UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA

2016. július 21.
Csolt monostor - Zsadány utáni Szépapó-erdő

Szokás szerint ezen a reggelen is korán ébredtem, már hajnalban talpon voltam, megreggeliztem, megmosakodtam és összecsomagoltam a betyárbútort. Végül lebontottam a sátrat is és fél hatkor bekapcsolva a GPS-t a hátamra kanyarítottam a zsákot és belefogtam az aznapra eltervezett, nagyjából harminc kilométer hosszú szakaszba. A büfé épülete előtt ráfordultam a Csolt monostor történelmi emlékhely kapujához vezető keskeny aszfaltútra és elballagtam rajta a csak jelképes kapuszárnyakig, hiszen nem csatlakozott hozzá egyik irányból sem kerítés. Bár a kapu zárva volt, megkerültem a jobb oldali oszlopát, aztán a fűben leszaladtam a pásztorok szállásához, ahol már a birkák kitereléséhez készülődtek a juhászok. Beszélgettem velük pár percet, de hát dolgunk volt valamennyiünknek: ők elindultak a fűnyíróként szolgáló nyájjal a tisztás felé, én pedig a keskeny aszfaltúton ballagtam tovább. Hamarosan feltűntek jobbról, egy földútról érkezve a kék jelzések (innen jöttem meg én is előző nap késő délután), hogy aztán ráforduljanak arra a keskeny aszfaltútra, amin eddig is gyalogoltam.

A büfé épülete a Csolt monostornál. Mögötte sátoroztam.
A büfé épülete a Csolt monostornál. Mögötte sátoroztam.


A Holt-Sebes-körös a Csolt monostornál
A Holt-Sebes-körös a Csolt monostornál

Az út mellett húzódott a Holt-Sebes-Körös pangó, békalencsés vizű medre, egy erdőfolton átvágva készítettem róla pár képet. Kicsit felhős volt ez a reggel is, a nap sugarai nem tudtak még áttörni a vékony rétegfelhőzeten, így egy kicsit szomorkás hangulatú lett ez a csütörtök reggel. Később magam mögött hagytam a fákat, az út mellett balról a holtág medre húzódott, jobbra tanyák álltak ritkásan, de semmi mozgás nem volt még arrafelé. Nagyjából kilométeres út végén értem ki a Vésztőre vezető országútra, a monostor romjaitól jövő keskeny aszfaltút egyszerűen beletorkollott ebbe az útba. Még előző nap délutánján javasolták a monostornál az ott dolgozó hölgyek, hogy inkább az országutat követő jól kiépített kerékpárúton gyalogoljak be Vésztőre, ne pedig a holtág partján vezető kéktúra útvonalon, de nem szeretem az aszfaltozott szakaszokat, ezért habozás nélkül a kék sáv jelzéseket követve indultam tovább. A sárga jelzőtáblák iránymutatása szerint rátértem erre az útra, de ellenkező irányban, a hídján kereszteztem a Holt-Sebes-Köröst, aztán a túlsó oldalán rögtön le is tértem róla egy, a holtág partján továbbinduló földútra. Tehát itt egyszerűen átkerültem a pangó vizű csatorna déli partjáról az északira.

A kátyús, kanyargós keréknyomok egyértelműen a holtág partját követték, pár száz lépéssel elbaktattam rajta egy észak felől beletorkolló csatornáig. A térképem és a GPS itt egy kisebb kitérőt mutatott, de a sárga jelzőtáblák egyenesen küldtek tovább, át a csatorna átereszén, aztán tovább a holtág partján. A baj csak az volt, hogy itt a földút kifordult alólam, nekem pedig nem volt más lehetőségem, mint a megművelt földek szélén húzódó bokros sáv és holtág partja közötti susnyás, dzsindzsás részen folytatni az utamat. Továbbgázoltam hát a még harmatos, derékmagas gazban, a nadrágom egy pillanat alatt átázott, de nem érdekelt különösebben, hiszen tudtam, hogy a vékony vászonnadrág úgyis megszárad gyorsan, miután kikeveredek ebből a vendégmarasztaló susnyából! Pár percig még reménykedtem abban, hogy jobbra fordul a terep minősége, de ebben keservesen csalódtam! A gazos rész után egy bokros szakasz következett, áttörtettem rajta, de aztán körülnéztem, merre másfelé mehetnék?

Borongós ég alatt
Borongós ég alatt


Susnyás szakasz a Holt-Sebes-Körös partján
Susnyás szakasz a Holt-Sebes-Körös partján

Sok választási lehetőségem persze nem volt, hiszen jobbra egy mély árokban a holtág húzódott, arra nem mehettem, balra kellett átvágnom a bokorsoron, hogy kijussak a mezőkre. Szerencsére találtam egy rést a tömött, szinte kerítésszerűen álló bokrok között, ezen aztán átbújva kijutottam egy nagyobb kaszáló peremére. Itt már könnyebben haladhattam, magasabb sebességi fokozatba kapcsolva pár perc alatt el is értem a Holt-Sebes-Körös túlsó partjáról egy beton átereszen keresztül érkező földutat. Ráfordultam erre a kissé kátyús, de azért jól járható útra, ballagtam rajta pár száz lépést, aztán a következő elágazásban, ahol újra kelet felé kellett fordulnom, megtartottam az első pihenőmet. Ekkor már háromnegyed hét felé ballagott az idő, az eddig zárt felhőzet is kezdett feloszlani, melegen kisütött a nap. Ettől a kedvem is jobb lett valamivel, ami meglehetősen mélyponton volt a csatornaparti susnyásban való bóklászás közben, bíztam abban is, hogy Vésztőig már nem kell újra belemásznom a dzsindzsába!

A Holt-Sebes-Körös Vésztő határában
A Holt-Sebes-Körös Vésztő határában


A Holt-Sebes-Körös Vésztő határában
A Holt-Sebes-Körös Vésztő határában

Nem is kellett, negyed nyolc felé értem el a település szélső házait, a földút folytatása itt a Szőlőskert utca lett. A keskeny aszfaltcsíkon a családi házak között elporoszkáltam a keresztező Széles utcáig, ahol aztán a kék négyszög és kék pecsét jelzések balra fordítottak, a vasútállomás felé. Eltalpaltam negyed óra alatt az állomásig, a zsákkal a hátamon beszuszakoltam magam a bejárat üvegezett ajtaján, aztán a pénztár mellett pecsételtem a kéktúra bélyegzővel. Végeztem az adminisztrációval egy perc alatt, aztán indultam is tovább, méghozzá a vasútállomás épületével szemközt álló Pullman Pub bejáratát megcélozva. Itt egy hosszabb pihenőt tartottam, megittam egy hideg Borsodit is, csak háromnegyed nyolc után kaptam a hátamra újra a batyut. Visszatértem a Széles utcán a kék jelzésekhez, és azokat követve indultam tovább a városközpont felé. Egy pillanatra eszembe jutott, hogy tulajdonképpen csak most kezdem a túrát, hiszen eddig csupán a múltkor kihagyott szakaszt pótoltam!

A Szőlőskert utca beletorkollott a széles Kossuth Lajos utcába, erre rátérve a járdáján ballagtam egészen addig, ahol a kék sáv jelzések balra elkanyarodtak innen. Ettől a ponttól már csak pár száz lépés volt az utca jobb oldalán egy jól felszerelt, önkiszolgáló CBA áruház. Betértem ide, feltöltöttem a megcsappant vízkészletemet, aztán szokás szerint itt is vettem 15 deka szeletelt párizsit három zsemlével, amit reggeli-kiegészítésképpen meg is ettem egy kis szökőkutas terecskén egy pihenőpadra letelepedve. Csak kilenc előtt pár perccel kaptam össze magam, és vágtam bele a túrám érdemi részébe.

Vésztő, vasútállomás. Itt is kellett pecsételnem.
Vésztő, vasútállomás. Itt is kellett pecsételnem.


Vésztő református temploma
Vésztő református temploma


Kis park Vésztőn, a központban. Itt reggeliztem meg.
Kis park Vésztőn, a központban. Itt reggeliztem meg.

Megkerestem a kék sáv jelzéseket, aztán ezeket követve értem el a házak között egy szépen parkosított kis horgásztavat. Végigsétáltam a partján, aztán a Szilér utcán már gyorsan magam mögött hagytam Vésztőt. Ismét a megművelt földek között találtam magam egy földúton, ezen ballagtam el a Holt-Sebes-Körösig, aztán egy betonhídon átkelve felette már észre is vettem a Vésztő és Okány közötti vasútvonal sínjeit. Ezeket is kereszteztem, aztán a földutam egy jobbkanyarral a vágány mellé fordult én pedig azt követve indultam délkelet felé. Kétkocsis Bzmot szerelvény csattogott el pár perccel később mellettem, én pedig egyre jobban éreztem, hogy alaposan ki fog melegedni az idő kora délutánra, hiszen már most, fél tíz felé is ereje volt a napnak!

Jó kilométernyit kutyagoltam a poros földúton a síneket követve, aztán elértem azt a pontot, ahol az út egy éles töréssel balra, keletnek fordult és a vasúttól eltávolodva nekiindult a mezőknek. Ez a kanyar nem szerepelt sem a papír térképemen, sem pedig a GPS-re feltöltött openstreetmap térképen, de a kanyarban elhelyezett sárga útjelző táblák egyértelműen mutatták, hogy továbbra is követnem kell az eddigi utamat! Egy rövidebb pihenő után tovább bandukoltam hát a süppedősen poros földúton, aztán a következő két és fél kilométeres szakaszon se jelzést, se árnyékot nem találva vágtam át a végeláthatatlan kukorica és napraforgó táblák között. Majdnem háromnegyed órát meneteltem ezen a széles, keményre taposott földúton, mire elértem rajta egy keresztező nagyon kopott aszfaltutat. Ráfordultam a sárga útjelző táblákat követve erre az útra, aztán az azt követő foghíjas nyárfasor egyik fájának árnyékában le is telepedtem egy pihenőre.

Egy kis horgásztó mellett ballagtam el Vésztőn
Egy kis horgásztó mellett ballagtam el Vésztőn


A Holt-Sebes-Körös Vésztő határában
A Holt-Sebes-Körös Vésztő határában

Továbbindulva még majdnem egy órát talpaltam ezen a kátyús aszfaltúton, mire dél előtt pár perccel elértem Okány központjában az útelágazásban álló Soma sörözőt. Behúzódtam a fedett terasz hűvösébe, és tartottam itt egy nagyobb sziesztát, miközben a Borsodim kortyolgatva a fiatal pultos lánynak próbáltam elmagyarázni, mi is a kéktúrázás lényege, hiszen ő csak annyit lát, hogy néha jönnek hátizsákos emberek, a pecsételnek, isznak valamit, aztán továbbindulnak. Jók ezek a beszélgetések, hiszen ilyenkor lehet néhány mondatban tömören összefoglalni, szinte kikristályosítani, hogy mi is az országjáró gyalogtúrázás lényege: a tájak és az emberek minél jobb megismerése, nehezen teljesíthető célok kitűzése magunk elé, amiket ha elérünk, elmondhatjuk magunknak, hogy igen, meg tudtuk csinálni! Méghozzá színtisztán a magunk erejéből, mások segítsége nélkül. Láttam, hogy meg tudtam ragadni a lány képzeletét, és ha ő maga nem is fog belevágni a túrázásba, de talán arra ösztönzi majd ez, hogy jobban meg akarja ismerni a tágabb környezetét, a hazáját.

Negyed egykor indultam tovább a kocsmából és az árnyékos teraszt magam mögött hagyva szinte fejbe kólintott a déli hőség. A Holt-Sebes-Körös, amit már második napja kerülgetek, egy hosszú, nyílegyenes, mesterséges mederben vág át Okányon, én pedig a partját követve ballagtam, a szintén hosszú és egyenes Köröspart utcán. Egy pillanatra megálltam a református templom előtt, tornyán új bádogsipka pompázott, a régi pedig a földön állt a templomkertben, talán a lebontására várva. A falu utolsó házai után füves keréknyomok vezettek tovább a holtág északi partján, ezeket követtem még hosszan, vagy két kilométernyit. Árnyék errefelé sem volt sok, a nap pedig éppen a fejem búbjára tűzött, de aztán egy átereszen kereszteztem a Holt-Sebes-Köröst és erdősebb területre érkeztem.

Okányban a Soma söröző a pecsételőhely
Okányban a Soma söröző a pecsételőhely


Toronysipkát cseréltek az okányi református templomon
Toronysipkát cseréltek az okányi református templomon


A Holt-Sebes-Körös Okányban
A Holt-Sebes-Körös Okányban

Épp ideje volt, mert már azon gondolkodtam, hogy kissé átalakítva a tervemet hosszabb időre árnyékba húzódom valahol, hogy ott sziesztázzam végig a legforróbb déli órákat és csak a késő délutáni hűvösben folytassam az utam! Egy hosszabb egyenes végén értem el a Zsadányba tartó aszfaltutat, az volt a legközelebbi célom nekem is, csak nem olyan egyenesen haladva! Az erdei nyiladék, amiben eddig kutyagoltam, megtört, amikor keresztezte az utat, az eddigi nagyjából keleti irányából délkelet felé fordult, én pedig követtem tovább a fák között. Később egy darabon az erdőhatáron vezetett a földút, aztán megérkeztem a kaszálókra. Először egy keskeny, de hosszú, az erdőbe mélyen benyúló réten ballagtam végig, aztán egy nagyobb következett, itt a kanyargó erdőhatárt követték hosszan az alig járt, füves keréknyomok. Egy pillanatra felmerült bennem, hogy itt verek sátrat, ezeken a sűrűn kaszált réteken, de ekkor már fél négy felé járt az idő, enyhült a déli forróság és úgy döntöttem, tartom magam a korábbi tervemhez, és csak Zsadány után verek majd tábort valahol a halastavak közelében.

Így aztán megállás nélkül átvágtam a kaszálókon, aztán egy erdőfoltot keresztezve érkeztem ki a Zsadányig nyúló szántók peremére. Itt az erdő szélső fáinak árnyékában tartottam egy pihenőt és próbáltam felbecsülni a távolban már látható zsadányi templomtoronyig a távolságot. Elővettem a térképet is, az egyértelműen mutatta, hogy mintegy négy kilométert kell mennem addig, végül jó negyedórányi pihenés végén szántam rá magam a továbbindulásra. Nagyon nemszeretem szakasz volt ez a tarlók és napégette napraforgó táblák között, szerencsére nagyjából félúton, ahol a földutam egy árkot keresztezett, az azt követő fasor árnyékában tudtam pihenni pár percet. Aztán egy kanyar után pont a zsadányi templomtorony felé fordult az utam, és egy végső, mintegy félórás menettel elértem negyed hat felé a település szélét. A kék sáv jelzésekről röviden letérve pecsételtem a központban a BNS üzletház vegyesboltjának pénztáránál, aztán egy további pár száz lépéses kitérővel elballagtam a kocsmáig.

A Holt-Sebes-Körös partján ballagtam tovább Okány után
A Holt-Sebes-Körös partján ballagtam tovább Okány után


Kaszálókon keresztül vezetett az utam
Kaszálókon keresztül vezetett az utam


A távolban feltűnt Zsadány templomtornya
A távolban feltűnt Zsadány templomtornya

Megittam egy hideg Borsodit, közben elbeszélgettem a helyiekkel. Kérdezték, merre megyek tovább, aztán amikor említettem, hogy a víztározók felé indulok, csak csóválták a fejüket: nincs arra más, csak susnya, meg süppedős, szittyós rétek! Negyed hét felé kaptam a hátamra ismét a zsákot és tértem vissza kéktúra útvonalára. A falu széle felé közeledve két fiatalember jött velem szembe kis oldaltáskákkal, mint kiderült, ők is kéktúrázók! Rémeseket meséltek a rám váró szakaszról: méteres vizű árkokat, benőtt, szinte járhatatlan szakaszokat említettek, azt mondták, több órányi időt vesztettek az útkereséssel! Pedig nem csak az igazolófüzet térképe volt az útmutatójuk, hanem volt egy másik, sokkal részletesebb, fénymásolt térkép is náluk, amit a megyei természetjáró szövetségtől kaptak. Igaz, hogy nekem viszont volt GPS-em, ami nekik nem, ennek a birtokában legalább az útkereséssel nem kell majd foglalkoznom!

Gondterhelten váltam el a fiúktól és ballagtam tovább a faluhatár után a keskeny országúton. Az előttem álló szakasznak bizony a fele sem tréfa! Pár perc alatt elértem az úton a letérési pontot, precíz, sárga kéktúra jelzőtáblák mutatták, hogy hol kell balra fordulnom az aszfaltútról a továbbinduló füves keréknyomokra. Habár egyértelmű volt a letérés helye, egy pillanatra megálltam, és rápillantottam a GPS kijelzőjére is. Egy helybeli fiatalember tekert el mellettem a kerékpárján, és csak úgy odaszólt nekem: Nincs arra más, csak a mumus! Mire válaszoltam volna, már messze járt. Ilyen, nagyon kevéssé bíztató előjelek után vágtam bele a tavak felé vezető utamba.

Nagyjából erre a környékre terveztem a sátorozást. A keréknyomok mellett jobbra a Toprongyos-Korhány-csatorna nádas, békalencsés medre kanyargott, a másik oldalon végtelen kukoricatáblák húzódtak. Az árokpart és az út közötti füves sávon is felverhettem volna a sátrat, de pár perces menettel elértem egy akácos erdőfoltot, itt pedig észrevettem tiszta, füves aljú részeket a fák között, ez pedig eldöntötte a kérdést. Az útszéli dzsindzsán keresztül begázoltam a fák közé, aztán milliárd szúnyogtól hajtva kerestem egy sima aljú részt, és pár perc alatt felütöttem rajta a sátrat. A cövekeket le sem verve gyorsan bedobáltam minden holmim, aztán én is utánuk ugrottam, végül berántottam a cipzárt. Hét óra múlt pár perccel. Gyorsan hazatelefonáltam, hogy minden rendben és megadtam a sátor pozícióját, aztán mielőtt kikapcsoltam volna a GPS-t, rápillantottam a képernyőjére. A számláló 59,0 km-t mutatott 192 méter szinttel, tehát ezen a napon 33,5 km-t jöttem, 97 méter emelkedéssel. Alaposan belehúztam, de így legalább nem kerülhetek időzavarba, ha következő napon, a tóparton sok időt vesztek majd a mocsaras, susnyás szakaszon!



-hörpölin-


UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA FEL A TARTALOMJEGYZÉKRE UGRÁS A KÖVETKEZŐ TÚRÁRA


  View My Stats