Tésen nincs hivatalos kéktúra pecsételőhely, de a Zirc felől érkezők ha betérnek a Felszabadulás utcán, az Országos Kéktúra útvonalán fekvő Erdei büfébe, akkor pecsételni szoktak a büfé céges bélyegzőjével, amit a tulajdonos minden túrázónak szívesen odaad. Ennek az az oka, hogy Tésről továbbindulva nem biztos, hogy nyitva találjuk a falu határától nem messze, Csőszpusztán a barlangkutató állomást, illetve sokszor nincs kinn a bélyegző sem az épület bejárati ajtaja mellett a dobozkában. Persze nem csak pecsételni érdemes betérni az Erdei büfébe, közmondásosan fínom az itt készült hamburger is!

Tésről továbbindulva a falu bekötőútján érjük el Csőszpusztát, ahol a pár épület között gyorsan meg lehet találni az Alba Regia Barlangkutató Állomást. Az állomás a fénykép készítésének napján is zárva volt, azonban megtaláltam a bejárati ajtótól balra felszerelt dobozkában a kéktúra bélyegzőt. Így aztán a tési pecsét mellé nyomtam egyet ezzel a bélyegzővel is az igazoló füzetembe.

Csőszpusztáról egy földúton indulunk tovább, ezen érkeztünk meg a Hamuházhoz. A hatalmas hársak és erdei fenyők között álló ház vadászháznak épült, de volt már kulcsosház is. Neve a XIX. századbeli üveggyártáshoz és szappankészítéshez nélkülözhetetlen hamuzsírfőzésre utal. A ház előtti farönkasztalnál és padoknál érdemes megpihenni egy kicsit, innen tehetünk egy rövid kitérőt a Csiklingvár romjaihoz is.

Habár a Hamuháztól kék rom jelzések vezetnek Csiklingvár romjaihoz, nyáridőben meglehetősen nehéz felismerni a magas aljnövényzetben a maradványokat. Egyedül a volt „várat” körülölelő árok látszik a fák között.

Télen a lombjukvesztett fák között már messziről jól látható a domb, amit az árok körbekerít. Az ismeretlen eredetű romokról nem sokat tudunk, valószínüleg a középkorban vadászkastély állt ezen a helyen, ahol esetleg a Bakonyban vadászgató királyaink is megszállhattak, ezt a közeli Királyszállás név is alátámasztani látszik. Romokat már alig lehet találni, csak a várárok kerít körül egy kisebb területet az erdőben.

A dombra felkapaszkodva látunk csupán pár követ a lábunk alatt. Ennyi maradt a hajdan itt állt épületből.

A Hamuház után magunk mögött hagyjuk a Tési-fennsíkot és a Tűzköves-árokban ereszkedünk le a hegyek lábaihoz.

Egy kis erdei szentély padjainál és keresztjénél érjük el azt a makadámutat, amin egészen Kisgyónig megyünk majd.

Erdei makadámúton Kisgyón felé

A hajdani Kisgyónbánya központjában, az utunk mellett áll ez a bányászemlékmű, ami a II. Világháború alatt elhurcolt három bányásznak: Bodó Nándornak, Dorschner Ferencnek és Sprőder Györgynek állít meléket. Valaha itt volt a bánya központja, kastéllyal, buszállomással, iskolával és a kisvasút átrakóállomásával. Ma már csak a szénosztályozó maradványai emlékeztetnek az egykori szénbányára, az épületeknek már nyoma sincs. A területről a használható eszközöket a balinkai bányába vitték. Forrás

Az emlékmű után már alig kilométeres menettel elérjük a Kisgyón Természetbarát Telepet. A szénbányák bezárásával a bányászok is elköltöztek, a hátrahagyott bányászlakásokat 1980-ban a fejér megyei természetbarátok vehették birtokukba, és 12 kulcsosház kialakításával létesült a Kisgyón Természetbarát Telep, amely azóta is folyamatosan fejlődik és szépül. A kéktúra bélyegzőt a telepre beérve a legelső épület - a Gyöngyvirág kulcsosház - teraszán találjuk a villanyóra szekrényében. A ház falának támasztva a hátizsákom és a túrabotjaim pihennek.

Ez a kép 2005 nyarán készült a kulcsosházról, amikor a fiammal itt sátoroztunk a füves kertben az első Országos Kéktúra bejárásomon.

A természetbarát telep után ismét kapaszkodó jön, hiszen vissza kell térnünk a fennsíkra, hogy azon folytassuk az utat Bakonykúti felé. A kép a Dóra-hegy oldalában készült 2005-ben, a fiam poroszkál előttem az erdei úton.

Nagyjából félórás hegymászással érjük el újra a fennsík peremét, ahonnan szép kilátás nyílik észak felé, a Bakonyalja szelid dombvidékére.

Rétek, erdőfoltok között kanyargó keréknyomokon vágunk át a fennsíkon. Errefelé nagyon kell figyelni a jelzéseket, mert sok esetben az úttól távolabb, az erdőfoltok szélső fáin kell keresni azokat!

Egy idő után magunk mögött hagyjuk a fákat és az Isztimérig nyújtózó szántókon haladunk tovább.

Egy idő után a mezőkön kanyargó keréknyomokról a hozzánk társult piros jelzéssel együtt egy nemrég telepített fekete fenyves ösvényére térünk.

Ösvényünk lassan délnek fordul és ha a jobb oldali fák között kitekingetünk, észrevesszük, hogy egy mély völgy peremén haladunk éppen. Ez a Burok völgy legszélesebb és legmélyebb főága, ami meanderezve vág át a fennsíkon. Keletkezésének pontos körülményei a mai napig nem tisztázódtak, egyes vélemények szerint folyóvizi erózió eredménye, mások szerint a kőzetlemezek hasadása folytán keletkezett. Körülbelül két kilométert haladunk a völgy keleti peremén, de a fák miatt sajnos nem sokat látunk belőle!

A völgy hőmérséklete hűvösebb, benne több a pára, mint a vele szomszédos fennsíkon. Ennek köszönhető, hogy növényvilágában a jégkorszakok óta fennmaradt ritka növénypéldányok is előfordulnak, mint például havasi hagyma, cifra nádtippan, fürtös holdruta stb. Több mint 200 madárfaj is megfigyelhető, amelyek egy részének fészkelőhelyet is nyújt e táj. Földtani és növénytani ritkaságai miatt a nehezen járható Burok-völgy 1260 hektáros területét 1995-ben természetvédelmi területté nyilvánították. A védett területen belül erdőrezervátum található. A természetvédelmi területről eddig 63 védett és 2 fokozottan védett növényfaj, illetve több mint 140 védett és 15 fokozottan védett állatfaj előfordulásáról van bizonyíték.

A második bejárásomon találtam ezt a kilátópontot, ahonnan belátható a Burok-völgy dél felé vezető szakaszának jó része. Bár a nap sütött a felvétel készítésekor, de a pára erősen csökkentette a látótávolságot. Innen nem messzire az eddig velünk tartó piros jelzés leereszkedett a völgybe és ott folytatta az útját. A völgy jelentős része ezen a turistaúton bejárható. Ha van egy kis időnk, ereszkedjünk le az aljára, de készüljünk fel arra, hogy jó része nehezen járható (főként a kidőlt fák miatt), viszont a völgy annyira szűk, oldalai pedig annyira meredekek, hogy eltévedni sem lehet. Mivel Természetvédelmi terület, ezért az ösvényről tilos letérni! A fenti okosságokat a Wikipédiából vettem.

Ott, ahol a piros jelzés leereszkedik a Burok-völgybe, mi elkanyarodunk tőle és az errefelé már meglehetősen alacsony fennsík déli szélén érkezünk meg Bakonykútiba. A Szabadság úton a központ felé ballagva akadunk össze ezzel a fából faragott remetével, a fogadóbizottságunkkal.

Bakonykúti tiszta, rendezett kis település, ahogy a Szabadság utcán a templom felé ereszkedünk, szemünkbe ötlenek a házak előtt álló faragott faszobrok. Bálint József fafaragó olyan szobrokat faragott fába Bakonykútiban, amelyek a helyiek történeteit mesélik el, vagy illenek az itteni kedves, barátságos falusi környezetbe. A szobrok elő fákból kerültek kidolgozásra, melyek vagy betegség, elöregedés miatt, vagy egyes esetekben a villanyvezetékek miatt kerültek volna kivágásra.

Az összes alkotás kifaragása tíz esztendeig tartott, mivel a szobrokat a fafaragó kézi vésővel és kalapáccsal készítette. A szobrok elkészítésének pontos ideje nem állapítható meg pontosan. A faluban nem csak az utcán találhatók ilyen kedves alkotások, hanem a házak udvarán is... az ember itt sétálva úgy érzi, mintha egy mesebeli kis faluba cseppent volna. Forrás

Ez a kép az első kéktúra bejárásomon készült a faluról 2005 nyarán.

A Szabadság utca alsó végén, a templom alatt érkezünk meg a buszfordulóba. A faragott tájékoztató tábla jobb oldali tartóoszlopa mellett van felszerelve az kis fadobozka, amiben a kéktúra bélyegzőt találjuk.