb. fél kilónyit) ajánlotta fel, mert elmondása szerint sehol a közelben nem kaphatunk vasárnap délután. Csak azért fogadtuk el, mert láttuk, hogy szívesen adja, nekünk viszont megoldódtak a reggeli gondjaink. Most már nem volt egyéb dolgunk, mint visszatérni a táborunkba.



-hörpölin-



  View My Stats