Ezen a reggelen szeles, kissé felhős időre ébredtünk a rakacaszendi óvodában, ennek külön örültünk, mert nem kellett a tűző napsütésben megmásznunk a csereháti dombokat. Gyorsan összepakoltunk, megreggeliztünk, aztán gondosan rendet tettünk magunk után az óvoda helyiségeiben. Reggel nyolc óra felé vettük a hátunkra a csomagokat és indultunk tovább a faluból a jelzéseket követve.

Átvágtunk a falun és az Árpád-korból származó, jelenleg műemlék református templom mellett elhaladva lassan elértük a falu déli végét. A házakat elhagyva az aszfaltút véget ért és a Kopasz-hegyre való kapaszkodást már egy köves-kavicsos földúton kezdtük meg. Ahogy utunk felfelé szerpentinezett a domboldalban, egyre szebb kilátás nyílt meg a hátunk mögött. Alattunk terült el a falu, és a Rakacaszend mögötti Barakonyi-hegy felett megpillantottuk a szokatlanul tiszta időben a Szlovák-érchegység távoli gerincét is.

Nem sokkal a dombtető után elértük az erdőhatárt, utunk sokáig ezzel párhuzamosan vezetett. Itt a földút sokszor több párhuzamos keréknyomra szakadt, ezek kanyarogva, egymást keresztezve vezettek tovább. Először még próbáltuk a jelzéseket megtalálni közöttük, de később ezt feladva mindíg csak a nyomok „sűrűjében” törekedtünk maradni. Később aztán ezek a nyomok egyesültek és az erdő bal szélén vezető kényelmesen járható földúttá alakultak.

Végül betértünk az erdőbe, utunk itt is kényelmesen, enyhén kanyarogva és hullámvasutazva tartotta a keleti-délkeleti irányt. Itt is látszott a csapadékos kora nyár hatása: a földutak sokfelé sárosak voltak, az erdei járművek mély nyomokat szántottak beléjük. Egy hosszabb erdei szakasz után értük el a Kecske-pad előtt húzódó hatalmas irtásfoltokat. Itt az erdő szélén többszörös útelágazáshoz értünk, szerencsére egy hagyásfán még látható volt a továbbvezető utunkat mutató jel. Átvágtunk az irtáson a földutat követve, de jelekkel újra csak vagy egy kilométerrel arrébb, egy újabb erdőfolt szélső fáin találkoztunk.

Egy erdősávon átvágva egy újabb irtásfolt felső szélén lévő útelágazáshoz jutottunk ki, itt a térképünk szerint egy nagyjából keleti irányt kellett volna tartanunk az erdőszélen. Továbbindulva lefestett jelzéseket találtunk, Gábor pedig észrevette, hogy mélyen lenn a domboldalban, a másik földút mellett álló hagyásfákon mintha jelzések lennének.

Elindultunk hát lefelé ezen a másik földúton, és aztán az irtásfolton álló két méter magas meghagyott csupasz fatörzset elérve megállapíthattuk, hogy valóban jelzés van rajta! Így hát a kéktúra új nyomvonalán nem mássza meg a Kecske-padot, hanem levágja azt egy kisebb rövidítéssel. Az erdőbe ismét belépve csak nagyobb távolság után érkezett meg az az út balról, amin a kéktúra régi nyomvonala haladt.

Az erdőt újra elhagyva mezőkön, erdőfoltok között ereszkedtünk tovább Irota felé. Aztán a Boros-erdő után, amikor a földút újra kiért a mezőkre, meg is pillantottuk a falu templomtornyát és karámjait a távolban. Virágos domboldalon ereszkedett le az itt már csak keréknyommá silányodott utunk a Vadász-patak völgyébe. Itt az utunkat a patak keleti partján haladó újabb keréknyomokon folytattuk, jeleket a patakparton álló fákra felfestve láttunk, tőlünk vagy ötvenlépésnyire. Térképünk szerint kereszteznünk kellett ezt a patakot, ezért amikor egy kaszált sávot találtunk, ami a patak felé vezetett, elindultunk rajta. Egy kis gyaloghidat értünk el a patakparton, áthaladtunk rajta, aztán a túlsó parton futó keréknyomokon mentünk tovább a falu felé.

Ezen az úton értük el a szélső házakat, aztán a falu főutcáján haladva a Talentum Vendégházat. Látva a vendégház rendezett kertjét és a kerti pihenőpadokat úgy gondoltuk, itt megállunk hosszabb időre is pihenni és kényelmesen megebédelni. Benn zajlott az élet, labdarúgó meccs volt a focipályán és vendégek serege szurkolt a csapatoknak.

Később találkoztunk a tulajdonosokkal is, ők mesélték, hogy aznapra amolyan falunapot szerveztek a környéken lakók számára. Körbevezettek bennünket a Talentum Vendégház épületei között, megmutatták a szövő-, kovács- valamint fazekas műhelyeket és elmondták, hogy mindenfajta turistát szívesen látnak, akár a házakban kérnek szállást, akár sátorhelyet kérnek a kertben!

Szívesen maradtunk volna, de mennünk kellett tovább, hiszen hosszú út várt még ránk Felsővadászig! Ahogy elindultunk, cseperegni kezdett az eső és egyre vigasztalanabb időben vágtunk át a falu feletti mezőkön. Itt sokáig nem lehetett jelzéseket látni, ezek csak akkor tűntek fel újra, amikor elértük az erdőt. Szerencsére térkép alapján jól követhető volt ez a hosszú szakasza a túrának. Pont időben érkeztünk a fák közé, mert az eső egyre jobban rázendített.

A fák között elértük az Irota és Felsővadász közötti hosszú észak-déli irányú dombgerincet, ezen haladt az utunk nagyjából dél felé. Szerencsére elég sűrű volt az erdő, így az eső zömét fel tudták fogni a lombok, nem zúdult a nyakunkba. A jól jelzett erdei úton alig egy óra alatt elértük az erdő túlsó szélét, vagyis a Felsővadász felett húzódó mezőket. Innen pillantottuk meg először a falut, de az út nem fordult egyenesen Felsővadász felé, hanem továbbment a gerincen dél felé.

Az újra csak csepergésre váltó esőben vágtunk át a gazos mezőkön, aztán miután a jelzés megérkezett dél felől, fordult kelet felé a -kel, a falu irányába (a találkozás előtt a egy íves balkanyarral rövidít). A lejtő vége felé értük el a falu szélső házait, vagyis a romatelepet. Átvágva a házak között tovább ereszkedtünk, aztán a főutat keresztezve hamarosan elértük a Rákóczi kastély nagykapuját.

Itt is már előzetesen lefoglalt szállás várt ránk a kastélyban jelenleg működő általános iskola tornatermében. Kicsit furcsa volt berendezkedni a hatalmas, visszhangos teremben, de aztán megágyaztunk két nagy tornatermi szőnyegen és átöltözve sétára indultunk a faluban. Megtekintettük a kastély kapuja előtti kis parkban álló, általam csak „Forradalmi Tavasz” névre elkeresztelt emlékművet (a három egymás felé forduló, ég felé törő ív talapzatán az 1848, 1919 és 1945 évszámok voltak olvashatóak), aztán a kastélytól nem messze megtaláltuk a pecsételőhelyként is funkcionáló kocsmát.

Bélyegzés után itt is elüldögéltünk még egy darabig, csak sötétedéskor tértünk vissza a szállásunkra. Az iskolaigazgató elmondta, hogy szívesen adnak turistáknak szállást a tornateremben, a 46/444-106, vagy 46/444-254 számon lehet őt elérni (az előbbi az iskola, a második a lakás telefonszáma).