Három hét kihagyás után folytattuk a kéktúrázást ott, ahol abbahagytuk: a Cserhát közepén Becskénél. Háromnapos túránk első napján a Becske - Cserhátsurány szakasz, második napján a Cserhátsurány - Hollókő szakasz teljesítését tűztük ki célul. A harmadik napon Hollókő és környéke alaposabb megismerése volt a szándékunk.

Szombaton reggel kilenc óra felé szálltunk le az Aszód - Balassagyarmat Interpiciről és húszperces kényelmes gyaloglással elértük Becske falut (a vasúti megállóhely messze kinn van a falu határain kívül). A falu közepén pecsételtünk a Vadász büfében, majd elindultunk a jelzéseket követve kelet felé a falu egyik utcáján. Előttünk tornyosultak a Szanda-hegy ikercsúcsai.

Az utolsó házak után erdei földútra tértünk, ez a vegyes akácos erdőben kanyarogva kúszott felfelé a Szanda-hegy oldalában. Az erdőből hirtelen bukkantunk ki egy megművelt terület szélére. Itt jobbra fordultunk a térképet követve - bár jelzéseket itt nem láttunk, és az erdőszélen haladtunk tovább addig, ahol az erdő széle dél felé nem kanyarodott. Térképünk szerint itt kellett átvágnunk a frissen szántott területen kb. nyugat felé. Sajnos, utat semerre sem találtunk, így a szántáson vágtunk át, csak úgy toronyiránt. Nemsokára megláttuk egy kis dombhát tetején a célunkat: a villanyoszlopra telepített transzformátort (ezt mint jó tájékozódási pontot még a kéktúrás könyv is említi). A jelzések itt bukkantak fel újra: bal felől érkeztek a távvezeték nyomvonalát követve.

Innen újra kitűnő jelzések vezettek tovább minket. Szűk ösvényen indultunk neki egy vadmálnásnak, aztán újra visszajutottunk az erdőbe. Egy erősebb kapaszkodó után az aljnövényzetben feltűntek a régi bánya megszüntetett drótkötélpályájának kötelei és nemsokára kijutottunk a bányatelep útjára. Az út nagy jobbkanyarjában ágazott ki ebből további utunk: a várdomb lábáig vezető köves út. Kapaszkodó kapaszkodó után, hirtelen bukkantunk ki a Szanda-hegy csúcsai közötti nyeregbe. A kis tisztáson pihentünk egy sort, majd nekiveselkedtünk az utolsó hegymászásnak. Nemsokára már a csúcsról csodálhattuk a kilátást.

Itt tényleg érdemes néhány percre megállni és körbepillantani. Kelet felől egyből a szemünkbe ötlött a Mátra vonulata, ellenkező irányban látni lehetett a Naszályt is. Kissé közelebb pillantva alattunk volt Szanda és Szandaváralja (legközelebbi pecsételőhelyünk), távolabb a dombok mögött aznapi úticélunk, Cserhátsurány is látható volt.

Csak hosszabb pihenő és reggeliszünet után indultunk tovább. Eléggé hajmeresztő vállalkozás volt nekiindulni a meredek, kőomladékos délkeleti lejtőnek - Gáborral a Nagy-Gete nyugati lejtőjéhez hasonlítottuk, de itt hiányoztak a kapaszkodáshoz és fékezéshez szükséges fák -, de az ösvény meredeksége fokozatosan csökkent és amikor utunk északi irányt vett fel, a lejtés szinte teljesen eltűnt. A vártól északra elterülő mezőről érdemes néhány pillantást vetni a várhegyre: innen teljes szépségében látszik a hegytetőt uraló várrom.

Továbbmenve a jelzés földútja kanyarogva oldalazott lefelé a hegyről és hamarosan feltűnt előttünk a Szanda és Szandaváralja közötti országút. Az úton jobbra fordulva hamarosan megláttuk előttünk Szandaváralja első házait.

Szinte a falu túlsó végéig el kellett mennünk, hogy elérjük azt a jobbra nyíló utcát, amerre az utunkat folytatni kellett. A meredeken felfelé ballagva gyorsan elértük azt a házat, ahol pecsételnünk kellett. Új családi ház volt az út bal oldalán, előtte kis kert farönk asztalokkal és padokkal. A házban pincekocsma üzemel, akkor (szombat délelőtt 11-kor) zárva volt. Sebaj, a kéktúrás pecsételő helyek fórumának bejegyzései szerint ilyenkor a bélyegző a ház bejárata mellett álló virág cserepében leledzik, a földbe beleszúrva. Meg is találtuk.

Továbbindultunk az emelkedőn és az aszfaltos utca jól kijárt földútban folytatódott a falu végén. Kis dombgerincre felballagva és visszafordulva még mindig szem előtt voltak a Szanda ikercsúcsai, alattunk beláttuk a falu jó részét. Kis mezőre ereszkedtünk le a gerinc túlsó oldalán megművelt földek mellett, alul útelágazáshoz értünk. Bal felé kínálkozott egy földút - iránya majdnem megfelelő volt - ami befutott egy erdő és egy domboldal közé. Nem ezt kell választani! Kapaszkodjunk fel az ettől az úttól jobbra lévő kis domb gerincén! Továbbhaladva egyre jobban szembetűnnek majd a gerincre felfutó keréknyomok. Elérve a csúcs alatti erdőt, a szélső fákon feltűnnek majd az első jelzések is.

Kis keresgélés után mi is megtaláltuk a megfelelő utat. Az erdőben haladva aztán a jelzések újra kitűnőek lettek. Egy északkelet felé nyíló irtásról szép volt a kilátás, majd egy mező szélére érkezett ki a dombgerincről lassan leereszkedő földút. Itt el kellett indulni a mező bal oldalán, majd kb. 100 méter után indult az erdőbe bal felé befelé a jelzés völgybe ereszkedő útja.

Rét szélére érve az út jobbra újra nekiindult az erdőnek és a domboldalnak, tőlünk balra a völgyalapban cserjés, nádas rét húzódott. Utunk enyhén ereszkedett jó sokáig, majd egy hirtelen bal és jobbkanyar után kiért a völgy alján csörgedező erecskéhez. Elhagytuk az erdőt is.

Innen egy gazos, gyomos, elhanyagolt mező szélén kellett az éppen csak kivehető nyomon nagyjából kelet felé átvágni. Mi az erecske jobb partján voltunk, az árok bal partján napraforgótábla húzódott. Törtettünk egy darabig az embermagas gazban, aztán kínunkban átmásztunk az árkon, és a napraforgótáblában folytattuk az utat, de túl sűrűn voltak ültetve a sorok. Visszamentünk hát a jobb oldalra és ott törtettünk tovább. Mint már mondtam, az ösvény éppen csak kivehető volt előttünk. Egy végső, nádas szakasz után (amit a kéktúrás könyv és a térkép szerint ki kellett volna kerülnünk, de keresztülvezetett rajta a letaposott nyom) kiértünk a Terényt és Cserháthalápot összekötő keskeny aszfaltútra.

Az úton kb. 6-700 métert kellett északnyugat felé menni, hogy elérjük azt a jobbra kiágazó földutat, amin Cserhátsurányig mehettünk. Óriási napraforgótábla mellett haladtunk el, majd egy építkezést elmellőzve a jobb oldalon (a helyi lakosok szerint szabadidőpark fog itt épülni), átkeltünk két patak hídjain és lassan megérkeztünk Cserhátsurányba.

Miután berendezkedtünk a szállásunkon, rövid sétára indultunk a faluban. Először is elintéztük a pecsételést a kocsmában, majd továbbindultunk. Mindenkinek csak javasolni tudom, hogy keresse fel a domboldalban álló gótikus katolikus templomot és a vele szemközti dombon álló Jánossy-kastélyt (az utóbbi megtekintéséhez a tulajdonostól kell engedélyt kérni). Nekünk nagyon tetszett mindkettő. Végül visszavonultunk a Keresztény Otthonban foglalt szállásunkra és eltettük magunkat másnapra.