A 2005. év első túrája a Balaton-felvidékre vitt minket, terveink között szerepelt a Badacsonytördemic - Szentbékkálla túraszakasz teljesítése, majd úgy terveztük, helyben megszállva másnap a Káli-medence nevezetességeit keressük fel. Szombaton hajnalban indultunk Budapestről, 4:08-kor szálltunk fel Budafok-Belváros vasúti megállóban a Székesfehérvárig közlekedő személyvonatra, ott gyors átszállással folytattuk utunkat a Balaton északi partján, Tapolcáig közlekedő Interpicin. Így aztán reggel nyolc óra előtt néhány perccel már le is szálltunk a vonatról a Badacsonytördemic-Szigliget állomáson, ahol a kéktúra útja keresztezi a vasutat.

Pecsételtünk a vasútállomáson (kéktúra pecsételőhely!), sajnos csak az állomás körpecsétjét tudtuk elkérni, mert nincs kéktúrás pecsétjük. Ezután lassan összekészülődtünk az állomásépület előtti padon, közben vettük észre, hogy egy kéktúrás emléktábla van elhelyezve a falon. A szöveget elolvasva derült ki, hogy vasutas természetjárók állították a kéktúra 25 éves fennállása tiszteletére 1978-ban. Azt mi is csak nemrégen tudtuk meg, hogy a kéktúra mozgalmat a vasutas természetjárók hirdették meg, csak később vette át az MTSZ a szervezését.

Elindulva a vasútállomásról a falu irányába, előttünk tornyosult a Badacsony. Az aszfaltos utca csak enyhén emelkedett, de aztán a főút keresztezése után nekiindultunk a meredekebb kapaszkodónak is. A falu házai lassan elmaradtak mögöttünk, helyüket átvették a nyaralók és présházak. Utunk közöttük vezetett kígyózva, az útelágazásoknál elég tisztességesen jelezve volt a tovább követendő irány. A hegyoldalban egyre feljebb emelkedve mindig szebb és szebb lett a kilátás jobbra, lefelé a falura és a Balatonra, aztán elértük a Badacsony oldalában kanyargó keskeny aszfaltúton a volt Rodostó turistaházhoz vezető bazaltkövekből rakott lépcsősort.

A Bujdosók lépcsője balra indult el meredeken felfelé a hegyoldalban és két szakaszból állt. A rövidebbik - 125 lépcsőfokból álló - a volt Rodostó turistaházhoz vezetett. A turistaház már rég megszűnt, helyén luxusüdülő áll. A kéktúra itt ösvényre tért és jobbról megkerülte a jó nagy bekerített területet, aztán visszatérve az alsó lépcső nyomvonalába tovább indult felfelé az egyre meredekebb hegyoldalban. Itt, a felső lépcsősor aljában keresztezte a jelzés útja a jelzés ösvényét, ami a válla magasságában kerüli meg a Badacsonyt. A lépcsősor felső szakasza egy régi turistakönyvünk szerint 464 lépcsőfokból áll, és habár mi nem számoltuk meg, tapasztalatból mondom, van annyi! Alaposan kifáradva értük el a lépcsősor felső végén lévő kis erdei pihenőt.

A Bujdosók lépcsőjének legalján

Meredek kapaszkodás a sziklák között vezető lépcsősoron

A kéktúra ösvénye itt jobbra fordul a fennsík szélén, de érdemes az itt kezdődő jelzésen egy rövid - alig kétszáz méteres - kitérőt tenni bal felé a Tördemic-kilátóig, ahonnan a Szent-György-hegyre nyílik nagyszerű kilátás.

Visszatértünk a pihenőhelyre és továbbindulva a jelzésen rövid sétával elértük a fennsík szélén araszoló ösvényen a Ranolder-keresztet. A kereszt mögött itt is erdei pihenő van a tisztáson, de érdemesebb a kereszt alatti kilátóteraszon helyet keresni a pihenéshez. Innen már jóval szélesebb az elénk táruló panoráma, délnyugat felé belátható szinte a Balaton egész nyugati medencéje.

Továbbindulva hamarosan újabb kilátópontra értünk, a teraszra felkapaszkodva és körbepillantva itt már inkább dél felé nyílott a kilátás. Innen a kéktúra ösvénye elindult a badacsonyi fennsíkot keresztező nyiladékon, de hamarosan jobb felé fordulva a Hertelendy emlékhez és az alatta lévő kilátóhelyhez vezetett az ösvény. Kicsit vesztve a magasságból értük el a kilátót, innen kelet felé nyílt nagyszerű panoráma, végig a Balaton északi partja mentén.

Tovább folytatva utunkat az ösvény visszakapaszkodott a fennsíkot keresztező nyiladékba - amit korábban elhagytunk a letérés miatt - és hamarosan elértük benne a nyiladék északi végén álló Kisfaludy-kilátót. Érdemes felkapaszkodni a kilátó fa lépcsőfokain, mert bár a környező fák már eléggé megnőttek, a kilátás azért innen is nagyon szép! Észak felé már láthatóak a Tapolcai-medence további tanúhegyei: a Gulács, a Tóti-hegy, a Csobánc és nyugat felé pillantva a Szent-György-hegy is.

Leereszkedve a kilátóból és egy kicsit visszafelé ballagva a nyiladékon elértük azt a pontot, ahol a kéktúra ösvénye jobbra letér innen és nekiindul a lejtőnek a Kőkapu irányában. Ez egy keskeny és egyre meredekebb völgy, ami északi irányban szinte kettémetszi a Badacsony fennsíkját. Ha visszapillantunk, miután az út kiér a szűk völgyből, megláthatjuk magát a Kőkaput is, vagyis a völgy két oldalán álló meredek bazaltsziklákat. Itt ismét kereszteztük a jelzést, és egy rövid szakaszon még az erdőben haladt tovább az ösvény.

Hirtelen értünk ki a Badacsony erdejéből a nyaralók és présházak közé, és egyre lefelé ballagva a hegyről közöttük folytattuk az utunkat. Megálltunk egy rövid pihenőre a Köböl-kút előtti réten, itt egészen kinyílik a panoráma, érdemes körbepillantani. Ha hátrapillantunk, mögöttünk a Badacsony tömege még elfoglalja az egész déli horizontot, balra, nyugat felé pillantva a Szent György-hegy panorámája tárul a szemünk elé, ha további útirányunkba nézünk, előttünk meredezik a Gulács. Továbbfordulva kelet felé a Hármas-hegy tripla csúcsa tárul elénk.

Továbbindulva átvágtunk a szőlők között és kereszteztük az országutat. A négysávos úton áthaladva most már a Gulács oldalában kezdtük meg a felfelé való kapaszkodást. Egy ideig a házak között mentünk az úton, majd az erdőt elérve a kéktúra ösvényre tért és meredeken emelkedni kezdett. Erős kaptatóval értük el a Gulács délkeleti oldalán lévő vállat. Innen már lejtett az ösvény és nemsokára kiágazott utunkból a csúcsra vezető jelzés. Nem mentünk fel a hegytetőre, az erőinket inkább későbbre - a Csobáncra - tartogattuk!

Továbbra is lejtőn haladva hamarosan kiértünk az erdőből a Káptalantótiba vezető országútnál. Innen pillantottuk meg először teljes szépségében a Csobáncot, eddig szinte mindig a Gulács takarásában volt. Nekünk talán még jobban tetszett, mint a Badacsony, szabályos csonkakúpja nagyon impozáns látvány volt! Szóval nagyjából olyan, ahogy az ember egy tűzhányót elképzel.

Nagyjából félórás országút széli meneteléssel értük el Káptalantóti központját, a főteret és az autóbusz-fordulót. Itt a kereszteződésben balra térve néhány lépéssel elérhető a kéktúrás pecsételőhelyként is funkcionáló Jóbarát nevű kocsmahivatal. Elintéztük itt a papírmunkát, aztán hosszabb ebédszünetet tartottunk a buszforduló pihenőpadján.

Félórás pihenő után cihelődtünk újra össze, aztán a buszfordulóból észak-északkelet felé indulva az országút szélén menetelve elhagytuk a falut. A tapolcai országutat elérve egy darabon jobbra fordulva rajta folytattuk az utunkat, de két-háromszáz méterrel arrébb nyílt az a földút, ami a Csobánc felé araszolt tovább. A kéktúra ezen a földúton vezet végig a nyugati hegyoldalban. Az út szőlők és présházak között kanyargott egyre feljebb a Csobánc oldalán, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy egy nagyobb szarvascsapat fut át előttünk a földúton! Szerencsére a fényképezőgép túra közben általában „tüzelésre készen” lóg a nyakamban, így sikerült lencsevégre kapni a csapat utolsó tagját, miközben átfutott az úton.

Nem sokkal feljebb útelágazáshoz értünk, a továbbvezető úton fel volt festve a jelzés, de nem volt egyértelmű, hogy a balra kiágazó út vajon a jelzés-e, ami a hegytetőre vezet? Töprengésünket látva a szemközti présház tulajdonosa közölte: igen, ez az út megy fel a hegytetőre, csak gyér a jelzések festése rajta. Valóban, elindulva a meredek földúton csak egy keveset kellett menni és már láttuk is a jelzéseket, majd Vár-kút utáni tanya mellett jobbra tértünk egy ösvényre - itt nem volt egyértelmű a jelzések festése, mi egy darabig keveregtünk, mire megtaláltuk a továbbvezető utat. De innen már nem volt problémánk a jelzésekkel, csak a helyenként nagyon meredek ösvény nehezítette meg a dolgunkat.

Persze a hegytetőre felérve a kilátás mindenért kárpótolt minket! Körpanoráma a hegytető egyik pontjáról sem nyílik, de a hegytető tisztását a peremen körbesétálva minden irányban kitűnő a kilátás. Jó sokat elidőztünk a Csobánc tetején, a várromot is felkerestük, ami a hegytető déli szélén áll.

Aztán visszaereszkedtünk a jelzésen a kéktúra földútjára és azon folytattuk tovább az utunkat. Leereszkedtünk rajta a völgyben futó földútra, aztán a túlsó oldalon elkezdtünk újra felfelé kapaszkodni, most a Láz-tető ikercsúcsai közötti nyeregbe. A nyereg másik oldalán leereszkedve már csak a Kopasz-hegyet kellett megkerülnünk, és máris megérkeztünk Mindszentkállára. Itt már várt minket az előre lefoglalt szállásunk a falu déli végén álló Káli turistaházban. A házigazda nagyon kedves és rendes, mindenkinek csak ajánlhatjuk ezt a szállást!

Másnap reggel továbbindultunk és végighaladva Mindszentkállán a falu északi végén újra rátértünk a kéktúra útjára, ami a Szentbékkálla felé vezető országút szélén vezetett tovább. Az egyenes út végén már látszottak Szentbékkálla házai, de ilyen egyszerű az oda vezető út! A rövid országúti szakasz után balra, földútra tértünk, ami egy lovas tanya mellett vezetett tovább minket. A legelő túlsó szélén útelágazáshoz értünk: a szemben továbbinduló út a táblák szerint magánterületre vezetett, sőt, egy angol nyelvű tábla még a harapós kutyákra is figyelmeztetett bennünket: Beware of dogs! Nem is mentünk tovább az úton, inkább befordultunk jobbra az innen induló földútra.

Az út a legelő északi szélén vezetett tovább, aztán a rét túlsó végén az újabb elágazásban már megpillantottuk a Kőtenger irányát jelző nagy nyilat, nem sokkal később magát a dombot is. A kéktúra ösvénye a kifli alakú domb közepe táján kapaszkodik fel a gerincre és vezet majdnem az északi végéig. Érdemes azonban egy-másfél órát rászánni és végigjárni az összes nagyobb sziklacsoportot a dombgerincen! Mi elég sokat elbóklásztunk odafenn, a sziklákat minden irányból jól megnéztük, néhányat - bár ezt a kihelyezett táblák kifejezetten tiltották - még meg is másztunk.

Csak nagysokára indultunk tovább. Az ösvényen lejutottunk a Kőtenger dombjának keleti oldalára, itt földútra tértünk és ezen haladtunk Szentbékkálla határáig.

Elhaladtunk a szépen felújított kálvária mellett is, sajnos vandál kezek egy stációt már kidöntöttek és a képek is hiányoztak szinte mindegyik állomásról. A Toldi utcán - amin a kéktúra is megy - nagyon szépen rendbe hozott öreg házak között vezetett az utunk a központ felé. A jelzéseket követve még egy rövid kitérőt tettünk a falu határába és megtekintettünk a velétei palotaromot, aztán megmászva a templom dombját körbepillantottunk Szentbékkállán és a környékén. Erről a csekély kis dombról nagyon szép kilátás nyílik a falura és a Káli-medencére. Miután kigyönyörködtük magunkat, elintéztük a pecsételést és már nem volt más dolgunk, mint megvárni a Tapolcára menő autóbuszt, aztán onnan hazavonatozni Budapestre.