Vasárnap reggel indultunk tovább Gömörszőlősről, miután elbúcsúztunk kedves vendéglátóinktól: az É. Kovács házaspártól. Útba ejtettük a Gazdálkodási Szabadtéri Gyűjteményt aztán elhaladva a falu végén szépen helyreállított parasztporta épületei mellett kiértünk a mezők közé. Jobbra térve kis patakon keltünk át, aztán elindultunk az itt kezdődő keréknyomokon Zádorfalva felé.

Itt láttuk először, hogy a kéktúra jelzéseit másfél-két méter magas rudakra szerelt kis táblák mutatják, később ezek a fajta jelzések végigkísérték utunkat egészen Aggtelekig. Jól jelzett utunk emekedni kezdett a deres mezők között a Karu fészke-tető gerince felé, amit félórás kapaszkodóval el is értünk. Innen az utunk lejtőbe fordult és erdőfoltok, irtások mellett haladva megérkeztünk a Zádorfalva előtti Bors-völgybe. Bal felé rövidebb kitérőt tettünk a jelzéseket követve, hogy megkerüljük a völgy alján fekvő vizenyős, sásos-nádas területet, aztán jobbra egy dombtetőn feltűnt egy majorság, később megpillantottuk Zádorfalva házait is.

A falu előtt rátértünk a szuhafői országútra, ezen jobbra fordulva értük el Zádorfalva szélső házait. Erről az utcáról balra kellett fordulni a jelzéseket követve, majd az utca íves jobbkanyarja után megérkeztünk a kéktúrás pecsételőhelyként is funkcionáló kocsmahivatalhoz.

A kocsma utáni sarkon balra fordulva tértünk rá arra az utcára, ami lassan kivezetett minket a faluból. Enyhén emelkedve ballagtunk az úton, előttünk baloldalon a Cseres alja (349 m) erdős oldala emelkedett, az országút szerpentinezve kapaszkodott fel odáig. Mi még a hajtűkanyar elérése előtt balra letértünk az aszfaltról, hogy megkezdjük hosszú kapaszkodásunkat a Nagy-Szőlő-tető (351 m) gerince felé. Mezőkön, legelőkön vezetett keresztül keréknyomokon a kéktúra, aztán fenn a gerincen elértük az erdőt is. Innen nagyon sokáig - majdnem Aggtelekig - ebben az ősz színeiben pompázó erdőben tettük meg az utunkat.

Végighaladtunk a gerinc csúcsai között, az Égés-tető, Galyagos-hegy, Kavics-tető erdeiben haladtunk végig enyhén hullámvasutazva. Az Égés-tető után utunk egy kis darabon az erdőszéllel párhuzamosan haladt, itt kisétálva a mezőre szép kilátás nyílt a völgyben fekvő Trizs felé.

A Kavicsos-hegyen az utunk több egymást kerülgető, helyenként összefonódó ágra szakadt, de a jelzések mindig megbízhatóan vezettek bennünket az utunkon. Később egy szélesebb földútra értünk ki, itt időnként régi köves burkolat nyomai is feltűntek. Ezen az úton értük el a szlovák-magyar határ sorompóját. Az út itt balra fordult - át a sorompón, mi azonban jobb felé tértünk egy kevésbé kijárt keréknyomra, ezen érkeztünk meg néhány perc alatt az Aggtelekre vezető aszfaltúthoz.

Eseménytelen aszfalttaposás kezdődött itt a faluig, a hosszú egyenest elérve feltűnt előttünk a lejtő alján a templomtorony, és néhány házat is látni lehetett az erdőnyiladékban vezető út végén. A falut elérve balra fordultunk az útelágazásban, és az út szélén kiépített járdán haladva néhány perc alatt elértük a Baradla-barlang bejáratánál álló Barlang Szállót. Már előre elterveztük, hogy még ezen a délutánon teszünk egy barlangi sétát, de a két órakor induló csoportot éppen elszalasztottuk. Így aztán kényelmesen megpihentünk a Barlang Szálló előtti teraszon, elfogyasztva aznapi sör és kóla adagjainkat. Aztán a csomagjainkat a Tourinform irodában hagyva részt vettünk a délután háromkor induló egy órás barlangi rövidtúrán.

Habár nem először jártunk lenn a Baradla-barlangban, a szépsége újra és újra lenyűgöz bennünket. Mindenkinek csakis ajánlhatjuk ezt a túrát, bár a jegyek ára nem igazán turista zsebekhez van szabva! Már sötétedett, amikor a Tourinform irodájában újra magunkhoz vettük a hátizsákjainkat és elindultunk, hogy megkeressük a faluban a szállásunkat.

Másnap reggel csak fél kilenc felé indultunk tovább, erre a napra ugyanis már nem terveztünk nagyobb túrát: a célunk a Jósvafőre való átjutás volt (4,4 km), hogy ott szintén részt vehessünk a barlangi túrán. Újra visszatértünk hát az aggteleki Barlang Szállóhoz, innen indult tovább a jelzés útja a szikla tetejére vezető szépen kiépített sétányon. Hamar elértük a tetőn lévő kis kilátóteraszt, innen körbepillantva be lehetett látni az egész környéket.

Kis pihenő után továbbindulva átvágtunk a karsztos domboldalon, aztán az ösvényen újra visszaereszkedtünk a falu fölé. Balra térve aztán beértünk az erdőbe és hosszú kapaszkodó kezdődött a Magas-hegy (469 m) és Solymos-tető (438 m) közötti nyeregbe. Innen már az utunk is kisimult: szintezve végighaladtunk a Magas-hegy keleti oldalában, aztán egy éles jobb kanyar után egy oldalvölgyben meredeken leereszkedtünk a jósvafői Tengerszem Szálló feletti kis nyeregbe.

Innen a jelzést elhagyva már csak egy-két perces további völgymenet kellett és a megérkeztünk az ösvényen a szálló melletti barlangbejárathoz. Itt tudtuk meg, hogy rövid túrák most technikai okokból nem indulnak, de javasolják a számunkra a Vörös-tó és Jósvafő közötti úgynevezett középtúrát. A belépőjegyekre aztán olyan árat mondtak, hogy azt nem tudtuk megfizetni a nálunk lévő - meglehetősen megcsappant - anyagi eszközeinkből.

A túravezető fiatalember zavarunkat és a csomagjainkat látva jóakaratúan megkérdezte, hogy MTSZ tagok vagyunk-e, mert akkor jelentős kedvezményt tud számunkra adni a jegyárakból - vagyis én is gyerekjeggyel mehetek le a barlangba! Szerencsére már évek óta azok vagyunk, ezért aztán mégis megvehettük a még így is meglehetősen drága jegyeket és megtehettük a jósvafői középtúrát!

A jegyben benne foglaltatik a buszos utazás a vörös-tói barlangbejáratig, és onnan vissza Jósvafőre a kétórás túra ára. Már az aggteleki túrára is szuperlatívuszokat használtam, így erre már nincsenek is megfelelő kifejezéseim! Csakis azt mondhatom, hogy ez még sokkal szebb volt, mint az előző napi aggteleki túra volt!

A túra végén még egy darabig elüldögéltünk a Tengerszem Szálló előtt a pihenőpadokon, aztán összepakoltuk a betyárbútort, visszakapaszkodtunk a szálló feletti kis gerincre, és a jelzéseket követve leballagtunk Jósvafőre. Pontosan kiszámoltuk az érkezést, így aztán elértük a Budapestre induló kora délutáni autóbuszt.