A most következő hosszú fejezetben megpróbálom elmagyarázni, mit érdemes tenni az erdőben, ha eltévedtünk, netán meg is sérültünk. Hosszú fejezet, hiszen az eltévedésnek is vannak fokozatai, nem mindegy, hogy még egy jól kijárt földúton ballagunk a fák között, és csak jelzéseket nem látunk már hosszú ideje, vagy már az ösvény is elfogyott a lábunk alól! Megpróbálom ezért pár mondatban összefoglalni a mondanivalómat, csak úgy a miheztartás végett!

És most ugorjunk bele a dolgok sűrűjébe! Amit alább olvashatsz, kedves Olvasóm, még így összefoglalva sehol sem láttam. A következő két fejezetet a neten fellelhető anyagokból, de főleg a saját tapasztalataimból kovácsoltam össze, és arra kérlek, a benne leírtakat mindig vedd figyelembe, ha erdőjárásra adod a fejed!

Az erdőjárásnak is megvannak a szabályai, és habár ezek nincsenek sehol leírva, ajánlatos azokat betartani. Ezek röviden:

• Ha többen vagyunk, a csapatnak mindig legyen túravezetője!
• Túracsapatként mindig haladjunk együtt!
• Ne térjünk le a jelzett turistautakról!
• Figyelmesen túrázzunk az erdőben!
• Legalább minimális ismeretekkel rendelkezzünk az erdei tájékozódásról és legyenek hozzá eszközeink is!

Ha többen vagyunk, a csapatnak mindig legyen túravezetője! Vagyis legyen egy olyan személy, aki a döntéseket meghozza, és a csapat tagjai be is tartják azokat. Nem kell ennek az embernek vizsgázott túravezetőnek lennie, jobb is lenne ide az a szó, hogy „túrát vezető”, de az minimum elvárás, hogy rendelkezzen legalább az alapvető erdőjárási ismeretekkel! Ebbe azért beletartozik, hogy baj esetén a csapat közösen mérlegelje a dolgokat, de a vezető mondja ki a végső szót, aminek aztán mindenki engedelmeskedik. Baj esetén a széthúzás a legrosszabb, ami bekövetkezhet!

Túracsapatként mindig haladjunk együtt! Ha a csapat nem együtt halad az erdőben, hanem megnyúlik a sor, vagyis a gyorsabbak meglépnek a csoporttól, a lassabbak pedig lemaradnak, könnyen látótávolságon kívülre kerülhetnek egymástól a csapat tagjai. Ebből következően egyes tagok, vagy a csoport egy része rossz felé térhet egy útelágazásban, és mire észreveszik ezt, a csapat menthetetlenül két, vagy több részre szakad! Tehát mindig olyan tempót kell tartania a túravezetőnek, amelyet a csapat minden tagja hosszabb távon is bírni tud! Még ilyenkor is pár percenként és az útelágazásokban a túravezető álljon meg és várja meg, hogy a csapat minden tagja felzárkózhasson! Fontos! Ha valakinek meg kell állnia, hogy a „dolgát elvégezhesse”, szóljon, a többiek pedig álljanak meg kicsit távolabb húzódva! Sokan szégyellnek szólni ilyenkor, úgy gondolják, majd csak utolérik a csapatot, de ez veszélyes, mert egyedül könnyen utat téveszthet!

Ne térjünk le a jelzett turistautakról! Ez is egyértelmű! A jelzett utak mindig vezetnek valahonnan valahová, útvonalukat a térképek egyértelműen jelzik. A felfestett jelzések szinte Ariadné fonalaként vezetik a tapasztalatlanabb erdőjárókat és ha elveszítik azokat, akkor kezdődnek a problémák! Persze nagyon csábító, ha például gombákat veszünk észre a fák között, esetleg nyár végén egy még érintetlen szedresre akadunk út közben! Ha ilyenkor letérünk a turistajelzésről, akkor valaki maradjon a jelzett úton, hogy ha a bóklászás közben elfelednénk, merről is jöttünk, visszahívhassa a társaságot. Az erdőben a fák között az esetleg magas aljnövényzetben hamar eltűnik a turistaút előlünk, de egy álló alak messzebbről is látható. Persze ilyenkor az erdőben csalinkázók maradjanak a bázisember látótávolságában, ez egy átlagos erdőben 100-200 lépés!

Balra: Itt a piros, hol a piros? A jelzést szinte már eltakarják az öreg tölgy előtt növekvő sarj hajtások. Ezt a jelzést csak figyelmesen járva lehet észrevenni!
Jobbra: Kopott piros sáv jelzés egy öreg nyárfán. Annyira beleolvad a repedezett törzsbe, hogy csak az utolsó pillanatban vettem észre!
A képekre kattintva külön ablakban nyílnak meg

Figyelmesen túrázzunk az erdőben! Vagyis figyeljünk egymásra és a turistajelzésekre is! A túravezető szeme nem lehet állandóan mindenkin rajta, de a csapat tagjai folyamatosan kontrollálják, hogy látják-e a többieket? Másrészt ne csak a túravezető figyelje a jelzéseket, hanem a csapat minden tagja! Több szem többet lát! A gyerekek általában unatkozni szoktak a hosszú erdei meneteken, játsszunk velük „Ki veszi észre a következő jelzést?” játékot, ez le is köti őket, és ráadásul hasznos is! A kéktúrák jelzései folyamatosan karban vannak tartva, de az egyéb turistajelzések nincsenek olyan sűrűséggel utánfestve! A bekezdés feletti képeket e cikk írásakor fényképeztem a Gerecsében, a Közép-dunántúli Piros útvonalát járva. Bizony, nem egyszer még nekem, vizsgázott túravezetőként is használnom kellett a GPS-emet, mert a felfestett jelzések „elbújtak”, vagy alig láthatóvá koptak a fákon!

Legalább minimális ismeretekkel rendelkezzünk az erdei tájékozódásról és legyenek hozzá eszközeink is! Ez különösen igaz, ha egymagunkban vágunk neki az erdőnek, de ha csapatban haladunk, akkor is legalább a túravezetőnek legyen térképe és tájolója, vagy valamilyen GPS-es eszköze (GPS-es mobiltelefon offline térképpel, vagy turista GPS)! Ezek a haladásban is segítik a túrázókat, hiszen látható, mennyi utat tettek már meg és még mennyi van hátra, másrészt egy eltévedés esetén is elengedhetetlenek!

És nem elég ezeket a holmikat magunknál tartani, készség szintjén ismernünk kell a használatukat is! Minden túránkan gyakoroljunk velük, például időnként a térképet elővéve ellenőrizzük a haladásunkat rajta, használjuk a tájolónkat a térkép betájolásához (erről később még szólok), legalább a szép kilátást nyújtó pontokon. Így egyből meghatározhatók az előttünk feltűnő hegyek és települések nevei, és közben a térkép és a tájoló használtatát is megismerjük. Ugyanígy a mobilunkat is vegyük elő időnként, indítsuk rajta a GPS-t és a turistatérkép alkalmazást, aztán kövessük a képernyőjén az utunkat az erdőben. Nem ördöngösség egyik eszköz használata sem, egy idő után már tisztában lehetünk vele! Ne egy eltévedés esetén kapcsoljuk be először a telefonon a GPS-t és ne akkor vegyük először a kezünkbe a térképet és a tájolót a hátizsákunkból elővéve!

A tábla szövege: Reménytelenül eltévedtél... Sajnálom

Fontos, hogy tájékozódási eszközök nélkül - ez lehet térkép és tájoló, esetleg mobiltelefonra telepített GPS-es off-line térképalkalmazás - ne induljunk el az erdőben! Ezek nélkül tényleg elveszettek lehetünk a sűrűben, ha elhagyjuk a jelzett turistautat! Nem kell szakértőnek lennünk az alkalmazásuk terén, de elemi ismeretek azért szükségesek, hogy egyáltalán hasznukat tudjuk venni ezeknek. Tehát ha lehetőségünk van, gyakoroljunk velük a túrák folyamán, ne egy eltévedés közben próbáljuk ki legelőször a használatukat! Indulás előtt győződjünk meg arról, hogy a mobilunk, GPS-ünk akkuja teljesen fel van töltve, mert bosszantó lehet, hogy pont akkor merülnek ki, amikor szükség lenne rájuk!

Ha minden körültekintés ellenére mégis eltévedünk az úton haladva (turista szakszóval: elkeverünk), azt általában úgy vesszük észre, hogy már egy ideje nem látunk jelzéseket a fákon, pedig jó esetben a felfestésük olyan, hogy az egyik jelzéstől látni már a következőt. Alapszabály, hogy elkeveréskor ne essünk pánikba, gondolkozzunk higgadtan! Álljunk meg egy percre, vegyünk egy mély levegőt és nézzünk körbe! Ha nem látunk jelzéseket magunk előtt az úton, forduljunk meg, és tekintsünk végig a megtett úton, hogy azon a szakaszon vannak-e? Ha szerencsénk van és abban az irányban látunk jelzéseket, nyugodtan továbbindulhatunk. Ha nem látunk hátranézve sem jelzéseket, menjünk tovább még 200-300 lépést figyelmesen az erdei úton, ösvényen. Ha így sem veszünk észre egyetlen jelzést sem, akkor valószínű, hogy letértünk egy elágazásban a jelzett útról! Csak azt tudom mondani, hogy ebben az esetben NE menjük tovább eltévedésünk tudatában a rossz úton, hogy „majd csak kilyukadunk valahol”, mert ennél rosszabbat nem is tehetünk! De akkor mit tegyünk?

Ebben az esetben nincs más teendőnk, mint hogy megfordulunk és visszagyalogolunk abba az útelágazásba, ahol eltévesztettük az útirányt! Mert azt tudnunk kell, hogy minden esetben egy útelágazásban, erdei útkereszteződésben térünk le a jelzett útról, amennyiben nem figyelünk a felfestett turistajelzések irányváltására! Előfordul az is, hogy a jól kijárt útról hirtelen ösvényre fordítanak bennünket a jelzések, itt is könnyű elhaladni a fordulási pont mellett! Mostanában már általánosan elterjedt, hogy az elágazásokban irányváltáskor a felfestett jelzések nyilazottak, vagyis a hegyük arra mutat, amerre mennünk kell, illetve a kereszteződés után közvetlenül jelzésnek kell lennie valamelyik fán, ami megerősít bennünket arról, hogy jó irányba fordultunk.

Azt javaslom, hogy még GPS-es eszközzel se próbáljon meg senki sem rövidíteni az úton, azzal a felkiáltással, hogy látom, milyen irányban kell korrigálnom az utam, hogy visszataláljak a jelzett útra! Ilyen rövidítéskor összeakadhatunk járhatatlan erdőrészekkel, nehezen keresztezhető vízmosásokkal is, amiken bizony nem tudunk áthatolni. Azonban a GPS abban a tekintetben jó, hogy látjuk rajta, hogy merre járunk az erdőben, milyen messze vagyunk a jelzett utaktól!

Túravezetőképzés 1.

Na már most előfordulhat, hogy a csapat visszaballag az utolsóként érintett útelágazásba, és ott sem vesz észre - még figyelmesen körülnézve sem - felfestett turistajelzéseket! Jó tanács: ne csak benézzünk az útelágazás minden irányába, de ne legyünk restek, sétáljunk is be minden útra 50-100 lépést és figyelmesen nézegessük a fák törzseit! Ha így sem akadunk egy szem turistajelzésre sem, akkor ez bizony a túracsapat figyelmetlenségét bizonyítja, hiszen már régóta haladhat letérve a jelzett turistaútról, de senki sem vette ezt észre! Ha senki sem emlékszik arra, hogy honnan érkeztek ide, ebbe a kereszteződésbe (kanyarodtak-e ezen a ponton), akkor valószínűleg egyenesen vágtak át ezen az elágazáson, ezért érdemes most is átvágni rajta és továbbmenni a következő elágazásig. Ha itt sem találnak turistajelzéseket, bármilyen figyelmesen is keresik azokat, nos akkor kezdődnek a problémák!

Most már turista tájékozódási ismeretekre is szükségünk van, de ha vannak ehhez eszközeink, akkor még mindig nem vagyunk nagy bajban! Ha van GPS-es eszközünk, nézzük meg a képernyőjén (ha még eddig nem tettük meg), hogy merre van a jelzett utunk, és a jelzetlen utak közül válasszuk ki azt, hogy melyiken tudunk visszajutni arra. Figyelem! A jelzetlen utak gyakran nincsenek felmérve, így nem szerepelnek az off-line térkép adatbázisában sem! Nem probléma! Induljunk el és az utunkat folyamatosan ellenőrizzük a GPS képernyőjén. A kép léptékén látjuk, mennyit kell még mennünk, milyen messze vagyunk a célunktól. Általában pár percen belül újra rábukkanunk az elveszett utunkra!

Ha nincs GPS-ünk, vagy mobiltelefonunk GPS-es alkalmazással, de van térképünk és tájolónk (iránytűnk), akkor kicsit bonyolultabb lesz az életünk, de nincs még mindig nincs veszve semmi!

Mielőtt továbbmennnék, először is meg kell magyaráznom egy-két turista szakszó jelentését. Ezek közül az első a térkép betájolása. Tegyük rá a tájolónkat a kinyitott térképre úgy, hogy az oldalai párhuzamosak legyenek a térkép kilométerhálózatával és a tájolóra festett nyíl a térkép teteje felé mutasson. Mindig az az oldal a térkép teteje, ami a rányomtatott szövegeket alapul véve felettük helyezkedik el. Ez a térképi északi irány. Ezután addig forgassuk a térképet és a tájolót együtt, míg a tájoló mágnestűjének (mutatójának) piros vége a térkép kilométeres négyzetrácsának vonalaival párhuzamosan a térkép teteje felé és a számskála „0” jelére nem mutat! Ügyeljünk arra, hogy a számskála önmagában is forgatható, ezért azt tekerjük alapállásba (a „0”, vagy az azt pótló jel a tájoló hossztengelyében legyen, abban az irányban, amerre a tájolóra festett nyíl is mutat Lásd: kép! Tehát ha a mágnestű a négyzetrács vonalaival párhuzamosan efelé az oldal felé mutat, akkor van pontosan betájolva a térkép. Ekkor a térképünk pont úgy helyezkedik el előttünk, ahogy a valóságban is futnak az utak és elhelyezkednek a terepen a hegyek, dombok, települések. Lásd: alsó bal oldali kép.

Egy másik szakkifejezés az iránymenet. Ezt a tájolónk segítségével hajthatjuk végre. Ahogy a kifejezés nevében is benne van, ilyenkor igyekszünk folyamatosan, mindenféle kitérések nélkül egy bizonyos irányba haladni. Ha a térképen egy meghatározott pontból egy másikba szeretnénk eljutni, akkor a már betájolt térképen elfordítjuk a tájolót, hogy az a két pontot összekötő egyenessel legyen párhuzamos és a tájolón lévő nyíl a menetirányunkba mutasson. Ekkor jegyezzük meg, hogy a köralakú számskála mely számára mutat a tájoló mutatójának piros (északi) vége - lásd az alsó jobb oldali képen. Most már felvehetjük a térképről a tájolót és tartsuk úgy magunk előtt, hogy a rajta lévő nyíl a mindig a menetirányunkba mutasson és úgy haladjunk vele, hogy menet közben a mágnestű helyzete ne változzon, mindig ugyanarra a pontra mutasson a skálán, mint korábban a térképen! Nem kell folyton a mágnestűt bámulnunk menet közben, tegyük azt, hogy szúrjunk ki egy fát előttünk, amire a tájolónk nyila mutat, és törtessünk el odáig! Aztán a célként kijelölt fát megkerülve újra szúrjunk ki egy útirányunkba eső fát és folytassuk az utat odáig! Ezt az araszolást ismételgetve komoly távolságokat is megtehetünk az erdőben célirányosan haladva! A profik nem így hajtják végre az iránymenetet, pontosabban nem egészen így használják közben a tájolót, de nekünk ez a módszer is tökéletesen megfelel!

A bal oldali képen a turistatérkép helyes tájolása látható. A térkép négyzethálójának függőleges vonalai párhuzamosak a tájoló mágnestűjével, a piros vége észak felé mutat, a skála „0” pontjára (ez a forgatható skála alaphelyzete).

A jobb oldali képen egy iránymenet kitűzése látható. A tájoló hosszabbik oldalát fordítsuk a rajt és cél helyét összekötő egyenessel párhuzamosra, úgy, hogy a tájolóra festett nyíl a menetirányba mutasson. Ekkor jegyezzük meg, melyik számra mutat a mutató piros vége. A tájolót felemelve a térképről és iránymenetre indulva ugyanígy kell állnia a mutatónak menet közben is! A térképre a piros nyilat én rajzoltam, mutatva az irányt a Vadászkunyhótól a Z háromszög jelzés útvonalára, elkerülve a térképen is jelzett meredek falú vízmosásokat.

Megjegyzés:
Sasszemű olvasók észrevehetik, hogy az öreg tájolóm, amit már sok éve hordok a túrákon a nyakamba akasztva, bizony tönkrement! A szelencéből (ahol a tájoló mágnestűje forog) elszivárgott pár csepp csillapító folyadék és most egy légbuborék terpeszkedik a mágnestű mellett! Ez baj, mert a buborék akadályozhatja a mutató pontos helyzetbe állását, ezért ez a tájoló már hasznavehetetlen! A fénykép készítése utáni héten meg is vettem a következőt!

Fontos dolog még a távolságok becslése a térképen: Ebben a térképek négyzetrácsa van a segítségünkre. A kockák egy oldalának hossza általában 1 kilométer, tehát az átlója nagyjából 1,4 km. Van néhány olyan turistatérkép, melynek már olyan nagy a méretaránya, hogy a kilométeres négyzetrács túl sűrű lenne, ezeknél 2 km egy osztás, ezt feltétlenül ellenőriznünk kell a térkép léptékénél, amit a rajzjelek magyarázata alatt találunk. Ezekből az adatokból már megbecsülhetjük, mekkora távot kell megtennünk a térkép alapján a valóságban. A sebességünkről: földutakon, ösvényeken a kényelmes gyaloglótempó óránként körülbelül 3-4 km táv megtételét jelenti. Ez a sebesség jócskán lecsökken, ha „off road”, az utakról letérve haladunk. Ekkor a tereptől függően nagyjából 1,5-2,0 km-t tudunk megtenni egy óra alatt.

Tehát ha a jelzetlen úton már két elágazásnyit mentünk, és mégsem látunk turistajelzéseket, akkor vegyük elő a térképünket és tájoljuk be! A jó túravezető nagyjából mindig tudja, hogy merrefelé járhat a csapata, hiszen figyelemmel követi a térképen is azonosítható tereptárgyakat (jelzett utak elágazásai, erdészházak, sziklák, mobilátjátszók, jellegzetes, térképen is jelölt fák, források, patakok, vízmosások keresztezése) és nagyjából 1-2 km-es pontossággal sejti, hogy hol lehet most a térképen. Próbáljuk azonosítani a térképen a pontos helyzetünket a valószínűsíthető hely 1-2 km-es körzetében, például, látunk-e most valamilyen azonosítható tereptárgyat, hogy az utunk valóságos iránya melyik, a térképen is jelzett útéval egyezik meg, a terep lejtése a térképen hol hasonló a valóságban láthatóhoz? Ha így nem azonosítható a helyzetünk, akkor el kell indulni valamelyik úton egy adott irányba és következetesen kitartani emellett! Ritka az olyan erdő, ahol egy órán belül nem akadunk jelzett turistaútra, azonosítható tereptárgyra, vagy esetleg ki is juthatunk közben az erdőből, és ekkor a szó szoros értelmében kinyílik előttünk a világ: jól azonosítható tereptárgyakat, esetleg falut pillantunk meg!

Ha jelzett turistaútra akadunk, nézzük meg a térképen, honnan hová tart! A térképünk ismételt betájolásával döntsük el, merre is induljunk el rajta. Célszerű azt az irányt választani, amelyiken visszajuthatunk a korábbi jelzésünkre, vagy ha az már messze van, akkor merre jutunk el leghamarabb bármilyen településre, tömegközlekedési eszközhöz. Tehát ezzel a problémáink megoldódnak!

Túravezetőképzés 2.

A bajok akkor kezdődnek, ha nincs műholdas navigációs eszközünk és a jelzett útról letérve még a saját nyomainkat, vagy a turistautat sem találjuk az erdőben!

Mikor fordulhat ez elő?

• Letérünk valamit megnézni a turistaútról és aztán elfelejtjük, merről is jöttünk! Ez ellen jó védelem, ha mielőtt letérünk a jelzett útról, a túravezető megnézi a tájolóján, milyen irányban is fog a csapat elindulni az útról, hogy eljusson a céljához. Visszafelé pedig elég csak pont az ellentétes irányban haladni, hogy visszajussunk a jelzett útra (Letérés előtt a túravezető a tájoló nyilazott végét fordítsa a cél felé, jegyezze meg, hogy a skála melyik számára mutat a mágnestő északi vége, visszafelé pedig a mutató fehér végének kell ugyanarra a számra mutatnia).
• A jelzett ösvényről elvisz minket rossz irányba egy jelzetlen nyom, vagy vadcsapás, ami aztán lassan beleveszik a semmibe. Ez ellen csakis a figyelmes haladás segíthet, minden elágazásban keressük a jelzéseket, azok merre mennek tovább!
• Különösen lombhullás után és havas tájon nehéz követni a fák között a kanyargós ösvényeket. Ilyen esetekben a csapás egyszerűen eltűnik a lábunk alól és nem tudunk másra hagyatkozni, csakis a fákra festett jelzésekre! Ebben az esetben jelzett fától jelzett fáig kell követni a jelzéseket, vagyis csakis akkor induljunk tovább egy adott jelzéstől, amikor már alapos körülnézés után észrevettük a következőt. De a legegyszerűbb, ha kevés gyakorlattal nem indulunk el ilyen jól láthatóan ritkán járt, általában kilátópontokra, forrásokhoz vezető kitérő utakon!

Azonban minden óvatosságunk és figyelmességünk ellenére is elveszíthetjük ezeket az ösvényeket! Tudnunk kell, hogy tájékozódás szempontjából az erdő a legrosszabb terep, ugyanis a fák, a magas aljnövényzet eltakarhatják a jelzett ösvényt, erdei utat, amik egy mezőn, tisztáson már messziről a szemünkbe ötlenének! Ekkor, ha többen vagyunk, egy kicsit könnyebb dolgunk lehet. A csapat maradjon helyben, és csupán egyvalaki induljon meg iránymenettel egy tetszőlegesen kiválasztott irányba, és közben figyelve, hogy nem bukkan-e fel előtte a túraösvény, vagy akár jelzett, akár jelzetlen út. Ha 300-400 lépésen belül nem talált semmit, térjen vissza a kiindulási pontra, a társakhoz. Ha ilyenkor pontosan 180 fokot fordul, akkor a tájolón a mutató piros és fehér végének helyet kell cserélnie! Vagyis visszaúton a mágnestű fehér hegyének kell ugyanarra a számra mutatnia, most idefelé jövet a pirosnak. Biztos, hogy nem fog a kereső pontosan visszajutni a csapathoz, de nagyjából tartva az irányt látótávolságba fog előbb-utóbb érni! Aztán a csapathoz visszatérve válasszon egy másik irányt. Ezekkel a többirányú keresésekkel valószínűleg ráakadunk az elvesztett jelzett útra, esetleg egy jelzetlenre, erről már szóltam fentebb.

Ha egyedül vagyunk, akkor válasszunk ki a környezetünkben egy messzebbről is látható tájékozódási pontot (jellegzetes fát, sziklát, bármit, ami távolabbról is felismerhető az erdőben), és ahhoz, mint bázishoz térjünk mindig vissza az iránymenetes kitérőkről. Ne kezdjünk el csalinkázni, csatangolni össze-vissza az erdőben, mert ekkor aztán végképp eltévedhetünk, még messzebb kerülve a jelzett úttól!

Ha a sugaras kereséssel nem jutunk eredményre, akkor sincs veszve minden, de ekkor már taktikát kell váltanunk: el kell indulnunk határozottan egy adott irányba! Ha társaságban túrázunk, a csapat mindenképpen maradjon együtt! Iránymenettel induljunk el a legkönnyebben járhatónak itélt irányba és következetesen tartsuk ezt az útirányt! Ritka az olyan erdő, hogy egy kilométeren belül (nagyjából fél óra alatt) ne akadnánk egy akár jelzett, akár jelzetlen útra, ösvényre! Ha járhatalan erdőrészbe botlunk, próbáljuk megkerülni, aztán tovább haladni az eredetileg kitűzött irányba. Amennyiben átjárhatatlan árok, vízmosás akadályozza a továbbhaladást, induljunk el mellette hegymenetben és kerüljük meg a felső végét. Ha útközben kiérünk az erdőből, az megkönnyíti a dolgunkat, mert megpillanthatunk egy települést, vagy egy, a közelben vezető utat.Ha bármilyen - akár jelzett, akár jelzetlen útra akadunk az erdőben, akkor már könnyebb dolgunk van - lásd fentebb.

Túravezetőképzés 3.

Ha keresés közben ránk alkonyodik az erdőben, álljunk meg, telepedjünk le egy helyen és hívjunk segítséget! A 112-t hívjuk, és lehetőség szerint próbáljuk elmondani, hogy merrefelé lehetünk. Ha nagyon távol vagyunk a lakott helyektől, mobiltelefon átjátszó tornyoktól, viszonylag nehezen találunk majd elegendő térerőt. A társaság minden tagja nézze meg a telefonját, van-e térerő, ugyanis eltérő a telefonok érzékenysége, illetve a különböző szolgáltatók hálózati lefedettsége! Azt a mobilt használjuk, amelyik a legnagyobb térerőt jelzi! Azt javaslom, ne bolyongjunk sötétben az erdőben!

Számoljunk azzal, hogy a segítség csak több óra múlva fog ránk találni, hiszen a mentést meg kell szervezni! Tehát nagy valószínűséggel az erdőben kell töltenünk az éjszakát, vagy egy jó részét! Fontos, hogy legyen nálunk (vagy a társaság legalább egyik tagjánál) egy kis túlélőfelszerelés: zsebkés, gyufa (öngyújtó), LED-es zseblámpa (fejlámpa), egészégügyi csomag! Szedjünk össze letört száraz ágakat, és rakjunk egy kis tüzet, még akkor is, ha tűzgyújtási tilalom van éppen érvényben, de ekkor vigyázzunk nagyon a tüzünkre, hogy ne gyújtsa meg a környezetét, vagy a száraz avart! Gyújtósként használhatjuk az egészségügyi csomagunkból a fáslit, kötszert, vagy valamilyen jól égő papírt, végszükség esetén áldozzuk fel a térképünket! A tűz lobogó fényénél már az éjszakai erdő sem olyan félelmetes, a fénye alapján pedig könnyebben ránk találhatnak. A kihülés ellen vegyük magunkra minden ruhánkat, és maradjunk a tűz közvetlen közelében. A segítség biztosan meg fog érkezni!

Végezetül írnék pár szót arról, hogy mit tegyünk, ha minden eszköz nélkül tévedünk el az erdőben!

Ha elvesztettük a túracsapatot, azonnal hívni kell őket telefonon, amint észrevettük ezt! Még nem lehetnek messze, visszafordulhatnak és akár hangos kiabálással is egymásra találhatunk az erdőben!

Ha magányosan vagy csapatban indultunk el az erdőben mindenfelé tájékozódást segítő eszköz nélkül, akkor próbáljuk ugyanazt tenni, amit már leírtam a térképes tájékozódás esetén, de itt az iránymenetet tájoló hiányában próbáljuk a nap állása szerint végrehajtani (a napnak menet közben mindig ugyanabból az irányból kell sütnie). Ha a nap sem süt, akkor pedig nincs mit tenni, a felesleges csámborgás helyett próbáljunk eszköz nélküli iránymenettel egyenesen elindulni és addig menni, míg nem találunk valamilyen utat. Menet közben ne csak magunk elé nézzünk, hanem szúrjunk ki a távolban egy fát és törtessünk el odáig. Kerüljük meg és megint válasszunk ki egy távolabbi fát és menjünk el oda is. Ezt ismételve lassan, de biztosan araszolhatunk egy adott irányban! Ne feledjük: hazánkban ritka az olyan erdőterület, ahol fél órás konzekvens iránymenet közben ne botlanánk valamilyen kitaposott ösvénybe, erdei útba, vagy akár még egy jelzett útba is!

ÖSSZEFOGLALÁS:

A GPS-es alkalmazások azok, amiket nyugodt szívvel ajánlhatok azok számára, akik kevés gyakorlati tapasztalattal szeretnének kirándulni, túrázni az erdőkben! A mobiltelefonra telepíthető offline térképek ingyen letölthetőek a netről, ugyanez igaz a GPS-es navigációs alkalmazásokra is (lásd a Tájékozódás mobiltelefonnal című fejezetet). Ezek alkalmazása nem kíván speciális felkészültséget, de a használatukat rendszeresen gyakorolni kell túráink közben, hogy egy eltévedés esetén már tudjuk, mit kell tennünk!

A térkép és a tájoló használata mindenképpen bonyolultabb egy átlagos erdőjáró számára, mint a mobiltelefonos alkalmazások, ezt a kezdő erdőjárók, kirándulók, túrázók inkább kerüljék. Mindenesetre a térkép annyiban jó, hogy könnyebben áttekinthető rajta egy teljes tájegység, ami sajnos a mobilos alkalmazásoktól a kis képernyőméret miatt nem várható el!

A fejezet outdoor képei a Túravezető Oktatók Sportegyesülete által meghirdetett, 2013. január és május között lebonyolított túravezetőképző tanfolyamon készültek a Budai-hegységben. Én is ezen a tanfolyamon szereztem meg a középfokú (bronzjelvényes) túravezetői végzettségemet. Ennek a tanfolyamnak az alapfokú változata a Tájékozódási és térképolvasási ismeretek tanfolyama, amit évente kétszer indítanak. Ennek a tanfolyamnak az elvégzését javaslom azoknak, akik kellő ismeretet és rutint szeretnének szerezni a tájékozódásban.

A Mapsforge térkép megjelenítése a Locus Map-pel Samsung Galaxy A5-ös mobilon

HA BALESETET SZENVEDÜNK az erdőben, akkor is higgadtan próbáljuk felmérni a lehetőségeinket! Először is próbáljuk meg a sérültet ellátni a saját minimális eszközeinkkel, a törött, kificamodott végtagot fásli és letört faág, túrabot segítségével rögzítsük, a vérző sebeket lássuk el, vagyis kevés vízzel tisztítsuk meg, fertőtlenítsük és kössük be. Ha nagyobb társaságként túrázunk, akkor a sérültet elvihetjük valamilyen rögtönzött módon a legközelebbi lakott helyre, ahová mentőt hívhatunk. Ha ez nem megy a sérült, sérültek állapota miatt, akkor valaki elmehet segítségért. A legrosszabb eset az, ha egymagunkban vagyunk, vagy több mozgásképtelen sérült is van, ekkor már sokkal korlátozottabbak a lehetőségeink.

Ekkor a legegyszerűbb segítséget hívni. Ha van GPS-es mobiltelefonunk és fel van rá telepítve például a Locus Map, akkor a képernyő jobb felső sarkában lévő kis parabola antenna ikonra bökve megjelennek a kijelzőn a földrajzi helyzetünk koordinátái, vagyis két számsor, ami megadja a földrajzi szélességet és a hosszúságot. A társaság minden tagja nézze meg a telefonját, mutat-e térerőt, és ha igen, akkor mennyit, ugyanis eltérő a telefonok érzékenysége, illetve a különböző szolgáltatók hálózati lefedettsége! Azzal a mobillal telfonáljunk, amelyik a legnagyobb térerőt jelzi!

A 112-t hívva meg kell adni a pontos helyszínre vonatkozó kérdésnél ezt a két számsort, és utaljunk arra is, hogy a helyszín hogyan közelíthető meg (csak gyalog, esetleg földúton terepjáróval, jobb minőségű út esetén mentőautóval). Ha a helyszínen nincs térerő senki telefonján, de van mozgásképes társunk, akkor próbáljon meg a baleset helyszínétől eltávolodva, például egy hegyoldalban feljebb kapaszkodva valamilyen minimális térerőt találni, hogy a hívást lebonyolíthassa. Ha netán még domboldalban felkapaszkodva sem találna térerőt a telefonunk, kapcsoljuk ki, majd újra be, és a PIN-kód helyett a 112-t írjuk be. Ha nem kell PIN-kód az indításhoz, akkor egyszerűen csak hívjuk a 112-t! A telefon ilyenkor automatikusan a legerősebb jelű szolgáltatóra vált és segélyhívást kezdeményez.

Ha egymagunkban vagyunk, akkor nekünk kell elvégezni mindent! Mérjük fel, mennyire sérültünk meg, tudjuk-e mozgatni fájdalom nélkül a végtagjainkat? Ez egyből meg is mutatja, hol lehet a bibi. Ekkor is próbáljuk meg ellátni magunkat, legalább olyan szinten, hogy a vérző sebet, sebeket kössük be, a törött végtagunkat pedig rögzítsük valahogyan. Próbáljunk meg telefonálni, de ha sehogy sem találunk térerőt, vagy a telefonunk is megsérült, akkor sem szabad feladni! A magashegységekben (Tátra, Alpok) elterjedt, de Magyarországon még nincs szokásban a jelzősíp használata. A síp hangja kilométerekre elhallatszik, messzebb mint a kiabálás, használata nem is olyan fárasztó, mint hosszú időn keresztül ordibálni. Sajnos, ezzel a módszerrel az a baj, hogy aki a sípszót hallja, sok esetben nem is gondol arra, hogy bajbajutott ember kérhet ezzel segítséget! Mindenesetre, ha az ismert SOS jelzést fütyüljük le ( . . . - - - . . . ), arra csak felfigyel majd valaki! Ennek általában mindenki ismeri a jelentését, és lehet, hogy először viccnek gondolják az arra járók, de ha perceken keresztül hallják a folyamatosan ismétlődő morze jeleket, akkor csak elgondolkodik valaki, és megpróbálja megtalálni a forrásukat! Jó lenne, ha a jelzősíp divatba jönne nálunk is! Kapható általában a turistaboltokban, ezen a LINKEN is látható egy. Akár a hátizsákunkra is felakaszthatjuk, így mindig kéznél lesz végszükség esetén!

Utoljára módosítva és aktualizálva: 2020. január 6. (készült: 2012. február 5.)

A tárhelyszolgáltató neve:	Port Kft.
A tárhelyszolgáltató címe:	9200 Mosonmagyaróvár, Szent István király út 60.
A tárhelyszolgáltató e-mail címe:	info@webtar.hu
A honlap szerkesztőjének neve:	Horváth Béla
A honlap szerkesztőjének e-mail címe:	horvabe1959@gmail.com
A honlap szerkesztője mindent megtesz azért, hogy az itt közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de semmiféle felelősséget nem vállal bármely, ezen információk használatából adódó kár bekövetkeztéért. A honlap adatainak használatával Ön elismeri, hogy azt csak és kizárólag saját felelősségére teszi.
Creative Commons license: Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International
Kérem, olvassa el a honlap Cookie Policy-jét! Fontos információkat tartalmaz!

×

1 / 5

2 / 5

3 / 5

4 / 5

5 / 5

❮ ❯