|
|
|
50. túra: Jósvafő - Bódvaszilas vasútállomás
Túraleírás
Jósvafőt a Tohonya-patakot követve hagyjuk el, majd a patakvölgyből felkapaszkodunk a ligetes fennsíkra. Megnézzük a hucul ménest, majd a Szelce-völgy alsó vége mellett elhaladva tovább kapaszkodunk a Szőlő-tető kaszálóira. Erdei túrával érjük el Szelcepusztát, majd onnan leereszkedünk a Patkós-völgybe. Követjük a völgy alján egyre nagyobbra duzzadó Ménes-patakot, majd kikapaszkodunk ebből a völgyből is a ligetes fennsíkra. Rétek között átvágva érjük el Derenk romfaluját, pecsételünk és megnézzük a volt iskolában berendezett kiállítást, majd folytatjuk az utunkat a Szádvár felé. A kéktúra útvonaláról letérve felkapaszkodunk a Vár-kerttől a hegytetőre, a romokhoz, körbesétálunk az omladozó falak között, megnézzük a hegytetőről nyíló kilátást, majd folytatjuk az utunkat. A Lakatos-forrás sziklás völgyéből a Bába-völgyön keresztül kaptatunk fel az erdős fennsíkra, végül a Szabó-pallag erdészháztól (pecsételőhely) egyetlen hosszú lejtmenettel leereszkedünk Bódvaszilasra, túránk végpontjára. Túránk a hivatalos adatok szerint 26,6 km hosszú, 795 m szintemelkedéssel, ez nem tartalmazza a Szádvárhoz vezető letérést!
A rövid jósvafői kitérő után indulunk tovább az utunkon, a Kecső- és Tohonya patakok elágazása után a Tohonya-patak mellett ballagunk tovább, aztán hamarosan megérkeznek balról, a patak felett átvezető kis hídon keresztül a 
jelzések is. Most már azokat követve folytatjuk az utunkat a Rákóczi Ferenc utcán.
jelzések is. Most már azokat követve folytatjuk az utunkat a Rákóczi Ferenc utcán.
Lassan magunk mögött hagyjuk Jósvafő utolsó házait és pár perces sétával megérkezünk a Kossuth-barlang lezárt kapujához és a Nagy-Tohonya-forráshoz. A bővizű forrás pont a vasráccsal lezárt bejárat előtt tör fel nagy erővel a földből, ez a forrás adja a Tohonya-patak vizének zömét. A Kossuth-barlang vezetővel látogatható, a mintegy 1200 méter hosszú járat bejárása két-három órát vesz igénybe. Ez a nehéz barlangi túra az Aggteleki Nemzeti Park információi szerint felejthetetlen élményt nyújt a cseppkőbarlangban! Forrás
A forrástól és a Kossuth-barlangtól továbbindulva beérünk a Tohonya-patak egyre jobban összeszűkülő, kanyargós völgyébe. Bár a patak vizének zöme a már látott Nagy-Tohonya-forrásból származik, de a patak a folyásának felső szakaszán sok kisebb forrás vizét is összegyűjti, többek között a névadó Tohonya-forrásét is. Kellemes séta az utunk a csak gyengén emelkedő völgy alján kanyaró földúton.
A Tohonya-patak völgye egy másik nézőpontból.
Ez a kép az első kéktúra bejárásomkor készült, 2006 áprilisában. A hóolvadás miatt megduzzadt Tohonya-patak kikívánkozott a medréből és elfoglalta a mellette haladó földút mély keréknyomait is. A fiammal alaposan megszenvedtünk, hogy száraz lábbal érjünk fel a völgy magasabban fekvő végére!
Később a völgy kiszélesedik, majd kettéoszlik. A Tohony-völgy balra kanyarodik, de mi egyenesen indulunk tovább a Lófej-völgyben. Az elágazásban a Tohonya-völgybe betekintve egy pillanatra feltűnik a Vass Imre-barlang melletti kutatóállomás épülete. Habár főként a barlangkutatók számára készült, de turistaszállásként is működik. Forrás
Mi a Lófej-völgyben indulunk tovább, de csak néhány lépést teszünk meg a völgy alján, aztán meredeken kikapaszkodunk belőle a fás-ligetes fennsíkra. Elhaladunk a Hucul ménes karámja mellett és ha szerencsénk van, akkor a legelésző lovakat is megpillanthatjuk. A Hucul ménes közel 200 lovat számlál. A kancák és a csikók egy része tavasztól őszig itt van elhelyezve. A lovak szabadon járják a több száz hektáros, fennsíki jellegű legelőterületet, az éjszakát pedig a már látott, oldalról nyitott karámépületben töltik. A legelőn történik a fedeztetés, az ellések nagy része. Ez a tartási mód megfelel az ősi időkben alkalmazottnak, illetve a hucul fajta igénytelenségéből, szívósságából adódó lehetőségeknek.
A harmadik bejárásomon szerencsém volt, a kéktúra útján járva egészen közel jutottam a lovakhoz. A hucul fajta génmegőrzése és a turisztika mellett nagy hangsúlyt fektet a nemzeti park a fiatal lovak betanítására. A tanítási folyamatot egy vizsga zárja le, mely során egyértelművé kell váljon, hogy a ló megállja a helyét gyermekek hátaslovaként, továbbá lehetővé teszi akár számukra is az ápolást, gondozást. Rosszindulatú, kezelhetetlen, munkavégzésben megbízhatatlan huculok nem kerülhetnek a törzstenyészetbe. Azokat a lovakat (többnyire kancákat és herélteket), melyek kimagaslóan teljesítenek – akár fogatban, akár nyereg alatt, – versenyre készítik fel. Forrás
Turistaút-elágazás a réteken, a Szelce-völgy déli bejáratával szemben. A jelzések itt jobbra térnek, egyenesen a Szelce-völgy felé a 
jelzés indul tovább. Vele találkozunk még a Szelce-völgy felső végén, de mi most egy kis kerülőt teszünk a kéktúra útvonalát járva!
jelzések itt jobbra térnek, egyenesen a Szelce-völgy felé a jelzés indul tovább. Vele találkozunk még a Szelce-völgy felső végén, de mi most egy kis kerülőt teszünk a kéktúra útvonalát járva!
A Kuriszlán legelőit elhagyva az erdőn keresztül felkaptatunk a dombgerincre, ahol a kaszálókon aztán ismét kinyílik előttünk a panoráma! A Kis-Galya és a Kopasz-tető közötti nyeregből lelátunk Színpetri völgyére, feltűnik a távoli domboldalban az Aggteleki Nemzeti Park kövekből kirakott jelképe, a foltos szalamandra is. A szalamandra hossza a fejétől a farkáig 87 méter! A kaszáló helyén régebben szőlők, egyéb zártkertek voltak, de ezek mostanra lassan megszűntek, már csak itt-ott látni néhány megmaradt épületet.
Az egyik utolsó hírmondó ez a kis „örökpanorámás” víkendház, ami a rét széléről tekint le Színpetri völgyére. Ez mellett elbaktatva érjük el újra az erdőt, amit aztán kilométereken keresztül járunk majd.
Nagyjából órányit ballagunk a széles dombgerinc vegyes tölgyes-gyertyános erdejében, enyhén hullámvasutazva a dombtetők között. A harmadik bejárásomkor az előbb látott kaszálókon sátoroztam, így kora reggel készült ez a felvétel az erdőben, amikor továbbindultam az utamon.
Végül kibukkanunk újra a Szelce-völgy legelőire, kaszálóira. Pont azért nehéz a hucul-ménest lencsevégre kapni, hiszen bárhol lehetnek a hosszú Szelce-völgyben, mi pedig a jelzéseket követve csak a völgy két végét látjuk!
jelzéseket követve csak a völgy két végét látjuk!
A legelőkön átvágva egy keskeny aszfaltútra vezetnek bennünket a jelzések, ezen indulunk tovább Szelcepuszta felé.
Erről az aszfaltútról visszatekintve készítettem ezt a felvételt a Szelce-völgyről.
Rövid sétával érkezünk meg a Szelcepusztai turistaház épületéhez. A kéktúrázók itt is szállást találhatnak maguknak, bővebb információt a szállásról ITT lehet találni. De ha nem is szállunk meg a házban, az előtte álló árnyas padokon érdemes megpihenni!
A Szelcepusztai turistaház után hamarosan kifordul alólunk a keskeny aszfaltút, mi pedig megkezdjük az ereszkedést a Patkós-völgy völgyfőjébe. Leérve a mély szurdokvölgybe az alján kanyargó keréknyomokon indulunk tovább.
Hat-nyolc perces sétával érjük el a Puska Pál-forrást és a mellette épített erdei pihenőhelyet. A bővízű forrásnál érdemes feltölteni a vízkészletünket, a pihenő padjain pedig üldögélhetünk néhány percet a forrás csobogását hallgatva.
A Puska Pál-forrás vize az út mellett csörgedezik tovább, ehhez aztán még több forrás vize csatlakozik, egy idő után pedig megérkezik a Ménes-patak is, a két patak egyesülés után már egészen komoly vízfolyás alakul ki az utunk mellett!
Továbbra is az utunk mellett kanyarog az egyre duzzadó Ménes-patak. Nagyjából félórás séta után kanyarodunk el a Ménes-völgyből egy kisebb oldalvölgybe, hogy onnan aztán visszakapaszkodjunk a fennsíkra.
Itt már újra a fennsíkon járunk, alig látható, füves keréknyomok vezetnek keresztül a ligetes, erdőfoltokkal tűzdelt kaszálókon.
Lassan elérjük a Vigyorovka mezejének kaszálóit. Ezek a földek hajdan megművelt szántók voltak és Derenkhez tartoztak.
Aztán pár perc múlva megérkezünk a szellemfaluhoz. Már csak az iskola épülete áll itt és a képen is látható kis kápolna a kőkereszttel. Nagyon sok lassan fogyatkozó népességű település van hazánkban, de Derenk teljesen már okok miatt néptelenedett el még a II. Világháború előtt. a XV. századtól lakott település a török időben egyszer már kihalttá vált, de 1717 és 1720 között telepedtek le itt lengyel családok, így hát újra benépesült. A több, mint két évszázadig itt békében élő földművesek sorsa a két világháború között pecsételődött meg.
A részlegesen felújított iskola épületében a település történetét bemutató kiállítás található. A képeken, leírásokon keresztül elevenedik meg Derenk múltja: Horthy Miklós kormányzó összefüggő vadászterületet kívánt itt kialakítani. 1943-ban (illetve már az azt megelőző években, 1938-tól) kezdetét vette a helyi lengyel lakosság életterének újbóli megváltoztatása. Az újabb áttelepülés vagy áttelepítés jobb körülményekkel és gazdagabb terméshozamú földekkel rendelkező falvakba történő átköltözést jelentett, de az együvétartozás szétzilálását is.
1943-ra megszűnt a falu! A katonai járművek, az odavezényelt munkaszolgálatosok, a tehervagonok - mind-mind az áttelepítés szolgálatában álltak hosszú hónapokon át. A lebontott házakat és magát a falu templomát is célfuvarban szállították el. Az ősi derenki lengyel lakosság szétszéledt: 1-2 család Emődön, Mezőnyárádon, Szendrőn, Tiszaszederkényben, Tóharaszton, Vattán; 10-10 család Büdöskútpusztán, Martonyiban és a mai Szlovákia területén; 20-20 család Ládbesenyő-Andrástanyán, Sajószentpéteren; és legtöbben, 50 család Emőd-Istvánmajorban talált újabb otthonra.
Etnikai és nyelvi tekintetben a derenkiek nem asszimilálódtak a szomszédos magyar vagy szlovák lakossághoz. Ennek okát elsősorban a természeti viszonyok által is biztosított zárt közösségükben, a falun belüli házasodási szokásukban látjuk. A telepesek leszármazottjai még mindig őrzik a nyelvükben a lengyel nyelv 18. századi archaikus fordulatait! A derenki lengyelség hagyományainak ápolása és kultúrájának megőrzése érdekében rendezik meg évente a Derenki Búcsút. Forrás
Táblák őrzik a hajdan itt élt emberek emlékét.
Egy jól járható, kavicsszórással megerősített földúton hagyjuk el Derenket, hajdan ez volt a falu bekötőútja, most is ezen lehet autóval megközelíteni a települést. Még ezek a kaszálók is a falu földjei voltak.
A Vidomájpusztáról Szögligetre tartó keskeny, kopott aszfaltút keresztezése után már hamarosan feltűnik az ösvényünktől jobbra Szádvár erdős dombja.
Nyáridőben csak egy közönséges, erdővel benőtt dombnak látszik, csak télen, kora tavasszal pillanthatjuk meg a tetőn álló romos falakat. Egy mára szinte teljesen elfeledett végvárhoz érkeztünk, és amennyiben időnk engedi, ne hagyjuk ki a meglátogatását! Azonban a megközelítése koránt sem könnyű! A 
jelzés, és folytatása, a 
jelzés nagyon meredeken vezet fel a várfalak közé!
jelzés, és folytatása, a jelzés nagyon meredeken vezet fel a várfalak közé!
Azonban mindenképpen megéri felkeresni a romokat! A szabálytalan alaprajzú vár hossza kelet-nyugati irányban mintegy 200 méter, legnagyobb észak-déli szélessége pedig körülbelül 70 méter, tehát egyáltalán nem kicsi várba érkeztünk. Feltárása csak a legutóbbi időkben kezdődött. A 2007-ben megalakult a Szádvárért Baráti Kör tagjai úgy döntöttek – együttműködve a szakemberekkel és más, illetékes szervezetekkel -, hogy lehetőségeikhez képest anyagi, erkölcsi és fizikai segítséget nyújtanak Szádvár megóvásához és feltárásához. Elhatározták, hogy minden esztendő tavaszán és őszén több napos munka keretében dolgoznak a Várhegyen. Azóta kitisztították a területet és állagmegóvási munkák is történtek a falakon.
Hasonlóan sok másik várunkhoz, a Szádvár is a tatárjárás után épült, első említése 1264-ben történt „Szárd” néven. Viharos története során többször is tulajdonost cserélt, de a törökök soha nem ostromolták. 1685-ben aztán a várat megszállva tartó kuruc helyőrség megnyitotta a vár kapuját a serege élén megjelenő Caprara generálisnak. A császáriak ekkor puskaporral felrobbantották a legfontosabb védőműveket, így az erődítmény katonai szempontból védhetetlenné vált. A hadi krónikák lapjain többé nem szerepelt, területét lassan visszafoglalta a természet, sűrű erdőség nőtte be.
A Derenkre betelepült lengyelajkú lakosság aztán a vár köveit használta fel a házaik felépítéséhez, végül Trianon után a romok a határsávba kerültek, ami a romok elhagyatottságát tovább növelte. A Szádvárért Baráti Kör felkérésére, Dr. Takács Bence vezetésével felmérték a falak teljes geometriáját: azaz egy fal esetén a belső és a külső oldalon egyaránt meghatározták az épen maradt falfelület tetejének és oldalának burkológörbéjét, a fal és a terep metszésvonalát, a falban található építészeti és régészeti szempontból fontos elemek (falegyen, gerenda fészek, állvány lyuk, ablak, lőrés, kiomlás...stb.) térbeli helyzetét, jellemző méreteit.
Reméljük, Szádvár most már elfoglalhatja méltó helyét az ismert magyar várromok között és talán pénz is akad majd a felújítására. A vár történetét bemutató szöveget most is a Várak.hu oldalról vettem. Szádvárról is megtalálható a YouTube-on Fodor Zsolt animációja, ami fénykori állapotában mutatja be a várat.
Egy romos falon emléktábla örökíti meg Szádvár viharos történetének egy fejezetét.
Persze a falakról nyíló kilátás is nagyon szép. Ez a felvétel a Szádvár északi lábánál elterülő Vár-kert mezejéről készült, ez valaha talán a vár lakói által megművelt terület lehetett. Az irtásfolt túlsó szélén halad el az Országos Kéktúra.
Dél felé sokal magasabb a hegyoldal, errefelé a Szögliget felé vezető mély Vár-völgyre nyílik pompás kilátás.
Mintegy kilométernyit letérve az Országos Kéktúra útvonaláról, a Várhegy déli lábánál található a Szalamandra ház, ahol szintén megszállhatnak a kéktúrázók. A ház fölé tornyosuló Várhegy tetején jól láthatóak Szádvár falai. Bővebb információt a szállásról ITT lehet találni. Az első kéktúra bejárásomon itt szálltam meg a fiammal, amikor a Jósvafő és Bódvaszilas közötti távot nagyjából megfelezve itt töltöttünk el egy éjszakát. Ez a kép is akkor készült, 2006 kora tavaszán.
A Szádvártól továbbindulva a kéktúra útvonalán érkezünk meg a Lakatos-forrás köves, sziklás völgyébe. Itt épp a fiam ugrik át a környékbeli források vizét összegyűjtő patakocskán.
Itt fényképeztük le ezt a foltos szalamandrát is a patak vizében.
A Lakatos-forrásnál aztán egy hosszú, de nem túl meredek kapaszkodó kezdődik vissza, a magyar-szlovák határon elterülő karsztos fennsíkra a Bába-völgyön keresztül. Mintegy két kilométeres távon több mint kétszáz métert kaptatunk, mire felérünk a tetőre!
A fennsíkon aztán rátérünk a határtól mindössze pár száz lépésnyire kanyargó erdei földútra. Itt már nincs semmi komolyabb emelkedő, az út csak lágyan hullámvasutazik a dombtetők között.
A fennsíkon kanyargó földúton.
Nagyjából húszperces kényelmes sétával érjük el a Szabó-pallag erdészház lassan pusztuló épületét. A már régóta magára hagyott épület lassan pusztul, bár időnként tesznek némi kísérletet az állagmegóvására.
A régebben az erdészház falára felszerelt kéktúra bélyegző dobozkát nemrég átszerelték a házzal szomszédos esővédő házikó tartóoszlopára. Érdemes itt is leülni és pihenni egy sort annak a tudatában, hogy lassan már elfogynak előlünk az emelkedők, innen már inkább csak lejt az utunk egészen Bódvaszilasig!
Ereszkedésünk közben a Hársas oldalából nyílik ez a kilátás a Bódva völgyére és az alattunk elterülő Bódvaszilasra. A falu sajnos felhőárnyékban van, de nem volt türelmem kivárni, hogy az égen lustán átcammogó felhők elmozduljanak annyira, hogy rásüssön a nap a falura is!
Közvetlenül Bódvaszilas felett lépünk ki az erdőből és egy irtásfolton keresztül pillantjuk meg a település házait. Mögöttük jobbra már jól látszik a lebányászott tetejű Esztramos-hegy, de a hegyben található Rákóczi-barlangban már csak a legközelebbi, a Csereháton átvezető túránk kezdetén teszünk majd látogatást.
Bódvaszilas és az Esztramos-hegy egy másik nézőpontból, egy kis zoommal fényképezve.
Bódvaszilast a Művészetek Magtára mellett érjük el. A műemléki védettségű, volt Eszterházy-uradalmi magtár 2012-ben újult meg. A bódvaszilasi MagtArt művészeti alkotótérként helyet ad természetművészeti eseményeknek, kiállítótérként állandó és időszakos tárlatok keretében bemutatja a programok során létrejött alkotásokat és a régióban elsőként létrehoz egy természetművészeti gyűjteményt. A Nemzeti Park célja, hogy a természetművészeti, pedagógiai, turisztikai, tudományos és kulturális programoknak köszönhetően a Művészetek Magtára a térség egyik kiemelkedő kulturális intézményévé váljon. Forrás
Az Akácos úton indulunk el a faluvégről a központ felé. Útközben elhaladunk Bódvaszilas római katolikus temploma mellett is. Bódvaszilas eredeti, kőfallal kerített római katolikus templomát a XII. században építették a falu fölé magasondó kis sziklapadon. Ez az épület 1772-ig állt; ekkor Esterházy „Fényes” Miklós herceg lebontatta, hogy a helyére nagyobb, barokk stílusú templomot emeljenek (1772–74). A plébániaházat 1780-ban építették hozzá. A falu és a templom régi tulajdonosaira emlékeztet a torony csúcsán álló kettős kereszt, ami a Bebek család címerét díszítette, és amit a templom újjáépítése után az Esterházyak is megőriztek. Forrás
Megérkeztünk túránk végpontjára, a bódvaszilasi vasútállomásra. Utunk legutolsó kéktúra bélyegzőjét a fehérre meszelt kerítésre szerelt kis dobozkájában találjuk. Ezzel a Borsodi-dombságon és az Aggteleki-karszton átvezető háromnapos túránk végére értünk.
A Miskolc felé továbbinduló Bzmot szerelvény mögött az Aggteleki-karszt meredeken leszakadó keleti fala adja a hátteret.
-hörpölin-
|
|
|
|
| A tárhelyszolgáltató neve: | Port Kft. |
| A tárhelyszolgáltató címe: | 9200 Mosonmagyaróvár, Szent István király út 60. |
| A tárhelyszolgáltató e-mail címe: | info@webtar.hu |
| A honlap szerkesztőjének neve: | Horváth Béla |
| A honlap szerkesztőjének e-mail címe: | horvabe1959@gmail.com |
| A honlap szerkesztője mindent megtesz azért, hogy az itt közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de semmiféle felelősséget nem vállal bármely, ezen információk használatából adódó kár bekövetkeztéért. A honlap adatainak használatával Ön elismeri, hogy azt csak és kizárólag saját felelősségére teszi. | |
 Creative Commons license: Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International | |
| Kérem, olvassa el a honlap Cookie Policy-jét! Fontos információkat tartalmaz! | |