Kéthónapos kéktúrázási kihagyás után július elején úgy gondoltuk, ideje folytatni utunkat a jelzések mentén! Döntöttünk arról is, hogy a „fő csapásirány” a Cserhát lesz és hogy nyugat-keleti irányban próbáljuk átszelni még ebben az évben. Ennek jegyében első túránk a Nógrád és Katalinpuszta közötti 14,1 kilométeres szakasz volt.

Miután a Vác és Drégelypalánk között közlekedő Interpiciről leszálltunk Nógrádon, első dolgunk volt a vár felkeresése. Előző túránkon, mikor Kisinócról érkeztünk ide, már nem volt energiánk a várhoz felkutyagolni, ezt pótoltuk be most.

Mindenképpen megérte felmenni! Mindenkinek csakis ajánlhatom ezt a rövid kitérőt a jelzésen. A várrom szépsége és az innen elénk táruló kilátás minden fáradtságot megért! Észak és nyugat felé tisztán látszottak a Börzsöny vonulatai, dél felé pillantva pedig azonnal szembetűnt a Naszály hatalmas tömbje. Keletre a Cserhát dombjai látszottak. Felavatva vadiúj digitális fényképezőgépünket - amit a Csóványoson elpusztult hamincéves NDK-s Praktica pótlására vettünk - készítettünk egy csomó felvételt. Aztán persze a mai utunkra voltunk elsősorban kíváncsiak, a Nagy-Kő-hegy csúcsa és vonulata kitűnően látszott déli-délnyugati irányban. Időközben nagyobb társaságok érkeztek fel a várba, ezért összekaptuk magunkat és visszaballagtunk a faluba.

Utunk során újra érintettük a vasútállomást, a síneken átkelve délnyugati irányban átvágtunk a falu újtelepi részén, majd egy patakvölgyet keresztezve letértünk bal felé az aszfaltútról egy jól járható földútra. Néhány száz méter után a jelzés egy másik földúton kivált jobb felé az eddigi utunkból, a továbbiakban ezt követtük egy domboldalon, mezőn keresztül. Ahogy ballagtunk felfelé, visszapillantva egyre szebb kilátás nyílott a falura és a várra, a legszebb arról a pontról, amikor a földút árokba süllyedve elérte a dombtetőn az erdőt.

Sajnos az erdőbe beérve a földút rendkívül sárossá vált - ebben szerepet játszhatott az eddigi csapadékos tavasz és koranyár is - mindenesetre keservesen megküzdöttünk ezzel az alig fél kilométeres úttal. Megpróbáltatásaink azonnal véget értek, mihelyst utunk kiért az erdőből egy füves, tágas völgybe. Percekig pucolgattuk a sarat a cipőinkről a magas fűben.

A földúton átvágtunk a réten, kereszteztük azt a vasutat, amin megérkeztünk Nógrádra, majd megkezdődött a húzós kapaszkodó a Nagy-Kő-hegyre. Utunk szeszélyesen kanyargott az erdőfoltok és irtások között állandóan felfelé kapaszkodva. Egy irtásról szép kilátás nyílt kelet felé, a völgyben fekvő Berkenyére. Meg is álltunk néhány percre fényképezni és gyönyörködni.

Több útelágazást is magunk mögött hagytunk, de a jelzés iránya mindenhol precízen fel volt festve. Ennek ellenére mégis valahogy elkevertünk, de még csak észre sem vettük. Akkor kapcsoltunk csak, amikor a jelzések újra feltűntek előttünk, mivel az utunk beletorkollott a jelzés ösvényébe. A térkép alapján kiderítettük, hogy a csúcs előtti Kanász-gerincen térhetett le jobbra a földútról a jelzés, de mi követtük továbbra is a földutat. Eltöprengtünk, jobb felé fordulva megmásszuk-e a csúcsot - amit amúgy a jelzésen érintenünk kellett volna - vagy inkább továbbinduljunk, végül úgy döntöttünk, visszamegyünk.

Megérte visszamenni! Miután a hegytetőn a néhány lépés hosszú jelzésen kimentünk a hegy sziklás peremére, valóban csodálatos kilátás tárult a szemünk elé! Nyugat és dél felé szabad volt a kilátás az egész Börzsönyre és a Visegrádi-hegységre. Leültünk egy sziklára és percekig csodáltuk a kilátást.

Továbbindulva utunk kellemes sétának ígerkezett a Nagy-Kő-hegy enyhén lejtő gerincén haladva. Az utunkat kísérő nyiladék hol keskenyebb, hol szélesebb volt, de mindenhol kitűnően járható. Később az utunk elhagyta a nyiladékot - először egy horhost kerültünk meg, aztán egy domboldalt, végül kiértünk az erdőből és egy bekerített új telepítés mellett haladtunk sokáig. Már-már megérkeztünk Magyarkútra - már hallottuk a kakaskukorékolást is - amikor a falu határában kemény meglepetésben volt részünk. Az eddig kitűnően járható földutunk bevezetett egy szabályszerű, de bezárt kapun keresztül egy ház kertjébe!

Kerge birkaként kerestük néhány percig a kerülő utat, mire volt annyi eszünk, hogy visszaballagjunk az utolsó jelzésig. Ekkor már könnyen észrevettük azt a leágazást, ahol a jelzés balra derékszögben elhagyja az utat (mellesleg a térkép is jelzi). Így már könnyen kijutottunk a Magyarkutat Szendehellyel összekötő, korábban már jobb napokat is megérhetett útra.

Habár itt a jelzés bal felé indul el, mi jobbra fordultunk, hogy a közeli büfében (kocsma, vendéglő - a nem kívánt törlendő) bélyegezhessünk. Az említett vendéglátóipari egységben - neve a falon található faragvány szerint Kocsma a Pipáshoz - megebédeltünk (a hazaiból), ittunk (a hideg colát és sört már megvettük) és továbbindultunk Katalinpuszta irányában.

Az esős időjárást ez az út is megsínylette, sokszor kellett a sáros úton a tavakká szélesedő tócsákat kerülgetnünk. Néha foltokban egy korábbi aszfaltozás nyomai is feltűntek. Irtások mellett haladtunk el, az utat hatalmas glédákba rakott kivágott fatörzsek szegélyezték.

Szendehely előtt a jelzés jobbra letért erről az útról és egy ösvényen haladt tovább. Kiértünk az erdőből, jobbról egy málnás kísérte az utunkat. A mezők széléről jobbra fordulva árnyas völgybe futott be az ösvény, aztán a távolból meghallottuk a 2-es főút zaját.

Rövid kapaszkodással jutottunk ki az út egy hajtűkanyarjába, itt jobbra fordulva a lejtős úton tíz perc alatt lejutottunk Katalinpusztára. A pecsételőhely a falu kombinált vegyesbolt-italbolt épületében van, az italbolt „szekcióban”. Később a Cserhátban még többször láttunk ilyen épületeket: ugyanabban a házban külön bejárattal vegyesbolt és italbolt. Végül is nagyon praktikus megoldás.

A buszmegálló pontosan az említett többfunkciós épülettel szemben volt, így a buszra várva elüldögéltünk a hűvös italboltban. Külön említést érdemel a söntéspult felett elhelyezett falemezekre írt „aranyköpések” hosszú sora. Van néhány felejthetetlen is közöttük.

Katalinpusztáról gyorsan hazaértünk. A busz negyedóra alatt befutott a váci buszvégállomásra, innen öt perc alatt lehetett eljutni gyalogszerrel a vasútállomásra. A vonatok elég sűrün jártak, hamar kaptunk csatlakozást Budapest felé.