Ezen a hétvégén is egy kétnapos túra indultunk a Cserhátba, tervünk az volt, hogy Garábon megszállva eljussunk a Mátra lábaiig, Mátraverebélyre. Egy hidegfront érkezését jósolták a meteorológusok szombat éjjelre, kisebb záporokkal és zivatarokkal. Reméltük, minket nem ér majd utol ez a turistaszomorító időjárás.

Az első busszal indulva Budapestről tízre értünk Hollókőre. Leszállva gyorsan összekészülődtünk, és útnak is indultunk. Az ófalu főutcájának a végén megszűntek a jelzések, kis kevergés után találtuk meg azt a jobbra nyíló utcát már az újfalu részen, ami a dombra felfelé vezetett (Már megint a 2002-es kéktúrás könyv volt a kezemben, a 2004-es Cserhát térkép a hátizsákban pihent!). Az utolsó házakat elhagyva gazos, gyomos mezőre értünk, itt egy aszfaltút hirtelen jobbra ágazott ki eddigi utunkból. A jelzések erre hívogattak, majd balra kellett letérni egy alig járt ösvényre. Ezen a szakaszon a jelzések kb. két méter magas betonoszlopokra voltak felfestve, messziről is jól láthatóan.

Jobb oldalon elhagytuk a falu focipályáját, aztán ösvényünk nekivágott egy fogadó épülete mellett a Szár-hegy oldalában húzódó bozótosnak. Miután átverekedtük magunkat a dzsindzsáson, hamarosan elértük a gerincet. Ösvényünk szelíden lejtett, így értünk ki a Szár-hegy és Fekete-hegy közötti hosszú rétre egy kis nyeregnél. Tőlünk jobbra pihenőhely padokkal, mögötte feltűnt a vár is a gerinc végén.

Bár a jelzések az erdőszélen vezettek, mi inkább kinn maradtunk a mező közepén, így indultunk meg lefelé. A völgy aljában húzódó mezőn átvezető szekérúton kényelmes volt a járás, az erdőszéli jelzések mellett pedig szinte nem is volt járt út.

Utunk követte a mező közepén húzódó horpadás esését, aztán átkelt az itt kezdődő erecske medrén. Erdőbe értünk, itt találkoztunk a jelzés földútjával. Az út szelíden lejtett, mellette egy patakocska sziklás, köves medre húzódott (ezen keltünk át még az erdő előtt). Folytatva utunkat átvágtunk az erdőn és hamarosan kiértünk a tisztásos erdőszélen a megművelt földek határába. Előttünk feltűntek Felsőtold szélső házai, rövid séta után a kis haranglábnál el is értük őket.

Jobbra kifordultunk az aszfaltos főútra, innen több kilométeren keresztül ezen kellett továbbmennünk. A járda a falu határában megszűnt, az út bal szélén haladtunk tovább. Szerencsére elég széles volt az útpadka, mert az autósok nemigen foglalkoztak velünk, arasznyira húztak el mellettünk, amíg az aszfalt szélén bandukoltunk.

Gyorsan megérkeztünk Alsótoldra, itt az „Y” alakú útelágazásban balra fordultunk, Pásztó irányába. Az út már Alsótoldon emelkedni kezdett, ez a falun kívül tovább folytatódott és egy hosszú kaptató végén értünk fel az Alsó-szurdokhoz, ahol az országút keresztülvezet a dombok között.

Mielőtt beértünk volna az elnyújtott balkanyarban az erdőbe, szép kilátás nyílt a hegyek tövében fekvő Cserhátszentivánra. Tovább ballagva néhány perc múlva megérkeztünk a Bableves-csárda elé. Úgy terveztük, itt megebédelünk (éppen dél előtt értünk ide), de a bejárat mellé kifüggesztett árlapok lehűtötték a kedvünket. Végül csak egy korsó sört és egy pohár kólát fogyasztottunk csekély hatszáz forintért. Persze szigorúan csak a párás meleg miatt védőitalként!

Az országúton továbbmenve az elágazásnál befordultunk balra a bekerített Nagymezőpuszta sarkánál (a bekerített területen rendezett park, a kocsibejárónál hatalmas, zárt kapu), ezt nem lehetett eltéveszteni, mert a főúton kellett tovább haladnunk. Hamarosan elértük az országútnak azt az „S” kanyarját, ahol a jelzéseket követve bal felé le kellett térnünk egy földútra.

Akácoson vágott keresztül az út, aztán hirtelen kiértünk egy már learatott gabonatábla szélére. Itt az erdőhatár és a tarló között futott tovább a szekérnyom. Elhaladtunk egy magasles mellett, innen kb. száz méterre indult jobbra befelé az erdőbe a gyalogösvény. Fenyvesben kúszott felfelé az út, majd kiértünk egy korábbi irtásfolt bal oldalára. Az ösvény egyre meredekebben kapaszkodott felfelé, így érkeztünk meg a Barát-hát gerincén futó szekérútra. Balra elindulva rajta a Tepke felé az út könnyen járható volt és csak enyhén emelkedett. A jelzések itt is, és végig az aznapi túraútvonal mentén nagyon jól követhetőek voltak. Jól kilépve hamar el tudtuk érni a kilátót.

Kéktúra könyvünk szerint a Tepke tetején álló kilátó nagyon lepusztult állapotban volt néhány évvel ezelőtt, most azonban kitűnő állapotban, felújítva találtuk. Rajta emléktábla jelzi a 2001 évi teljes felújítást. Érdemes felmenni a toronyba a fémlépcsőkön, a kilátás csodálatos. Nyugat felé végigkövethető volt az eddig megtett utunk, kelet felé a Mátra már uralta a látóhatárt. Sajnos a nyugati látóhatár mentén egyre több zivatarfelhő is gyülekezett, de reméltük, megúszhatjuk az elázást.

Továbbhaladva a gerincen egymást követték a hegycsúcsok és a köztük lévő kicsi nyergek. A Tepke után alig félórával megmásztuk a Puggát, sziklás tetejére a jelzésen lehetett feljutni (mivel erdős a teteje, semmilyen kilátás nem volt), utána nem sokkal a Macska-hegyre érkeztünk. Itt sem volt kilátás, de továbbmenve egy kis sziklás gerincről fantasztikus volt a panoráma északnyugat felé, Garáb irányában.

Leereszkedtünk a Garáb-nyeregbe, itt megálltunk egy kis szerelvényigazításra, aztán az útelágazásban balra fordulva tovább ereszkedtünk egy keskeny betonúton a jelzéseket követve Garábra. A csöppnyi faluban gyorsan megtaláltuk a szállásunkat, és berendezkedtünk a szobánkban.

Vasárnap reggel borult időre ébredtünk, miközben készülődtünk, folyamatosan lógott a lába az esőnek. Amint kiléptünk a szállásunkról, el is kezdett esni. Vigasztalan időben kaptattunk vissza a faluból a Garáb-nyeregbe, itt aztán újra rátértünk a jelzés gerincútjára.

A gerincúton ismét csak kapaszkodtunk tovább, most fel a Nagy-Kő-tetőre. Az eső akkor kezdett igazán zuhogni, amikor megállunk pár perc pihenőre a csúcson álló fémtorony (mobil-átjátszó?) tövében. Sietősebbre fogtuk utunkat, gyorsan átvágtuk a Köves-bérc csúcsa felé (itt is a vezet fel a tetőre, de ezt kihagytuk), majd folytattuk az erdőjárást. Ha nem esett volna olyan kitartóan az eső, biztosan értékeltük volna a ködben úszó erdő látványát, de most inkább siettünk tovább.

Utunk mindvégig jól követhető volt, a jelzésekkel még az esőben alaposan kilépve sem volt semmi problémánk. A kitartóan szakadó eső elől behúzódtunk egy fedett, igazán kényelmes magaslesre, itt próbáltuk kivárni, hogy végre elálljon, de jó negyedórás várakozás végén beláttuk, ez teljesen értelmetlen, mivel már így is bőrig áztunk! Továbbindultunk hát. A Köves-tető után jó másfél órával hagytuk magunk mögött az erdőt (közben az eső is csillapodott), a kopasz domboldalból jól lehetett látni a völgyben fekvő Nagybárkányt.

Rövid gyaloglás után érkeztünk a faluba, gyorsan elintéztük a pecsételést a falu központjában az italboltban, itt egymásra néztünk Gáborral. Továbbmenjünk egészen Mátraverebélyig az esőben, vagy fejezzük be itt a túránkat? Az utóbbit választottuk. Kiszaladtam a buszmegállóba megnézni, mikor indul valamilyen busz bármilyen irányba, szerencsére alig félóra múlva volt egy helyközi járat Pásztóra! Most adtunk fel először túrát az eső miatt, de semmi kedvünk nem volt továbbmenni ebben a kitartó, hol gyengébben, hol erősebben szakadó esőben!