UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2010. június 19.
Tepke - Mátraverebély

Szokás szerint ezen a napon is nagyon korán ébredtem, éppen csak világosodni kezdett odakinn. Kidugtam a fejem a sátor cippzáras bejáratán és csodálkozva vettem észre, hogy szinte semmit sem látok a sűrű, tejfehér köd miatt, ami odakinn mindent belepett. Bekapcsoltam a telefonomat és felmentem a www.idokep.hu oldalra, hogy megnézzem, mire számíthatok aznap a túrámon. A nagyfelbontású felhőkép az egész ország területén változóan felhős időt mutatott, így aztán megnyugodtam, hogy legalább nem esőben kell továbbindulnom!

Felöltöztem, megreggeliztem, lassan összerámoltam mindent, aztán amikor elkészültem, kibújtam a sátorból és sétára indultam a hegytető tisztásán. Bár mindent eltakart a köd, de úgy láttam, mintha felettem világosabb lenne az ég. Tapasztalatból tudom, ez olyankor szokott lenni, amikor már vékony a ködréteg, és néhány tíz méterrel feljebb már akár a Nap is süthet! Gyorsan felkapaszkodtam hát a kilátótoronyba a harmattól csúszós fa lépcsőfokokon, de még a legfelső szint is ködben volt! Igaz, itt már mintha az ég kékjét is láttam volna, de oldalra tekintve csak a legközelebbi fák koronái bukkantak elő, a távolabbi tárgyak már eltűntek a ködtengerben.

Ködös napkelte a Tepke kilátójánál
Ködös napkelte a Tepke kilátójánál

Várakoztam fenn néhány percig, hátha ellebben a ködfátyol, de úgy látszik nem volt szerencsém, mert később úgy tűnt, a köd mintha még sűrűbbé vált volna! Csalódottan másztam le a toronyból és mentem vissza a sátorhoz. Lebontottam, aztán úgy ahogy volt, kissé sárosan és harmatosan el is pakoltam. Hét előtt pár perccel végeztem a készülődéssel, és mivel az idő nem változott, a hátamra kaptam a motyót és nekiindultam az utamnak.

A toronytól indulva néhány métert egy ösvényen haladtam nagyjából délkelet felé, aztán újra rátértem a hegygerincen végigvezető jól kijárt keréknyomokra, amiken előző nap megérkeztem a tetőre. Az út lassú, monoton lejtéssel ereszkedett le a Tepkéről, a jelzések eléggé ritkásan voltak felfestve, de nehéz lett volna eltévedni itt, hiszen csak követni kellett a földutat. A gondolataimba merülve haladtam tovább, aztán elértem egy friss irtásfoltot, itt a munkagépek eléggé tönkretették az utat, kátyúk, dagonyák között bukdácsolva vágtam át rajta. Jelzések persze azért nem voltak, hiszen a keréknyomok melletti fákat is kivágták – gondoltam –, de amikor elértem a tarvágás túlsó szélét, ott sem tűntek fel újra a fákon!

Itt értettem meg, hogy elkevertem, a kék sáv jelzések valahol sokkal korábban – még jóval az irtásfolt előtt – letérhettek a földútról! Elővettem az övembe akasztott GPS-t, és csodálkozva láttam, hogy a kék sáv jelzések még vagy 5-600 méterrel korábban már irányba tértek! A GPS térképe szerint nagyjából 300 méterre lehettem csak a fenn, a gerincen haladó jelzett úttól, de ezt a szakaszt pontosan fel szerettem volna mérni, ezért aztán inkább visszafordultam, és visszabandukoltam az elvétett elágazásig.

Mentségemre szolgáljon, hogy elég nehéz észrevenni a jól kijárt földútból balra kiágazó ösvényt, bár a környező fákra egyértelműen fel voltak festve az utat mutató jelzések! Úgy néz ki, annyira elbambultam, hogy egyszerűen nem vettem észre korábban a letérést! A feleslegesen megtett, oda-vissza több, mint kilométeres úttal vesztettem vagy húsz percet, de ezen a napon nem akartam sietni, mert a háromnapos túrán ezen kellett a legkevesebbet megtennem, alig húsz kilométert.

Az ösvény kanyarogva kapaszkodott fel a Pugga sziklás oldalában, mindvégig a tejfehér ködben haladva. Nem is vettem észre, mikor hagytam magam mögött a csúcsot, csak azt éreztem, lejteni kezdett alattam az ösvény, hogy aztán leereszkedjek rajta a Pugga és a Macska-hegy közötti kis nyeregbe. Innen a gyalogösvény átoldalazott a Macska-hegy meredeken leszakadó nyugati oldalába és szintezve, kissé hullámvasutazva haladt tovább. Nyolc óra előtt pár perccel értem el a kilátópontot, természetesen a köd miatt innen sem láttam semmit! Pedig erről a pontról nagyon szép kilátás nyílik a hegy lábánál, a mezők szélénél fekvő Garábra. Azért lemálháztam, és bíztam abban, hogy a pihenőm néhány perce alatt feloszlik a köd, de most sem volt szerencsém! Tízperces üldögélés végén málháztam fel újra, aztán továbbindulva már gyorsan leszaladtam az ösvényen a Garábi-nyeregbe.

Pihen a hátizsák a Macska-hegy kilátópontjánál
Pihen a hátizsák a Macska-hegy kilátópontjánál

„Kilátás” a Macska-hegyről
„Kilátás” a Macska-hegyről

A keresztező földúton balra indulva a kék négyzet jelzéseket követve Garábra, jobbra térve pedig a kék kereszt jelzések mentén Mátraszőlősre juthattam volna el, de én egyenesen továbbindultam a keréknyomokon a kék sáv jelzéseket követve a Nagy-Kő-tető felé. Rövid kapaszkodás végén meg is érkeztem a tetőre, egy kis bekerített területen álló TV átjátszó állomás tövébe. Itt véget ért a jól kitaposott földút, eloldalaztam hát a kerítés mentén annak a túlsó sarkáig, és kerestem a továbbvezető ösvényt. De ösvény nem volt, csak egy hosszú, szemlátomást nemrég kiásott árok kanyargott a fák között lefele a hegytetőről!

Tettem egy kört a fák között, hátha meglelem az utamat, aztán észrevettem egy kék sáv jelzést az egyik, a kiásott árok mellett álló fán. Ekkor kapcsoltam, hogy az árkot a kéktúra ösvényére ásták! Már bele voltak fektetve a kerítésen belülről induló kábelek, de még nem temették vissza. Elindultam hát az árok mentén a fák közötti dzsindzsában, aztán ha az egyik oldalon átjárhatatlan bozótba akadtam, akkor a kiásott kábelnyomvonalat átugorva a túlsó oldalán próbálkoztam az előrejutással. Így haladtam nagy nehezen körülbelül tíz percig, aztán szerencsére a kiásott árok másfelé tért, így már ismét az ösvényen folytathattam az utamat.

Lassan átoldalaztam a Köves-bércre, de itt már nem kellett megmásznom a csúcsot, csak a gerincén vágott át a gyalogút. Később keréknyomokra tértem, nagyjából ekkor szakadozott fel az eddig mindent ellepő ködtakaró és sütött ki melegen a Nap. Nagyon szép volt a napsütésben a harmatos fák között kanyargó út, próbáltam pár képet készíteni, de nemigen sikerültek, mert párás volt a fényképezőgépem lencséje is!

Egy idő után felszállt a köd és kisütött a Nap, de az utak rettenetesen sárosak maradtak
Egy idő után felszállt a köd és kisütött a Nap, de az utak rettenetesen sárosak maradtak

Egyre meredekebben lejtve érkeztem meg a sáros keréknyomokon egy tisztás szélére, itt letértem az útról és besétáltam a már régen kaszált, magas fűbe. Lemálháztam, és letelepedtem a hátizsákomra. Jólesett a hűvös, párás erdőt magam mögött hagyva egy kicsit felmelegedni a langyos napsütésben, később elővettem az ennivalót és megtízóraiztam. Csak negyedóra múlva álltam fel, és vettem újra a hátamra a zsákot azzal a szándékkal, hogy legközelebb már csak Nagybárkányban állok meg pihenni.

Visszatértem a napsütötte mezőről az erdő szélső fái mögött kanyaró földútra, aztán egy rövid, de húzós kaptatóval felkapaszkodtam rajta a Sátoros-hegy nyergébe. Fenn a gerincen folytattam az utamat, errefelé már megszikkadt némileg a sár, könnyebben tudtam haladni a keréknyomokon. Nagyjából félórás menettel értem el a Nagybárkány feletti mezőket, aztán néhány perc után már meg is pillantottam a völgyben fekvő falu templomtornyának sapkáját magam előtt. Erős lejtő végén értem el a templomkertet, a kék sáv jelzéseket követve átbújtam a sorompója alatt, aztán már a falu aszfaltos utcáján érkeztem meg a kis téren álló kocsmahivatalhoz, a Bárkány presszóhoz.

Mezőkön keresztül a völgyben fekvő Nagybárkány felé. Csak a templomtorony látszik egyelőre a faluból.
Mezőkön keresztül a völgyben fekvő Nagybárkány felé. Csak a templomtorony látszik egyelőre a faluból.

Nagybárkány
Nagybárkány

Szerencsére működött a vele szemközt álló kék köztéri csap, így ki tudtam mosakodni a rám rakódott kilónyi sárból! Eszembe jutott, hogy öt évvel ezelőtt az első kéktúra bejáráson ugyanennél a csapnál mosakodtunk meg a fiammal, mert akkor fenn a gerincen kapott el minket egy jó nagy zuhi, és a gyorsan felázó földutakon ugyanilyen sárosan értük el akkor is a falut! Amikor aztán némileg emberi kinézetem lett, bementem a presszóba pecsételni és meginni egy üveg Borsodit.

Jó sokáig elüldögéltem az asztalomnál, csak fél tizenkettő után álltam fel és indultam tovább az utamra. Gyorsan átvágtam a falun, aztán keréknyomokra térve felkapaszkodtam a falu feletti mezőre. Szép volt innen a kilátás: visszatekintve Nagybárkány feküdt lenn a völgyben, jobbra pillantva már feltűntek a Mátra csúcsai a távolban, előttem pedig Fejérkő várának szerény romjai bújtak meg a Várhegyen. Aztán a domb túlsó oldalán a keréknyomok leszaladtak a Sámsonházára vezető aszfaltútra, én pedig rátértem a kék sáv jelzéseket követve. Hamarosan megérkeztem a falu határában fekvő védett geológia feltáráshoz.

Búcsú Nagybárkánytól.
Búcsú Nagybárkánytól.

A távolban ismét feltűntek a Mátra csúcsai
A távolban ismét feltűntek a Mátra csúcsai

A domboldalt valószínűleg az aszfaltút építésekor bontották el, így aztán napvilágra kerültek az egymás alatti kőzetrétegek. A vulkanikus és üledékes kőzetek itt szinte szendvicsszerűen egymásra rétegződtek, meglehetősen érdekes összhatást eredményezve. Már néhány, hozzám hasonló nagyságú hátizsákot cipelő fiatal pihent a sziklafal tövében, letettem hát mellettük a hátizsákom és egy rövid sétára indultam. Megcsodáltam én is kőzetrétegeket, készítettem pár fényképet, aztán szóba elegyedtem a túrázókkal.

Ők aznap reggel indultak Mátraverebélyről és Becskére tartottak – tehát velem ellentétes irányban haladva akarták teljesíteni ugyanazt a szakaszt, amit én is megtettem eddig, méghozzá hozzám hasonlóan három nap alatt! Még nem volt ötletük a sátorhelyekre vonatkozólag, én elmondtam a tippjeimet, külön kiemelve, hogy a Tepke tetején tűzrakó hely is van, miután említették, aznap este szívesen nyársaznának egyet. Ők a Sámsonháza utáni Szálláska-völgy dagonyás földútjáról beszéltek, láttam is rajtuk, hogy meglehetősen sáros volt a cipőjük, nadrágjuk. Még megemlítettem nekik, hogy a sárviszonyokat tekintve a jövőben se számítsanak túl sok jóra, aztán mindenki felkapta a hátizsákját és továbbindultunk az utunkon.

Pihenő kéktúrázók a Sámsonháza melletti védett geológiai feltárás mellett
Pihenő kéktúrázók a Sámsonháza melletti védett geológiai feltárás mellett

Sámsonháza - Szabadság utca
Sámsonháza - Szabadság utca

Néhány perc alatt elértem Sámsonházát, végigballagtam a falu főutcáján, aztán onnan balra térve a Szabadság utcán hagytam magam mögött a települést. Az utolsó házaknál elfogyott a lábam alól az aszfalt, és tényleg meglehetősen sáros, kátyús, néhol bizony dagonyás keréknyomokon haladtam tovább. A völgy alján bandukoltam egy jó darabig, nagyon enyhén emelkedve, csak egy 120 kV-os távvezeték nyomvonalát keresztezve vágott neki a földút a domboldalnak, hogy kikapaszkodjon a völgyből a szomszédos gerincre.

Hosszú és meglehetősen meredek emelkedő vette itt a kezdetét, fújtatva, szuszogva kaptattam egyre feljebb a hegyoldalban egy irtásfolt szélén haladva. Aztán csak elértem a gerincen futó földutat, itt a kék sáv jelzések jobbra tértek, egyenesen pedig a kék négyszög jelzés földútja indult a közeli völgyben fekvő Szentkút felé. Gyerek volt még az idő, egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy leereszkedek a Szentkúthoz és megnézem a zarándokhelyet, de aztán győzött a lustaságom. Öt éve már mindent alaposan körbejártunk ott a fiammal, megnéztük a bazilikát, a kolostort, a Szent-kutat, sőt, még a sziklafalba vájt remetebarlangokhoz is felkapaszkodtunk. Meg aztán nem volt sok kedvem a túlsó völgyből újra visszakapaszkodni erre gerincre. Így aztán maradtam, csak leültem egy farakásra.

A Szálláska-völgy keréknyomain - Itt éppen nem voltak sárosak.
A Szálláska-völgy keréknyomain - Itt éppen nem voltak sárosak.

Visszatekintés a Szálláska-völgyre a gerincről
Visszatekintés a Szálláska-völgyre a gerincről

Rövid pihenő után indultam csak tovább. Utam a gerinc közelében kanyargott, hullámvasutazott, aztán egy elágazásban balra tértem egy keresztező útra. Nemsokára azonban innen is letértem, mert jobbra indult lefelé egy keskeny és meglehetősen benőtt ösvény Mátraverebély felé. Ezen a talán 7-800 méteres szakaszon eléggé megtéptek az ösvényre behajló szederindák, de aztán csak elértem az erdő szélét, a Mátraverebély feletti mezők kezdetét.

A füves rétről nagyszerű panoráma tárult a szemem elé: velem szemben húzódott a Mátra! Egyetlen tekintettel be lehetett fogni erről a helyről az egész hegységet, és habár nem volt szándékomban, de itt is megálltam pár percre, még egy panorámaképet is készítettem. Aztán újra a hátamra kaptam a zsákot és leereszkedtem az alattam fekvő faluba.

Átvágtam a még a térképem által is cigánytelepnek nevezett falurészen, és habár több köztéri csap is kínálta magát a mosakodásra – hiszen ismét elég sáros lettem a Szálláska-völgy földútján – de hát így kora délután a telep főutcáján élték a társadalmi életüket a helyben lakók, ezért aztán inkább gyorsan átvágtam a házak között. A falu képe csak a 21-es út keresztezése után változott meg, a Mátra felőli oldalon már rendezettebbek voltak a porták, az utcák. Csak a Zagyva hídja után találtam működő köztéri csapot, itt végeztem el a soron következő tisztasági mosdást. Megszabadultam a reggel óta hordott kamásliktól is, így tértem be a Vasút utcán található kocsmába, a pecsételő helyre.

Mátraverebély és mögötte a Mátra
Mátraverebély és mögötte a Mátra

Megérkezés Mátraverebélyre
Megérkezés Mátraverebélyre

Még akkor is csak fél négy felé járt az idő, amikor egy üveg Borsodi és a kéktúra bélyegző társaságában leültem az egyik asztalhoz. Elővettem a hátizsákomból a buszmenetrendet, azt tanulmányozva két lehetőségem volt: vagy gyorsan pecsételek, megiszom a sörömet és rástartolok a 16:01-kor induló buszra – a kocsma körülbelül kilométernyire volt a főúton lévő buszmegállótól –, vagy kényelmesen ejtőzve pihenek egy sort és csak a 17:01-es busszal indulok haza, Budapestre.

Gondolom, mindenki kitalálta már, a második lehetőséget választottam! Komótosan megiszogattam a sörömet, közben elvégeztem a pecsételést, aztán a pultosnőt megkérdeztem, használhatom-e a mellékhelységet átöltözésre és mosakodásra, az utcai csapnál ugyanis csak a lábam vakartam ki a koszból. Miután megengedte, bevonultam a férfi mosdóba, levetkőztem, megmosakodtam, átöltöztem, aztán nagyjából rendet raktam magam után. Kinn még egy kicsit elüldögéltem, és csak fél öt után indultam vissza a buszmegállóba.

A távolsági busz percre pontosan érkezett. A hátizsákom bepakoltam a csomagtartójába, felszálltam és leültem a szinte teljesen üres buszban. Szeretek utazás közben bámészkodni, gondoltam most is végignézelődöm majd az utat, de Tarnál, a következő falunál egy pillanatra lehunytam a szemem, és amikor kinyitottam, már a Budapesten, a Hungária körúton haladt a busz (esküszöm, így volt!).

A Stadionoknál aztán lecihelődtem, és hazabumliztam a városon keresztül.


-hörpölin-


UGRÁS AZ ELŐZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats