Sok éves álmodozás, aztán tervezgetés után 2018 kora nyarán végre eljött a pillanat, hogy elkezdhettem készülődni az első többnapos túrámra az Országos Kerékpáros Körtúra útvonalán! Elintéztem a szabadságot a munkahelyemen, úgy terveztem, szerda reggel vágok majd bele a tekerésbe és a negyedik nap, szombat késő délután fejezem be, a vasárnapot pedig pihenéssel tölthetem még otthon. Sokáig gondolkodtam, mit pakoljak a csomagtartóra szerelhető kerékpáros táskámba és a 25 literes hátizsákomba, végül úgy döntöttem, a sok éves gyalogtúrázási tapasztalatom szerint fogok most is csomagolni, ami ugyanis ott bevált, az valószínűleg itt is jó lesz!

Azon is agyaltam, méghozzá nem is keveset, hogy hol vágjak bele a körtúra teljesítésébe, az igazolófüzetben ugyanis Székesfehérvár volt a kezdőpont, de mivel Budapesten lakom, itt is nekikezdtettem volna, hiszen a fővároson is áthalad az útvonala! Végül Székesfehérvár mellett döntöttem, méghozzá két okból: egyrészt így a legelejétől kezdve sorrendben ütöm majd be a stempliket a füzetbe, tehát ott is jól kontrollálhatom majd a teljesítésemet, másrészt pont egy négynapos menet (körülbelül 400 km) volt a táv Budapestig, így gyakorlatilag egész úton hazafelé tekerhetek majd, ami azért lélektanilag sokkal jobb, mintha folyamatosan távolodnék az otthonomtól!

Felemás időre kellett terveznem a túrát és a ruházkodást is: a meteorológiai jelentések szerint az első két napon tombol majd a nyári hőség, jóval harminc Celsius fok feletti délutáni hőmérsékletekkel, aztán a csütörtökről péntekre virradó éjszakán érkező markáns hidegfront mögött vagy tizenöt fokot hűlni fog a levegő, és az éles északnyugati szél is csökkenteni fogja a hőérzetet. Így hát pakoltam melegebb ruhákat is, aztán estefelé még egy óra alatt tüzetesen átnéztem a kerékpárt, beállítottam a fékeket és a váltókat, kicsit megolajoztam a láncot és a lánckerekeket, aztán eltettem magam másnapra.

Szerda reggel gyorsan összekapva magam legurultam a Tétényi-fennsíkról a 7-es úton Kelenföldre, itt aztán megvettem a jegyet magamnak és a bicajnak Fehérvárig. A 6:17-kor induló Stadler Flirttel aztán hét után pár perccel meg is érkeztem Székesfehérvárra. Miközben a vonat elsuhant a Velencei-tó partján, eszembe jutott, hogy elfelejtettem fürdőnadrágot pakolni magamnak, pedig csütörtökön éppen a legnagyobb hőségben fogok ide megérkezni! Gondolatban legyintettem egyet: több is veszett Mohácsnál!

Székesfehérváron a vonatról fürgén lecihelődve átcipeltem a bringát a peronok alatti aluljárón, pecsételtettem a körtúra igazolófüzetébe a pénztárban (habár érdekes módon a füzet szerint itt, pont az Országos Kerékpáros Körtúra kezdőpontján nem kellene pecsételnem, csak amikor a végén visszaérkezem ide), aztán az állomásépület előtti kis terecskén bekapcsoltam a turista GPS-em és negyed nyolckor nyeregbe pattanva elindultam.

Úgy gondoltam, van még egy kis időm városnézésre, így aztán a Prohászka Ottokár úton, később annak a folytatásán, a Várkörúton betekertem a Romkertig, emellett aztán áttoltam a kerékpárt a Városházához. Egy rövid kitérőt tettem még a Virágórához, aztán a Városháza térre visszatérve és az Országalma előtt letámasztva a bicajt lenulláztam a GPS-t, valamint a kerékpár computer napi számlálóját is. Itt és most belekezdek hát az Országos Kerékpáros Körtúra teljesítésébe, hogy aztán terveim szerint ötven-hatvan túranap után ugyanide érkezzek vissza a papíron 4100 km hosszú túramozgalom teljesítése végén! Nem kis táv ez, több mint a Budapest-Barcelona táv oda-vissza!

Visszatoltam a gépet a Romkert mellett a Várkörútra, aztán ezen is visszafelé indulva el fordultam rá a 7-es út városon átvezető szakaszára. Biztosan vannak elegánsabb megoldások is a Székesfehérvárról való távozásra, de számomra ez volt a leggyorsabb mód! Pár kilométer után, már a városhatár felé közeledve, a MOL benzinkút melletti körforgalomban hagytam magam mögött a főutat és tértem rá a jóval csendesebb, Úrhidára és Sárszentmihályra vezető mellékútra. A Nádor-csatorna hídja után értem el a következő körforgalmat, itt aztán jobbra, Sárszentmihály felé továbbindulva hamarosan meg is pillantottam az utamba eső első falut. Megállás nélkül tekertem végig a hosszú településen, csak az utolsó házaknál állított meg a kilátás! Az egész falun keresztül enyhén emelkedő országút itt ért fel egy kis halom tetejére.

Előttem terült el az egészen a távoli Keleti-Bakony lankáiig húzódó Sárrét, a messzeségben feltűntek az Inotai Erőmű kéményei és hűtőtornyai, balra tőlük a Péti Nitrogénművek épületei álltak. A Sárrét lapályán még a tavakat is megpillantottam a kicsit párás reggelen! Készítettem pár felvételt, aztán a dombról legurulva a Sárrét medencéjébe áthaladtam a kicsi Sárkeszin is. Mezők, szántók között tekerve érkeztem meg kilenc óra felé Nádasdladányba.

Már régóta szerettem volna megnézni a faluban álló, hazánkban meglehetősen szokatlan, Tudor stílusban épült Nádasdy kastélyt, az utamat tervezve azonban meglepve olvastam a neten, hogy június elején, csupán pár héttel a túrám előtt, felújítási munkák miatt teljesen bezárták a kastélyt, sőt még az azt körülvevő parkot is! Arra gondoltam, talán mégis beengednek majd az építési területre, hiszen csupán pár fényképet szeretnék készíteni, de aztán a kapuban posztoló őr kedvesen, de ellentmondást nem tűrően közölte, sem a kastély, sem a park nem látogatható a 2019 őszén várható átadásuk előtt! Kicsit a kedvemet szegte ez az epizód, hiszen a túranap egyik fő látványossága lett volna a kastély, és mivel itt bélyegzést sem kaptam, kocsmakeresőbe indultam, hiszen Nádasdladány is pecsételőpont az Országos Kerékpáros Körtúra útvonalán!

Nem szokásom belejavítani a már régebbi túraleírásokba, de most mégis megteszem. A tervezetthez képest némi késéssel ugyan, de 2022-ben újra megnyitották a látogatók előtt a Nádasdy kastélyt, és egy későbbi kerékpártúrámat arra kanyarítva meglátogattam a frissen felújított kastélyt és megnéztem alaposan kívülről, a parkot is becsavarogtam. Ebben a leírásomban találhattok erről az utamról leírást és fényképeket is.

A faluközpont útelágazásába visszagurulva egy pillanat alatt észrevettem a Várfal söröző épületét, ide tértem hát be, megittam egy jéghideg dobozos Fantát a bárpultnál, és kértem pecsételést a céges bélyegzővel a füzetembe. Pár percig még elbeszélgettem a helyiekkel, honnan, merrefelé tekerek majd tovább, aztán fél tíz felé újra nyeregbe pattantam, mert éreztem, egyre jobban kezd kimelegedni az idő! Egy enyhe emelkedőn végigtekertem Ládasdladányon és a vele már szinte teljesen összeépült Jenő nevű falucskán, aztán a mezők közé kiérve egy alig érezhető lejtőn lesuhantam Polgárdiba. Végiggurulva a településen ismét elértem a 7-es főutat, ezen aztán az OKKT kiírása szerint visszafelé indultam el, Székesfehérvár felé!

Nagy volt az úton a forgalom, jóval nagyobb, mint amikor Fehérváron tekertem rajta pár kilométert, de a kerékpározást semmilyen tábla nem tiltotta, az autósok is maximálisan tiszteletben tartottak; megfelelő oldaltávolságokat tartva előzgettek le. (Túrám óta már megépült a BuBa, vagyis a Budapest-Balaton kerékpárút, ezen a szakaszon is már annak az aszfaltcsíkján kell tekerni a főút helyett!) Nagyon sok kerékpáros nem szereti a forgalmas utakon való tekerést, de én kimondottan élvezem, amikor a kamionok, nagyobb teherautók jól meghúznak a menetszelükkel! Végül csak Szabadbattyán határában álltam meg egy pihenőre, egy foghíjas jegenyesor árnyékában a bicajt a széles, füves padkára állítva leültem mellé a fűbe. Éhes még nem voltam, de egy komolyabb mennyiséget fogyasztottam azért a vízkészletemből.

Jó tízperces szieszta végén indultam csak tovább, bekarikáztam a faluba, aztán az útkereszteződésben jobbra fordultam, Tác felé, a 6307-es útra. Szabadbattyán határában felkapaszkodtam az M7-es autópályán átívelő felüljáróra, aztán a túlsó oldalán legurulva már hamarosan elértem Tácot. Útszéli tábla jelezte a Gorsiumba, a római kori romokhoz vezető letérést, az itt kezdődő kopottas aszfaltúton pár perc alatt megérkeztem a régészeti feltárás fogadóépülethez. A bringát kipányváztam az épület előtti kerékpártárolóhoz és beléptem a légkondicionált csarnokba.

Néhány percre leülve az egyik fotelbe lehűtöttem magam, aztán megvettem az 1200 Ft-os belépőjegyet, pecsételtettem az igazolófüzetembe és sétára indultam a romok között. Gorsium-Herculia a római korban Pannonia egyik legjelentősebb és leggazdagabb városa volt, Herculiát egy felszámolt katonai tábor – Gorsium – helyén kezdték el 103-ban építeni. Bár a szarmaták egy támadásuk során felégették, újra felépítették a várost, falai között több császár is megfordult. Hanyatlása a IV. század végén kezdődött, a honfoglalás korában már csak kevesen lakták.

Bár a régi római település helye még a középkorban is ismert volt, az első ásatásokra csak 1934-ben került sor, rendszeres régészeti kutatása pedig 1958-ban kezdődött. A romok egy parkosított területen helyezkednek el, nagyjából fél óra alatt ballagtam végig a gyalogutakon és a feltárt utcákon az épületek alapjai között, majd letelepedve egy árnyékos padra megebédeltem. Itt aztán a nyakára hágtam szinte a teljes vízkészletemnek, gondoltam, pótolom az indulás előtt a látogatóközpont mosdójában. Sajnos, az épület mosdójában ki volt írva, hogy az nem ivóvíz, így aztán a tartályos vízadagolót voltam kénytelen lerabolni, mivel még egy italautomata sem volt a központban!

Teli hassal vágtam bele az előttem álló kilométerekbe, a kora délutáni hőség pedig megülte a tájat. A sima, jól tekerhető országút szinte nyílegyenesen vezetett át a Mezőföld éppen csak hullámzó táján, nagyjából tartva a délkeleti irányt. Végtelennek tűnő, virágzó napraforgótáblák, már learatott búzaföldek és zöldellő kukoricások szegélyezték az országutat. Nagyjából húszperces tekeréssel értem át Soponyára, itt aztán megálltam, hogy pár pillantást vethessek az itteni Zichy kastélyra és a parkjára, de a nádasdladányihoz hasonlóan ezt sem nézhettem meg, mert be volt zárva a kastélyparkba vezető kapu. Csak abban bízhatok, hogy igaz a hír, amit olvastam, és ez a pusztulásra ítélt kúria is megmenekül majd a kastélyfelújítási program keretében!

Azért letelepedtem a park kapujához vezető út melletti kis dísztó gondozott partján egy turistapihenő padjainál. Ettem egy kis Auchan gazdaságos sós csipszet – ilyet minden nyári túrámra viszek magammal, mert ha sokat izzadok, akkor fontos a só pótlása –, aztán egy negyedórás lebzselés után ismét nyeregbe szálltam és továbbindultam az utamon, ugyanis számításom szerint itt lehettem csupán a napi menet felénél!

A kisforgalmú, de jó minőségű aszfaltút továbbra is a Sárvíz széles és sekély völgyét követte, egymás után maradtak el a települések, ezek közül csupán Kálóz volt falunyi méretű, a többi inkább csak tanyaközpontnak tűnt az út szélén. Örspusztát elérve az utam beletorkollott a keresztező, Sárbogárdról Mezőszilasra vezető, kicsit forgalmasabb országútba, erre rá kellett térnem pár száz méter erejéig, aztán ebből ágazott ki a további utam, ezen a szakaszán is délkelet felé tartva. A délutáni rekkenő hőségben komolyan vissza kellett vennem a tempómból, végül négy óra felé érkeztem meg Sáregresre, ahol azonnal meg is álltam az éppen útba eső vegyesboltnál. Kiöntve a hátizsákomban megmelegedett kólát és táci ásványvizet vettem hideget a boltocskában, aztán készíttettem a kedves eladó hölggyel két párizsis zsemlét is, amit kinn, az épület árnyékába letelepedve fogyasztottam el.

Evés után még pihentem egy keveset, majd továbbindulva a falu után rátértem a Cecén keresztül aznapi úti célomhoz, Dunaföldvárra vezető 61-es országútra. Pár perc alatt betekerve rajta Cecére megálltam az első, az út szélén feltűnő presszónál, a Sarok sörözőnél. Szerencsére volt alkoholmentes sörük, mert az út közben megivott több liternyi kólától már szinte összeragadt a szám, és itt a bélyegzést is el tudtam intézni. Sajnos, csak a pecsételés után vettem észre, hogy a bélyegzőlenyomaton simontornyai cím szerepel, de a pultos hölgy készséggel aláírta a presszó nevét, és cecei címét is. Csak elfogadják majd, ha a túra befejezése után beadom majd a füzetet az Országos Kerékpáros Szövetségbe elbírálásra!

A 61-es úton továbbtekerve gyorsan magam mögött hagytam már Cecét, errefelé a táj is kicsit változatosabb lett, alacsony löszhátakra kapaszkodott fel az országút, néhány kisebb erdőfolt mellett is eltekertem. A hőség is lassan enyhülni kezdett, aztán amikor Alsószentiván után megálltam egy rövid pihenőre, még távoli mennydörgésekre is felfigyeltem. Visszatekintve láttam, hogy pár kilométerrel mögöttem, Cece felett húzhatott át egy kisebb zivatarfelhő. Előszállásra megérkezve értem el azt az útkereszteződést, ahol balra, északnyugatnak fordulva folytatnom kellett volna az utamat, de itt most az OKKT ajánlott útvonaláról letérve kitérőt tettem a mindössze tíz kilométerre lévő Dunaföldvárra, mivel csak ott találtam éjszakára szállást magamnak.

Ezt az utat már lezúztam félóra alatt, közben áttekertem az M6-os autópálya alatt, aztán a 6-os főút keresztezése után érkeztem meg a városba. Gyorsan megkerestem a szállásom, a Templom utcában lévő Rozmaringos Udvarházat, ahol aztán pár perc alatt megkaptam a hűvös, virágos udvarra nyíló szobámat. Lemálháztam a drótszamárról, gyorsan ledobáltam magamról a csatakossá izzadt ruháimat és egy alapos zuhanyzással leöblítettem magamról a több mint 100 km porát! Tiszta ruhát véve egy rövid menettel lesétáltam a Duna-partra, itt aztán a halászcsárdába beülve egy nagy adag túrós csuszával és egy korsó Sopronival zártam le a napot. A terveim között szerepelt még egy rövid séta a belvárosban, de erről minden lelkiismeret-furdalás nélkül lemondtam. A söröm maradéka mellett még elüldögéltem pár percet, aztán visszasétálva a szállásomra gyorsan eltettem magam másnapra.

Ezen az első túranapomon 115,11 km-t tekertem a székesfehérvári Országalmától a szállásomig a kerékpár computer szerint, a GPS pedig összesen 328 méter szintemelkedést mutatott.