Alföldi Kéktúra




AZ ALFÖLDI KÉKTÚRA BEJÁRÁSÁNAK TÚRALEÍRÁSAI

A leírások elkészítése óta történtek már változások az Alföldi Kéktúra útvonalán! Gondolkodtam, kijavítsam-e a leírásokat, megpróbáljam-e napra készen tartani őket, de rájöttem, ez lehetetlenség! Ha egyszer hozzákezdenék, soha nem érnék a végére! Így hát vedd úgy, kedves Olvasó, hogy én azt tapasztaltam a bejárás időpontjában, amit leírtam, de azóta sok minden megváltozhatott! Túrára indulás előtt feltétlenül ellenőrizd, hogy a bejárandó szakaszon volt-e bármilyen változás? Erre a célra a www.openstreetmap.hu oldalt ajánlom, tapasztalataim szerint ez frissül a leggyakrabban. Célszerű a talált változásokat az igazolófüzet térképére is rávezetni, mert más térkép híján gyakran kell majd ez alapján tájékozódnunk!

Mindezek után azért felhívom a figyelmedet arra, hogy ne számíts irodalmi műre, amikor hozzákezdesz az itt leírtak olvasásához! Egyszerűen csak elmesélem az élményeimet és közben utalok az adott szakasz bejárásakor tapasztalt állapotokra. Már többen is jelezték felém, hogy kinyomtatnák a túraszakaszok leírásait, hogy magukkal vigyék a túrákra, de sajnos a fájlok külalakja és formátuma sem éppen nyomtatóbarát a vezérlőgombok, a jelzésikonok és a szövegközi fényképek miatt. Ezért letölthetőek a leírások eredetijei is Microsoft Word formátumban, elég a túralírások alján lévő Microsoft Word ikonra kattintani. Ezek az eredeti forrásszövegek, amikből a HTML verziók készültek.


TARTALOMJEGYZÉK

Névtelen holtág a Gemenci-erdőben

Szekszárd - Szomfova erdészházak

A szekszárdi vasútállomásról indulva a Sió gátján értem el a Gemenci-erdőt. Bárányfoktól a Keselyűsi látogatóközpontig a kisvasutat követve vezetett az utam, majd ismét gátra térve érkeztem meg a Szomfova erdészházak tisztására, ahol sátrat vertem.
A Rezéti-Holt-Duna partján

Szomfova erdészházak - Baja, Vándorpont

Az erdészházaktól folytattam az utat a gáton, megnéztem a Lankóci gátőrháznál a műemlék szivattyútelepet, majd ismét betértem az erdőbe. A kisvasutat követve értem el a Rezéti erdészházhoz, majd ki a Vén-Dunához. A Türr István hídon átkelve érkeztem meg Bajára.
A kanyargós Vajas-fok partján vezetett az utam

Baja, Vándorpont - Józseftelek utáni erdő

Bajáról továbbindulva tucatnyi kilométert ballagtam a Duna aszfaltozott gátján, majd letérve róla Ósükösdön keresztül érkeztem meg Sükösdre. Ez már a homok világa, süppedősen laza talajú utakon vándorolva érkeztem a Józeftelek melletti erdőhöz, ahol aznap sátoroztam.
Homokos erdei úton

Józseftelek utáni erdő - Érsekhalma

Továbbra is a Kiskunságon vándoroltam a homokos utakon, felváltva telepített síkvidéki erdőkben és szántóföldek között. Rém falu szélét éppen csak érintve érkeztem meg kora délután Érsekhalmára, majd a falu határában buszra szállva hazautaztam.
Hajós - A szépen felújított érseki kastélyhoz rövid kitérőt tettem

Érsekhalma - Pacz-tanya utáni erdő

Érsekhalmára visszautazva folytattam a túrát és a Duna-völgyi-főcsatornát követve érkeztem meg a Hajósi Pincefaluba. Kitérőt tettem az érseki kastélyhoz, majd a főcsatorna partájn továbbmentem Császártöltésre. A Pacz-tanya után sátoroztam az erdőben.
Homokdombok között Kéleshalom felé közeledve

Pacz-tanya utáni erdő - Dógi-tanya melletti erdő

Itt már a Kiskunság mélyén taposva a homokos utakat érkeztem meg Kéleshalomra, majd a kicsi falut magam mögött hagyva továbbmentem a tanyák között. A kunfehértói strandon pihentem egyet, majd a késő délutánban a Dógi-tanya mellett vertem fel a sátrat.
Homokdombok között Kéleshalom felé közeledve

Dógi-tanya melletti erdő - Petróczi iskola

Folytattam a vándorlást a Kiskunságon keresztül. A homokos utakon tanyák hosszú sora között elhaladva érkeztem meg a kora délutánban az 55-ös főút mellett volt Petróczi iskola épületében üzemelő vendéglőhöz és kocsmához. Innen utaztam haza busszal.
A Felső-Ásotthalmi-erdő nyiladékaiban folytattam az utam

Petróczi iskola - Ruzsa melletti Kállai-erdő

2016 kora tavaszán a Petróczi iskolától továbbindulva még mindig a Kiskunség homokvilágában jártam. Órákig ballagtam a Felső-Ásotthalmi-erdő útjain, majd tanyák hosszú sora előtt végiggyalogolva érkeztem meg Ruzsára. A falu határában sátoroztam aznap.
Végtelennek tűnően hosszú, egyenes, homokos úton

Ruzsa melletti Kállai-erdő - Zsombó

Ezen a napon már magam mögött hagytam az erdőket és a tanyák között vezetett tovább az utam. Zákányszék előtt tértem rá egy aszfaltos útra, amit Bordányig ott sem hagytam. Zsombón fejeztem be a napi túrát, ahol beinvitáltak sátorverésre egy családi ház kertjébe.
A Zsombói-őslápnál

Zsombó - Dóc melletti Hantházi-erdő

Zsombóról továbbindulva érintettem a Zsombói-ősláp megmaradt foltját, majd egy rövidebb homokos út után megint aszfalton ballagtam tovább Szatymazra és onnan át Sándorfalvára. Ezen a napon a Hantházi-erdőben vertem fel a sátramat egy tisztáson.
Ópusztaszer - Koszorúzás az Árpád emlékműnél

Dóc melletti Hantházi-erdő - Mindszent

Ezen a napon a fő látnivaló az Ópusztaszeri Történelmi Emlékpark volt, amit már kora délelőtt elértem. Megnéztem a Feszty-körképet, majd kiballagva a közeli Tisza partjára átkompoztam a túlparti Mindszentre. Egy késői ebéd után innen indultam haza vonattal.
Kőkereszt áll a Ludas-halom tetején

Mindszent - Nagymágocs melletti erdőfolt

A mindszenti vasútállomástól hosszú aszfalttaposással értem el a Ludas-halmot, majd a 45-ös főút kereszteztése után Ördöngösön, Tompaháton és Ótompaháton keresztül érkeztem meg Nagymágocs határába, ahol egy tölgyes-akácos erdőfoltban vertem fel a sátram éjszakára.
Nagymágocs, Károlyi kastély

Nagymágocs melletti erdőfolt - Györgykirályság, erdőfolt

Nagymágocson megnéztem a Károlyi kastélyt, majd az utamat folytatva Árpádhalmon keresztül érkeztem meg Gádorosra. Kis kitérővel pecsételtem itt, majd Eperjes felé vettem az irányt. Végül a falu után álltam meg, hogy egy kis erdőfolt árnyékában üssem fel a sátramat.
A Szarvasi-Holt-Körös a hídról nézve

Györgykirályság, erdőfolt - Szarvas

Mezei földutakon ballagva értem el Kákaifőmajort, majd a Szarvas-Holt-Köröst keresztezve a Bika-zugban található Csáki-Bolza kastélyt. Pecsételtem, megnéztem az arborétumot és az állatkertet, majd a szarvasi Erzsébet-ligetben sátoroztam az Ifjúsági Táborban.
Kompátkelés a Hármas-Körösön

Szarvas - Mezőtúr

Szarvasról a Holt-Körös gátján indultam tovább, majd rátértem a Hármas-Körös gátjára. Kompon kereszteztem a folyót, majd a túlsó oldali gátján folytattam az utam. Kis kitérőt tettem a Peresi szivattyúházhoz, majd a Hortobágy-Berettyó gátján értem el Mezőtúrt, ahonnan hazautaztam.
Egész nap a Hortobágy-Berettyó gátján ballagtam!

Mezőtúr - Gűrű-zug, ártéri erdő

Mezőtúrról továbbindulva egész nap a Hortobány-Berettyó gátján gyalogoltam, egy percre sem letérve róla! Csak a távolból pillantottam meg Túrkeve temaplomtornyát, majd éjszakára a folyó ártéri erdejében vertem fel a sátram a Gűrű-zug nevű kanyarjában.
A Hortobágy-Berettyó Ecsegfalvánál

Gűrű-zug, ártéri erdő - Dévaványa

Folytattam az utam a Hortobágy-Berettyó gátján, csak délben térve le róla Ecsegfalva határában. Meglátogattam a Réhelyi Túzokrezervátumot, majd a fenyegetően közeledő zivatarok elől bemenekültem Dévaványára. Itt szálltam meg a strand melletti faházak egyikében.
Túra a felázott és végtelenül sáros Karcagi úton

Dévaványa - Körösladány

Dévaványáról továbbindulva egy rövidebb aszfaltos szakaszt követően az éjszakai esőktől felázott és rettenetesen sáros utakon folytattam az utam. A folyamatos sártaposás annyira kifárasztott és visszafogott, hogy Körösladányban úgy döntöttem, hazautazom!
A Holt-Sebes-Körös a Vidratanya után

Körösladány - Csolt monostor

Körösladányból újabb hosszú gáttúra következett, ennek csak a Vidratanyánál lett vége. Innen már mezei utakon ballagva érkeztem meg a késő délutánban a Vésztőtől nem messze lévő Csolt monostor romjaihoz, ahol a látogatóközpont melletti pihenőhelyen sátoroztam.
A Holt-Sebes-Körös Vésztő határában

Csolt monostor - Zsadány utáni Szépapó-erdő

A monostortól a Holt-Sebes-Körös partján gyalogltam be Vésztőre, majd a mezőkön folytattam az utam, így értem el Okányt. Innen újra csak a holtágat követve indultam tovább és érkeztem meg késő délután Zsabányba. A falu mellett, a Szépapó-erdőben sátoroztam.
A Begécsi-víztároló csatornája

Zsadány utáni Szépapó-erdő - Körös-csatorna gátja

Az erdőből továbbindulva a Begécsi-víztároló közelében vezetett az utam, sokszor teljesen benőtt alig-alig járható részeken. Geszt után javult a helyzet, mezőkön és gátakon gyalogoltam tovább. Biharugra és Körösnagyharsány között sátoroztam a Körös-csatorna mellett.
A Sároséri-major után értem el a kaszálókat

Körös-csatorna gátja - Gázfogadó állomás

Egy rövidebb gáttúra után értem el Körösnagyharsányt, innen mezők és kaszálók között gyalogoltam tovább. Végül egy vizenyős terület kellős közepén sátoroztam egy gázfogadó állomás bekerített területe közelében.
Hajnal a vizenyős réteken

Gázfogadó állomás - Berettyóújfalu

A gázfogadónál kezdődött a marathoni aszfalttaposás először Furtára, majd tovább Zsákára. Egy hosszabb országúti menet végén tértem rá a Berettyó aszfaltozott koronájú gátjára. Bakonszegen töltést váltottam és a túlsó parton gyalogltam Berettyóújfaluig, ahonnan hazautaztam.
Magányos őzike keresztezte az utamat Hencida előtt a gáton

Berettyóújfalu - Hencida és Bojt közötti horgásztó

Berettyóújfalutól továbbindulva a Berettyó gátján túráztam Gáborjánon keresztül Hencidáig, szerencsére ezen a szakaszán már nem volt aszfaltozott a koronája. Késő délután Hencida és Bojt között egy horgásztó partján ütöttem fel a sátramat éjszakára.
Kátyús úton Kismarja felé

Hencida és Bojt közötti horgásztó - Pocsaj melletti erdőfolt

A horgásztótól hamar elértem már Bojtot, majd a mezők között átvágva érkeztem meg Nagykerekibe, ahol megnéztem a Bocskai kastélyt. Földutakon folytattam az utam, és csak Kismarja után következett a nap egyetlen gátmenete. Erről letérve Pocsaj mellett sátoroztam egy erdőfoltban.
Elértem a homokdombokkal tarkított erdős pusztákat

Pocsaj melletti erdőfolt - Pungurhegyi volt iskola

Pocsajt elhagyva az apró, kihalás szélén álló Cserekerten keresztül érkeztem meg aszfalton Létavértesre. A város után kezdődött a nyírségi homok, süppedősen homokos erdei és mezei utakon vágtam át az erdős pusztákon a Pungourhegyi volt iskola épületéig. A közelében sátoroztam le éjszakára.
Folytattam a vándorlásom az erdős pusztákon

Pungurhegyi volt iskola - Vekeri-tó

Ezen a túranpon is homok volt a legfőbb jellemző: a Kepecs-tag majorsága után is maradtam a homokos utakon és folytattam az utamat az erdős pusztákon keresztül. A volt Ludas csárda romja mellett elhaladva érkeztem meg késő délután a Debrecen melletti Vekeri-tó kempingjébe.
Tavacska a Bánki arborétumban

Vekeri-tó - volt Halápi csárda

Még itt is az erdős pusztákon járva érintettem a Mézeshegyi-tavat, rövid kitérőt tettem a Bánki arborétumhoz, majd a Fancsika-víztárolók következtek. A lassan eltűnő, náddal benőtt tavak után érkeztem meg a volt Halápi csárda épületéhez, innen utaztam haza Debrecenen keresztül.
A debreceni Zsuzsi vasút végállomása a Hármashegyalján

volt Halápi csárda - Nyíracsád

A volt Halápi csárdától továbbindulva felkerestem a hármashegyi kilátót és a Zsuzsi-vasút végállomását, majd az erdőkön keresztül elgyalogoltam Buzitapusztára. A homokos utakon érkeztem meg Nyíracsádra, és a falu északi határában ütöttem fel a sátram éjszakára.
Nyílegyenes, homokos úton a mezőkön keresztül

Nyíracsád - Nagy-Korpás-hegy erdeje

A Gánás-hegy dzsungelén átverekedve magam értem ki újra a szántóföldekre, majd Nírlugoson áthaladva indultam neki az Aldöld legmagasabb dombjának, a 183 méteres Hoportyónak. Délután még érintettem Istávntanyát, majd a Nagy-Korpás-hegy erdejében sátoroztam ezen a napon.
Nyírbátor - A gótikus református templom

Nagy-Korpás-hegy erdeje - Kántorjánosi

A Nagy-korpás-hegyről továbbindulva még kora délelőtt elértem Nyírbátort. Alaposan végigjárva a nevezetességeit és megebédelve folytattam az utam, és Nyírderzsen keresztül elgyalogoltam Kántorjánosiig. A falu után az M3-as autópályától nem messze sátoroztam le egy erdőszélen.
Pihenő a Vajai-tó partján

Kántorjánosi - Gyulaháza - Kisvárda

A Vajai-tó mellett elhaladva érkeztem meg Rohodra, majd Nyírkarász után az almáskertek között átvágva értem el Gyulaházát. A falu után ütöttem fel a sátram, majd másnap reggel már egy gyors menettel megérkeztem Kisvárdára. Innen utaztam haza vonattal.
Túra a Belfőcsatorna partján

Kisvárda - Tisza, ártéri erdő

Nírbátorból folytatva az utam sokái ballagtam a Belsőcsatorna partján, majd Rétközberencsről a mezők és erdőfoltok között érkeztem meg Tiszakanyárba. A Tisza hídján átkelve értem el a Bodrogközt. Az ártéri erdőben ütöttem most fel a sátramat éjszakára.
Zárva találtam a pácini kastély kapuját

Tisza, ártéri erdő - Karcsa előtti erdőfolt

A Tisza partjáról továbbindulva először Cigándot érintettem, majd a sáros mezei utakon a Tiszakerádi-főcsatornánál értem el az Északnyugati gátőrházat. Sötétedés előtt érkeztem meg Pácinba, majd a falu után sátoroztam egy erdőfoltban.
Honfoglalás kori temető Karos határában. A távolban már látszanak a Sátor-hegyek.

Karcsa előtti erdőfolt - Sátoraljaújhely

Karcsáról átgyalogoltam Karosra, a falu után megnéztem a nemrég feltárt Honfoglalás kori temetőt, majd Alsóberecki után egy hídon kereszteztem a Bodrogot is. A távolban feltűntek már a Sátor-hegyek és egy hosszabb gyaloglás végén érkeztem meg Sátoraljaújhelyre, az Alföldi Kéktúra végpontjára.
A Nagy-nyugodó nyergében találkoztam az Országos Kéktúra jelzett útjával

Sátoraljaújhely - OKT - Sátoraljaújhely

Ezen a fél túranapon már csak a Kék Kör bezárása volt a célom, de ehhez még fel kellett gyalogolnom a Sátor-hegyek közé, hogy ott találkozhassak az Országos Kéktúra ösvényével, és így ténylegesen bezárhassam a Kék Kört!






A tárhelyszolgáltató neve: Port Kft.
A tárhelyszolgáltató címe: 9200 Mosonmagyaróvár, Szent István király út 60.
A tárhelyszolgáltató e-mail címe: info@webtar.hu
A honlap szerkesztőjének neve: Horváth Béla
A honlap szerkesztőjének e-mail címe: horvabe1959@gmail.com
   
A honlap szerkesztője mindent megtesz azért, hogy az itt közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de semmiféle felelősséget nem vállal bármely, ezen információk használatából adódó kár bekövetkeztéért. A honlap adatainak használatával Ön elismeri, hogy azt csak és kizárólag saját felelősségére teszi.
Creative Commons Licenc Creative Commons license: Attribution-NonCommercial-NoDerivatives 4.0 International
Kérem, olvassa el a honlap Cookie Policy-jét! Fontos információkat tartalmaz!