Alföldi Kéktúra




AZ ALFÖLDI KÉKTÚRA HIVATALOS TÁVOLSÁG ADATAI
(A 2020. március 23-án megjelent új típusú igazolófüzetből átvéve)

A 2020. március 23-án megjelent Alföldi Kéktúra igazolófüzet az első a sorban, amely pontos távolság adatokkal szolgál a pecsételőpontok közötti szakaszokról. A füzet megjelenése előtt a Magyar Természetjáró Szövetség húsz újabb igazolópontot helyezett el az útvonal mentén, továbbá az útvonalat is megváltoztatta több helyen. Ezekkel egyidőben a szövetség megszüntette az Alföldi Kéktúra kerékpárral történő teljesítésének lehetőségét, tehát a „Menetidő” rubrikákban a gyalogosan történő teljesítés ideje látható.

Mivel az Alföldi Kéktúra sík vidéken halad, ezért a szakaszokon mérhető emelkedések, lejtések elhanyagolhatóak a távhoz képest, így ezek nincsenek feltüntetve a táblázatokban. Ezen okból kifolyólag nincs értelmes feltüntetni az oda/vissza adatokat sem a menetidőknél, hiszen azok mindkét bejárási irányban egyformának adódnak.

Az MTSZ közleménye szerint Berettyóújfalu és Hencida között autópálya-építés miatt 2020-ban ideiglenes nyomvonalon halad az Alföldi Kéktúra: Bojt, Kismarja és Nagykereki igazolópontjait nem érinti az útvonal! Az autópálya átadása után kerül véglegesítésre az új, megváltozott útvonal ezen a szakaszon.


1. szakasz: Szekszárd - Bajai átkelés
Sorszám Pecsételőpontok közötti szakaszok Táv Menetidő
[km] [óra:perc]
1. Szekszárd - Bárányfok 12,3 3:10
2. Bárányfok - Keselyűs 7,1 1:50
3. Keselyűs - Lankóci gátőrház 9,4 2:20
4. Lankóci gátőrház - Pörböly 9,2 2:20
5. Pörböly - Bajai átkelés 8,5 2:10
Szekszárd - Bajai átkelés 46,5 11:50


2. szakasz: Bajai átkelés - Hajósi pincék
Sorszám Pecsételőpontok közötti szakaszok Táv Menetidő
[km] [óra:perc]
6. Bajai átkelés - Ósükösd 14,0 3:30
7. Ósükösd - Ólom-hegy 16,1 4:10
8. Ólom-hegy - Hajósi pincék 22,3 5:40
Bajai átkelés - Hajósi pincék 52,4 13:20


3. szakasz: Hajósi pincék - Petróczi-iskola
Sorszám Pecsételőpontok közötti szakaszok Táv Menetidő
[km] [óra:perc]
9. Hajósi pincék - Császártöltés 12,3 3:10
10. Császártöltés - Kéleshalom 7,7 2:00
11. Kéleshalom - Pici Paci Porta 9,6 2:30
12. Pici Paci Porta - Kis Keceli út 11,0 2:50
13. Kis Keceli út - Jánostelek 13,7 3:30
14. Jánostelek - Petróczi-iskola 9,7 2:30
Hajósi pincék - Petróczi-iskola 64,0 16:30


4. szakasz: Petróczi-iskola - Mindszent vá.
Sorszám Pecsételőpontok közötti szakaszok Táv Menetidő
[km] [óra:perc]
15. Petróczi-iskola - Rúzsa-fa 12,4 3:10
16. Rúzsa-fa - Ruzsa 9,0 2:20
17. Ruzsa - Zákányszék 14,7 3:40
18. Zákányszék - Bordány 6,4 1:40
19. Bordány - Zsombó 5,8 1:30
20. Zsombó - Szatymaz 8,1 2:00
21. Szatymaz - Sándorfalva 4,7 1:10
22. Sándorfalva - Ópusztaszer 20,4 5:10
23. Ópusztaszer - Mindszenti rév 8,5 2:10
24. Mindszenti rév - Mindszent vá. 2,6 0:40
Petróczi-iskola - Mindszent vá. 92,6 23:30


5. szakasz: Mindszent vá. - Szarvas
Sorszám Pecsételőpontok közötti szakaszok Táv Menetidő
[km] [óra:perc]
25. Mindszent vá. - Ördöngös 15,9 4:00
26. Ördöngös - Tompahát 7,2 1:50
27. Tompahát - Nagymágocs 9,1 2:20
28. Nagymágocs - Árpádhalom 8,6 2:10
29. Árpádhalom - Gádoros 8,0 2:00
30. Gádoros - Eperjes 6,3 1:30
31. Eperjes - Szarvas 20,2 5:00
Mindszent vá. - Szarvas 75,3 18:50


6. szakasz: Szarvas - Dévaványa
Sorszám Pecsételőpontok közötti szakaszok Táv Menetidő
[km] [óra:perc]
32. Szarvas - Peresi gátőrház 18,4 4:40
33. Peresi gátőrház - Mezőtúr 7,0 1:40
34. Mezőtúr - Túrkeve 13,9 3:30
35. Túrkeve - Ecsegfalva 21,2 5:20
36. Ecsegfalva - Réhelyi Látogatóközpont 9,7 2:30
37. Réhelyi Látogatóközpont - Dévaványa 6,4 1:40
Szarvas - Dévaványa 76,6 19:20


7. szakasz: Dévaványa - Vésztő vá.
Sorszám Pecsételőpontok közötti szakaszok Táv Menetidő
[km] [óra:perc]
38. Dévaványa - Folyás-ér 9,2 2:20
39. Folyás-ér - Körösladány 10,0 2:30
40. Körösladány - Vidratanya 11,8 3:00
41. Vidratanya - Csolt-monostor 11,4 2:50
42. Csolt-monostor - Vésztő vá. 5,0 1:10
Dévaványa - Vésztő vá. 47,4 11:50


8. szakasz: Vésztő vá. - Berettyóújfalu
Sorszám Pecsételőpontok közötti szakaszok Táv Menetidő
[km] [óra:perc]
43. Vésztő vá. - Okány 9,5 2:20
44. Okány - Zsadány 13,9 3:30
45. Zsadány - Begécsi-víztároló 4,7 1:10
46. Begécsi-víztároló - Geszt 5,9 1:30
47. Geszt - Biharugra 10,9 2:40
48. Biharugra - Szilaspuszta 4,9 1:10
49. Szilaspuszta - Körösnagyharsány 6,1 1:30
50. Körösnagyharsány - Körösszakál 5,7 1:30
51. Körösszakál - Belec 9,0 2:10
52. Belec - Furta 13,9 3:30
53. Furta - Bakonszeg 10,8 2:40
54. Bakonszeg - Berettyóújfalu 6,7 1:40
Vésztő vá. - Berettyóújfalu 102,0 25:20


9. szakasz: Berettyóújfalu - Létavértes
Sorszám Pecsételőpontok közötti szakaszok Táv Menetidő
[km] [óra:perc]
55. Berettyóújfalu - Szentpéterszeg 7,1 1:50
56. Szentpéterszeg - Hencida 8,6 2:10
57. Hencida - Bojt 10,5 2:40
58. Bojt - Nagykereki 6,1 1:30
59. Nagykereki - Kismarja 9,2 2:20
60. Kismarja - Pocsaj 6,8 1:40
61. Pocsaj - Cserekert 8,6 2:10
62. Cserekert - Létavértes 8,4 2:10
Berettyóújfalu - Létavértes 65,3 16:30


10. szakasz: Létavértes - Halápi csárda
Sorszám Pecsételőpontok közötti szakaszok Táv Menetidő
[km] [óra:perc]
63. Létavértes - Ligeti-földek 10,6 2:40
64. Ligeti-földek - Kepecstag 9,1 2:20
65. Kepecstag - Pipóhegy 10,3 2:40
66. Pipóhegy - Vekeri-tó 12,8 3:20
67. Vekeri-tó - Bánk 5,1 1:20
68. Bánk - Fancsika 5,5 1:20
69. Fancska - Halápi csárda 5,7 1,30
Létavértes - Halápi csárda 59,1 15:10


11. szakasz: Halápi csárda - Nyírbátor
Sorszám Pecsételőpontok közötti szakaszok Táv Menetidő
[km] [óra:perc]
70. Halápi csárda - Petőrészi-kilátó 8,8 2:20
71. Petőrészi-kilátó - Nyíracsád 14,6 3:50
72. Nyíracsád - Gút 10,3 2:40
73. Gút - Nyírlugos 5,5 1:30
74. Nyírlugos - Istvántanya 12,5 3:10
75. Istvántanya - Nyírbátor 12,5 3:10
Halápi csárda - Nyírbátor 64,2 16:40


12. szakasz: Nyírbátor - Kisvárda
Sorszám Pecsételőpontok közötti szakaszok Táv Menetidő
[km] [óra:perc]
76. Nyírbátor - Nyírderzs 8,2 2:00
77. Nyírderzs - Vaja 11,2 2:50
78. Vaja - Nyírkarász 12,7 3:20
79. Nyírkarász - Gyulaháza 5,4 1:20
80. Gyulaháza - Kisvárda 12,5 3:10
Nyírbátor - Kisvárda 50,0 12:40


13. szakasz: Kisvárda - Sátoraljaújhely
Sorszám Pecsételőpontok közötti szakaszok Táv Menetidő
[km] [óra:perc]
81. Kisvárda - Rétközberencs 5,8 1:30
82. Rétközberencs - Tiszakanyár 5,5 1:30
83. Tiszakanyár - Cigándi gátőrház 17,7 4:30
84. Cigándi gátőrház - Pácin 6,7 1:40
85. Pácin - Karcsa 5,4 1:20
86. Karcsa - Karos 7,0 1:50
87. Karos - Felsőberecki 6,3 1:40
88. Felsőberecki - Sátoraljaújhely 11,5 3:00
Kisvárda - Sátoraljaújhely 65,9 17:00


SZAKASZADATOK ÖSSZESÍTÉSE
Sorszám Pecsételőpontok közötti szakaszok Táv Menetidő
[km] [óra:perc]
1. Szekszárd - Bajai átkelés 46,5 11:50
2. Bajai átkelés - Hajósi pincék 52,4 13:20
3. Hajósi pincék - Petróczi-iskola 64,0 16:30
4. Petróczi-iskola - Mindszent vá. 92,6 23:30
5. Mindszent vá. - Szarvas 75,3 18:50
6. Szarvas - Dévaványa 76,6 19:20
7. Dévaványa - Vésztő vá. 47,4 11:50
8. Vésztő vá. - Berettyóújfalu 102,0 25:20
9. Berettyóújfalu - Létavértes 65,3 16:30
10. Létavértes - Halápi csárda 59,1 15:10
11. Halápi csárda - Nyírbátor 64,2 16:40
12. Nyírbátor - Kisvárda 50,0 12:40
13. Kisvárda - Sátoraljaújhely 65,9 17:00
Összesen 861,3 218:30






A tárhelyszolgáltató neve: Port Kft.
A tárhelyszolgáltató címe: 9200 Mosonmagyaróvár, Szent István király út 60.
A tárhelyszolgáltató e-mail címe: info@webtar.hu
A honlap szerkesztőjének neve: Horváth Béla
A honlap szerkesztőjének e-mail címe: horvabe1959@gmail.com
   
A honlap szerkesztője mindent megtesz azért, hogy az itt közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de semmiféle felelősséget nem vállal bármely, ezen információk használatából adódó kár bekövetkeztéért. A honlap adatainak használatával Ön elismeri, hogy azt csak és kizárólag saját felelősségére teszi.
Creative Commons Licenc Creative Commons license: Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International
Kérem, olvassa el a honlap Cookie Policy-jét! Fontos információkat tartalmaz!